Ajax-loader

Dr. Hirschler Imre könyvei a rukkolán


Dr. Hirschler Imre - Nemcsak ​nőkről - nemcsak nőknek
Dr. ​Hirschler Imre nevét jól ismeri a magyar olvasóközönség. Évtizedek óta foglalkozik gyakorlatban és elméletben a nőgyógyászattal s a hozzá kapcsolódó valamennyi kérdéssel. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy neve fogalom lett, nemcsak volt betegei körében, de azok között is, akik olvasták különböző lapokban megjelent szakcikkeit és két nagy sikerű könyvét: a hat kiadást elért A nők védelmében és a Szülőszoba, tessék belépni címűt. Írásainak célja mindenkor nemcsak a nők életének, egészségének védelme, hanem egész gondolkodásuknak, szemléletüknek, szexuális magatartásuknak megújítása; ránevelésük arra, hogy ne érezzék magukat másodrendű embereknek, hanem legyenek az élet minden területén: otthon, munkahelyen, a közéletben - s a múltban tabuként kezelt szexuális életben is - egyenrangú társai a férfiaknak. Talán ő volt az első hazánkban, aki - szembeszállva a polgári morál álszent elveivel, melyek szerint a nő feladata kizárólag az anyaság - ki mert mondani, le mert írni, hogy ma, amikor hivatalos program a nő egyenjogúságának, családtervezésnek a megvalósítása - a szexuális élet célja a nő számára nemcsak az utódok létrehozása, hanem a kölcsönös örömszerzés és örömadás, hogy a nőknek éppúgy vannak szexuális igényei, mint a férfiaknak, s azok kielégítése kihat egész lényére, kiegyensúlyozottá és harmonikussá teszi az egész házaséletet, ösztönzően hat munkájára is, s a boldog családi élet egyik fő forrása. Az egészséges életvitel, a betegségek megelőzése mellett mostani könyvében is erre tanítja, neveli olvasóit - nemcsak a nőket, hanem a férfiakat is. Meggyőződése, hogy a gyakran eltitkolt szexuális - s nemegyszer az élet más területeit is befolyásoló - problémák zöme a szexuális kultúra hiányából, a nők és a férfiak tudatlanságából, tájékozatlanságából ered. Nagyon sok, különbözőképpen megnyilvánuló fizikai és lelki zavar, betegség származik e tudatlanságból, s abból, hogy az emberek többsége még az orvos előtt sem tud gátlásaitól megszabadulni, nem meri nehézségeit őszintén feltárni. Ezen a feszélyezett helyzeten kíván a könyv - az előbbiekhez hasonlóan, de a nemzetközi tudomány és tapasztalatok újabb eredményeinek felhasználásával - okos szóval segíteni. A családi életre nevelés évek óta kormányprogram nálunk - ennek ellenére megoldatlan: a szülők, a pedagógusok, az orvosok egymásra próbálják hárítani ezt a kényes feladatot. Nos - a szerző ezzel a könyvével is vállalja a nemi felvilágosítás nem könnyű munkáját. Nemcsak a problémáival legkeservesebben küszködő serdülők, fiatalok, de a változás korába lépő nők s az idősek, házasság előtt állók és gyermekeiket nevelő szülők egyaránt okulhatnak a minden részletre kiterjedő tájékoztatásból. Ha az olvasó végignézi a tartalomjegyzéket - amit itt nem kívánunk megismételni -, már abból képet kap róla, milyen sokoldalúan tárgyalja a témát a szerző. Meggyőződése, hogy a szexuális ismeretek elsajátítása és a kultúrált - mindkét fél igényeivel egyaránt számoló - szexuális élet nemcsak az egyénre fejti ki jótékony hatását, de ezáltal javítja a családi s a társadalmi közérzetet is. Hangsúlyozza az ösztönből szerelemmé magasztosult szerelmi vágy jelentőségét, ami fontos és nélkülözhetetlen része a tartalmas, harmonikus élet teljességének - nőknél és férfiaknál egyaránt. Bizonyosra vesszük, hogy ez a kötet nemcsak népszerűvé, de szinte tankönyvvé válik az olvasók sokasága számára.

Dr. Hirschler Imre - A ​nők védelmében
Az ​elmúlt években a TIT ankétokat rendezett a házasélet problémáiról. Az ankétok iránt megnyilvánult nagy érdeklődés késztette a szerzőt a könyv megírására. Szexuális kérdéseket tárgyaló könyvek írása - mondja bevezetőjében a szerző - nehéz feladat volt a múltban s ma sem sokkal könnyebb. Évszázadokon keresztül figyelmen kívül maradt a nemi ösztön és a nemi élet élettani jelentősége, ezt kizárólag erkölcsi kérdésnek tekintették. A ma írójának viszont nemcsak joga, hanem kötelessége e kérdésben is a tudományos világnézet kifejtése. A szerző elsősorban azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyeket az ankétokon a leggyakrabban tettek fel. Könyvét elsősorban a nők számára, az ő érdekükben írta. Elolvasása azonban férfiak számára is hasznos lesz, mert szerelmi életüknek, házasságuknak megjavulását eredményezheti. A nemi élet területén a nők helyzete aránytalanul súlyosabb, mint a férfiaké. Szerepel ebben a nők élettani adottsága és társadalmi helyzete, de a nehézségek és bajok legfőbb forrása mégis a tudatlanság. E könyv elsősorban a nemi élet területén óhajt ismereteket nyújtani azzal a céllal, hogy elősegítse az egyes emberek boldogságát s ezen keresztül is a harmonikus társadalom kialakulását.

Dr. Hirschler Imre - Szülőszoba, ​tessék belépni!
A ​könyv kitér minden, a terhességgel és szüléssel kapcsolatos, fontosabb kérdésre. Arra törekszik a szerző, hogy a terhes és vajúdó mindent ismerjen, ne érje semmi váratlanul - ami félelmet válthat ki. Stílusa kedves, közvetlen, baráti és megnyugtató. Szinte rábeszéli a nőket: érdemes szülni, hiszen a legnagyobb öröm az anyaság és az anyasághoz vezető út sima és fájdalom nélküli. Nem igaz, amit évezredeken keresztül hirdettek, hogy "fájdalommal szülöd gyermekedet." A könyv elsősorban a terheseket érdekli, de érdemes elolvasni annak is, aki terhességét, szülését későbbre tervezi. Hasznos olvasmány minden apajelöltnek és ifjú férjnek is.

Dr. Hirschler Imre - A ​születésszabályozás és fogamzásgátlás
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók