Ajax-loader

Kálmán Zsófia könyvei a rukkolán


Kálmán Zsófia - Kanadában ​zöldebb a fű...
Ha ​az embernek egyszer megadatott a világjárás csodája, gyógyíthatatlan betegségbe esik. Betegségének fő tünetei az örök utazhatnék, a kíváncsiság és a hasonlítgatás. A betegség súlyosságának mutatója az útikönyv, amikor is a beteg úgy érzi, hogy kíváncsiskodásának és hasonlítgatásának eredményeit meg kell osztania a világgal... 1976-77-ben egy évet töltöttünk az Amerikai Egyesült Államokban. Levélcímünk: Chicago 60615... című könyvünkben elmondtuk, hogy milyennek láttuk akkor Amerikát. 1982-83-ban újabb egy évet töltöttünk ugyanazon a földrészen, ezúttal Kanadában. Eredeti "felállásunk" - kutatóorvos férj, gyermekgyógyász feleség -, valamint munkamegosztásunk - a férj fotózik, a feleség ír -, alapjaiban változatlan maradt: ám lányunk mellett fiunkkal egészült ki a csapat. A romantikusan szép kanadai tájak mellett kíváncsiskodásunk középpontjában az a kérdés állt, hogy miként egyengeti a rokkantak, öregek, betegek és kallódó fiatalok útját egy türelmes és gazdag társadalom. Összehasonlító elemzéseink pedig arra összpontosultak, hogy megállapítsuk, valóban zöldebb-e a fű Kanadában, vagy csak gondosan ápolják a gyepet...

Kálmán Zsófia - Levélcímünk: ​Chicago 60615...
Amerikát ​nem lehet "megírni". Olyan hatalmas területű, olyan földrajzi, gazdasági, kulturális és emberi végletekkel teli, hogy senki, még a tősgyökeres amerikaiak sem állíthatják jó szívvel róla, hogy ismerik. Az egy évre odalátogató idegen pedig épp hogy csak beleszagol a jó öreg európaitól olyannyira különböző világba. Nem vállalkozom arra, hogy elmondjam, milyen Amerika. Kísérletet tehetek rá, hogy leírjam, mit mutatott meg nekünk ezer arcából egy év alatt.. Mit mutatott egy olyan fiatal, budapesti házaspárnak, akiknak élete alapvetően az otthon-egyetem-óvoda háromszögébe zárv a zajlott, akik saját keresetből fizették a lakbért, szatyrokban cipelték haza az árut a szupermarketből, gyalog, az autók világában, és a kosztpénzből csíptek le, hogy többet láthassanak egy világból, amelyik olcsón nem mutatja meg magát.

Kálmán Zsófia - Félálomban
Mind ​ez ideig sose gondolt rá, mi történt volna, ha nem hagyja, hogy az apja megnősítse, hanem kivárja, amíg az élet elésodorja Ilonát. De nem tiltakozott ellene, mint ahogy szó nélkül bemasírozott az orvosegyetemre is, meg mindenhová, ahová elparancsolták. Nem, ő sohasem tiltakozott, ő szelíd és engedelmes ember, s olyannyira béketűrő, hogy azt némelyek, például Ilona és Gábor is, már tehetetlenségnek hívják. Emiatt fordul elő minduntalan az, hogy vele csak úgy "megtörténnek" a dolgok, mintha ő maga jelen sem volna. - Félálomban, Bélusom, mindig félálomban - mondogatja Ilona. Tényleg, futott át a fején, mi lett volna, ha maga dönt a sorsa felől? Lehet, hogy ma világhírű zongoraművész lenne? Utazna, járná a világot. Nem is szeret utazni... És akkor sose ismerhette volna meg a labor mámorító levegőjét: egerek, gáz, festékek és oldószerek bódító szagegyvelegét. Egyetlen boldogtalanul kövér embert sem fogyaszthatott volna le. Az sem biztos, hogy házas ember lenne, de az is lehet, hogy egy egész más nőtől egész más gyerekei születtek volna. Nem is lenne Gábor és nem is lenne Juditka. Tán nem is lennének gyerekei... Megrázta a fejét. Nem, mára igazán elege volt az ilyen értelmetlen gondolatokból. Inkább behunyta a szemét, és míg a kocsi csúszkálva, araszolva igyekezett a Belvinci felé, megpróbálta magában felidézni Mendelssohn Szentivánéji álmának egy különlegesen nehéz zongora-átiratát.

Kálmán Zsófia - A ​japán kapcsolat
- ​Ne kezdd el! Teljesen úgy viselkedsz, mint aki nem fogja fel a helyzetét! - Én? Nálam józanabbul még senki nem törődött bele, hogy két pisztollyal az oldalában furikáztatják, egy hullával a nyomában! Mert az megfelel a japán illemnek... - Igyál egy szörpöt, szükséged van a folyadékra - tolt elé Mie egy pohár, láthatóan ragacsos, piros levet. - Idegen helyen nem iszom! - Miért? Tiltja a vallásod? - Nem, de azt sem tudom, hol vagyok! - Tán nem tudsz olvasni? - intett Mie a kikötő felé. - Akkora felirat van a parton, mint egy fél hegyoldal, és nem csak japánul! - Yokohama? - Na, látod, Yokohama. - És az mi? - Te jó ég! Nem tanultál földrajzot?

Kálmán Zsófia - Mással-hangzók...
Az ​augmentatív és alternatív kommunikáció, azaz a kiegészítõ, segítõ kommunikáció megmutathatóvá teszi a kimondhatatlant. Igazi humanista tudomány, a fejlesztõ pedagógia, a logopédia, a kommunikáció tudománya. Egyenrangú partnerként kezelve a legsúlyosabban sérült embereket, belépõt ajánl fel számukra a közös világba, melyben valamennyiünknek élnünk kell.

Kálmán Zsófia - Aki ​álmában is látja a fényt...
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kálmán Zsófia - Játsszunk ​együtt!
Éppen ​tíz évvel ezelőtt, fiam születésének évében írtam ezt a könyvet. Több kiadó is visszautasította, mondván, szükségtelen munka. Gyes-szindróma nincs, és a szocialista közösségformálásnak úgysem ez a módja. Pedig akkor sem voltak és most sincsenek ilyen hangzatos céljaim. Gyakorlati ember lévén, a napi életem során tapasztaltak indítottak e könyv megírására. Akkoriban a lányom már ötéves volt. Születése előtt, illetőleg a két gyerek születése között is gyermekorvosként dolgoztam. Mind anyaként, mind szakemberként szoros kapcsolatban álltam fiatal, kisgyermekes anyukákkal. Nap mint nap tapasztalnom kellett, hogy mennyivel kevésbé bíznak önmagukban ösztönös anyaságukban, mint a könyvek, a televízió, a szomszédok és a szakemberek tanácsaiban. Nem rendelkeztek azokkal az alapvető ismeretekkel sem, amelyek segítségével a nők évszázadokon át tudtak gazdálkodni, beosztani, gyermeket gondozni, beteget ápolni, más szóval életet teremteni és megtartani maguk körül a családban. Ők maguk is bölcsődében, óvodában nőttek fel, s mint ahogy befőzni sem tanultak meg, ugyanúgy arra sem volt modelljük, hogyan lehet kicsi gyermekekkel együtt élni, tenni-venni, mellettük életet szervezni, s azt még élvezni is.

Kálmán Zsófia - Bánatkő
"A ​szerző különlegesen fontos, a hazai irodalomban mindmáig megbocsáthatatlanul elhanyagolt kérdéssel foglakozik munkájában : a családdal, amelyben fizikailag vagy szellemileg fogyatékos gyermek nevelkedik." (Dr. Ranschburg Jenő)

Kálmán Zsófia - Könczei György - A ​Taigetosztól az esélyegyenlőségig
"A ​könyv, amit az Olvasó a "kezében tart", s amibe talán már bele is lapozott, alighanem a legfontosabb írásművek egyike, ami hosszú évek óta Magyarországon megjelent. Szakkönyv a javából - de sokkal több is annál. Tárgya jószerint körülhatárolhatatlan. Ugyanarról szól, amiről a világirodalom legnagyobb remekművei: az emberről. Az ember sorsának - születése körülményeiből, környezete adottságaiból, az őt körülvevő társadalom értékvilágából óhatatlanul következő és bárki máséval összehasonlíthatatlan - alakulásáról. Azon belül hangsúlyozottan a sérült ember és közvetlen környezete, a sérült ember és a társadalom kapcsolatáról. Mindenekelőtt az ő, a sérült ember szemszögéből. És az ő emberi szükségleteit figyelembe véve. Azaz egy olyan kérdéshalmazról, amelynek kezelése a mindenkori jelen és a mindenkori társadalom gondolkodásmódjának függvénye. S amelynek megoldása vagy megoldatlansága itt és most - Magyarországon, a huszonegyedik század elején; a közös európai kultúra határvidékén; egy politikai rendszer-váltás, társadalmi szemléletváltás, ki tudja, meddig húzódó korszakhatárán - az ország értékvilágának hűséges képe is. A könyv különleges értéke, hogy ennek az értékvilágnak a gazdagítását szolgálja. Tudatosan vállalt témája valamennyi -jogi, intézményi, pedagógiai -vonatkozásának ismertetésével. S minden szavával arra törekszik, hogy a szeretet értékrendjét érvényesítve hatástalanítsa azt a szemléletet, amely mindmáig képtelen volt megteremteni és intézményesíteni az egészséges és sérült emberek gyümölcsöző együttélésének társadalmi és anyagi előfeltételeit. Hadd legyek elfogult: talán azért áll hozzám olyan közel ez a könyv - közelebb, mint akárhány irodalmi remekmű -, mert szakkönyv létére is egyértelműen és félreérthetetlenül szól mindannyiunkhoz. Mert mint egy tükörben ismerjük fel benne önmagunkat. A kép, amit felismerünk, korántsem hízelgő. De hiteles. Egyvalamit sugall, de azt parancsoló erővel: rajtunk múlik, a jóakaratunkon, hogy az a kép megváltozzék. S hitelét veszítse." (Göncz Árpád)

Kollekciók