Sopron közelében, gyönyörűen felújított erdei kastélyában tölti idős napjait Klementina grófnő. Ide köti gyermekkora, s ide kívánt visszatérni öregkorára. Mindene megvan, mire vágyik, személyzet lesi minden kívánságát. Ám boldog mégsem lehet, mert fájó titok nyomasztja. Környezete szigorú, parancsoló, és öntörvényű asszonynak ismeri – mindez azonban csupán addig tart, míg a kedves ifjú lány, Viktória, be nem lép kastélyába – életébe. Ő lesz az, aki segíti az idős hölgyet titka felfedésében. Az idő, a megértés, az elfogadás közel hozza egymáshoz a grófnőt és ápolóját, hogy a szörnyű teher napfényre kerüljön: a régmúltban, még lányként titokban megszülte fiúgyermekét, akit az arisztokrata nagyapa – a család becsületét féltve – egyszerűen eladott. A cél nem lehet más: évtizedek múltán felkutatni a már felnőtt gyermeket, a grófnő egyetlen gyermekét… Izgalmas, fordulatokban gazdag, olvasmányos regényt kínál a szerző, ami napjainkban játszódik, ám visszakalandozik a titokzatos múltba, és a grófok világába.
Kapcsolódó könyvek
Mail Karolin - A medál titka
Érzelmekben és romantikus elemekben gazdag, mégis fordulatos, kalandos regényt tart az Olvasó a kezében. A történet a 60-as években veszi kezdetét a gyönyörű Bakony egy apró falujában. Két fiatal tanító, Andrea és Máté szerelme bontakozik ki, amelyet azonban rövidesen szétszakít az élet. Miközben a kalandok olyan mesés helyszíneken zajlanak, mint Tihany, vagy épp maga a Balaton, az Olvasó betekintést nyerhet a falusi emberek életébe, a paraszti gondolkodásba. A történet bővelkedik a tiszta emberi kapcsolatokban, igaz barátságban és szeretetben, ám nem nélkülözi az ármányt, a csalódást és a tragédiát sem.
Anthony Capella - A szerelem étke
Rómában vagyunk, ide érkezik Amerikából művészettörténeti ösztöndíjjal a gyönyörű Laura. Egy nap betér Tommaso, a szoborszépségű szívtipró törzshelyére, aki a véletlenül kihallgatott telefonbeszélgetésből megtudja, hogy Laura ezentúl csakis olyan olasz srácokkal kezd, akik tudnak főzni, mert azok a szerelemben is nagymenők.
Pincérként Tommaso sajnos csak a pizzához ért, barátja, a mafla Bruno azonban az egyik legjobb római étterem séfje. És mivel Laurát mindenképpen el kell csábítani, hamarosan kezdetét veszi egy fergeteges bohózat. Tommaso mennyei étkeket tálal Laurának - persze Bruno főztjét, aki leleményesen igyekszik köddé válni a lakásban, hogy ki ne derüljön a turpisság -, és le is veszi a lábáról. Laura halálosan beleszeret Tommasóba, csakhogy Bruno is Laurába. Tommaso viszont egy idő múltán új kalandra vágyik. Vagyis mindenki mást akar. De ahogy a régi mondás tartja, a szerelem mindent legyőz, pláne akkor, ha a szerelem étkei is terítékre kerülnek.
Ez a könyv nemcsak szellemes románc, hanem rendhagyó római útikalauz és kulináris kalandregény is egyben.
Ian McEwan - Vágy és vezeklés
1935 nyarának legforróbb napján a tizenhárom éves Briony meglesi nővérét, amint az a szomszéd fiú szeme láttára levetkőzik, és a Tallis-ház parkjának ékes szökőkútjába merül. Az írói tehetséggel megáldott kislány a nap folyamán más rejtélyes események szemtanúja is lesz, és gyermeki, de nem éppen ártatlan képzelete kiszínezi a valóságot, szörnyű titkokat sejt a két kamasz évődése mögött. Egy avatatlan kézbe került szerelmi vallomás, egy balul sikerült családi estély, és a túlfűtött gyermek döntő lépésre szánja el magát, ami tragédiába torkollik, és aminek jóvátételéhez talán egy élet is kevés.
A Vágy és vezeklés ragyogóan és lebilincselőn ábrázolja a gyermekkor végét, azt a pillanatot, amikor első komoly döntésünk súlya ránk nehezedik. Vajon hazudhatunk-e magunknak egy életen át? Az évtizedeket átívelő regény a háború sújtotta Anglia harctereitől, napjainkig kíséri végig egy beteljesületlen szerelem történetét, míg a középpontban a szégyen és a megbocsátás, a jóvátétel és a nehéz feloldozás mélységes - és mélységesen megindító - vizsgálata áll.
A Booker-díjas Ian McEwan művei több mint negyven nyelven jelennek meg. Érzéki nyelvezetét, filmszerű látásmódját és hihetetlen emberismeretét világszerte méltatják. Kritikusai szerint a brit irodalom ezzel a regénnyel lépett be a XXI. századba.
Anthony Capella - A kávék költője
London, 1896. Robert Wallis pénztelen és gondtalan világfi. Amikor egyéb bevételi lehetőség híján Samuel Pinker londoni kávénagykereskedő szolgálatába áll, nem sejti, hogy élete egyszer és mindenkorra megváltozik. A költői babérokról csak álmodó, de a szavakkal jól bánó fiatalembertől azt várják, hogy Pinker lányával, a szenvedélyes Emilyvel együttműködve fogalmazza meg és kategorizálja a különböző kávék ízeit.
Ez a váratlan feladat átfogó érzéki, érzelmi és - az események alakulása folytán - tényleges utazásra indítja hősünket, melynek során a kávék költője a kávé különböző ízei mellett mindenekelőtt önmagát fedezi fel.
Anthony Capella az afrikai Ugandában született 1962-ben. Első regénye, a "Szerelem étke" 19 nyelven jelent meg, egyebek közt magyarul is. A "Kávék költője" elsöprő, érzéki, két évtizeden és három kontinensen át kanyargó szerelmi történet, egzotikus és feledhetetlen érzékek lakomája. A szerző írásai elválaszthatatlanok a gasztronómiától, regényeit áthatja a kulinária és az azzal összefonódó érzékiség.
Mary Nichols - Lány a tengerparton
Julie Monday árvaházban nőtt fel, egy csodás gyerekkori emlék határozza meg a sorsát, ám egy bombatámadásban emlékezetét veszti. Visszatalálhat-e az életéhez?
Susan Mallery - Citrom és osztriga
Előétel
Cal Buchanannek a város legjobb séfjére van szüksége, hogy az Öreg Halász újra felkapott étterem legyen. Csak az a gond, hogy a tökéletes jelölt éppen a volt felesége...
Főétel
Pennynek jól jön az állásajánlat, de nem köti Cal orrára, hogy kisbabát vár. Ráadásul elég rázós dolog mindennap együtt dolgozni az exével, akiből még nem sikerült kiszeretni...
Desszert
És hogy a helyzet még pikánsabb legyen, véletlenül tudomást szerez Cal féltve őrzött titkáról, amelyet a férfi pont előle rejtegetett a legjobban.
Cecelia Ahern - Ui.: Szeretlek
Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal.
Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap első napját, ugyanis akkor bonthatja fel az újabb borítékot és olvashatja el Gerry soron következő üzenetét a feladatot az előtte álló hónapra. A feladatok teljesítésével Holly lassan újra megtalálja az utat az élethez. Visszatalál családjához, régi barátaihoz, új barátságokat köt. Dolgozni kezd, és életében először élvezi a munkáját, majd végül megnyitja szívét egy új szerelem lehetősége előtt.
Holly újra megtanul élni.
Fábián Janka - Lotti öröksége
Egy különös szerelem, egy tiltott házasság és a szerelemből született lány, Lotti története. Sorsukat számos titok, értetlenség és a Martinovics-összeesküvés árnyékolja, a háttérben pedig a francia forradalom, majd a napóleoni háborúk dúlnak.
Nicholas Sparks - Szerelmünk lapjai
"Tudom, hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezetest, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég..."
A mű a végtelen szerelem szívszorítóan gyengéd története. 1946-ban, Észak-Karolinában kezdődik, amikor Noah Calhoun visszatér a második világháborúból. A harmincegy éves férfi, miközben megpróbálja birtokát felvirágoztatni, folyton egy gyönyörű lányra gondol, akivel tizennégy évvel korábban találkozott, és akit eddig mindenkinél jobban szeretett. Az emlékeinek él, egészen addig, amíg a lány meg nem érkezik a városba. Mi történt velük az elmúlt években, és hogyan alakul további életük? Mindezt megtudhatjuk e páratlanul szép, mesterien szőtt, megrendítő és igaz szerelmi regény lapjairól.
Cecelia Ahern - Lány a tükörben
Lány a tükörben
Az első történet főszereplője Lila, aki túláradó boldogságban arra készül, hogy oltár elé lépjen, és összekösse életét álmai férfijával. Az esküvői készülődés közben azonban fény derül egy családi titokra, s az események váratlan fordulatot vesznek. Lilának és nagyanyjának minden ravaszságukra szükségük van, hogy visszaszerezzék a lány szabadságát.
Emlékek teremtője
Úgy tartják, az első szerelmünket sosem felejtjük el. De vajon mi történik akkor, ha a dédelgetett emlékek halványulni kezdenek? Sokan közülünk bármire, de tényleg _bármire_ képesek lennének azért, hogy ismét fel tudják idézni azokat a mámoros és édes perceket...
"Édes és életigenlő mese."
- Marie Claire
"Mágikus és bájos ez a két gyönyörűen elmesélt történet."
- Glamour
"Ellenállhatatlan..."
- Marian Keyes
Rupáner-Gallé Margó - Lányok a kastélyból
A gazdasági válság az Angliából hazatért Arlene Harris vállalkozását sem kíméli. A lány ezért kénytelen rég nem látott, dúsgazdag nevelőapjához fordulni, aki furcsa feltételeket szab ahhoz, hogy a lányok – Arlene és két féltestvére – hozzájussanak pénzéhez.
A feladat emberpróbáló, s valahányszor Arlene bajba kerül, gyermekkori szerelme, Leon mindig ott terem, hogy gúnyolódjék a „kis bajkeverőn”.
Milyen csodákat és titkokat rejt a Márai-kastély? Hogyan boldogulnak a korábban gyűlölködő mostohatestvérek a nehéz időkben? És mi történik Arlene-nel és Leonnal? Folytatható-e a gyermekkori szerelem?
Sophie Kinsella - Emlékszel rám?
A főhős egy huszonnégy éves, lófogú, csúnyácska lány, aki egy kollegáival töltött görbe este után hiába várja, hogy barátja érte jöjjön a zuhogó esőben és hazavigye. Taxiért tülekedve megcsúszik a vizes lépcsőn és elesik. Lexi másnap kórházi ágyon ébred, és azonnal távozni akar, hisz csak a fejét verte be egy kicsit a lépcsőn. A körülötte foglalatoskodó nővér hívja a kezelőorvost, aki elmondja, hogy öt napja, egy autóbaleset után került a kórházba: sajnos alaposan átlépte a megengedett sebességet. Lexi egyik képtelen furcsaságot a másik után tapasztalja: anyját idősebbnek látja, a saját tükörképén is megütközik, olyan az egész, mint egy lidérces álom. Főleg, amikor bebizonyítják, hogy 2004 helyett már 2007-et írunk, ő pedig már nem a padlóosztályon dolgozó egyik lány, hanem huszonnyolc éves osztályvezető, gyöngyfogsorral, bombázó alakkal és oldalán egy szívdöglesztő kinézetű, dúsgazdag férjjel. Vajon hogyan került a majdnem szegénységből ilyen mesebeli körülmények közé?
Nora Roberts - Bűbájosok
Bűbáj, misztikum, kaland és szerelem... A Donovan család tagjai rendkívüli képességekkel rendelkeznek. Kiválasztottak ők, tündérvér csörgedezik az ereikben. Ám a mágia nem segít, hogy valaki elnyerje az életre szóló szerelmet. Ehhez másfajta, magasabb rendű varázslat kell. A sikeres forgatókönyvíró, Nash természetfeletti lényekről készít filmeket. Felkeresi Morgana Doovant, akiről különös pletykákat hallani. A gyönyörű fiatal lány hamar elvarázsolja, noha a fiatalember szent meggyőződése, hogy boszorkányok pedig nincsenek... Elrabolt csecsemő nyomába ered a szép és fiatal Mel, aki magánnyomozóként keresi a kenyerét. Sebastian Donovan készséggel felajánlja segítségét és különleges képességeit. Vajon a férfi szélhámos vagy látnoki tehetséggel bíró, rendkívüli ember? És vajon képes megjósolni a saját jövőjét is?
Vass Virág - Krásznájá Moszkvá
Európa legnagyobb városában, ahol a Pravda helyett a Prada dívik, és a lidérces múlt a jövő neonfényű ígéreteivel találkozik, már a szerelem törvényeit sem tartja be senki. A frissen elvált Lili egy alföldi kisváros fojtogató légköréből érkezik Moszkvába, hogy megpróbálja az életét rendbe tenni. Az elegáns partik és elhagyatott lakótelepi lakása között ingázva találkozik Kátyával, a Bolsoj Színház balerinájával, akinek a karrierje dúsgazdag barátjától függ, noha a lány legszívesebben az egész kapcsolatból kitáncolna. Nonita, az indiai újságírónő egy elrendezett házasság romjai közül menekült a távoli északra.
Ők hárman, gyönyörűek, tehetségesek, harmincasok. Az orosz művészvilág, alvilág, a szenvedélyes szláv lélek, a szibériai és indiai hagyomány életbölcsességei közt egy nagyon is aktuális kérdésre keresik a választ: összeegyeztethető a női odaadás, vonzerő azzal, hogy pontosan azt az életet élem, amire mindig is vágytam? És vajon van remény az újrakezdésre, ahogy Moszkvában mondják: a "balzaci életkorban"?
Katie Fforde - Ház kilátással
Ellie Summer élete alaposan felbolydult. Néhány hónappal ezelőtt még nagyon boldog volt barátjával, Rickkel. Ám amikor kiderül, hogy terhes, keserűen kell tudomásul vennie, hogy Rick hallani sem akar a gyerekről.
Grace Soudley élete sem túl vidám. Férje elhagyta egy másik nőért. Biztonságot egyedül a nagynénjétől örökölt csodálatos régi ház nyújt neki. A tető megjavítására még futotta, ám az egész ház felújítására már nem. Márpedig ha nem jut valahonnan egy horribilis összeghez, otthona és ezzel élete is összeomlik.
Ellie és Grace találkozik, s bár a két nő merőben különbözik, segíteni próbálnak egymásnak. Ellie-nek szüksége van arra, hogy valahol befogadják, Grace-nek pedig szüksége van albérlőre. Mindkettőnek a másikra. De ekkor váratlanul megjelenik Grace mostohalánya, Demi, majd a rendkívül nyugtalanító és rendkívül vonzó Flynn Cormack. Amikor Grace váratlanul néhány szép és talán kincset érő festményre bukkan, felgyorsulnak az események. Feltűnnek a színen a kapzsi testvérek, és nem akármilyen szerelmi bonyodalmak is keletkeznek.
Katie Fforde a romantikus női irodalom egyik csillaga, akinek regényei több országban vezetik a sikerlistákat. A Szerelmes levelek, a Hív Amszterdam, a Száz boldog esküvőm és a Tökéletes ajánlat írónőjének új könyve garantáltan élvezetes, humoros és romantikus olvasmány.
Cecelia Ahern - Bennem élsz
Justin Hitchcock, a jóképű, ám morózus amerikai művészettörténész még nem jutott túl a válása okozta sokkon, kiábrándult és depressziós. Az ír fővárosban tart előadást, amikor rábeszélik, hogy vegyen részt egy anonim véradáson. Nem is sejti, hogy önzetlen tettével örökre megváltoztatja az életét...
Joyce Conway, a harmincas évei elején járó, rossz házasságban élő ír fiatalasszony balesetet szenved, az életét egy vérátömlesztés menti meg, ám elveszíti azt, amire a világon a legjobban vágyott: a kisbabáját. Amikor magához tér, különös érzés keríti hatalmába: mintha valaki más életét élné... Az ismeretlen férfi emlékei uralják álmait, de vajon a nyomára bukkanhat valaha az idegennek, hogy megfejtse a rejtélyt?
David Nicholls - Egy nap
Emma és Dexter az egyetemen ismerkednek össze. Eleinte csak kerülgetik egymást, ám a diplomaosztó buli után kalandos éjszakát töltenek együtt. Aztán a sors úgy hozza, hogy bár jó barátok maradnak, az útjaik elválnak: Emma munkát keres, a jómódú családból származó Dexter pedig utazgatni kezd. Szerelmek, konfliktusok, félreértések és tragédiák szálainak bonyolult szövevénye bontakozik ki, ahogy évről évre követjük életük eseményeit. Kacagtató, megható és izgalmas epizódok váltják egymást, melyek során Em és Dex barátsága hol meglazul, hol pedig megerősödik, míg végül… Végül vajon szenvedélyes szerelem lesz a vonzalmukból? Vagy talán megmaradnak egymás lelki társai, és életük végéig legjobb barátok lesznek, akiket összefűz a közös múlt számtalan öröme és fájdalma? Annyi biztos, hogy aki közhelyes fordulatokra számít, azt számos kellemes – és néhány szívszorító – meglepetés várja.
Nagy-Britanniában lassan másfél éve stabil bestseller az Egy nap, mely a kritikusok és az olvasók egybehangzó véleménye szerint a legeredetibb és legjobb szerelmes regény a Bridget Jones naplója óta.
Rosamunde Pilcher - Tengerparti románc
Prue intelligens, művészi hajlamokkal megáldott, független - de valami hiányzik az életéből. Anyja konvencionális, unalmas házasságot szorgalmaz a számára, ezért Prue örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy elmeneküljön Londonból, s különc, bohém nagynénjénél keressen menedéket Cornwallban.
Véletlen találkozás a tengerparton - s a lány megismerkedik egy vonzó, fiatal művésszel. Egy-két idilli napot töltenek együtt, de valami nyugtalanítja Danielt. Prue, akinek már csöppet sem közömbös a férfi, megpróbálja felderíteni a rejtélyt...
Belinda Alexandra - Toszkán Rózsa
A titokzatos idegen, akit csak a "Farkasként" ismernek, egy csecsemőt hagy a Santo Spirito zárda apácáinál.
A kisded ruhái között apró ezüstkulcs rejtőzik, ami származásának egyedüli bizonyítéka…
Rosának az apácák jelentik a családját, akik felnevelték. Tizenöt évesen el kell hagynia őket, hogy nevelőnőként munkába álljon egy arisztokrata család előkelő, ámde elátkozott kastélyában. Rosát a sors különös képességgel ruházta fel - képes "látni" a dolgok eredetét. Tehetségét latba vetve megpróbálja kideríteni a ház ijesztő úrnője, valamint saját származása rejtélyét.
Miközben az eszelős Mussolini háborúba sodorja Olaszországot, Rosa élete óriási fordulatokat vesz, elképzelhetetlen megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, melyek során az intelligenciája, az intuíciói és az eltökéltsége lesznek a segítségére.
Lucy Dillon - Elveszett kutyák, magányos szívek
Rachel, a londoni üzletasszony örökölt egy házat vidéken és hozzá egy kutyamenhelyet, pedig nem az a kimondott állatbarát, saját bevallása szerint sem. Aztán, miközben megpróbál új gazdát találni a menhely lakóinak, rájön, hogy talán a vidéki élet mégsem áll annyira távol tőle, mint gondolta.
Natalie és Johnny hosszú ideje szeretnének gyereket, de hiába, és a kudarcra lassan rámegy a házasságuk. Vajon azzal, hogy befogadják Bertie-t, a csintalan basset houndot, aki előszeretettel fosztogatja a hűtőszekrényt és dúlja fel a házat, sikerül megmenteni a kapcsolatukat?
Zoe volt férje egy labrador kölyköt ajándékoz két fiúknak, azaz Zoe-nak, akire a kutya gondozása marad. Zoe úgy érzi, ez már sok, ereje végén jár. Ám ekkor megismerkedik Billel, a jóképű orvossal, aki számára az ideális társ talán mégsem az, akit elképzelt magának.
Ahogy az új kutyatulajdonosok útja keresztezi egymást, és sorsuk összefonódik, mindannyian sokat tanulnak a hűségről, az újrakezdésről és a feltétel nélküli szeretetről.
"Imádtam ezt a könyvet! Szívet melengető, valóságos és szórakoztató." - Katie Fforde