Úri ​kalap Válogatott ​elbeszélések

Ismeretlen szerző - Feleségek ​könyve - Magyar elbeszélésgyűjtemény
Az ​előző századforduló körüli években volt a magyar elbeszélésirodalom aranykora. E gyűjtemény a legnagyobb klasszikusok és napjainkra elfeledett más kiváló szerzők – köztük humoristák – írásaiból áll össze, és egy szép háborús novella kivételével a boldog békeidőknek nevezett korszakot idézi fel. Az elbeszélések szerzői: Ady Endre, Ambrus Zoltán, Berkes Imre, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, Jób Dániel, Karinthy Frigyes, Kóbor Tamás, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Nagy Endre, Petelei István, Rákosi Viktor, Surányi Miklós, Szomaházy István, Zöldi Márton. Érdekesség, hogy mindegyik elbeszélés címében szerepel a „feleség” szó.

Ady Endre - A ​hajnali táncosnő
Ady ​Endre 1907-ben, első novelláskötete megjelenése előtt így írt Radó Antalnak, a Magyar Könyvtár sorozatszerkesztõjének: "Nem tartom magam hivatásos és artista novellaírónak. De úgy gondolom, hogy kis tárcáimnak egy része valamelyes mértékben dokumentumszerû. Hozzányúltam új témákhoz, bátorítást adtam egy-két hivatásosabb mesélő, konstruáló talentumnak: próbálkozásokat tettem a magyar földön különben pompásan bevált és tenyészõ tárca, novellácska formagazdagságát gyarapítani. És hogy franciáskodjak egy kicsit: új frissonok mellett akartam - s a szándék is valami - ideákban sûrûbbé, gazdagabbá tenni ezt a nagyon is olvasott, divatos genre-t. Ne tessék ebbõl semmi dicsekvést kiolvasni, a kis novellácskák nagy hiányosságait én nagyon jól érzem és ismerem. Ez elsősorban túlságosan lírizáló egyéniségemnek, másodsorban az úttörés bajos föladatának a vétke."

Kishonthy Edina - Piros ​hó / Amatőrök
Szinte ​már kegyetlenül merev törvények és szabályok léteznek a kamasztársadalmon belül is - holott az ember azt gondolná, hogy kötetlen és laza normák uralkodnak. Kívülről talán tényleg ez is a látszat, de már benne élni. És én átélem! - döbbent rá örömmel Ági, és egyszerre úgy érezte, hogy egy nagyon fontos esemény részese. Sokakban nem tudatosul, csak élik ezt a nekik szokványosnak tűnő kamasz - életet. És nem is tudják, milyen kincs ez. Még nem érzik, micsoda kiváltságos és felemelő érzés végigmenni az iskolában, ahol mindenki ismerős, barát; körbeszaladni a téren, a belvárosban, beszélgetni, szóba állni bárkivel, aki korosztálybeli; csak úgy betérni egy presszóba, heccelni az eladót; hangosan énekelni és táncolni az utcán, mikor minden tiszta a napsütéstől; bulikra, összejöveteleken megismerni különféle érdekes személyiségeket, akiknek ők is érdekesek; telefonbetyárkodni a fülkében, és érezni az összetartozást minden velük egykorúval... Lehet, hogy soha nem is jönnek rá. Pedig ezt érezni, élvezni kell!

Moldova György - A ​törvény szolgája és egyéb történetek
"A ​turistacsoport megállt a beláthatatlan messziségben elnyúló tó partján, de mindjárt hátrább is lépett, mert a vízből egy kétméteres krokodil vetette fel magát, fogai a levegőben csattantak össze, alig néhány centire az oszloptól, melyen a "Budapest" és a "Tülkölni tilos" tábla állt. - Igen - mondta az idegenvezető -, alig néhány évvel ezelőtt még itt kezdődött Magyarország fővárosa, mely napjainkra nyomtalanul elmerült, emberi hiúság, kényelmesség és gyávaság okozta a vesztét. Lakói között még az 1970-es évek elején divattá vált, hogy gazdagságukat, rangjukat különféle jelekkel, ahogy akkoriban mondták, státusszimbólumokkal fitogtatták... Divatba jöttek a különféle állatok, először a kutyák, hatalmas bernáthegyik és komondorok szíját fogták rettegő tulajdonosaikat, őszintén megkönnyebbültek, amikor lejárt a kutyák divatja. Jöttek a majmok, de ők is hamar megszokottá váltak, minden jobb budapesti villa télikertjében ugrándozott egy-egy cerkóf- vagy makimajom. Gazdáik rövid úton megszabadultak tőlük... Nem lehet tudni, hogy ki és honnan hozta be az első krokodilt Budapestre..."

Hajnóczy Péter - Hajnóczy ​Péter összegyűjtött írásai
Harminckilenc ​éves korában halt meg, alig hat évvel első novellás kötetének megjelenése után. „Ha volt s marad »ködlovagja« a 70-80-as években kibontakozó irodalmunknak, Hajnóczy Péter mindannyiuk közül az élen fog maradni – mondta az írót búcsúztatva Mészöly Miklós. – A tudat metszet-hűvös szakadékaiba ez időben ő ereszkedett le a legvakmerőbben, a legkilátástalanabbul és a leggyümölcsözőbben. Eleve olyan határok közé internálta magát, ahol és ahonnét kis eséllyel lehetett a szakadékok _magas_ mélységeivel találkozni. Ő »egyszerűen« e mélységek áthatolhatatlan felületébe ásta be magát, ott rendezkedett be hideglelős következetességgel, karteziánus fegyelemmel, miközben kivilágítva hagyta magukra a leleplezett tényeket, képeket, a repedésekben megmutatkozó abszurdot, a _megmutatkozni_ tudó igazságok kietlenül alacsony égboltját: kivilágítva és bekeretezve.” Hajnóczy Péter 1942-ben született. „Esti tagozaton érettségiztem, voltam ládázó, kabinos, szentképügynök, modell, kazánfűtő, dolgoztam kőművesek mellett, voltam betűszedőinas, szénlehordó, dolgoztam dinamittal, nyersanyagkutatásnál stb.” – írta első kötete borítójára, s ekkor még fizikai munkából tartotta fenn magát. A _Mozgó Világ_ első kötetében, az _Élet és Irodalom_-ban és az _Új Írás_-ban már közölték néhány elbeszélését, mégis nehezen jutott az írói elismertetéshez: az 1975-ben napvilágot látott első kötet, _A fűtő_ tizennégy évvel korábban, húszévesen írt novellát is tartalmazott. Ettől kezdve elbeszélési rendszeresen tűnnek fel napilapokban és irodalmi folyóiratokban, és az _Add tovább!_ (1976) című antológiában is. A következő elbeszélésgyűjtemény, az _M_, 1977-ben jelent meg; a címadó elbeszélés már azzal az írói technikával közelített Hajnóczy egyik alaptémájához – az alkohol vonzásában és gyötrelmében átélt külső-belső valóság megvilágosodásainak és elcsúszásainak pontos leírásához -, amit _A halál kilovagolt Perzsiából_ című kisregény vitt átütő sikerre 1979 Ünnepi Könyvhetén. Hamarosan zsebkönyv formájában is megjelent. Hajnóczy Péternek ítélték az az évi Füst Milán díjat. Ekkor már a fiatal prózaírók legjobbjai között tartják számon; reprezentáns szereplője a nemzedéki antológiáknak, méltató elemzések sora születik műveiről. Nem sokkal halála előtt, 1981 nyarán került ki a nyomdából a _Jézus menyasszonya_ című elbeszélésgyűjteménye, amely két kisregényt s az utolsó években írt karcolatokat foglalta magába. A jelen kötet Hajnóczy Péter minden megjelent könyvének anyagát tartalmazza a megjelenés sorrendjében. A kötet végén _Hátrahagyott írások_ címmel összegyűjtöttük a még az író életében folyóiratközlésre elfogadott, de javarészt már posztumuszként megjelent műveket, és ezt kiegészítettük egy válogatással azokból a kiadatlan kéziratokból, amelyeket annak idején az író maga is közlésre szánt. A korai írásokból közöljük például azokat, amelyeket „kész” műveknek tekintett, de kötetei kiadása idején már túljutott a stíluskorszakon (az automatikus íráson), aminek jegyében megírta őket. Tehát ez a könyv az írói életmű teljesnek tekinthető gyűjteménye.

Bárány Tamás - Emberi ​hang
Új ​novelláit gyűjtötte össze Bárány Tamás az Emberi hang-ban, amely válogatott elbeszéléseinek (Tengerparti nyár, 1966) megjelenése óta írt rövidebb prózai írásait fogja kötetbe. Az Ítéletidő és Atmoszféra című ciklusban tíz novellát olvashatunk: ezekben az írásokban tegnapi és kivált mai életünk konfliktusai, a férfi-nő kapcsolat buktatói, groteszk helyzetek fogalmazódnak meg, néha keserűen, néha vidáman, nemegyszer szatirikus éllel. A kötet harmadik ciklusa - Két tekercs pillanatkép - mint címe is jelzi, rövid villanásokban mutat fel furcsa jellemeket, különös sorsokat, drámai szituációkat, jellegzetes mai problémákat; a Két tekercs pillanatkép hősei egyes szám első személyben vallanak múltjukról, életük egy izgalmas, tragikus vagy mulatságos kalandjáról, mozzanatáról: az író a tragédiában megbúvó komédiát, a komikum mögött felsejlő tragikomikumot kutatja.

Barát Endre - Delfin ​követi a hajót
E ​kötet különféle témáit a következetes írói szemlélet, a humánus tartás és a sajátos elrendezés köti össze. A mozgalmas életképek, színes útleírások, hangulatos karcolatok közül is azok a gazdag cselekményű portrék emelkednek ki, melyeket felejthetetlen emlék, ifjúkori érzés vagy háborús tapasztalat hevít. Úgy, hogy valami jellemzőt, fontosat mond az író a korról is, amelyben hősei élnek, illetve a maguk módján tájékozódnak s igazodnak el. A sokszor anekdotikusan formált események - feszültséggel teli találkozások, váratlan összeütközések - valódi vagy vélt sérelmekre utalnak. A fonák helyzetek, kecsegtető lehetőségek furcsaságaira - és mindenekelőtt az emberiség elemi követelményeire - döbbentenek rá. Barát Endre jól ismeri a hajdani nyomortanyák életét, a kiáltó társadalmi ellentéteket, de észreveszi a ma változásaiban megbúvó kontrasztokat, emberi gyarlóságokat is. Tiltakozik mindenféle megaláztatás, jogtalan megkülönböztetés, ártalmas előítélet ellen, s rá-rávilágít a közömbösség néha drámai következményeire. Az emberbe vetett hite, meggyőződése segíti át alakjait a buktatókon, óvja őket a "kegyes hazugságoktól", cinizmustól.

Fekete István - Tíz ​szál gyertya
Valóban ​tíz szál gyertya történetéről beszél ez a könyv. Az elsőt akkor gyújtják meg, amikor a novellafüzér egyik szereplőjét keresztelik, az utolsót akkor, amikor ez az ember éltes korában meghal. És minden egyes elbeszélésben meggyullad egy-egy szál gyertya. A gyűjtemény egységét természetesen nemcsak ez biztosítja, hanem főként az, hogy jelentős írói egyéniség szól a magyarság életének akkori sokféle arculatáról. Parasztfiatalok, öregek, vidéki vasutasok, vasúti igazgatók, kisvárosi vénasszonykák, eladó lányok, anyás kedélyű özvegyasszonyok, élhetetlen, de goromba pesti "naccságák" megkapóan természetes összevisszaságban keverednek a mű lapjain. Az új kiadást új rajzok díszítik.

Gyenes István - Különbejárat
Nagy ​érték egy különbejáratú albérleti szoba; de mit tegyen az élhetetlen fiatal költő, aki a világtól elvonulva alkotni szeretne, ám erőszakos barátja találkahelyet akar berendezni a költő különbejáratú elefántcsonttornyában? Gyenes István elbeszéléseinek hősei nem keresik az összetűzéseket, nyugalomban, csöndesen szeretnének élni, de egy bizonyos szituációban képtelenek elviselni a külvilág realitását, fel kell lázadniok az élet rájuk kirótt játékszabályai ellen. A békés, a jóindulatú, kissé ügyefogyott figurák bocsánatkérő gesztussal vállalják az embertelenséggel szemben a humanista magatartás védelmét. Ez a sorsa Daniel Ernőnek, a gyámoltalan poétának és Oroszkai Lacinak, a gátlásosan félénk kamaszfiúnak, vagy a kisvárosokban felbukkanó szelíd Vándornak, aki a kötetlen szabadság igézetében él. És ez a sorsa Gyenes novellákban megörökített többi hősének is. A fordulatos cselekményű történetek érzelmes iróniával megrajzolt, csetlő-botló szereplői az olvasóban a rokonszenv és a részvét tiszta érzéseit ébresztik.

Fejes Endre - A ​hazudós
Fejes ​Endre írói világának sokszínűségét reprezentálja novellás kötete. Hősei nehéz, küzdelmes sorsú munkások, a Józsefváros szűk utcáin, sötét terein élnek. Szűkre mért életükből a képzelet szárnyán, szivárványos álmok segítségével próbálnak kitörni. De meséik nem csupán a prózai valóságot szépítő hazugságok, hanem egy másfajta, emberibb élet utáni vágyakozást is kifejezik. A bukástól, a kudarctól akarja védeni szeretett hőseit az író, értük, velük perel lírai realizmussal telített írásaiban.

Thurzó Gábor - Bárány ​az akolban
Thurzó ​a Horthy-korszak politikai katolicizmusát, a katolikus diákszervezetek álságait figurázta ki.

Karinthy Ferenc - Staféta
Novellákat, ​tárcát, krokit és a szerzővel készült interjúkat tartalmazza Karinthy új kötete. Megörökíti találkozását Rákosival, midőn írótársaival együtt beidézve kénytelen volt a hatalom által diktált macska-egér játékban részt venni, portrét ad egy tehetségén túl bonyolult, ambivalens személyiségű színész-rendezőről, Major Tamásról; föleleveníti emlékeit a szülői házról, a Karinthy és a Kosztolányi család kapcsolatáról; megidézi itáliai emlékeit. Ismerjük a - bármennyire hihetetlen - most 70 éves, örök fiatal Karinthy humoros írásait, szellemes tollrajzait - nos, ezeket gyűjtötte egybe új kötetében az író, újólag bizonyítva, hogy viccre mindig kész, a mélységekről és kettősségekről is igen sokat tud, ezért csillogó humora alján sokszor ott sötétlik a keserűség.

Mikszáth Kálmán - Az ​apró gentry és a nép
30 ​elbeszélést tartalmaz.

Mózsi Ferenc - Vakító ​napsütésben
Folyóiratokban, ​antológiákban évek óta olvashatjuk Mózsi Ferenc elbeszéléseit - önálló kötettel most jelentkezik először. Ez a szokatlanul hosszú "kivárás" különleges műgondot, írói felelősségtudatot sejtet. Könyve igazolja ezt a feltételezésünket. Fiatalokról, saját korosztálya tagjairól ír, akik nehezen tudják megtalálni önmagukat és helyüket az életben. Látszólag kiegyensúlyozottak, magabiztosak, valójában - legbelül - tétovák, tehetetlenek. Mint egyik novellájában a "szegény" Lehel, azt várják, hogy történjék velük valami, ahelyett hogy ők maguk tennének valamit. Pedig csak az értelmes cselekvés méltó az emberhez. Wyman című elbeszélésének Robinsonja kényelemszeretetből, akaratgyengeségből lemond nagy céljáról, s ezzel önmaga megvalósításáról, de a novella másik szereplőjét - a Fiatalembert - már semmilyen veszély és csábítás nem tudja eltántorítani: vállalva a nélkülözést és fáradalmakat, elszántan nekivág a tengernek. Mózsi novelláinak cselekménye eleven, fordulatos, figuráinak érdekes egyénisége is emlékezetünkbe ivódik. De talán ennél is inkább írásainak különös hangulata, szuggesztív atmoszférája, mellyel a külső történésen, kimondott szavakon túli jelentést is érzékeltetni tudja, az egyedi történet mögött az általánosat, az "adotton" túl a megvalósításra váró "lehetőt" - a sóvárgott összhangot végül mégis megteremtve.

Szeberényi Lehel - Erdő ​nincsen zöld ág nélkül
"A ​sors kegyeltjeként mindössze két hónapot töltöttem angyalbőrben életem során. Megúsztam annak idején a háborút, s véle a fiatalon kötelező katonai szolgálatot, egy súlyos betegség jóvoltából. Harmincnyolc éves fővel, már az írói, újságírói munkásság hátterével, a Kortárs szerkesztőségének langymelegéből emelt ki a katonai behívó, 1959-ben, hogy más elmaradottak között belekóstoljanak a kaszárnyák világába. Gondolható, hogy a polgári élet kényelmében már jól megfészkelt, meglett ember nem verte fenekét örömében a padlóhoz, s ernyedten bár, de megpróbált kibújni. Majdhogynem sikerült, ugyanilyen ernyedten legyintett: két hónap nem a világ, féllábon kihúzható. Éppenséggel üdülésnek is felfoghatom, vígasztaltam magam, egy kis kikapcsolódásnak, változatosságnak, kizökkenésnek - bár kényszerű kizökkenésnek - már amúgy is egyhangúsággal fenyegető mindennapjaimból, s ez mint írónak is hasznomra válik. »Meg aztán két hónapig nem kell gondolkodnom« - mondtam nevetve barátaimnak, kényszerű nyaralásom közelgő fellegére pillantva. Egyszóval lelkem görcseit feloldottam azáltal, hogy előnyös oldaláról kezdtem nézni, amit általánosan keserves honpolgári kötelességeink közt szokás emlegetni. Elősoroltam magamnak sokféle hasznát. Egyre azonban még nem gondoltam akkor: hány és hány katonai természetű írásomnak lesz kiindulópontja az én mátrai kényszerüdülésem, hányszor, de hányszor merítek tárgyi arzenáljából, s ha más nem, a történeteim mélyén húzódó lélektani szövedék biztosan oda szálazik! Mikor első ízben kértek fel katonai tárgyú elbeszélés írására, kicsit félve fogtam hozzá, mondván: mit kezdek az én csipetnyi élményanyagommal? Behozhatatlan hátrányban éreztem magam nem egy írótársammal szemben, aki a katonai élmények bőségszarujával állt sorompóba. Ma már, kötetnyi katonai tárgyú írásom után tudom, hogy nékem is bőségszaru volt az oldalamra kötve, mely csak látszatra volt kicsiny, de valójában feneketlen a maga kimeríthetetlenségében. Az élmények intenzitása mennyiséget pótol - ért a kellemes meglepetés. Mint aki parányi mikrofilmen vaskos könyvet tart a tenyerén. Alakjaim mind egy szálig profitáltak abból, amit én megéltem. Ha számomra ismeretlen területekre kalandoztam is velük, féllábbal mindig a magam gyérecskének hitt élményeim talaján álltam, a biztonságérzetemhez is kellett; mondhatnám: léggömbjeimet a magam élményeinek madzagjára tartottam. Hőseim legkisebb lelki rezdüléseit megannyiszor egybejátszottam, ellenőrzendő a bennem lezajlottakkal hasonló körülmények között. Talán így sikerült - merem remélni - életpírt lopnom az arcukra."

Örkény István - Egyperces ​novellák
"Az ​Egyperces Novellák - írójuknak merész és nem egészen komolyan veendő kijelentése szerint - egész regények, sőt regényciklusokkal fölérő alkotások, annak ellenére, hogy szembetűnően rövidek. Őszerinte nem azért rövidek, mert kevés a mondanivalójuk, hanem azért mert kevés szóval szeretnének sokat mondani. Adná az Úr. E rövidségen túl mit illik róluk még eszünkbe tartanunk? Azt hogy nincs műfajuk. A népmesétől a városi folklórig (egész a pesti viccekig), az elbeszélő epikától a kurtára fogott tragédiáig mindent el lehet mondani "egypercesen" is. Csak az a kérdés, hogy így megrövidítve, a közlést jelzéssé sűrítve valóban többet s megrázóbbat árulnak el a világról, mint amennyit több szóval lehetne mondani. Írójuk erre törekedett. Máskülünben az Egyperces Novella erősen emlékeztet több perces társaira, hiszen neki is van címe, van eleje, közepe, befejezése, és még sok egyebe, ami egy írásműnek kell. Abban viszont erősen eltér tőle, hogy a legtöbbször nincs cselekménye, vagy a cselekménynek, ha van, nincs színlelve, szereplőinek sokszor se arcuk, se nevük, s csak eltéve van jellemük, egyéniségük. E hiányok pótlását az író rábízza olvasóira, ami ugyan a szokásosnál jobban igénybe veszi képzelőerejüket, cserébe azonban a passzív olvasás kényelmes öröme helyett a művészi alkotás izgalmát kínálja fel. Az író véleménye szerint ezek az írásművek voltaképpen matematikai egyenletek. Az egyik oldalon a közlés minimuma áll, az író részéről, a másikon a képzelet maximuma, az olvasó részéről. Más szóval: e novellák egypercesek ugyan, de kétszemélyesek. Létezésük - mint mindannyiunké - csak lehetőség: várva várják az olvasót, hogy e könyv lapjairól föltámasztva, tevékeny és hasznos életet élhessenek." (Örkény István)

Dobozy Imre - Tegnap ​és ma
Dobozy ​Imre új kötetében is elsősorban a parasztság életének jól ismert, kiváló írójaként számol be az olvasónak arról a hatalmas gazdasági, társadalmi és emberi átalakulásról, amely mostanában végbemegy a falvakban és a tanyavilágban. Mi történik az emberek lelkében a paraszti életforma legnagyobb változása idején, hogyan találják meg helyüket a közös gazdálkodás talaján, s hogyan küzdenek meg a régi ezeréves paraszti életmód, szokások terhes örökségével, a gátlásokkal, a gyanakvással, az újtól való riadozással országszerte az új termelőszövetkezeti tagok - ennek a szinte kimeríthetetlen gazdagságú folyamatnak és témának hű, realista krónikása Dobozy Imre. Erőteljes, érdekes kötete tartalmazza az ellenforradalom napjairól írott regényét is, a Tegnapot. Ebben a regényben Dobozy egy vidéki lövészezred hősies helytállását ábrázolja az ellenforradalom napjaiban. Az ezred parancsnoka, Szabó alezredes régi illegális harcos, és világosan felismeri, hogy kommunista tisztnek egyetlen feladata a zűrzavarban: megőrizni az ezred harcképességét a néphatalom védelmére. Az ezredet Pestre rendelik és leszerelik: az egyenlőtlen harcban, melyet a sorozatos árulások is súlyosbítanak, az alezredes és tisztjei mind jobban magukra maradnak, s végül a felülkerekedő ellenforradalmárok bebörtönzik a parancsnokot. A szabadulást november 4-re hozza meg a halálra ítélt kommunista harcosok számára. A Tegnap talán a legerőteljesebb, legsokoldalúbb és legtanulságosabb írás, amely az ellenforradalomról ezidáig született.

Mezei András - A ​csodatevő és más történetek
"Mintha ​mellette állna sötét és tömör körvonalában ma is az angyal, aki kivezette a fiút a csillagmindenség feketeségébe, megmutatni, hogy milyen könnyűvé válik, ha fogják, vezetik - írja új könyve előszavában Mezei András. - Ha lépnek vele az utcán, a sötét városon keresztül. "Milyen könnyű egy kőkapu!" - áll meg az angyal a kőkapu mellett. A fiú mit is mondhatna? Ott vannak mind a maga halottai. Együtt állnak a kőkapu mellett egy tolatóvágányra lökött sötét vagonban. Benn áll az apja, és azt mondja: "A németek jók, a németek rendesek. Nem bántanak senkit, csak dolgozni kell... "A nagyanyja szélfútta a fehér hajjal, ahogy a dunyhák között ült a szekéren, most is úgy: gyámoltalan és riadt arccal nézi a fiút a családi vagonból. Egy falu törmelékét a hajából mintha szél fújta volna ki: "Isten áldja meg, Kalmi." Ustoros oláh cigány áll a vagon mögötti csillagfeketeségben. Aztán a "pesti nagymama" pokrócba csavarva ugyanúgy, ahogyan átszenderült az ostrom alatti végelgyengülésben: "Hol a piros bugyellárisom, kisunokám?" - kérdezi. De már ott állt mellette Józsi is. Józsi fia, az éjszakai szivarkaárus... Nándor gyűrötten és fagyottan, ahogy a jeges Dunából a halál kihozta ide, ebbe a családi vagonba... A fiú úgy érezte, hogy mellével tartja a lejtőn mellékvágányra tolt vagont. Nekifeszül, hogy meg ne induljon vele, amíg nem tud valami követ kotorni támasztékul a kerekek alá. Hogy el ne essenek, arra gondolt, de látta az unokanővérét, Évát is diáksapkában. Éva azt mondta: Pogyszem, Pogyszem Dániel! - Apja, anyja, fiútestvére a vagon túlsó oldalán álltak, és egyértelmű volt, hogy közel kerülnek egymáshoz mind a testvérek, gyerekek, szülők, a családok rögvest, hogy megérkeznek a vagonnal..." A fiú most pontosan, tisztán érezte: az angyal nem áll ott. Egyedül tartja a fantomvagont. A mellére nehezedik. A vagon megindul. Viszi visszafelé a lejtőn milliméterről milliméterre tovább, már mind sebesebben, de nem akarja, hogy elvigye, elsodorja a vagon mindannyiukkal... És most könnyű érintést érzett a vállán, ahogy kiléptek és ahogy beálltak helyette. Tartják? Őt pedig vezetik visszafelé a az úton a sínek mentén a csillagmindenség feketeségébe, mintha mellette állna a sötét és tömör körvonalában ma is az angyal..." Valóság és álom, történet és költészet keveredik sajátosan Mezei András prózájában. Ebbe a kötetében azokat az írásait gyűjtötte össze, amelyek a borzalmak évéről, 1944-ről és a felszabadulásról szólnak. A könyv középpontjában két nagy sikerű kisregénye: A csodatevő és a Kezdetben.

Veres Péter - Veres ​Péter válogatott művei
Számadás Az ​ország útjain Szűk esztendő Pályamunkások Válogatott novellák

Török Gyula - Szerelmes ​szívünk
A ​dekadens századvég édesbús hangulatai lengik át Török Gyula novelláit; egy fájdalmas sanzon, egy szentimentális magyar nóta halk hegedűszavát halljuk ki belőlük. Rövid történetei a szecesszió túlérzékeny, már-már érzelgős líraiságával firtatják az emberi szenvedélyek kiismerhetetlen titkait. Valami fátyolos fény, melankólia (egyik novellájának címe is ez) jellemzi ezeket a remekül megszerkesztett, impresszionisztikus novellákat. Miként a fülszöveg idézi, Márai Sándor a kötetben is olvasható Fehér virágot pl. a legteljesebb magyar novellák közül való-nak minősítette. A törtfehér lapokra igényes tipográfiával nyomott, vászonkötéses gyűjtemény, mely a szerző tizenegy novelláját közli, a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére számíthat.