Ajax-loader

Szalai Attila könyvei a rukkolán


Beke Mihály András - Botlik József - Domonkos László - Juhász György - Riba András László - Szalai Attila - Szeredi Pál - Zsebők Csaba - Táborszemle
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szalai Attila - Hagymakupolák
A ​nyugat-európai építészeti stílusoktól eltérő pravoszláv templomépítészetről szól Szalai Attila könyve. A régi szakrális épületeinek jellegzetességeit, a 9-17. század között épült különlegesen szép orosz templomokat mutatja be ez az album. Funkció és szerkezet: e két központi fogalom köré épül a könyv: hogyan és miért az adott formában fejezték ki elgondolásaikat az orosz templomépítők. az épületek bemutatása mellett a szerző felvázolja azokat a társadalmi, politikai és egyháztörténeti változásokat is, amelyek mindig hatással voltak a különböző korszakok templomépítészeti stílusaira. A kötet nem útikönyv, de egy turisztikai szempontot azonban figyelembe vesz: olyan templomok segítségével próbálja bemutatni az egyes középkori orosz templomtípusokat, amelyek ma is jól megközelíthetők, s az érintett városokban gyakran szerepelnek turistacélpontként. A templomok alaprajzainak bemutatása és a mintegy 70 színes felvétel könnyíti meg az alapos tájékozódást.

Szalai Attila - A ​múltból jelen, a jelenből jövő
Tanulmányunkban ​elsősorban a későbbi nemzeti demokrata ellenzéki csoportok és személyek lengyel kapcsolataival kívánunk foglalkozni, nem a teljesség igényével, inkább első terepszemleként. Olyan jelenségekről és tényekről van szó, amelyeknek fontos hatásuk volt a kulturális és politikai diskurzusban, és amelyekről alig esik szó az összefoglaló munkákban. Tárgyalásunk fő vonalát a magyar-lengyel kapcsolatok jelentik. Ezeknek a kapcsolatoknak nem jelentéktelen szerepük volt 1988-89 történéseiben, amikor némiképp 1956-hoz hasonlóan közvetlen hatással voltak egymásra a lengyel és a magyar események.

Kollekciók