Kapcsolódó könyvek
Adolf Hitler - Harcom
A Mein Kampf (Harcom) Adolf Hitler nemzetiszocialista vezető egyetlen, még az életében kiadott könyve, melyet landsbergi fogsága idején kezdett el írni, miután 1923-ban az ún. sörpuccsban való részvételéért börtönbe zárták. A könyvben áttekintette addigi pályafutását és megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A mű a nácizmus ideológiai alapvetése lett.
Hitler magát a könyvben nem politikusnak, hanem programadónak (Programmatiker) ábrázolta. Eszerint „a programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyan megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” Továbbá: „[a programadó] jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nemritkán az, akit „világidegen” szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.”
Hitler ezzel az írással egy átfogó elméletet kívánt a nép elé állítani a marxizmus ellenében. Emellett úgy kívánta bemutatni addigi pályáját, mint ami pártja és az egész nép ideális vezetőjévé teszi őt a zsidóság, mint közös ellenség elleni összefogásban. Megerősítette az NSDAP 25 pontos programjának érvényességét. Megállapította, hogy a nemzeti szocializmus egyik elődjének számító Völkisch mozgalom sikertelen maradt és ideje lejárt; ezzel szemben az NSDAP modern, céltudatos gyűjtőmozgalommá vált, amely sikerrel tömörítheti a weimari köztársaság nacionalista és antidemokratikus erőit.
Bernd Krewer - A csülkös vad utánkeresése
A kötet az elejtett állat felkutatásának módszerével ismerteti meg az vadászni vágyó olvasót.
Dylan Jones - Cameron Cameronról
„Olyan radikális szociális reformer szeretnék lenni, mint amilyen radikális gazdasági reformer volt Mrs. Thatcher. Ennek az országnak most elsősorban gyökeres társadalmi változásra van szüksége.”
David Cameron
A brit Konzervatív Pártot 2005 óta irányító David Cameron 2010-ben meghozta pártjának a régóta várt sikert. A 13 évig ellenzékben lévő konzervatívok győztek, s ma a westminsteri törvényhozás legerősebb képviselői csoportját alkotják, még ha nem is nyerték el az egypárti kormány megalakításához szükséges mandátumot.
De vajon minek köszönhető ez a fordulat? Mit hoz az új konzervatív miniszterelnök a briteknek és a világnak?
Dylan Jones interjúkötete személyes tükör arról, mit gondol maga Cameron Cameronról. A kötetlen beszélgetések magával ragadó sorozatából lépésről lépésre rajzolódik ki a brit Konzervatív Párt útja, Cameron reformpolitikája, karizmatikus egyénisége, és politikai sikerének titka.
Stephen W. Hawking - Leonard Mlodinow - Az idő még rövidebb története
Stephen Hawking világszerte ismert sikerkönyve Az idő rövid története mérföldkő volt a tudományos ismeretterjesztés történetében. Ennek csak egyik oka a szerző lebilincselő stílusa, a másik viszont az általa tárgyalt lenyűgöző témák: a tér és az idő természete, Isten szerepe a teremtésben, a Világegyetem története és jövője. Kétségtelen tény viszont, hogy a könyv megjelenése óta sok olvasó jelezte Hawking professzornak, hogy milyen nehézséget okozott a könyvben szereplő legfontosabb fogalmak megértése.Ezért született meg Az idő még rövidebb története. A szerző szerette volna korábbi könyve mondanivalóját még érthetőbbé tenni olvasói számára - és egyúttal kiegészítette azt a legújabb tudományos megfigyelések és felfedezések ismertetésével.
Stephen W. Hawking - A mindenség elmélete
A mindenség elmélete hét előadást tartalmaz, amelyekben S.W.Hawking, a neves tudós, a tudomány nagy népszerűsítője fejti ki a világegyetem ismereteink szerinti történetét. Hawking felfedező utazásra hív tehát mindenkit a kozmosz világába, és arra készített, hogy megtaláljuk benne saját helyünket. Ez a könyv azoknak íródott, akik már néztek fel az éjszakai égboltra, és eltűnődtek azon, hogy mi is van odafönn, és mindaz hogyan került oda.
Stephen W. Hawking - A világegyetem dióhéjban
A nemzetközi tudományos közösség sok más tagjához hasonlóan Hawking professzor is a természettudomány Szent Grálját keresi, a kozmosz szívében rejtőző, de megfoghatatlanul tünékeny mindenség elméletét.A Világegyetem dióhéjban című könyvében úgy tárja fel a Világegyetem titkait, hogy végigvezet saját kutatási területein - a szupergravitációtól a szuperszimmetriáig, a kvantumelmélettől az M-elméletig és a holográfiától a dualitásig. Legizgalmasabb szellemi kalandjában megpróbálja egyetlen, teljes körű, a Világegyetem minden eseményét leíró elméletté egyesíteni Einstein általános relativitáselméletét és Richard Feynman sokszoros történelmekre vonatkozó elgondolását. Segítségével elevezhetünk a természettudománynak azokra a legvadabb vizeire, ahol a szuperhúr-elmélet és a pébránok jelenthetik a rejtély megoldásának a kulcsát.
Stephen W. Hawking - Leonard Mlodinow - A nagy terv
A VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB GONDOLKODÓJÁNAK CSAKNEM EGY ÉVTIZED UTÁN AZ ELSŐ JELENTŐS MUNKÁJA, MELYBEN ÚJ VÁLASZOKAT AD AZ ÉLET VÉGSŐ KÉRDÉSEIRE.
Mikor és hogyan kezdődött az Univerzum története? Miért vagyunk itt? Miért van ott valami a semmi helyett? Mi a valóság természete? Miért vannak a természeti törvények olyan pontosan beszabályozva, hogy éppen megengedjék a hozzánk hasonló lények létezését? És végül, a Világegyetemünkre érvényesnek látszó „nagy terv” bizonyítékot jelent-e egy jóindulatú Teremtő létezése mellett, aki mozgásba hozta a világ fejlődését – vagy a természettudomány másmilyen választ ad erre a kérdésre?
Stephen Hawking és Leonard Mlodinow legújabb könyvükben briliánsan szellemes, ugyanakkor egyszerű és közérthető nyelven mutatják be az Univerzum rejtelmeire vonatkozó, legfrissebb tudományos elképzeléseket. Elmondják, hogy a kvantumelmélet szerint a kozmosznak nem egyetlen létezése vagy történelme van, hanem az univerzum minden lehetséges történelme egyidejűleg létezik. Amikor ezt az Univerzum egészére alkalmazzuk, az elképzelés megkérdőjelezi az ok és okozat viszonyának hagyományos felfogását. A szerzők szerint az a tény, hogy a múlt nem ölt határozott formát, azt jelenti, hogy nem a történelem hoz létre bennünket, hanem mi magunk hozzuk létre a történelmet, azáltal, hogy megfigyeljük a múltat. A szerzők kifejtik, hogy mi magunk is a korai Világegyetemben fellépő kvantumfluktuációk leszármazottai vagyunk, és megmutatják, miként jelzi előre az elmélet a „multiverzum” létezését – amely elképzelés szerint a miénk csak egyike annak a rengeteg univerzumnak, amelyek mindegyikében eltérő természeti törvények uralkodtak, és amelyek mind spontán módon, a semmiből bukkantak elő.
Emellett Hawking és Mlodinow megkérdőjelezi a valóság hagyományos fogalmát, amikor felállítják a valóság „modellfüggő” elméletét mint a legjobb elméletet, amelynek felfedezésében reménykedhetünk. Végül megvizsgálják az M-elméletet mint a minket és az egész Világegyetemünket irányító törvények magyarázatát. Ez az elmélet jelenleg az egyetlen életképes jelölt arra, hogy a „mindenség elmélete” legyen. Ha sikerül bebizonyítani az elmélet helyességét, írják a szerzők, akkor ez lesz az az egyesített elmélet, amelyet már Einstein is keresett.
A nagy terv bármely más könyvnél informatívabb és provokatívabb útikalauz azon felfedezések világába, amelyek megváltoztatják világképünket, és alapjaiban fenyegetik legjobban kedvelt elképzeléseink némelyikét.
Ismeretlen szerző - Aranypiramis
Martin Ethelwolf professzor az egyiptológia nemzetközi hírnévnek örvendő szaktekintélye felnyit egy II. Amenhotep fáraó sírkamrájából származó kamópusz-tégelyt, ennek következtében nem mindennapi élményben lesz része - meghal! Különös módon miután jobblétre szenderül, ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy eljusson Kheopsz piramisáig. A vállalkozás koránt sem veszélytelen. A rettenthetetlen Brett Shaw akcióba lép...
Harrison Fawcett a Mysterious Universe sorozatot felvezető regényével Atlantisz titkait kutatva az iszlám és az ókori Egyiptom világába kalauzol minket, a történet nem mindennapi izgalmakat ígér, a klandos-misztikus SF kedvelői számára.
York Katchikan egy Novus Ordo Seclorum korabeli ereklye nyomában érkezik az E'emelekre barátja, Jacques de Molay társaságában. Kissé megnehezíti a dolgukat, hogy a bolygón kitör a polgárháború, és a kivándorolt olasz maffia is szeretné az ereklyét megszerezni. Mindezt anélkül, hogy igazából tudnák, mit is keresnek...
A Mysterious Universe világában játszódó Fawcett-regény és Sheenard-kisregény mellett a rövidebb írások kedvelői is remek szórakozásra számíthatnak.
Stephen W. Hawking - Az idő rövid története
ÚJ, BŐVÍTETT ÉS ÁTDOLGOZOTT KIADÁS
Ez a könyv a XX. század klasszikussá vált, rengeteg meglepetést kínáló tudományos ismeretterjesztő munkája. Az ősrobbanástól az általános relativitáselméletig sok helyen próbára teszi a fantáziánkat, és kiszélesíti a Világegyetemről alkotott elképzeléseinket.
Volt-e kezdete az időnek? Folyhat-e visszafelé az idő? Végtelen-e a Világegyetem, vagy vannak határai?
Csak néhány kérdés azok közül, amelyeket Stephen Hawking klasszikussá vált mesterművében érint. Bevezetésként áttekinti a mindenségről alkotott legjelentősebb elméleteket Newtontól Einsteinig, majd elmerül a tér és az idő legrejtettebb titkaiban az ősrobbanástól a spirálgalaxisokon és az erős kölcsönhatáson keresztül a fekete lyukakig.
Az idő rövid története tömör és világos nyelvezete milliókkal ismertette meg az univerzumot és annak csodáit. Ez az új kiadás Hawking utolsó gondolatait is tartalmazza a határ nélküli elképzelésről, a sötét energiáról, az információs paradoxonról, az örökké tartó felfúvódásról, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás megfigyeléséről és a gravitációs hullámok felfedezéséről.
Ismeretlen szerző - A magyar család aranykönyve I-III.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
John Gribbin - Kozmikus körforgás
Csillagok porából állunk- de nemcsak mi, hanem minden általunk ismert élőlény is. A hidrogén kivételével a Földön előforduló összes kémiai elem- beleértve a testünket felépítőket is- csillagok belsejében keletkezett, és hatalmas csillagrobbanások következtében szóródott szét a térben. A természet azután újra felhasználja ezeket az anyagokat, és új csillagokat, bolygókat vagy éppen emberi testeket épít belőlük.
E könyv felidézi a csillagászat történetéből azokat az epizódokat, amelyek ehhez a megrázó felismeréshez vezettek. A történet az 1920-as években kezdődik, amikor a csilagászok felismerték, hogy a legöregebb csillagok szinte teljes egészében hidrogénből és héliumból állnak, vagyis abból a két ősi elemből, amelyek a Világegyetem születését eredményező Ősrobbanáskor keletkeztek. Ezután bemutatják az 1950-es és 1960-as évek kutatásait, amelyek kiderítették, miként „kotyvasztja ki” a kémiai elemeket a csillagok belsejében lejátszódó magfúzió. A történet leglényegesebb szereplői a szupernóvák, amelyekről csak a közelmúltban bizonyosodott be, hogy hatalmas csillagrobbanások. Az ezek nyomán keletkező kozmikus hamu szerteszét szóródik a mindenségben, hogy csillagok új generációi, bolygók és emberek alapanyagául szolgáljon. Amikor a szerzők figyelme a Világegyetem és a Föld kapcsolata felé fordul, meggyőzően adják elő, miként teremtett a világ fizikai szerkezete ideális feltételeket az élet kialakulásához.
Bernard Cornwell - Az eretnek
A 14. század közepén járunk. Az angolok és a franciák hiába kötnek békét, Hooktoni Thomas számára nem ér véget a harc: meg kell találnia a Grált, a keresztény világ legszentebb ereklyéjét, ezért Astarac völgyébe, családjának ősi várába indul.
A józan gondolkodású angol íjász azonban hibát követ el. Megment egy fiatal lányt a máglyahaláltól, és ezzel magára vonja az egyház haragját. Kiátkozzák, s így üldözőből egy csapásra üldözötté válik. A titokzatos Grált ráadásul mások is meg akarják szerezni - nem utolsósorban unokafivére és legádázabb ellensége, Guy Vexille. A kíméletlen küzdelem - mely a Vándor című kötetben vette kezdetét - tovább folytatódik, kimenetele azonban kérdéses.
Sodró lendületű, fordulatokban gazdag történelmi kalandregény, mely hitről, bajtársiasságról, kitartásról és a 14. századról mesél, hitelesen és pontosan.
Dr. Csernus Imre - Dobai Benedek - Tárnok Alfonz - Drogma
"A Drogma a lángolásról, a szenvedélyről, a hitről és a belső békéről szól. Korábbi változata - amelyet 8 évvel ezelőtt írtam - az életről vallott gondolataim durva megfogalmazása volt, a most, november elején megjelenő átdolgozott, bővített »új« Drogma egy önkritikus, öniróniával teli könyv, egy sokkal érettebb írás, amelyben az is benne van, hogy hogyan lehet mindezeket megszerezni."
Bernard Cornwell - Az ördöglovas
Hooktoni Thomas is egy a gyűlöletes angolok közül. Amikor a rablólovagok elpusztítják a faluját, Thomas hátat fordít apjának, aki papnak szerette volna látni fiát, és beáll íjásznak III. Edward angol király seregébe. A király és fia, a Fekete Herceg fegyvereseivel Franciaország ellen indít elsöprő erejű hadjáratot, ám ennek kimenetele nem az egymással civódó nemeseken és lovagokon múlik, de sokkal inkább a közembereken, az íjászokon, akik sikerre vagy kudarcra ítélhetik az egész vállalkozást. Thomas, aki idővel elfeledi régi világát és be nem váltott ígéreteit, megszereti a kemény katonaéletet... Cornwell e könyvében (Hooktoni Thomas trilógia 01.) a százéves háború fontosabb eseményeit igyekszik megörökíteni.
Richard Rudgley - A kőkor elveszett civilizációi
A kőkor merész és vállalkozó szellemű felfedezői már jóval a nagy földrajzi felfedezések előtt megismerték a világ nagyobb földterületeit. Az ősi sumerok első írásos feljegyzései olyan újkőkori jegyeket viselnek magukon, melyek egyértelműen őskőkori eredetre utalnak. A civilizált társadalmak matematikai és csillagászati ismeretei a kőkor tudományos eredményeit tükrözik. Az olyan technológiai és ipari tevékenységek, mint például a szerszámkészítés, a bányászat vagy a pirotechnika, mind-mind a kőkorból származnak, sőt még a fontos orvosi tevékenységek is, ideértve az olyan sebészeti beavatkozásokat is, mint a koponyaékelés...
Bear Grylls - Tűzön vízen át!
Bear Grylls mindig is a legnagyobb kihívást jelentő kalandokat kereste! A Wight-szigeten nőtt fel, ahol az apja már kiskorában megtanította vitorlázni és hegyet mászni. Nem csoda hát, hogy Bear az iskolaévei alatt gyakran gyakran kilopózott éjjelente, hogy megmásszon egy-egy tornyot. Tizenévesen a hegymászásban és a küzdősportokban találta meg élete értelmét. Az ifjú kalandort ezek a szenvedélyei juttatták el a fenséges Himalájára és Japánba, ahol egy igazi nagymester edzőtáborában tanult karatézni. Hazatérve nagy fába vágta a fejszéjét: részt vett a Brit Különleges Erők hírhedten kemény felvételi vizsgáján, hogy bekerüljön a Különleges Légi Alakulat (Special Air Service, SAS) 21. ezredének tartalékos állományába, ahol a végsőkig próbára tették mind testi, mind szellemi tűrőképességét. Ezt követően Afrikában szörnyű ejtőernyős baleset érte: Bear gerince három helyen is eltört, és kérdéses volt, hogy valaha képes lesz-e újra járni. Ő azonban az orvosok várakozásaira rácáfolva, mindössze tizennyolc hónappal később megmászta az Everestet - huszonhárom évesen, a valaha volt egyik legfiatalabb hegymászóként, akinek ez sikerült. Ez azonban még csak a kezdetét jelentette hihetetlen kalandjainak... Bear Grylls, akit tévés kalandsorozatai és sikerkönyvei révén, illetve a Brit Cserkészszövetség főcserkészeként milliók ismernek és kedvelnek, olyan kalandokat élt át, amelyekre csak kevesen mernek vállalkozni. Most, első alkalommal, Bear elmeséli kalandos élete történetét. E lebilincselő, megható és üdítően szórakoztató kötet egyaránt kötelező olvasmány az adrenalin megszállottai és azok számára, akik a kalandokat inkább a fotel biztonságából kívánják átélni. A Bear Grylls kalandjait bemutató sorozat a világ egyik legnézettebb tévéműsora, amelyet a becslések szerint 180 ország 1,2 milliárd nézője követ figyelemmel. Bearnek, a Brit Különleges Erők egykori tagjának, akinek eddig tizenegy könyve jelent meg, a Brit Királyi Haditengerészet tiszteletbeli őrnagyi rangot adományozott. Ma is rendületlenül folytatja a világ legszélsőségesebb helyeinek felfedezését, és ezen expedíciók révén eddig több mint másfél millió fontot gyűjtött különböző gyermekjótékonysági szervezetek számára. Beart nemrég a világszerte huszonnyolcmillió tagot számláló Cserkészszövetség brit főcserkészévé választották; ilyen fiatalon még senki sem töltötte be ezt a posztot. Feleségével, Sharával, és három fiukkal, Jesse-vel, Marmaduke-kal és Huckleberryvel egy londoni lakóhajón, illetve a walesi partok közelében egy kis szigeten él.
Christopher Priest - A tökéletes trükk
Szédítő, viktoriánus hangulatú, díjnyertes regény két bűvészről és halálos ellentétükről, mely családjaik több nemzedékére hatással van. Vitájuk középpontjában egy bámulatos trükk áll, amit mindketten előadnak műsorukban. A varázslat titka egyszerű, ám az ellenfelek számára a valódi rejtély sokkal mélyebben rejtőzik.
A regényből nagy sikerű film készült.
Veress D. Csaba - Várak a Bakonyban
A Dunántúl északkeleti térségében – a Duna-kanyartól a Balatonig – húzódó hegyvonulatok: a Pilis, a Gerecse, a Vértes, a Bakony és a Balaton-felvidék ősidőktől napjainkig jelentős akadályt képeztek a kelet-nyugati és a nyugat-keleti irányba vonuló seregeknek. A hegységek találkozásánál keletkezett horpadások természetes útvonalai voltak a nagy tömegeket megmozgató felvonulásoknak. Az ellenséges hadak feltartóztatására és a lakosság védelmére az itt élők lezárták ezeket az útvonalakat, átjárókat. Sáncokkal, várakkal, erődítményekkel – és a bennük meghúzódó védőseregekkel – igyekeztek feltartóztatni, útját állni, felvonulását zavarni a támadó ellenségnek. A természetes útvonalak megkerülése lehetetlen volt: Északkeleten a Duna, délnyugaton pedig a Balaton és Kis-Balaton közel száz kilométeren át húzódó víz- és mocsárrengetege tette lehetetlenné az előnyomulást.
A könyv azon várak történetével és hadtörténetével foglalkozik, amelyek a XVI-XVII. században a török hódító törekvések fő irányába estek, s amelyek megtartása rendkívül fontos volt mind a Királyi Magyarország, mind az osztrák örökös tartományok biztonsága szempontjából.
A tárgyalt korban Magyarországon két – társadalmi szerkezetében különböző – világ találkozott és másfél százados együttélésre kényszerült. A Habsburgok is és a törökök is itt védték birodalmuk belső területeit, ami folytonos háborút, csatározást és portyázást eredményezett. A kor szülöttei szenvedtek a háború pusztításaitól, de ugyanakkor az ellentétes érdekek és törekvések szorításától is.
A szerző a Bakonyban épült veszprémi, pápai és palotai vár hadtörténetének leírásával reális képet ad a kor „háborús” és „békés” eseményeiről, és ha csak egy viszonylag kis területre kivetítve is, de szemléletesen mutatja be a folytonos háborút és csatározást, az egyezkedést és a megalkuvást, a hősi tettet és a gyávaságot, a csapások és portyázások pusztításától szenvedő népet. Plasztikusan ábrázolja a magyar végvári hadinép mindennapi életét és sok érdekes részlettel bővíti eddigi ismereteinket.
A Bakonyban kiépített várak hadtörténetének, a török háborúkban és a Rákóczi-szabadságharcban való szerepének szemléletes leírása érdekfeszítő és tanulságos olvasmány.
Bernard Cornwell - Vándor
E regényben minden a helyén van: nagyszerű hősök, háború és szenvedés, megkínzatás, szerelem, vágy és sors.
Angliában, 1346 októberében indul a történet. Thomas of Hookton, angol íjász szerencsésen megmenekülvén a crécyi csatából, azt a megbízást kapja királyától, hogy nyomozza ki, hol lelhető fel apjának szigorúan titkos könyve, amelyik a Szent Grállal kapcsolatos írásokat őrzi. De nem az ifjú lovag az egyetlen, aki meg akarja szerezni a könyvet. Ellenfelét pedig semmi nem állítja meg. Birtokában van titkos tudásoknak, és nem riad vissza semmitől. Attól sem, hogy az inkvizíció kezére juttassa az ifjút...
A remek csataleírásokkal teli, pontos történeti hátterű regény szerzője mindent tud a százéves háborúról.
Nyáry Krisztián - Így szerettek ők
Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához.
40 történet Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.