Ajax-loader

Egész ​életemben a boldogság forrását kerestem. Bejártam a világot, beszéltem királyokkal és koldusokkal, katonákkal és földművesekkel; néhány bölccsel és sok-sok bolonddal. Figyeltem a szelek énekét, a tenger hullámait, búzák növését és megmásztam az ég felé ágaskodó sziklacsúcsokat. Ma már tudom, merre van az út, amely a boldogság forrásához vezet. Egy nagy könyvbe akarom leírni a titkomat – mondja ennek a könyvnek az igazmondó fehérszakállú aggastyánja, aki akár maga a mese írója, Méhes György is lehetne. Ő sem tett mást egész életében, mint boldogságra tanította Erdély apraját-nagyját. Varázslatos könyveinek hősei, Gyöngyharmat Palkó, Szikra Ferkó, Világhíres Miklós az igazságért küzdenek a csavarintos utakon settenkedő gonosz ellen, hogy aztán a végén mindig legyőzzék azt. Végtelen bájának és humorának köszönhetően Méhes generációk sorának szerzett már felejthetetlen örömöt. A Kossuth-díjas Méhes György az utolsó olyan élő erdélyi szerző, aki pályáját a II. világháború előtti szellemi áramlathoz kapcsolódva kezdte. Meseíró; regényíró, színműíró, műfordító. Az elmúlt fél évszázadban ő lett az erdélyi Nagy Mesélő. "Aki gyermekkorában nem hallgatott és nem olvasott mesét, az nem is lehet boldog ember. " Méhes György

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

14.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók