Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


gesztenye63
4.0/5

Nem ​volt ezzel a regénnyel különösebben nagy baj. Hacsak az nem, hogy aki olvasott már a skandináv bűnügyi irodalom nagy klasszikusaitól, az minden – kezébe kerülő – műben Jo Nesbo hasonmását, vagy Stieg Larsson reinkarnációját keresi.
Camilla Läckberg történetvezetése, karakter ábrázolása közel sem olyan könnyedén gördülékeny, mint az említett szerzők stílusa. Annál sokkal darabosabb, kiszámíthatóbb, dialógusai szögletesek, alkalmanként erőltetettek. Hangsúlyozom, hogy mindez csak azért fájó pontom, mert egy ilyen tárgyú regény olvasása közben elsősorban szórakozni akarok. …és nem a hibákat keresni!
Pedig a történet szépen le van kerekítve. Az írónő kiválóan dolgozik a kettős idősíkkal. Igazán érdekfeszítő, ahogyan – mint sok más skandináv krimiben – a jelen történéseinek igazi mozgatórugóit 80-100 évvel ezelőtt bekövetkezett eseményekben kell keresnünk. Érdekes, hogy ezeket a múltbeli eseményeket, valamint a régmúltból feltűnő szereplőket teljesen életszerűen, érdekfeszítően ábrázolja az írónő, szemben a jelenkor cselekményével. A témaválasztás pedig kiváló, a lehetőség kínálkozik, hiszen egy borzalmas, brutálisan beteg bűntény elkövetője elleni nyomozásba csöppenünk bele. Maga a nyomozás folyamata azonban számomra teljesen érdektelen volt, ahogy a nyomozó csapat minden egyes tagja is csak szürke mellékszereplőként funkcionált a több évtizede történt sötét, baljós kimenetelű események halvány, modern-kori statisztáiként. Hiába teszi érdekessé, sőt kifejezetten izgalmassá a történetet a múltbéli szál, ha a nyomozás során a legtöbb cselekedet jó előre kiszámítható és az ügyön dolgozó csapat tagjai között egyetlen igazi egyéniség sincs, aki vezetné az olvasó szemét a sorok között. Egy vérbeli skandináv krimitől én nem csak a sötét, depresszív hangulatot várom el, ami egy isten háta mögötti kisváros zárt közösségének lelkében, esetleg pincéiben megbúvó, mélyen eltemetett szégyenletes, aberrált titkokra épül.
Szükségem van a cselekményszövés feszültségére, alkalmasint a meghökkentésre is. Tessék engem folyamatosan nyomás alatt tartani, kicsikarni az érdeklődésemet! :)
Ettől a regénytől – ami azért hangsúlyozottan nem volt rossz – mindezeket nem kaptam meg maradéktalanul. :(
Talán majd a következő…


gybarbii
4.5/5

A ​sorozat első két része is tetszett, de eddig talán egy kis fenntartásom volt Camilla Läckberg-gel kapcsolatban, bár a miértjét nem igazán tudnám elmagyarázni… De most úgy érzem, A kőfejtő egy új útra terelte a kapcsolatunkat, sokkal jobban tetszett, mint a korábbi részek, és a befejezés is igen hatásos lett. Komolyan, egy ilyen utolsó mondat után ki ne rohanna egyből a következő részért?? :)
Nagyon tetszett, hogy több szálon fut egyszerre a történet, illetve az is, hogy szinte az összes szereplő gondolatait megismerhetjük. Camilla Läckberg az idősíkokkal is nagyon jól bánik, a cselekvések igazi okát a múltban kell keresnünk, ez egy plusz csavart jelent a történetben. Próbáltam összekötni a múltban megismert alakokat Fjällbacka jelenlegi lakóival, de őszintén szólva, egy kicsit eltartott, amíg össze tudtam kapcsolni a dolgokat…
Habár már jó pár skandináv krimit olvastam, megint ledöbbentett, mennyi gonoszság és kegyetlenség szorul egy-egy emberbe… És borzasztó belegondolni, hogy egyesek még az ártatlan gyereket sem kímélik…


A ​sok romantikus könyv után ki voltam éhezve egy kis gyilkolászós könyvre, kedvelem a skandináv krimiket, Lackbergtől pedig még nem olvastam semmit, adta magát…
Nem tetszett. A rengeteg krimi, amit már elolvastam, megmutatta, ki a gyanús. Gyakorlatilag mindig megnézem, ki a gyilkos, úgy olvasom a krimiket, hát itt nem kellett, kb a huszadik oldalon nyilvànvalóvá vált.
A másik gondom az izgalomfaktorral volt, a háromnegyedéig nullás volt, idementek a rendőrök, kérdeztek valamit, odamentek a rendőrök kérdeztek valamit…. Amikor meg elkezdtek történni a dolgok akkor se volt halál izgalom, hanem csak nem állóvíz, hanem felkavart.
A múltban játszódó bekezdések nagyon tetszettek. Ezeket mindig vártam, nyilván jó rövidek voltak, a plusz egy csillagot ezeknek a részeknek adtam.
Aki el akarja olvasni, annak azt javaslom, keress valami jobbat!


dagikám
5.0/5

Kifejezetten ​izgalmas volt. Igaz nem voltak hullahegyek, hanem szörnyű titkok hemzsegtek benne. Nekem is feladta a leckét a sok szereplő,gondolkozni kellett néha,hogy ez ki is volt, de a végére letisztult minden. Agnes viselkedése nagyon irritáló volt,néhol elég szánalmasan viselkedett. Megint bebizonyosodott, hogy az a tettes, akire a legkevésbbé számít az ember.


Sister
4.5/5

Hű. ​Camilla egyre jobb, ez nyilvánvaló. :) Biztos az én szimatom nem elég kifinomult, de bevallom, álmomban sem gondoltam volna, hogy ki lesz az elkövető. Teljesen paff vagyok. Leginkább azt szeretem ebben a sorozatban, hogy a csavaros bűntények mellett ott a biztos háttér, a rendőrőrs, Patrik és Erica élete, ami csordogál a maga kis medrében. Ezek a részek oldják a kissé nyomasztó hangulatot, ami ebben a kötetben elég erősre sikerült.

Muszáj nekem is kiemelnem, de egyszerűen hihetetlen, ahogy a múltbéli események szép lassan összefonódnak a jelennel és minden titokra fény derül. Alig vártam a következő múltbeli mézes madzagot. :) Sajnos a közepénél kicsit leült a sztori, akkor a nyomozás is álldogált, de a végére megint nagyon felgyorsultak az események. Sosem fogom megérteni, hogy szorulhat valakibe ennyi gonoszság, kegyetlenség és lelketlenség, de itt is bebizonyosodik, hogy sokszor le kell ásni egészen mélyre, a probléma gyökéréig. Az emberi lélek tényleg kifürkészhetetlen.


ziara
4.5/5

Bár ​a negyedik részét a sorozatnak előbb olvastam, de ez nem von le semmit a könyv értékéből. Csak azért nem adok 5 csillagot, mert a kedvenceimmel lehetetlen összehasonlítani, de nagyon élveztem a nyomozás és az ügy minden részletét. Rájöttem, hogy engem kikapcsolnak a krimik, csak átengedem őket magamon. Megnéztem a neten ezt a Fjällbackát, nem semmi hely! (http://fjallbackainfo.com/)


Hencsulátor
4.0/5

Kicsit ​döcögősen indult nekem a történet, de nagyon szeretem az írónő stílusát.
Teljesen ledöbbentett az emberi gonoszság, amit ez a könyv nagyon jól bemutat.
A kis csapat is kezd a szívemhez nőni, kivéve persze Ernst. {{Véééégre kirúgták}}
Teljesen megdöbbentett, hogy ki a gyilkos, de engem azért könnyen át lehet verni :D
Első eset, hogy kaptunk ízelítőt a következő könyv tartalmából, várom nagyon a folytatást!


K_Eraa93
4.5/5

Második ​könyvem az irónőtől. Sajnálom, hogy sorrendben nem, így kimaradt egy rész (egyenlőre). Attól féltem, – ami általában sajnos gyakran bejön – hogy az első közelébe sem fog érni. Nagyon meglepett, és mégjobban örültem neki, hogy nem így lett! A következő félelmem az volt, hogy sablon lesz. Akár más alkotók könyveiről, akár a sajátja sémájára. Nem így lett. Sőt, nagyon jó lett ez is. Picit lassabban haladtam vele és úgy érzem, a nyomozás is lassabban ment. Ami, ennyi szál és karakter mellett nem csoda. Talán egy picit sok is volt. Viszont, minden – de minden, alaposan ki volt dolgozva! Teljesen érthetően és életszerűen van papírra vetve. Aki nincs résen, talán a végén értette csak meg. Bevallom, nekem is idő kellett, mire minden a helyére került. A kis Maja, egy tündér lehet, a szülők pedig hozták a formájukat! Martinnal és Annikával kiegészítve. Szerintem ők négyen elegek oda, nyomozni. A többiek csak vannak. Martin számomra új szereplő, de szimpatikus – eszes, hasonlóan mint Partik. Nagyon jó társak. Annikát is meg kell említsem, szimpatikus – talpraesett nő. Sokat köszönhetnek a találékony, precíz munkavégzésének.
Charlotteért megszakadt a szívem, szörnyű lehetett neki. A férje pedig, – sajnálom – de nem nyert meg. Mellberg és Gösta is fejlődtek szerintem, ami pozitívum.
A gyilkos nem volt százas az biztos, nagyon – nagyon – de nagyon beteg dolog amit művelt. Nem lehet azzal takargatni, hogy nehéz volt a gyermekkora. Sokaknak az. A "démon,, benne is benne volt, hiába akarta elnyomni. Már az első lapokon sem volt megnyerő. Ohhh és Anna – Lucas.. Anna kérlek neeeee! Lucast pedig, azóta is gyűlölöm.
Kiváncsian várom a következő kötetet és igyekszem potólni az előzőt.


Zanit
4.0/5

Ez ​már nagyon kellett nekem!
A nyomozási szál érdekes és izgalmas, a múltban játszódó rész pedig nagyon Kate Morton-os, imádtam! Na nem Agnes miatt, Ő valami rettenet…
Amiből lehetett volna sokkal kevesebb, az Erica szülés utáni depressziója, meg hogy hányszor szoptatta Maját. Ez a sok picsogás nagyon idegesítő volt.
Anna meg… {{ jaj istenem, hogy lehet valaki ennyire buta? Végre otthagyta a férjét, erre visszafogadta és kínlódott tovább. De meg is lett az “eredménye”.}}


minnie
5.0/5

Bátran ​ki merem jelenteni, hogy az eddigiek közül a kedvenc kötetem az írónőtől. Annyira jó volt a múltban és a jelenben is játszódó jelenet. Imádtam! És amikor összeér a két szál és rájössz, hogy ki a tettes és miért és hogy. Hát hűűűűű. Le a kalappal Camilla előtt!


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

101.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók