Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


szadrienn
5.0/5

Az ​a hosszú-hosszú erzsébetvárosi gang. Piszkossárga, alig vakolt falak.
A lompos Schnellné tarka virágos műselyem pongyolájában már megint szőnyeget porol az udvaron és közben a fülét hegyezi. Vajon milyen zörejek szűrődnek ki az ajtók mögül? A titkolnivaló szerelem zaja? A szájra tapasztott tenyér alól felcsukló, aggódva leplezni próbált szenvedély elfojtott hangjai? Ejnye kíváncsi Schnellné, magának már régen a házmesterfülkében lenne a helye.
Az összegubancolódott függőfolyosók világa, a pesti Csikágó tulajdonképpen a Damjanich utca – Aréna (Dózsa György) út – Csömöri (Thököly) út – Rottenbiller utca által határolt terület. Szabályos, rácsszerkezetű nyomvonalát káposztaföldek területén jelölték ki hajdanán. Békés Pál hősei ebben a térben mozognak, ez itt a hetedik kerületi kisember nagy pillanata, a Garay téri piacon áruló kofa, a cipész, az újságárus, a kéményseprő színre lép és felfedi titkait, hiszen az ő élettörténetükben is ott rejtőzik a szédítő mélység és magasság, dobálja őket a történelem és feszegetik a rájuk szabott sors határait. A szerző olyan elevenséggel tud írni szereplőiről és otthonukról, hogy érezzük a gang főzelékszagát, halljuk, hogy kiabál a jeges és befordul a sarkon a troli, szemünk előtt pedig káprázik az égbenyúló körfolyosók végeérhetetlen hálózata. A gangregény tulajdonképpen hosszabb novellák folyama, amit a visszatérő szereplők, családnevek, helyszínek szinte egységes egésszé forrasztanak össze. Folyamatosan haladunk előre az időben, a Millenniumtól és az Isonzóba tartó haderőktől indulunk, az Amerikából érkező nagybácsi érkezésével pedig a távolból feltűnik Detroit és a szesztilalom, az igazi Chicago-ban dúló gengszterháborúk. A szereplők életében később megjelenik a hadifogság, a munkaszolgálat, a Ratkó-korszak és az ötvenhatos amnesztia, pincelét, Gulág, Ausztrália. De mindez csupán egy fel-felvillanó pillanat, az idők szelleme gyorsan változik, de a gang ugyanaz marad.
Kiváló mű egy legendás pesti városrészről, bár minden kerületnek lenne egy ilyen remek krónikása a magyar irodalomban.


gesztenye63
5.0/5

Ha ​nekem kéne megírnom a magam _Csikágó_ját, valahogy így kezdődne: ”Tizenöt voltam azon a nyáron…”
S lám, már zsigerből hazudok is. Mert, hogy nem a nyáron, hanem csak az ősszel lettem kisfiúból „nagykorú” kamasz. De mégis az volt a nyár, amikor már majdnem középiskolásként nagyoskodni mertünk. Amikor már fel lehetett ülni külvárosi kölyökként a kék buszra, ami bevitt ennek a varázslatos Pestnek a bűzös, forrón gőzölgő, macskaköves gyomrába. A busz meg letett valahol a Blahán, vagy a Borároson és #(ahogy a filmcím mondja)# tágra zárt, csipás szemekkel felejtettük, honnan jövünk és csak azt láttuk, hallottuk, szagoltuk, éreztük, hogy ez egy merőben más világ. Itt már reggel forró volt a flaszter, a fülledt nyáréjek nehéz kipárolgása szagot adott a járdának és ismeretlen színeket vetített a külvárosi srácok számára mérhetetlen monumentalitást hazudó kopott házfalakra, a kopott házfalak lepergett vakolatának lenyűgöző freskójára.
Akkortájt volt, hogy nem maradhattam már soká a fenekemen a városszéli mezőkön, hogy már a foci, meg a bunkeresdi sem esett jól a haverokkal. És érezni kezdtem, ahogy a Csikágó patkómágnese húzni kezd és bármilyen távolról is, de valahogy mégis magához ránt. Honnan tudtam volna, hogy az a mágnes a Sumin Vendel kezében van, ahogy a fekete cipőtalpaló szögecskék meg a szájához tapadnak és valahonnan a síron túlról is odavonzanak engem. S akkor megindultunk és hol csapatostul, hol csak ketten-hárman bevonultunk az idegen közegbe. …és csak szívtuk magunkba az idegenséget, ma már úgy mondanánk a _fíling_et, hogy valamelyikünk egy életre megutálja, másokon közönyösen fusson át a gyengeáram, amíg néhányunkat megbabonázzon, ott marasztaljon, és rendszeres-rendszertelen időközönként visszahúzzon.
Föl se tűnt akkor még, hogy ebben a zsúfolt, ezerszínű, mégis egyterű, homogén világban sosem volt templom (mert a Roti #/Rottenbiller/# nekünk nem jelentett igazi városhatárt, utána meg rögtön ott volt a Rózsák tere, ami mindig csak az erzsébeti nagytemplomot juttatta a gyerekészbe; azt meg pláne honnan tudtuk volna, hogy a Bethlen téren a magas kerítés mögött kicsi zsidó imaház lapul). Azt se tudtuk, hogy ebben az amerikai mintára nőtt kicsi enklávében mennyi ember zsúfolódik a bérházakba, fák meg csak alig nőnek (pedig a Nefi #/Nefelejcs/# emlékeim szerint nekünk szépen zöldellt a nyáron).
Mondjuk, azért egy „félvidéki” kissrácnak furcsa volt, hogy a kutyák gúvadt szemekkel, önfeledt boldogan a járdaközépre kakálnak és ez senkit nem érdekel. Meg hogy egy-egy sarki krimóban már zöld hajnalban is savanyú fröccsel a kezében álldogál a cejgnadrágos szaki a félszuterénbe vezető lépcső korlátját támasztva #(hol volt még Gorbacsov szesztilalma…)#. Minden izgalmas volt, taszító volt, vonzó volt, idegen volt és egy idő után otthonos és sorsszerű.
Ez az érzés az a bizonyos fatalitás, amit Békés Pál ebben az utánozhatatlan miliőjű, novellákból építkező városregényben, családregényben, sorsregényben, és ahogy az alcím fogalmaz is, _gangregény_ben közvetít, sugall, roppant finoman szájbarág. Mert az bizony úgy van ám, hogy csak megfelelő távolságból, talán csak az égbe emelkedve, vagy évtizedek múlásával, tisztuló, hideg fejjel lehet ”…átlátni a véletlen és szükségszerű összetett viszonyát…” Úgy lehet tán sorskerékként tekinteni a Konok Ignác példás precizitással megépített kocsikerekeire, amik _ördögszekér_ként gördítették a világ végére alkotójukat, hogy végül mégis visszaforogjon emlékében, szellemében a folyton visszarántó, marasztaló _Csikágó_ba. Oda, ahol minden mindennel összefügg, ahol nem marad számla kifizetetlenül, ahol mindenki sorsa visszafordul önmagába, még ha évtizedek múlnak is közben, még ha generációk tűnnek is el az idők forró kohójában. Tudva tudott, hogy a hirtelen lezúduló, megmagyarázhatatlan nyári zápor a városnak pontosan abban a négyzetkilométerében fog lecsapni, ahol a troli vezetéke éppen leszakadt, és nem lehet más a közelében csakis az, akin már húsz éve nem fog az átok. …vagy mégis?

Csoda hát, hogy negyven év elteltével, még mindig külvárosi pestiként, nap mint nap a Garay, Bethlen, Péterfy utcákban járok, csak néha elhaladva a Marek Jóska #(ami már nem Elemér)# és az István #(egyszer volt Landler Jenő)# utca felé? Itt dolgozom, valahogy ideforgatott újra a sorsom kereke, talán idevonzott a Csikágó suszterének patkómágnese. S ki tudja, hogyan fordul majd a kerék tovább, ereszt-e a mágnes valaha…

Százoldalakat lehetne még írni erről és még ezernyi másról, ami mind Csikágó lenne. De most csak fókuszáljunk azért, mert valahol ez mégis csak valami értékelésféle kellene, hogy legyen. #(végül is ennyi telt tőlem most)#
Számomra ünnep volt tehát ez a könyv, de úgy hiszem, még akit nem érint is ennyire, a lapok közül jó eséllyel megérezheti a városrész hívó szavát, a letűnt, de ma is visszhangzó idők időtlen sóhaját, fájdalmas nyögését és boldog kacaját.
De jó volt…


A ​bagoly = Isten, aki csak megtűrt lakó, csodaszámba menő kuriózum a Csikágóban, vagy éppenséggel a világban, akinek léte csak néhány különös-különleges kiválasztott előtt ismeretes, a többiek számára hit kérdése, vagy nem több legendánál, úgy is vélhetjük akár, hogy léte koholmány, mesebeszéd, és aki végül elhagyja a városrészt, mert az emberek végképp kivetik maguk közül, nincs hát többé maradása? A Csikágó megfeleltetése a világnak roppant mód kitágítja az értelmezés lehetőségeit, hiszen a helyszín mikrokozmosz a nagyvilág minden részletével: kisemberek és nagyemberek, van, akit felír, van, akit felírnak, az egyiknek sikerül, a másiknak nem.

Ezt a magyarázatot támasztja alá mindjárt a nyitónovella és az annak fókuszában álló házasságtörés is. Ez az írás annyira taszított, két főszereplője iránt olyannyira nem ébredt bennem a legislegcsekélyebb együttérzés sem, hogy aggodalmasan méregettem is a könyv magas százalékát, tartván attól, hogy én leszek majd, aki lehúzza.
Ez a regény azonban üdítően novellafüzér, a későbbi történetek jobbára kiköszörülték a csorbát. Együtt tudunk érezni, küzdeni, szorongani velük, s noha bérházban én csak látogatóként jártam, az évtizedek áporodott szagát is az orromban éreztem. Akad jó néhány emlékezetes momentum: a sorsminta, a tejportestvérek, a csicseriborsó, bablencse (ez különösen!), a “Cur non?” (ezt én is felveszem a mottóim közé!), vagy éppenséggel a “milyen kicsi a világ!” életérzés, amely bizony nagyon is lehetséges egy ilyen kis alapterületű, belterjes városrészben. Ahogy kisebb települések esetében is mindenki szegről-végről rokon, de legalábbis szomszéd, ismerős, volt iskolatárs, gyerekkori pajtás, régi haragos.

A másik negatívum, amivel sehogy sem tudok kibékülni, a keret másik fele, a zárónovella. Egy pap, aki világéletében szűz maradt, arra kér egy férfit, hogy mesélje el, milyen a szex. Nom du nom! Az önmegtartóztatás lényege éppen az, hogy nem agyalsz azon, amitől megtartóztatod magad. Majd ha egyszer rajtakaptok, amint arról faggatok valakit, hogy milyen a porcukros zsíros kenyér fenil-alaninos aszpartámmal. Az önmegtartóztatás nagyszerű dolog, hihetetlen erőt tud adni akkor, ha nem hagysz magadnak egy kiskaput, amin stikában kislisszolhatsz a magad állította védőbástyák közül, és legalább gondolatban megcselekedheted azt, amit színleg nem cselekedhetsz meg. Mivel az ominózus novella nem egy hitéből épp kitérő papról szól, nem érzem életszerűnek.
Három és fél csillag egy személyes okból (első novella – ellenszenv), az utolsó miatt, amely nem győzött meg, és azért, mert összességében az élmény két fokozattal maradt el attól, amit a legutóbb befejezett olvasmányom (Tar: Az alku) adott.
A magas százalékához képest ez kevésnek tűnhet. Ez volt egyébként a második olvasmányom Békéstől, a Félőlényt többször is újraolvastam, évekkel ezelőtt utoljára, és nyelvileg is bravúros, mondhatni zseniális (pufogtathatnék még itt üres szólamokat) élményként emlékszem rá.
Ez azonban most akkor is ennyi.
Ha majd még ülepszik egy kicsinyég, lehet, revideálom.


Qedrák
5.0/5

Mielőtt ​a nyolcadik kerületbe költöztem volna, a hetedikben éltem. Ma már azt regélik, hogy a hetedik kerületben élni egyfajta kozmikus rang a teremtésben, de gyerekként és kamaszként itt átélni a kilencvenes éveket, meg még egy kicsit utána is, nem tűnt pótolhatatlan élménynek. De persze nem a Csikágóban laktam, elvégre ki akarna a Csikágóban lakni, ahol akad olyan szűk utca és olyan magas ház, amelyet még június közepén délben sem ér napfény.
A Csikágóról már gyerekként is tudtam, misztikus és veszélyes helynek tűnt, ahol nem szabad leszállni a troliról, vagy ha mégis keresztül kell vágni rajta gyalog, akkor csakis a főbb utakon érdemes megtenni, véletlenül se vetődjek a Keleti felé, és a legjobbat akkor teszem magammal, ha kikerülöm.
Fasori diákként persze csak erre evett a fene, lakott egy-két osztálytársam is Erzsébetváros csudahírű szegletében, majd rendszeresen elkísértem az egyik haveromat, aki Rákospalotára tartott a hetes vagy a hetvenhármas buszokkal a Keletitől. Statisztikai tény, hogy a Csikágóban egyszer sem támadtak meg, nem akarták elvenni a tolltartómat vagy a pénztárcámat, és nem köptek le teátrálisan, miután meggyőztem a támadóimat arról, hogy tőlem még rabolni sem érdemes. Szórakoztató módon ez mind a Csikágón kívüli Erzsébetvárosban történt meg velem, jól mutatva, hogy a kulturálisan belénk táplált irracionális félelemnek ritkán akad jól megindokolható alapja.
Békés Pál könyve emberközelbe hozza a Csikágót még a magamfajtáknak is, akik ismerik a környéket, és gyakran koptatták a környező járdákat. Ismerős terep és egyszerűségükben is megkapó történetek jutnak az olvasóknak. A szerző irigylésre méltó módon úgy tudott drámai helyzeteket teremteni, hogy ehhez igazából semmi mást nem használt, mint az egyéni sorsokat és azokat a pillanatokat, amelyekben ezek keresztezték egymást. Az egyes történetekben akár egykori erzsébetvárosi szomszédaim is szerepelhettek volna. Azokban a történetekben, ahol mégis kissé módszeresebb párkaként szövi a szereplői sorsát, ott is sikerül olyan elegánsan lekerekítenie a történeteit, hogy nem maradnak bennünk kérdések.
Közben pedig az egész novellafüzér felett ott lebeg a huszadik század szelleme, amely keselyűként csap le az egyes szereplőkre, másokat meg végighurcol évtizedeken és világrészeken át. Mialatt pedig a hétköznapi szereplők a terheiket cipelik, a hely megőriz valamiféle időtlenséget, mintha a világot eleve úgy teremtették volna, hogy abban a Csikágónak örök osztályrésze legyen.
Egyetlen történet állt kissé távol tőlem: a pap és a fizikatanár beszélgetése. Ezt részben sajnálom is, bár jól látszik, hogy Békés Pál, ahogy vélhetően sokan mások a hozzá hasonló bölcsészértelmiségiek közül, nem értik a keresztény hitet és a hozzá tartozó spiritualitást és nem tudnak vele mit kezdeni. Egy kórházi ágyon betegen fekvő pap nem fog a nemiségről érdeklődni a szobatársánál, hiszen az élete pont a lemondás által vált teljessé. Az egyéb történetekben nem szerepelnek hívő emberek, részben talán pont a megértés és az érdeklődés hiánya miatt, részben pedig a teljesen máshol lévő fókusz miatt. Pont ezért kár ezért az utolsó párbeszédért.
De ez az egy dolog szerintem olyan apróság, amely nem állhatja útját az öt csillagnak. És a szerző műveit keresni fogom még a könyvtárban, hátha olvashatok tőle hasonlóan színvonalas történeteket.


Csabi
5.0/5

Novellák ​vagy regény, van egy kis értelmezési zavar, nem is csoda, mert bár novellák ezek, de olyan erős közöttük a kohézió, annyira kötődnek tárgyukhoz – ez esetben a helyszínhez -, hogy a végén tényleg az az érzése az embernek, hogy regényt olvasott. Rég olvastam olyan novelláskötetet, ami ennyire egységes színvonalú volt, ennyire nem lógott ki belőle egy darab sem. Megjegyzem, az első kiadáson még, mint alcím szereplő Gangregény az új jelenkoros kiadásról már lemaradt. Talán nem is baj, nincs ez a könyv ennyire szűkre zárva, hogy csak a gangok káposztaszagú világára korlátozódjon, eljutunk benne Amerikába, Oroszországba, de még Ausztráliába is.

Látszólag könnyed sztorizásnak indulnak ezek az írások, feltűnnek érdekes, jellegzetes alakok, tudjuk, hogy nem szokványos dolgok fognak történni velük, aztán egyre sűrűsödik a légkör, és a végére némelyik már szinte fojtogató. Ami Békés mesterségbeli tudását mutatja, hogy ezt szinte észrevétlenül csinálja, látszólag nem változik semmi, nem kezd „drámázni”, mégis kialakul a dráma. Egy vérbeli történetmesélő, meg kell becsülni, mert kevés adatott nekünk.


dtk8
5.0/5

Uhh, ​ilyen erős könyvet olvasni év elején! Nagyon-nagyon tetszett! Nagyon érdekes, szövevényes, letehetetlen novellák szerepelnek a kötetben, a szereplők felbukkannak itt-ott, ez csak fokozta azt az érzésemet, hogy milyen kicsi a világ, pont mint a Csikágó, belefér Amerikától Ausztráliáig minden.
Én nem is tudtam, hogy pontosan hol van a Csikágó, valami sokkal lepusztultabb részre gondoltam.
Ez a könyv előhozta belőlem a lokálpatriótát, legyen bárhol is az a lokál. Most nem is számolom meg, hogy hány helyen laktam eddig, de egyre inkább azt érzem, hogy gyökeret kell ereszteni, amihez az is hozzátartozik, hogy tudni kell az ottani legendákat, a híres embereket, hogy mi történt ott fontos történelmi pillanatokban. És nem tudom, hogy a kötetben szereplő történeteknek van-e valóságalapja, de mégis az a fura érzésem van, hogy ezután egy gyökérszállal én is kapcsolódok a Csikágóhoz.


pat
5.0/5

Csikágó, ​avagy a magyar Szellemírók.
No, nem mintha a regény (novellafüzér?) lapjain feltétlenül körbejárnánk a világot, igazából alig-alig mozdulunk ki a szűk utcák alkotta sakktáblából, Végigjárjuk viszont az egész huszadik századot, annak kisebb és nagyobb rendű eseményeit, megismerkedünk a Csikágó lakóinak novellákon, téren, időn és nemzedékeken átívelő, hol egymásba fonódó, hol egymást egy-egy kritikus ponton épp csak megpöccintő sorsával. Tesszük mindezt olyan hangulatosan, jó értelemben vett nosztalgiával és ismerősség-érzéssel, amilyet ritkán láttam mostanában, és valószínűleg nem is igen érdemes ilyenre számítani mástól, csak nagyjából kortárs magyar írótól. Vagyis határozott érv ez a kötet a kortársmagyar mellett, ezt el kell ismernem.
Amikor pedig a vége felé még a tatai Öreg-tó is előkerült egy nosztalgikus pillanatra, és az utolsó novella vége szépen kerekdedre zárult az első novellával, hát a téli Csikágó éjszakai égboltján ragyogó csillagok száma máris megnőtt vagy öttel. És meg is szerzem valamikor a kötetet, hogy beleolvasgathassak néha.


Rituga
3.5/5

Sajnos ​nem lettünk barátok… Lehet, hogy rosszkor vettem kézbe ezt a történetet, de nem fogott meg. Egyszerűen idegesített. Főleg az utolsó történet. De egyáltalán nem tudtam magam beleélni egyikbe sem…


Bélabá
5.0/5

Újabb ​író, akitől eddig nem olvastam. Hasonló történetek születtek a magyar kortárs irodalomban, elég a Tövispusztára vagy a Sorel-házra gondolni. Békés Pál könyve is besorolható a családregények közé, bár nem csak egy famíliáról szól. A korok ugyanúgy jönnek-mennek, mint a fentebb említett regényekben. Szerepel benne XIX. század végi, 1920-30-as, 1956-os és hatvanastól-kilencvenes évekig terjedő időszak. A helyszín nagyrészt Budapest VII. kerülete, a Csikágó negyed, a novellákból érdekes sorsok tűnnek ki, jól ábrázolt, élethű szereplőkkel. Tetszett, bár nem ismerem csak futtában a terepet, viszont arra késztet, hogy ismerjem meg jobban, nézzem meg a poros, szürke bérházakat a szűk utcákat. Valószínű, ez volt az író mestermunkája, legjobb könyve, ezért megérdemli a jelest (4,7).


Belesűríthető-e ​a történelem egyetlen kerületbe?

Békés Pál azt az alcímet adta könyvének, hogy Gangregény. Szereplői a Csikágó lakói, akiknek élete ezekben az utcákban, házakban alakul. Kisszerű és mégis tragikus sorsok, legyenek a századelőn betelepültek leszármazottai, törzsgyökeres csikágóiak, vagy olyanok, akiket történelem szeszélye vetett erre a helyre. A regény lapjain a kivándorlók, az itthon maradottak, a kommunizmust megélők, a társadalom peremén tengődők, a háborúkat túlélők, saját koruk áldozatai sorjáznak, próbálnak boldogulni, ám ez nem mindig sikerül nekik.

A XX. század nagy tablója rajzolódik meg, amin megannyi esemény hagyta rajta a lábnyomát. A könyv éppen ezért talán az egyik legjobb a magyar „sors-regények” közül: nem emel pátoszt, nem szépíti meg a történelmet. Amit például Kőrösi kissé túlzóan csinált (például a Milyen egy női mell?-ben vagy akár a Szívlekvárban), azt Békés Pál nyugalommal és precízen teszi, emberközelien. De nem is csak a kegyetlenséget mutatja be, hiszen a magyar történelem sem csak a halálról és a szenvedésről szólt. Öröm és bánat kéz a kézben jár a regény lapjain. Az ember újra és újra előveszi, bele-belekukkant, és elmereng, ő mit élt át ezekből? Vagy a családja? A szülők, nagyszülők, dédszülők.

http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-12-09+10%3A00%3A00/bekes-pal-csikago


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

15.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók