Ajax-loader

A Nyelvművelő kézikönyvek, ennek a tudományos alapú, de gyakorlati célú és hasznú, minden lényeges gyakorlati nyelvhelyességi kérdésre feleletet adó munkának az első kötete 1980-ban , majd – változatlan formában – 1983-ban jelent meg. Ezzel a most megjelenő második kötettel, amely az L-Zs-ig terjedő címszavakat, cikkeket tartalmazza, befejeződik, teljessé válik a mű.
A kézikönyv rendeltetése kettős: nemcsak a kutató nyelvésznek és a hivatásos nyelvművelőnek kíván útmutatója lenni, hanem mindazoknak (íróknak, közéleti embereknek, stb), akiknek a nyelv munkaeszközük, s ezért mintaszerű, hibátlan használatára törekszenek. Bár a felsoroltakból következőleg igen sok emberhez szól e mű, bizonyos előzetes ismereteket is feltételez: az anyanyelvi ismereteknek legalább középiskolás fokát.
A szerkesztés alapelve – csakúgy, mint az első kötet munkálatai során – mindvégig a korszerűség, a frissesség és a közérthetőség volt, a fő cél pedig a nyelvi műveltség elmélyítése. Ahol tehát mód kínálkozott rá, a szócikkek a nyelvtörténeti háttérre és rendszerbeli összefüggésekre is utalnak. az anyagrészek közötti kapcsolatokra szintén számos utalás irányítja rá a figyelmet. A további tájékozódást a kézikönyv szakirodalmi hivatkozásokkal segíti.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók