Ajax-loader

Az ​1940 tavaszi katyńi vérengzés a másik világháború egyik legvéresebb leszámolása volt, mely során az NKVD emberei több mint négyezer-négyszáz lengyel katonatisztet és elhurcolt polgári foglalkozású személyt végeztek ki a Szmolenszk közeli erdőben (a vérengzés más helyszíneken is folyt, s a legyilkoltak összlétszáma jóval tizenötezer fő felett lehetett). A tömegsírokat 1943-ban fedezték fel a Szovjetuniót megtámadó németek, s az esetet természetesen nyilvánosságra hozták, befeketítendő ellenfelüket, az akkor már a britekkel és amerikaiakkal szövetségben harcoló szovjeteket. Az 1943-ban zajló, német nyomás alatt munkálkodó, ám nemzetközi vizsgálóbizottság által végzett feltárásban részt vett Józef Mackiewitz is, aki elsőként 1948-ban jelentette meg tényfeltáró kötetét, A katyńi bűntény a dokumentumok fényében címmel, amely az első mű volt, mely lerántotta a leplet az aktuálpolitikai okokból eltusolt ügyről. Mackiewitz volt ugyanis az első, aki kimondta: nem a németek, hanem a szovjetek a felelősek a vérengzésért. Az azóta is számos nyelven megjelent mű első alkalommal olvasható magyarul.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók