Andrej Tarkovszkij könyvei a rukkolán

Andrej Tarkovszkij - Napló
Tarkovszkij ​1970 áprilisától 1986-ig, haláláig vezetett naplót, melyben feljegyezte filmjeivel kapcsolatos alkotói feladatait, valamint viaskodását a szovjet hivatalos szervekkel. Még ha visszafogott módon fogalmaz is a Napló írója, a műből képet alkothatunk egy mélyen gondolkodó személyiség titkairól, a filmről, irodalomról, filozófiáról szóló nézeteiről. Megtudhatjuk, hogy milyen intellektuális-érzelmi kapcsolat fűzte Tolsztojhoz, Dosztojevszkijhez, Hesséhez; kortársaihoz, Fellinihez, Paradzsanovhoz, Zanussihoz stb. A modern filmművészet egyik csúcspontját jelentő Tarkovszkij-életmű megértéséhez, a filmművészet avatott szakértőit is próbára tevő, talányos alkotások elemzéséhez igen nagy segítséget nyújthat a Napló, melyből az alkotói folyamatot illetően is fontos következtetések vonhatók le.

Andrej Tarkovszkij - A ​megörökített idő
Andrej ​Tarkovszkij (1932-1986), a közelmúlt filmtörténetének egyik legnagyobb alakja összesen hét egész estés játékfilmet rendezett. Az Iván gyermekkora, az Andrej Rubljov, a Szolaris, a Tükör, a Sztalker, a Nosztalgia és az Áldozathozatal kritikusai szerint "egyetlen óriási mű hét fejezete". Műveinek középpontjában az ember és a világ, az ember és a transzcendens szféra kapcsolata, még inkább konfliktusa áll. Hőse az ember, aki a szenvedés és a fájdalom útján etikai személyiséggé szeretne válni, áldozathozatal által szeretne belépni a közösségbe. A megörökített idő a filmalkotással, a filmkészítés műhelyproblémáival, metafizikai kérdésekkel kapcsolatos gondolatait tartalmazza.

Andrej Koncsalovszkij - Andrej Tarkovszkij - Az ​ikonfestő
Részlet ​a műből: "Lovasok lökdösődnek, a fülledt, zsúfolt sokadalomban görbe szablyák villanak, tatár nyilaktól tüskös hercegi zászlók hajolnak földig. Gyolcsingek, feketék a vértől, nyílsebezte, borotvált fejek, hadiszekercék szabdalta pajzsok, hanyatt fekve vergődő, felszakított bendejű ló. Por, üvöltés, halál. És amikor az oroszok már alig bírják visszaszorítani az ellenséges lovasságot, elővágtat az erdőből Bobrok pihent tartalékezrede, alig érve a földet, a csatamezőre viharzik, rácsap a tatárokra, szorongatja őket, már üldözi is visszafelé a mezőn, vörös zászlók röppennek a fehér lovasok fölé, és özönlik vissza lovastul, sűrű porfelhőben, a rajtaütéstől megzavarodott ellenség... Kulikovo holttestekkel beteregetett mezeje mintha ájultan elzuhanna: az éjszaka sötétjébe hanyatlik."