|
A Hegellel foglalkozó bőséges szakirodalomban eddig kevéssé foglalkoztak a cselekvés fogalmával, jóllehet azt a hegeli rendszer kiemelkedő helyén, a Jogfilozófia alapvonalainak moralitásról szóló fejezetében szakkifejezésként találjuk. Még kevésbé találunk olyan értekezést, amely cselekvéselméleti megfontolások összefüggésében járna utána Hegel cselekvésfogalmának. Az utóbbi közel húsz év német filozófiájának egyik legenergikusabb alakja, Michael Quante (1962) első könyv alakban megjelent műve ezeket a cselekvéselméleti problémákat az analitikus és a pragmatikus filozófia legújabb eredményei alapján dolgozza fel.
A szerző kiváló példáját adja annak, hogy Hegel nem „döglött kutya”, a német idealizmus hagyománya termékenyen ötvözhető a két említett modern filozófiai hagyománnyal. Nyelvezetében és tematikájában megtaláljuk a Hegeltől örökölt szabatos fogalmi nyelvet, illetve a fogalmiság előnyben részesítését a hétköznapi gondolkodás képzeti jellegével szemben.Ugyanakkor pragmatista beállítódása arra indítja a szerzőt, hogy ne szakadjon el a hétköznapi élet konkrét problémáitól, s azok számára igyekszik fogalmi alapot teremteni. Így tehát a mindannyiunk által mindennap megélt legelemibb kérdéseket vizsgálja (miért nevezhetem magam „énnek”, hogyan döntök egy választás során, egyáltalán, mi az, hogy „akarok”). Végezetül az analitikus módszer biztosítja, hogy az elemzés mindig egy-egy adott hegeli szövegről szóljon, s ezzel jelentősen hozzájárul e homályosnak tartott filozófus korunkban is frissnek ható gondolatai megértéséhez.
Kapcsolódó könyvek
Richard Rorty - Heideggerről és másokról
Richard Rorty – sz. 1931, h. 2007, pragmatikus filozófus. Tanulmányait a Chicagói Egyetemen és a Yale Egyetemen végezte; tanított Princetonban, a Virginiai Egyetemen és a Stanfordon. Deweyvel és Davidsonnal – Putnam-mel ellentétben – elveti az »igazság« reprezentacionalista és esszencialista elméletét. »Egykoron, amikor többet gondolkodtunk az örökkévalóságon és kevesebbet a jövőn, ... az igazság szolgáiként határoztuk meg magunkat. Az utóbbi időben viszont kevesebbet beszélünk az igazságról és többet az igazmondásról, arról, hogy a hatalmat becsületességre kell szorítani.« A gondolkodó töprengései »értelmetlenek akkor, ha nem vezetnek a közösség vélekedésszövedékének újraszövéséhez«. A régi filozófusokat jobban értjük, mint ők értették magukat, fogalmaikat céljaink érdekében átalakíthatjuk. Heidegger filozófiai tervezete a társadalom számára nem fontosabb, mint »Tóbiás bácsi kísérlete, hogy megépítse Namur erődítményeinek modelljét«. A kortárs angolszász analitikus filozófia dekadens skolaszticizmus, »túlságosan is lelkiismeretes ahhoz, hogy fennmaradhasson«, nyelvezete elszigeteli a társadalomtól. Rorty többek között a Pécsi Tudományegyetem díszdoktora (1999). Munkái magyarul: Esetlegesség, irónia és szolidaritás (1994), Heideggerről és másokról (1997), Megismerés helyett remény (1998).
Richard Rorty - Filozófia és társadalmi remény
A kortárs filozófiai, irodalmi és kulturális viták egyik legprovokatívabb figurája, Richard Rorty, e kollekcióban filozófiai, politikai és kulturális
írásainak széles választékát adja közre. Magával ragadó memoárban magyarázza el, hogyan kezdett távolodni Platóntól James és Dewey felé, és miként alakította ki saját neopragmatizmusát. Ékesszóló esszéi, tanulmányai és előadásai, egytől-egyig a művelt nagyközönségnek szólnak. Rorty izgalmas összefoglalását nyújtja centrális filozófiai
nézeteinek, és bemutatja kapcsolatukat politikai reményeivel.
Richard Rorty - Esetlegesség, irónia és szolidaritás
A kortárs amerikai filozófus kötete méltóan prezentálja a mai európai gondolkodók, esztéták "legveszedelmesebb ellenfelét". Rorty-ról sokan beszélnek, ismerni vélik műveit, sokszor támadják vagy éppen dicsőítik, írásaival azonban ténylegesen csak alig néhányan találkozhattak.
Rorty e munkája a kortársi filozófia alapműve, s a szerző két, 1986-ban és 1987-ben elhangzott előadásán alapul. "Ez a könyv megpróbálja megmutatni, miként néznek ki a dolgok, ha elvetjük egy olyan elmélet igényét, amely egyesíti a nyilvánost a magánjellegűvel, és belenyugszunk abba, hogy egyformán érvényesnek, bár örökre összemérhetetlennek tekintsük az önteremtés és az emberi szolidaritás követelményeit" - mondja Rorty kötetének előszavában. További vizsgálódásait is e gondolatok jegyében végzi el: fő problémája az egyéni tökéletességre való törekvés, az önmegvalósítás vágya és a közösség iránti érzék, azaz az emberi szolidaritás közötti mélység áthidalása.
Ismeretlen szerző - Sokféle modernitás
Merre haladnak a globális kulturális trendek? Milyen sajátosságokkal, milyen dinamikával jellemezhető az a történelmi kor, amelyben élünk?
A sokféle modernitás elmélete, kötetünk témája, miközben ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre keresi a választ,azoknak az eltérő kulturális, történeti és politikai környezetek a jelentőségét hangsúlyozza, amelyekben a modernizáció lezajlott és zajlik ma is.
A modern társadalom nem egyenlő gazdasági struktúrákkal és politikai intézményekkel, a technikai, technológiai modernizációval, hanem magában foglalja a társadalmi élettel kapcsolatos, kulturálisan mintázott elképzeléseket - ezeket nevezzük "social imaginary-nek", a mindennapi életet, valamint a kulturális jelentéseket és koncepciókat is. Ez a szemlélet úgy tekint a modernitásra, a modern társadalmi rendre mint kulturális rendszerre, azaz a kulturális jelentések és koncepciók, a mindennapi élet, tudás és gyakorlat lokális modelljeire. Tanulmánygyűjteményünkben a téma olyan klasszikusainak munkáit találja meg, mint Charles Taylor, Arjun Appadurai vagy Shmuel Eisenstadt.
Ismeretlen szerző - Transzcendencia és megértés
Emmanuel Lévinas (1906–1995) a francia fenomenológia kimagasló alakja. Elődeivel és a fenomenológia német hagyományával azt a gondolatot szegezte szembe, hogy az etikai viszony megelőzi a megismerő viszonyt, és hogy a fenomenológiának, ha eredeti programja értelmében "első filozófia" kíván lenni, az etikához képest kell meghatároznia magát és tárgyait. Ahogy fogalmaz, "a kritika megelőzi a dogmatizmust, a metafizika megelőzi az ontológiát".
A kötet tanulmányai a lévinasi filozófia szinte minden fontos kérdését érintik. Lévinasnak a fenomenológiai hagyományhoz fűződő viszonya mellett tárgyalják a diakrónia, a másik és a beszéd nagy lévinasi témáit, de foglalkoznak Lévinas művészetre, vagy éppen a Talmudra vonatkozó gondolataival is.
A kötetet Philippe Nemo 1981-ben Lévinasszal készített interjúi egészítik ki.
Ismeretlen szerző - Tudomány megértő módban
A természettudományok hermeneutikai értelmezése a mai tudományfilozófiának az egyik legmarkánsabb és legizgalmasabb ágát jelenti. E kötet tanulmányai megpróbálják feltérképezni azokat a lehetséges találkozási pontokat és konfliktusokat, melyek a tudományok hermeneutikai megközelítését más tudományfilozófiai irányzatokkal összekapcsolják, illetve azoktól elválasztják. A legfontosabb tudományfilozófiai irányzatok hermeneutikai elemzése mellett a - hermeneutika történeti érdeklődésének megfelelően - tudomány- és kommunikációtörténeti tanulmányok is helyet kapnak a kötetben.
Ismeretlen szerző - Elmefilozófia
„A pszichológus különféle kísérleteket végez, és kísérleteinek eredményeire támaszkodva elméleteket alkot az elme működését illetően. A filozófus nem végez kísérleteket, legfeljebb gondolatkísérleteket. Kísérletezés helyett az elmével kapcsolatos legtermészetesebb meggyőződéseinkbõl indul ki, és egyrészt azt vizsgálja, hogy pontosan hogyan kell érteni e természetes meggyőződéseinket, másrészt pedig azt, hogy ezek hogyan egyeztethetők vagy épp nem egyeztethetők össze az elmével kapcsolatos neurofiziológiai, és egyáltalán a világról alkotott természettudományos ismereteinkkel.”
Jean-Luc Marion - A látható kereszteződése
"A festészet kérdése nem elsősorban és nem kizárólag a festőkre tartozik, azt pedig még kevésbé állíthatjuk, hogy az esztéták ügye volna. A festészet kérdése nem más, mint a láthatóság kérdése, és ezért mindenkit egyaránt érint - közös érzékelésünk, vagyis egyáltalán az emberi érzékelés problémája rejlik benne. Valójában persze inkább azt kellene mondanunk, hogy nem mindenkit érint, hanem csak azokat, akik számára a látás távolról sem magától értetődő dolog; a filozófia kétségkívül ezért időzik el szívesen a festészet kérdésénél. Napjainkban a filozófia egy lényegi formát öltött magára: a fenomenológiát; a fenomenológia viszont csak azért tűzi ki célul a dolgokhoz való visszatérést, mert mindenekelőtt arra vállalkozik, hogy meglássa azt, ami adja magát - azt, ami adódik. A festmény kitüntetett láthatósága így a fenomén egy kiváltságos esetévé válik, ami azt is jelenti, hogy az általában vett fenomenalitás felé is utat nyithat."
Jean-Luc Marion (1946-) a kortárs francia fenomenológia kiemelkedő alakja. E kötet tanulmányaiban Marion a perspektivikus látás feltételrendszerének vizsgálatával arra mutat rá, hogy a látható megpillantása minden esetben rászorul a tárgy és az észlelő közötti "ürességre", s ily módon magába rejti a láthatatlant. A perspektíva ebben az értelemben nemcsak egy képábrázolási eljárás, hanem a látás lényegi összetevője, amely minden tekintet sajátja, hiszen csak ennek köszönhetően válnak a dolgok tőlünk elkülönülő vizuális tárgyakká: "egyedül a láthatatlan teszi tehát a láthatót valóságossá".
Jean-Luc Marion - Az erotikus fenomén
Marion személyes hangú és megvilágító könyvében annak a megdöbbentő belátásának ad hangot, hogy minden erotikus jelenség - a pornográfiától és a fetisizmuson keresztül a szentimentalizmusig - a szeretet tapasztalatán alapszik, nem pedig az egón. Olyan témát vizsgál, amelynek kutatására a filozófusok rejtélyes módon igen ritkán vállalkoznak. A léttel szerinte először nem a descartes-i kétely pillanatában, hanem akkor szembesülünk, amikor először tapasztaljuk meg a szeretetet. Csak a szeretet tapasztalata révén győződhetünk meg a saját létünkről.
Ismeretlen szerző - Logika és gondolkodás
E kötet a korai felvilágosodás ismeretelméleti problémáiba kíván betekintést nyújtani két részben. Az első rész a 17. század legjelentősebb logika kézikönyvével, az Arnauld és Nicole által Descartes és Pascal szellemében írt ún. Port-Royal logikával foglalkozik. A Logika szövegéből olyan átfogó szemelvénygyűjteményt közlünk, amely alkalmas a mű egészének bemutatására, valamint három tanulmányt, amelyek segítséget adnak a Logika értelmezéséhez. A kötet második részében francia és magyar filozófiatörténészek tanulmányai olvashatók arról, miként értelmezték a korai felvilágosodás gondolkodói Bacontól Leibnizig a különböző lelki fakultások (képzelet, ítélet, értelem) szerepét a megismerésben.
Alain de Libera - A középkorban gondolkodni
Alain de Libera esszékötete egyszerre eszmefuttatás a középkor helyéről a filozófia történetében és próbálkozás egy sajátos jelenség elemzésére, mely ugyanakkor az egész nyugati történelmet befolyásolta: az értelmiségiek megjelenése a XIII–XIV.század fordulóján.
Nem történelemkönyv, talán filozófiatörténeti értekezés sem, hanem az értelmiségiek története – legalábbis szándékában,mivel szerzője azt vette könyve tárgyául, ami az értelmiségit mint olyat minősíti: a gondolkodás tapasztalatát.
Alexandre Koyré - Tanulmányok a tudományos gondolkodás történetéről
A kötet, melyet az Olvasó a kezében tart, bevezetésül kíván szolgálni a francia tudományfilozófia kiemelkedő alakjának, a Magyar országon sajnos kevéssé ismert Alexander Koyrénak a gondolkodásába, s olyan előadásait tartalmazza, amelyek 1930 és 1961 között hangzottak el különböző tudománytörténeti konferenciákon. Ezek az előadások, melyeknek középpontjában a késő középkor és a kora újkor tudományos forradalmának vizsgálata áll, a Kopernikusz előtti gondolkodási rendszerek logikájának mély megértéséről tanúskodnak, s a különböző tudományos teóriák mögött álló filozófiai alapokat bontják ki.
Az orosz származású Alexander Koyré (1882–1964) egyetemi tanulmányait Németországban végezte Edmund Husserllel és a matematikus Davis Hilberttel. Később Párizsban, az École Pratiquedes Hautes Études en Sciences Sociales-on tanított. Nevét ma a CNRS egyik kutatóközpontja viseli.
Gérard Mairet - Mundus est fabula
Az újkor politikai filozófiája teljességgel értelmezhetetlen, ha legfontosabb tételeit nem vezetjük vissza az őket egységgé szervező alapelvre, a szuverenitásra. Márpedig napjainkban
komoly kihívások érik ezt az elvet, s vele a politikai közösségeink alapjául szolgáló filozófiát. Az elmúlt öt évszázad során
Európa (politika)története párhuzamosan haladt a politikai filozófia fejlődésével. Ahogyan a gyakorlati politikai cselekvést a szuverén hatalom életre hívásának és megszilárdításának
célkitűzése határozta meg, úgy a politikai filozófia is a szuverenitás fogalmára építve dolgozta ki a kormányzás alapelveit: a politikáról gondolkodni egyet jelentett a szuverenitásról való gondolkodással. Ma azonban többé már nem a szuverenitásról, sokkal inkább annak végéről kell gondolkodnunk: a szuverenitás fogalma Európában született, s ott is teljesedik
be, méghozzá a szemünk előtt.
Ismeretlen szerző - Lélek és elme a kartezianizmus korában
A szöveggyűjtemény - némiképp pótolva azt a hiányt, amely a karteziánus filozófia magyarul hozzáférhető irodalmát jellemzi - lehetőséget kínál arra, hogy eredeti alakjában tanulmányozzuk az elme "karteziánus paradigmáját". Descartes, La Forge, Cordemoy, Arnauld és Malebranche írásai részletesen tárgyalják az elme és a test különbségét, a pszichofizikai kapcsolat természetét, vizsgálják az elme oksági hatása, valamint a szabadság lehetőségét egy olyan fizikai világban, amelynek eseményeit a természet törvényei határozzák meg. A karteziánus szerzőket az újabb kutatások nem epigonokként, nem a descartes-i rendszer nehézségeit ad hoc megoldásokkal orvosolni kívánó, szorgalmas rendszerezőkként, hanem olyan eredeti gondolkodókként mutatják be, akik gyakran egészen más problémákon dolgoztak, és egészen más szellemi környezetben alkottak maradandót, mint a mozgalom névadója, Descartes.
Ezzel világosan körvonalazódik egy sor olyan probléma, amelyet Searle nemrégiben egyetlen mérvadó kérdésben foglalt össze: How do we fit in? "Hogyan illeszkedünk a képbe?" Azaz hogyan illeszkedik az ember mint kognitív folyamatokkal rendelkező, cselekvő, nyelvhasználó társadalmi lény a természet folyamatai közé, amelyekről a 17. századi természetleírás mechanikai terminusokban ad számot?
François Guizot - Válogatott politikai írások
A politikai gondolkodó, történész és politikus François Guizot (1787–1874) a XIX. századi francia liberalizmus kiemelkedő képviselője, akinek politikai írásai először jelennek meg magyarul. Gondolkodásának középpontjában a politika modern felfogásának, a stabil kormányzás kritériumainak a definiálása, a szuverenitás értelmezés, a képviselet és választójog új típusú újragondolása és egy kormányzati elit kiépítése áll, amelynek kereteit és egyben korlátait a francia forradalom örökségéhez való viszony, valamint a restauráció és a júliusi monarchia létrejöttének körülményei határozzák meg.
E kérdések megoldása Guizot számára egyszerre jelentenek elméleti és gyakorlati kihívást. A saját korában népszerű gondolkodó újrafelfedezése annál is érdekesebb a mai magyar olvasó számára, mert eszméi jelentős befolyást gyakoroltak a kor magyar politikai gondolkodására, többek között Eötvös József és Trefort Ágoston munkásságára.
A könyvet ajánljuk mindazoknak, akik érdeklődnek a francia kultúra és politikai gondolkodás iránt, a szűkebb szakmának éppúgy, mint a nagyközönségnek.
Raymond Aron - Előadások az ipari társadalomról
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Pierre Manent - Politikai filozófia felnőtteknek
Ez a 2001-ben íródott politikai filozófiai mű a modern demokratikus társadalom fejlődési irányának és belső feszültségeinek, céljaiból és jellegéből adódó, többnyire feloldhatatlan nehézségeinek mesteri áttekintése. Valóságos "látlelet", amely azonban nemcsak a jelenről szól, hanem a politikai és társadalmi modernitás egész korszakáról. Az európai gondolkodás antik és középkori (teológiai) hátteréből elindulva és az "emberiség vallásához" vezető, közönségesen felvilágosodásnak nevezett útvonalon végighaladva, a Raymond Aron műhelyéből kikerült szerző úgyszólván mindent áttekint, ami a politikai filozófia illetékességébe tartozik: a politikai formákat csakúgy, mint a háború problematikáját, az emberek közötti személyes kapcsolatok alakulását éppúgy, mint az európai „nemzet” múltjával és jövőjével kapcsolatos problémakört. Különlegesen izgalmas fejezetei a könyvnek azok, amelyek a kommunizmusról és a nácizmusról szólnak: ezekből is kiderül, hogy milyen eredeti, mennyire mélyenszántó gondolkodó az élete delén járó Pierre Manent.
Raymond Aron - Demokrácia és totalitarizmus
A könyv a nagynevű francia szociológus és politikai filozófus egyik legismertebb munkája. Aron ebben foglalta össze a lehető legközérthetőbben demokráciaelméletét, valamint a modern totalitarizmus mibenlétére vonatkozó felfogását. A könyvet még a hatvanas években számos nyelvre lefordították (magyarra azért nem, mert "a hidegháború egyik ideológusaként" számon tartott szerző művei a szovjet világban ez idő tájt teljes tilalom alatt álltak). Az eredetileg egyetemi hallgatók számára készült és a párizsi Sorbonne-on előadott fejtegetés három részből áll. Az elsőben a szerző azt a fogalomkészletet bontja ki, melynek segítségével a demokratikus és az antidemokratikus politikai rendszerek egymással szembeállíthatók; a második a szerző által "alkotmányos-pluralistának" nevezett demokráciák szerkezetét és működési módját, illetve ezeknek különféle változatait elemzi; a harmadikban pedig a "monopolisztikus egypártrendszer" (vagyis a totalitarizmus) fő jellegzetességeiről van szó. A könyvet az a Kende Péter fordította, aki az ötvenes évek végén, kezdő szociológusként, élőben hallgatta Raymond Aron előadásait a párizsi egyetemen.
Raymond Aron - Molnár Miklós - '56 és a franciák
A 13 nap nem rengette meg a világot... De megrendítette a lelkeket. Franciaországban összehasonlíthatatlanul hevesebben, mint másutt a világban... Polgári demokrata vagy szocialista? Gondolkodnak, vitatkoznak, haboznak. Ám amiben egyikük sem kételkedik: jogos, tiszta, jobbító forradalom volt, amely megváltoztatta a történelmet... És a francia értelmiség már nem lehetett többé olyan, mint addig...
Raymond Aron - Az értelmiség ópiuma
Annak magyarázatát keresve, hogy az értelmiségiek egyrészt könyörtelenül bírálják a demokráciák legkisebb hibáit, másrészt viszont a lehető legelnézőbbek a legnagyobb bűntettekkel szemben, amennyiben azokat jó tanok nevében követik el, először is a "baloldal", a "forradalom" és a "proletariátus" szent szavaival találtam szembe magam. E mítoszok kritikája során át kellett gondolnom a történelem kultuszát, és meg kellett vizsgálnom egy olyan társadalmi rétget is, amelyre a szociológusok nem fordítanak kellő figyelmet: az értelmiséget. Ennek következtében a könyv egyszerre szól az úgynevezett baloldali ideológiák jelenlegi állapotáról, illetve az értelmiség helyzetéről mind Franciaországban, mind bárhol máshol a világon. 1955 elején újra divatosak lettek a jobb- és baloldal, illetve a hagyományos jobboldal és az új balodal körüli viták. Többen tették fel azt a kérdést is, hogy én vajon a régi vagy a modern jobboldalhoz tartozom-e? Jómagam elutasítom ezeket a kategóriákat. Akár a valóságot nézzük, akár megfogalmazott célkitűzéseinket, azt fogjuk látni, hogy teljességgel abszurdak azok a politikai-ideológiai elegyek, amelyeket a nemes szívű, ám meggondolatlan forradalmárok, illetve sikerre éhes újságírók gyártanak. Miután pedig megírtam ezt a könyvet arról a családról, amelyből magam is indultam, hajlok arra, hogy megszakítsak vele minden kapcsolatot. Nem azért, hogy sajátos, intellektuális magányban tetszeleghessek, hanem hogy olyan társakat válasszak magamnak, akik anélkül tudnak küzdeni, hogy közben gyűlöletet táplálnának bárki iránt is, és akik nem gondolják magukról azt, hogy a Fórumon vívott küzdelmeik során magát az ember rendeltetésének a titkát találták meg.
