Barion Pixel

Nincsenek termékek a kosárban.

Anyánk az ünnepek várakozásában esténként sokat mesélt. Ilyenkor mindent elfelejtettünk. Ez olyan volt, mint az édesség, a sütemény a boldogabb vasárnapi ebédek végén, amelyet egy dugi helyről varázsolt az asztal közepére. Ezt a jóságos manók simogató tekintetével, mozdulatával tette. Csak ültünk

- Szeretem az esőt! – hazudta a Csomoládi Falunapok fő attrakciójának megnyitóján a köztiszteletben álló Zagy anyó szügyig sárosan. Zagy anyó utoljára iskolás korában, még leánykori nevén, Csúz Leaként mondott igazat, amikor bevallotta, hogy ő tette az enyhén elkábított lódarazsakat Fuszekli

Hajdanán ismertem egy korosodó, karcos tekintetű, hajlott férfiút – igaz csak látásból, szóba sosem elegyedtünk –, aki szinte minden nap elindult látszólagosan teljesen céltalanul a maga kis sétájára. Legyen az tavasz, nyár, ősz… talán csak a tél és az eső

         Még mindig nem jött haza, pedig már nagyon vártam. Kíváncsi voltam, mi történt vele, mert tegnap nagyon zaklatott volt és csak úgy elrohant, mint aki komolyan elhatározta, hogy világgá megy.           Ilyen lenne minden ember? Nem tudom. Nem mondhatnám, hogy szakértő vagyok,

Petike kedves, aranyos kisfiú volt. Az óvodában, ahol már a nagycsoportba járt, mindenki kedvelte. Szerették az óvó nénik és szerették a társai is. Barátságos és segítőkész volt mindenkivel. Történeteivel fogva tartott mindenkit, Petike ugyanis nagy fantáziáló volt. Vele mindig történt

  A lány olyan gyorsan rohant, hogy a fák elmosódottan suhantak el mellette. A tüdeje égett, a lába sajgott, de sokkal jobban félt, mint sem hogy megálljon. Félt az életétől. Félt a gondolataitól. És nem utolsó sorban, attól a valamitől, ami

9022 Győr, Bisinger sétány 18. [email protected]
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv