A cukor megédesíti mindennapjainkat, szeretjük az édeset, képesek vagyunk akár 60 kg-ot is elfogyasztani belőle egy évben. Hiszen szinte mindenben van cukor, és nem is kevés: a mustárban, a ketchupban, az üdítőitalokban, de még a cigarettában is.
Nem mindig volt ez így. A cukrot az emberiség évezredeken át nem ismerte, és csak az időszámításunk utáni hatodik században sikerült a “méhek nélküli mézet” kikristályosítani úgy, hogy szállíthatóvá vált. A cukornád, az “indiai só” eredeti alapanyaga csak a trópusokon termett meg, ezért a cukorhoz évszázadokon át mindössze igen kis réteg tudott hozzájutni. Mígnem a gyarmatosítás lehetővé tette a cukornád “európai területeken” történő termesztését. Ennek persze ára volt. A cukornádültetvényeket a trópusi klímához szokott afrikai rabszolgákkal kellett megműveltetni. Noel Deer angol történész szerint: “Nem túlzás azt állítani, hogy a rabszolga-kereskedelem során húszmillió afrikai pusztult el, s kétharmaduk a cukor miatt.”
A cukor terjedésével párhuzamosan megjelentek az első figyelmeztető jelek: az édes életnek ára van. A fogszuvasodás, a cukorbetegség, a rák, de a kamaszkori pattanásos arcbőr vagy koncentrálóképességünk romlása mind a cukor nehezen tetten érhető következményei. Mi több, a cukor iránt – csakúgy, mint az alkohol, a cigaretta, a kávé és a valódi kábítószerek iránt – függőség alakul ki. Ezért tudjuk olyan nehezen elfogadni, hogy bármi baj is lehet a finomított cukorral.
“A világegyetem örök rendjében a mesterségesen finomított cukornak, mint minden másnak, megvan a maga szerepe – írja Dufty. – Lehetséges, hogy a cukoripar maga a gonosz, aki kísértésbe visz minket, és egy olyan emberirtót terjeszt közöttünk, amely pusztításba dönti az édes élet falánk megszállottjait, és természetes kiválasztódásra ítéli őket: kik az alkalmasak a túlélésre, s kiket sodor el a bibliai vízözön (vagy stílszerűen: kólaözön) – ily módon tisztítva meg az emberi fajt egy eljövendő új kor számára.”
A Cukor blues a cukor több évszázados történetének megdöbbentő dokumentációja. A cukor története törvényszerűen összefonódott az orvoslás történetével. Az orvostudomány azonban máig nem hajlandó elfogadni – különböző gazdasági és politikai érdekektől vezérelve -, hogy a cukor civilizációs betegségeink egyik első számú okozója.
Dufty a Cukor blues bevezetőjében leírja első találkozását az amerikai némafilmek koronázatlan királynőjével, Gloria Swansonnal. Miss Swanson, aki kortalan szépségéről és reformtáplálkozásáról egyaránt híres volt, kedvesen figyelmezteti Duftyt, amikor feketekávéját egy szem kockacukorral akarja megédesíteni: “Előttem ehet bárki akár darált üveget is, a szemem se rebben. Vegye csak el, … egye meg a fehér cukrot, és legyen csak öngyilkos. … ezt mindenkinek magának kell megértenie, mégpedig a saját kárán.” Dufty megtanulta a saját kárán, megírta a Cukor bluest, és feleségül vette Miss Swansont, akinek hatodik férje lett. És Gloria Swanson iránti tiszteletből ezentúl hatodik William Duftynak nevezte magát.
“Amikor ma azt látom, hogy valaki megfog egy kockacukrot, megrándulok, ahogy Gloria Swanson is megrándult azon a bizonyos sajtótájékoztatón. Szeretnék az illetővel egy csendes sarokba húzódni, és elmondani, milyen könnyű legyőzni a cukor bluest.
Tekintsék most úgy, hogy egy csendes sarokba húzódtunk. Mit veszíthetnek?”
Kapcsolódó könyvek
David Kessler - Muszáj annyit enni?
Mi az oka annak, hogy nem bírunk gátat szabni étvágyunknak? Miért válik az evés sokszor szenvedéllyé? Vannak-e az ételben olyan anyagok, amelyek elősegítik az effajta függőség kialakulását? David A. Kessler beszédes és olykor döbbenetes példákkal mutatja be, hogy a modern élelmiszeripar úgynevezett hiperízletes ételei miképpen alakítják át az agy biokémiai folyamatait úgy, hogy kimondottan vágyjunk a zsíros, cukros és sós ételekre, noha ezek fogyasztása elhízáshoz és különféle anyagcsere-betegségekhez vezet. A szerző megszívlelendő tanácsai segítenek abban, hogy egészségünk érdekében újra átvehessük az irányítást evési szokásaink felett.
Fövényi József - Papp Rita - Cukorbetegek új diétáskönyve
Az új diétáskönyv szerkesztője részletesen ismerteti a cukorbetegség kialakulását, különféle típusait, az anyagcsere-állapotot jellemző mutatószámok értékeit és jelentőségét. Gyakorlati tanácsokat ad az életmód kialakításához, a gyakran előforduló problémák megoldására. A diétás rész két területe: a meghatározott szénhidráttartalmú étkezéseket megkönnyítő mintaétrendek és maga a receptgyűjtemény. A függelék az energiaigényeket ismerteti táblázatos formában és egyes élelmiszerek szénhidrát- és energiatartalmát.
Minden cukorbetegnek ajánlható kiadvány, mivel a szerzők az utóbbi években történt fontos felismeréseket is tekintetbe véve számos kérdést más megvilágításban tárgyalnak, mint az korábban megszokott volt.
Hans-Ulrich Grimm - A leves hazudik
Érzékeink manipulálására észrevétlenül egy világhatalom szerveződött: az ízipar. Mindegy, hogy csecsemőeledel vagy gyümölcsjoghurt, felvágott vagy sütemény, nem azt esszük, amit eszünk: az ipar láthatatlanul fűszerez, a hatások ismeretlenek. Bár a szerző többnyire a Németországban és az Egyesült Államokban uralkodó helyzetet írja le, Magyarországon mindez szintén a mindennapok részévé vált. A boltjaink polcait megtöltő élelmiszerek dúskálnak az aromákban és egyék adalékanyagokban. Az Európai Unióhoz való csatlakozás reményében hazánk kritikátlanul átvette az élelmiszerekről szóló törvényeket. Az élelmiszerek vizsgálatára, engedélyezésére, jelölésére, és ezen belül az aromák és egyéb anyagok feltüntetésére vonatkozó rendeletek megegyeznek a Németországban és Európa más részein érvényes szabályozással. A szerzőről: Hans-Ulrich Grimm (1955), 1989-96-ig a Spiegel szerkesztője volt. Szabadfoglalkozású szerzőként Stuttgartban él.
Dr. Filippo Ongaro - Úgy egyél, hogy jól legyél
Eszébe jutna valakinek homokot tölteni autója benzintartályába? Valószínűleg nem. Pedig majdnem ezt tesszük nap mint nap saját testünkkel. Életünk során átlagosan 30–60 tonna élelmet fogyasztunk el, ezért nem szabad alábecsülni, hogyan hatnak táplálkozási szokásaink az egészségünkre. De mit, mikor és hogyan együnk? Nehéz jól döntenünk a rengeteg tévhit, közhely és hamis vélekedés mellett.
Űrorvosi tapasztalatai alapján a szerző egészen merész, forradalmian új, személyre szabott programot javasol: Táplálkozzunk génjeinknek megfelelően! A legújabb kutatások alapján meggyőzően érvel arról, hogy a különböző élelmiszerek hogyan hatnak génjeinkre és szervezetünk természetes egyensúlyára, s ennek megfelelően miért és hogyan kell megváltoztatnunk eddigi helytelen életmódunkat, étrendünket és életfilozófiánkat. A váltás természetesen nem mehet egyik napról a másikra, hiszen a betegségek leküzdésére orientált, a gyógyszeres kezelést előtérbe helyező orvostudomány is csak nagyon lassan adja át a helyét a megelőzésre koncentráló, az egészséges életmódot és az emberi szervezet természetes egyensúlyát fenntartó orvoslásnak.
A könyv elméleti megalapozottsága mellett rendkívül sok tanáccsal szolgál arra, hogy egészségünk megőrzése és életünk meghosszabbítása érdekében hogyan változtassunk helytelen táplálkozási szokásainkon, hogyan mondjunk le az élelmiszerkereskedelem és fogyasztói társadalom csábító, de egészségre káros ajánlatairól, hogyan alakítsuk ki fokozatosan a génjeinknek megfelelő étrendünket, és mindebben hogyan segíthetünk másoknak.
Papp Lajos - Segíts ég!
"Kétféleképpen lehet Papp Lajos könyvéről szólni... Könnyű módja az lehetne, hogy tisztelgő szavakat gyűjtünk csokorba. És nem tévednénk, ha ezt tennénk: Papp Lajos megérdemli a tisztelgő szavakat. Nehezebbik módja az lehet, hogy vállaljuk az ő küzdelmei rejtélyeinek a megfejtését... Nincs könnyű helyzetben, aki ezt vállalja. Méltóképpen meg kell magyaráznia nemcsak azt, mit jelent a XXI. század elején legyőzni önmagunkat, mit jelent nemet mondani a kísértésekre, hanem még azt is, mit jelent napjainkban a kizökkent idő helyretolása, sőt még azt is, miképpen válik a misztériumjáték hősévé az, aki részt vállal a kizökkent idő helyretolásáért folyó hatalmas küzdelemben." - Kocsis István
Szendi Gábor - Új vitaminforradalom
Új vitaminforradalom zajlik - bár egyelőre még csak a kutatás zárt világában. Az elmúlt egy-másfél évtizedben a tudomány olyan felismerések birtokába jutott a vitaminok kapcsán, amelyek szó szerint életbevágóan fontosak lehetnek számunkra. Ám SZENDI GÁBOR új kötetének aktualitását nem csupán e forradalmi helyzet adja. Az új ismeretek fényében ideje újragondolnunk a vitaminok körül kialakult babonákat és mesterségesen gerjesztett mítoszokat is, amelyek az utóbbi évtizedekben sajnálatos módon kialakították az elvakult vitaminhívők és a konok vitaminellenesek táborát. A vitaminguruk és -próféták által keltett ködben fontos végre tisztán látnunk, mik a vitaminok valódi hatásai, mi tarthatunk igaznak és mit idejétmúlt illúziónak a vitaminokkal kapcsolatban.
Szendi Gábor könyve vállaltan nem enciklopédia: nem sorolja fel, melyik vitamin "mire jó", vagy éppen "mit okoz" a hiányuk. Ehelyett a vitaminkutatás legújabb eredményei alapján bemutatja a legfontosabb vitaminok, valamint a kalcium és magnézium hatásmechanizmusát, és igyekszik ráébreszteni az olvasókat arra, hogy ezek a vitaminok és ásványi anyagok csak egymással komplex kölcsönhatásban működnek megfelelően. Következésképp ahhoz, hogy a szervezetben kifejthessék kívánatos hatásukat, az egyikből beszedendő mennyiséget célszerű a vele kölcsönhatásban lévő másikkal összhangba hozni. Ahogy a szerző fogalmaz: "Olyan az egész, mint egy szimfónia. Csak akkor áll össze egységes élménnyé, ha játékával minden zenész a nagy egészet szolgálja."
Victoria Boutenko - A nyerskonyha legjobb receptjei
A legfontosabb élőétel-receptek lépésről lépésre
Fedezzük fel a nyersétel-készítés örömeit Victoria Boutenko, az élő ételek úttörőjének új, egyszerű és ízletes recepteket felvonultató könyve segítségével! A szerzőnő ezúttal családja legféltettebb kincseként őrzött receptjeit adja közre könnyen érthető módon, fotók százainak kíséretében, miközben az ételkészítés minden egyes lépésénél érezhető lelkesedése, a kezdő szakácsokat bátorító hozzáállása. Az ínycsiklandó receptek között találhatunk többek között dzsemeket, pogácsákat, levest, kekszeket, mandulatejet, trüffeleket és csokoládétortát is, melyek elkészítését Victoria minden részletre kiterjedően bemutatja. Nemcsak az ételek elkészítéséhez szükséges eszközöket és hozzávalókat ismerteti, hanem táplálkozási tanácsokat is ad. A kötetben bemutatott receptek olyan alapreceptek, amelyek bármely, nyers ételeket készítő szakács repertoárját gazdagíthatják. A részletes leírásoknak, valamint a színes fotóknak köszönhetően teljesen egyértelműek az egyes munkafolyamatok, ezáltal egy jól használható, minden részletre kiterjedő receptkönyvet tarthat a kezében az olvasó. A receptek ugyan rendkívül precízek, ráadásul a szerzőnő sok helyütt még receptváltozatokkal is szolgál, Viktória arra biztatja olvasóit, hogy az ételeket saját ízlésüknek, illetve életvitelüknek megfelelően alakítsák.
Lénárt Gitta - Élő ételek könyve
Az élő – azaz nyers, 43 ºC fölé nem hevített – ételek fogyasztását ajánló új táplálkozási irányzat egyre növekvő népszerűségének oka elsősorban az azzal járó életmódváltozás áldásos hatásában rejlik. A hőkezeletlen, magas energiájú növények és gyümölcsök olyan „energiabombát” jelentenek szervezetünk számára, amely biztosítja egész napi aktivitásunkat. Növekszik koncentrációs képességünk, fizikai teljesítményünk, eltűnnek a gombás megbetegedések, bőrünk élővé, tisztává válik. Természetesen mindezek mellett ha igényünk van rá, ehetünk főtt ételeket is. A fontos az, hogy minél több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk, s ezt nagy örömmel, megelégedettséggel tegyük! Ebben nyújt segítséget ez a Magyarországon úttörő könyv.
Leonard Hayflick - Az öregedés titkai
Hogyan és miért öregszünk meg? Mi a különbség a várható élettartam és a maximális élethossz között? Megállítható-e az öregedés folyamata? És vajon kívánatos volna-e éveink meghosszabbítása? Valójában életünk egyetlen szakaszát sem kíséri annyi legenda és tévhit, mint az időskort.
Leonard Hayflick ebben a könyvében feltárja azt a meglepő tényt, hogy napjaink tudományos kutatásai közül a biogerontológia (az emberi öregedés tana) fejlődik a legdinamikusabban. A kötet annak az úttörő kutatómunkának az eredményeit mutatja be, amelyet a szerző - harminc esztendőn át - az öregedés tanulmányozásának szentelt. Feltárulnak az öregedés titkai: nem csupán arról kapunk tájékoztatást, milyen álláspontokat foglal el a legkorszerűbb biogerontológia az időskor különféle problémáival kapcsolatban, hanem arról is, milyen filozófiai, vallási, mitológiai gyökerei vannak az öregedéssel összefüggő hiedelmeinknek.
Az öregedés titkaiból megtudhatjuk, mi a különbség a naptári és a biológiai életkor között, valamint figyelemmel kísérhetjük azt is, hogy a különböző történelmi korok során minként alakultak, miként változtak az öregedéssel kapcsolatos nézetek. Hayflick doktor a legfrissebb tudományos felfedezések tükrében mutatja be, hogy az egész emberi testben, annak valamennyi szervében miféle változások következnek be az öregedés előrehaladása során. Ebben a folyamatban ugyanis - ahogy a szerző laboratóriumi kísérletei is meggyőzően bizonyítják - szinte valamennyi sejtünk részt vesz, átalakul. Ez a tény már önmagában indokolttá teszi a biogerontológiai kutatások széles körű kiterjesztését. Leonard Hayflick nemcsak azt tárja fel előttünk, hogy az öregedés során miként változnak meg szervezetünk legfontosabb biológiai rendszerei, hanem azokat az alig érzékelhető módosulásokat is, amelyek gondolkodásunkban, érzéseinkben, hangulatainkban, szexuális vágyainkban, jellemvonásainkban és emlékezetünkben következnek be. Ennek során egy csapásra egy sereg konokul kitartó legenda és tévhit oszlik el, mely mind ez idáig elválaszthatatlanul kísérte az időskort. Hayflick megállapításai - többek között - a következők:
- A normális öregedés folyamata során nem szükségszerűek a szívműködés zavarai.
- A rendszeres testedzés és a zsírszegény diéta nem feltétlenül vezet az öregedés lelassításához, olykor épp ellenkezőleg.
- Azok, akik középkorukban némi súlyfölösleggel rendelkeznek, általában tovább élnek, mint nagyon sovány embertársaik.
- Valamennyi rákbetegség sikeres gyógyítása esetében csak két évvel növekednék meg a hatvanöt éves korosztály várható élettartama, míg a szív- és érrendszeri megbetegedések kiküszöbölése nyomán akár tizennégy évvel is.
- A hatvanöt éven felüli lakosságnak (Amerikában) csupán mintegy 5%-a él öregek otthonában.
- A különféle híresztelésekkel ellentétben, senki emberfia nem élt még 115 esztendőnél tovább, ugyanis bizonyítottan ez a maximális emberi élettartam.
Az ezredforduló közeledtével Amerika (és nem egy európai ország is) egyre inkább az "őszhajúak nemzetévé" válik, minthogy valamennyi korosztály közül a nyolcvanöt éven felüliek tábora növekszik a legdinamikusabban. Hayflick doktor megfogalmazza és hangsúlyozza annak szükségességét, hogy ezt a társadalmi tényt - mely számtalan megfontolandó szempontot vet fel - minél több információval alátámasztva, minél hamarabb érdeklődésünk előterébe helyezzük.
Az öregedés titkai logikusan felépített, tényekkel és statisztikai adatokkal kellően alátámasztott tanulmány, határkő az időskori folyamatokat kutató tudományok útján, ráadásul élvezetes, szellemes szöveg, mely lebilincselő élmény lehet bármilyen korú olvasó számára.
Dr. Leonard Hayflick az anatómia professzora Kaliforniában, San Franciscóban, az orvosi egyetemen. Korábban a Stanfordi Egyetem Orvos Karán a mikrobiológia professzora volt. Az Amerikai Gerontológiai Társaság elnöke és alapító tagja a Nemzet Öregedéstani Intézet tanácsának. Munkáját sok elismeréssel és számos díjjal jutalmazták, ezek között van a Sandoz-díj is, amelyet 1991-ben nyert el gerontológiai kutatásaiért. Leonard Hayflick immáron több mint harminc esztendeje foglalkozik az öregedés folyamatának tudományos vizsgálatával.
Túry Ferenc - Anorexia, bulímia
Negatív civilizációs betegségeink jellegzetes képviselői a legtöbbször pszichés eredetű evészavarok. Ezek közül is a legismertebb és sajnos a leggyakoribb, különösen a fiatal lányok körében az anorexia és a bulimia. A szerző ez utóbbiaknak szentelte érintett laikusoknak és szakembereknek egyaránt szóló kötetét. Műve első felében az evészavar problematikájáról ír részletesen: összefoglalja történetét, tüneteit, feltételezhető okait, javasolt kezelési módjait, rámutatva a megelőzés fontosságára. Ezután a családterápia módszerét taglalja, amit egy ön- és családsegítő kalauz egészít ki. Ebben praktikus útmutatásokat találunk a probléma felismerésével, orvoslásával kapcsolatban. A színes és fekete-fehér képekkel illusztrált kötet végén a témához ajánlott irodalom listája olvasható.
Eckhart Tolle - Csend a világ közepén
"...az, aki te vagy, valamint a csend egy és ugyanaz. És ha még nem őrültél meg teljesen ebben a bolond világban, az azt jelenti, hogy valahogyan el tudod érni a benned lévő csendet." Eckhart Tolle 2004 tavaszán csodálatosan egyedülálló hétvégi lelkigyakorlatot tartott a skóciai Findhornban élő spirituális közösség, egy több mint háromszáz fős csoport számára, akik a személyes és globális átalakulás élharcosai. A teljes lelkigyakorlatról videofelvétel készült, aminek eredményeként - gondos szerkesztést követően - kétszer kétórányi megindító élményt nyújthatunk át olvasóink számára. Tolle minden mondata - üdvözlő szavait is beleértve - kivételes éleslátásról és erőről tanúskodik. A DVD-n rögzített lelkigyakorlat legfelemelőbb pillanatai a könyv lapjain is megelevenednek, s az egyes részleteket a szerző gyönyörű, képaláírásokkal ellátott természetfotói illusztrálják. Mindez együtt - a szavak, a fényképek, a hangok és a videofelvétel - inspiráló, a világon egyedülálló kincset eredményez. Hozzáférhetővé teszi számunkra azokat az eszközöket, amelyeknek a segítségével átformálhatjuk életünket, és megnyílhatunk a pillanat csendje számára. A Skócia északi részén található Findhorn Alapítvány a természettel szoros együttműködésben kialakított spirituális szolgáltató központ, amely az oktatásra és a közösségre helyezi a hangsúlyt. A világ egyik legnépszerűbb tudatos közössége; a felnőttoktatás, a személyes és spirituális átalakulás jelentős nemzetközi központja, amelyet évente mintegy tizennégyezren látogatnak.
Belinszki Zoltán - Dián Tamás - Csak ettem és fogytam
Ez nem egy hagyományos könyv.
Egy rendszert tartasz a kezedben, amely átalakítja a gondolkodásodat, és elindít a fáradság nélküli, kényelmes fogyás felé. Úgyis mondhatnánk: ez egy könyv alakban működő varázslat.
A használata egyszerű. Kezdheted az elején, a végén, vagy a közepén... Akármilyen sorrendben is olvasod, hatással lesz rád.
Megtudod, hogyan lehet lefogyni evéssel. Rájössz, miért hízlal a koplalás. Megismered az ABC-rendszert, és rádöbbensz, mitől fogytak le könnyedén több ezer kilót a Zsírégető Klub tagjai.
Közben pedig Te magad is átalakulsz.
Mert tudnod kell: ez a könyv működik.
Mi, a Zsírégető Klub tagjai tudjuk, hogy hamarosan köztünk leszel. Nem sokkal a könyv elolvasása és megértése után, Te is megszabadulhatsz a plusz kilóidtól.
Készen állsz a kalandra? Kellemes Zsírégetést!
Mezei Elmira - Paleolit sütemények
A házi sütemények különleges hangulatot teremtenek. Narancshéj, vanília, fűszerek édes illata száll a levegőben. Már előre örülünk, pedig még meg sem kóstoltuk a készülő finomságot. Az otthonosság érzése azonban már eltölti szívünket. A sütés öröm és kényeztetés. Egy kicsit mindig ünnepélyes. Nem véletlen, hogy a családi süteményreceptek generációkon át öröklődnek. Mezei Elmira Paleolit süteményeskönyve elsősorban azoknak nyújt segítséget, akik időhiánnyal küzdenek, mégis szeretnének házi készítésű, egészséges süteményekkel megörvendeztetni szeretteiket. Gyorsan, egyszerűen elkészíthető finomságok tárháza ez a könyv, amelyből nem maradnak ki a sós ropogtatnivalók, illetve a sütés nélkül készíthető, tojásmentes édességek sem. A gabonaliszt, tej és cukor nélkül készült receptekkel kiváló alternatívát kínálhatunk glutén- vagy tejérzékeny, illetve az egészségtudatosságra törekvő ismerőseinknek. Mivel a paleolit sütemények rendkívül finomak, a hagyományos ízekhez szokott rokonainkat, barátainkat is bátran megkínálhatjuk velük.
Mezei Elmira - Paleolit receptek hétköznapokra
A paleolit diéta - nem is igazi „diéta”. Legalábbis ez derül ki MEZEI ELMIRA legújabb szakácskönyvéből, amellyel eloszlatja a paleo elvek szerinti sütéssel-főzéssel kapcsolatos, szokásos tévhiteket. Nem kell éheznünk, nem kell megvonnunk magunktól a finom falatokat, még véletlenül sem kell mindig ugyanazt fogyasztanunk, sőt, drágán és nehezen beszerezhető alapanyagokra sem lesz szükségünk. Ehelyett, ha megfogadjuk a szerző tanácsait, igen változatos, ízletes, és nem utolsósorban költséghatékony módját próbálhatjuk ki az egészségtudatos táplálkozásnak. Az ötletes levesek, hal-, hús- és zöldségételek, saláták receptjeit ebben a kötetben az évszakok szerint csoportosítva találja meg az olvasó, és - jó hír az édesszájúaknak - a fejezetekből a desszertek sem maradhattak ki. Akár hétköznapi, akár különleges ételt szeretnénk elkészíteni, ebből a szezonális szakácskönyvből ötleteket meríthetünk, és közben magunknak is bizonyíthatjuk: sütni-főzni csakis ilyen kreatívan érdemes.
Brian R. Clement - Theresa Foy DiGeronimo - Élő ételek az egészségért
Az "élő étrend" számtalan embert hozzásegített már ahhoz, hogy olyan, életüket veszélyeztető betegségeket győzzenek le, mint a rák, a szívbaj vagy olyan krónikus betegségekből kúrálják ki magukat, mint az asztma. Ez az étrend méregteleníti a szervezetet s egyben a testsúly szabályozás természetes módja is. Ebben a könyvben megtalálható a nyers táplálékon alapuló életmód minden fortélyát, módszertani útmutatót és több mint száz pompás receptet, melyek nehézség nélkül elkészíthetőek.
Szendi Gábor - Mezei Elmira - Paleolit szakácskönyv II.
A szerzőpáros új szakácskönyve ezúttal is bizonyítja az olvasóknak, hogy a paleolit étrend és a kulináris örömök jól megférnek egymással - miközben minden egyes ízletes paleo falattal közelebb jutunk egészségünk helyreállításához, vagy épp a gyógyuláshoz korunk jellegzetes betegségeiből! S mindezt a természet csodálatos rendje szerint...
A recepteket összekötő elemzéseiben Szendi Gábor kitágítja a paleolit táplálkozás és a civilizációs betegségek összefüggéseit. Rámutat, hogy a mozgásszervi bajoktól kezdve az allergiás megbetegedéseken át egészen a hiperaktivitásig a legtöbb mindennapi baj szoros összefüggésben áll a táplálkozásunkkal. Mezei Elmira több mint 140 új paleolit receptje pedig bizonyítja, hogy a paleolit táplálkozás nem jár lemondással: változatos, ízletes és rendkívül kreatív ételkölteményei bárkit meggyőznek arról, hogy a paleolit elveknek megfelelő ételekkel a hétköznapokon és az ünnepek alkalmával is könnyen megőrizhetjük egészségünket, miközben lenyűgözhetjük családunkat, barátainkat.
Az új kötet különlegessége, hogy az egyes civilizációs betegségek kapcsán konkrét étrendi javaslatokat is megfogalmaz. Olyan receptgyűjteményt kap tehát kézhez az olvasó, amelyből bármikor biztonsággal válogathat!
Ismeretlen szerző - Gyógyító ételek - Ártalmas ételek
A táplálkozási szokások kismértékű megváltozása is jelentősen befolyásolhatja egészségünket. A Gyógyító ételek, ártalmas ételekből megtudhatjuk, miként. Étrendünk nemcsak a közérzetünkre van hatással, hanem életünk minőségére, sőt az élettartamunkra is. A riogatónak vagy biztatónak szánt, egymásnak ellentmondó "jó tanácsok" zűrzavarában e könyv elfogulatlan információkkal igyekszik segíteni az olvasót. Megvizsgálja a vitás kérdéseket, és tudományos bizonyítékokkal alátámasztott tényeket sorakoztat fel. Szócikkei összesen több mint 300 táplálkozástani szakember, orvos és természetgyógyász tapasztalatait hasznosítják. A Gyógyító ételek, ártalmas ételek a táplálkozás és az egészség összefüggéseinek egyszerű, könnyen követhető, de részletes és megbízható kislexikona, amelyet az egészség javítására és megőrzésére vonatkozó gyakorlati tanácsok tesznek teljessé. Bár a táplálkozástudomány még mindig gyerekcipőben jár, máris nyilvánvaló, hogy kevés olyan betegség van, amelynek létrejöttében, megelőzésében, illetve kezelésében a táplálkozás ne játszana szerepet. A helyes étrend központi tényező a szívbetegségek, a rák és az ízületi bántalmak elleni küzdelemben, de a stresszt, az álmatlanságot, a meddőséget és a gyengeséget is segít leküzdeni. Könyvünk a hagyományos és a természetes gyógymódokat is figyelembe veszi. Megvizsgálja az olyan közkeletű bölcsességeket is, mint hogy "a répa jó a szemnek" vagy "a fokhagyma jó a torokfájásra", és rámutat, melyik alapul tapasztalatokon, és melyik puszta hiedelmeken...
Harry Benjamin - Tökéletes látás szemüveg nélkül
Szinte minden szembetegséget meggyógyíthatunk a könyv tanácsainak alkalmazásával: rövidlátást, távollátást, szemtengelyferdülést, kancsalságot, szürke hályogot, a retina leválását, lebegő foltokat a szem előtt, árpát, szürkületi vakságot. Mit kell tennünk? Először is fel kell térképeznünk az okokat, melyek az egészség megromlását okozták: agyonhajszoltság és helytelen táplálkozás a hibás látás leggyakoribb okai. A könyv módszereket ajánl a lazítás elősegítésére, valamint szemizom- és nyakgyakorlatok mellett természetes alapanyagokból összeállított étrendet is javasol, mely életmódunk általános javulását biztosítja.
Nick Vujicic - Élet korlátok nélkül
Nick Vujicic , aki hosszú utat tett meg érzelmileg az öngyilkosság kétségbeesett gondolatától, míg mára odáig jutott, hogy motivációs szónokként iskolákban, kórházakban, árvaházakban, templomokban, gyülekezetek előtt és börtönökben ő maga hirdeti, hogy egy súlyosan fogyatékos ember is képes teljes életet élni… ha akar.
Már gyermekként rákényszerült, hogy kellemetlen kérdéseket tegyen fel magának a jövőjéről. Írása vigaszt és inspirációt nyújt mind a hozzá hasonló megpróbáltatásokkal küzdő, mind a látszólag egészséges, ám gyakran kétségek között őrlődő ember számára. Saját példáján keresztül mutat utat a korlátaid ledöntéséhez; üzenetei megérintenek, mert hitelesek. Szenvedélyesen mesél belső küzdelméről, melynek során végül megtanulta elfogadni önmagát és a megváltoztathatatlant, s elmondja, hogyan találta meg az erőt és a bátorságot, hogy változtasson a sorsán. Nick zenél, úszik, szörfözik, és elvégzi az összes olyan hétköznapi cselekvést, ami számodra talán magától értetődő, de neki a lehetetlennel kellett szembeszállnia, hogy képes legyen megtenni azokat. Hagyd, hogy neked is megmutassa, hogyan indulhatsz el egy gyümölcsöző, korlátok nélküli élet felé.
Lenkei Gábor - Cenzúrázatlan egészség
Miként tapossák sárba ma Magyarországon azt az alapvető jogunkat, hogy egészségesen, boldogan élhessünk? Ez egy dühös könyv: Megmutatja, miként tapossák sárba – páros lábbal – ma Magyarországon azt az alapvető jogunkat, hogy egészségesen, boldogan élhessünk. Dr. Lenkei Gábor őszinte vallomása az egészségügy helyén működő betegségügyről. Megtudhatja, hogy a közhiedelemmel ellentétben, miért nem a hippokratészi esküt teszik le az orvosok. Rávilágít arra, miként váltak a hivatalok jóllétünk és az Alkotmány által garantált jogunk fő ellenségeivé.
„70/D§ -1- A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.” - A Magyar Köztársaság Alkotmánya - Ma ez a jogunk nem érvényesülhet. Ez egy optimista könyv: Megmutatja a kiutat ebből az embertelen csapdából. Az Ön kezébe adja az ehhez szükséges eszközöket is.