„Úgy vagyok, hogy az apám és anyám közötti szex idevarázsolt, és most ezt egy halálos balesetnek vélem és nyilvánítom, és várom a halált, amibe bele fogok halni… Az ezen két pont közötti időt a lehető legboldogabban szeretném leélni. Gyakran ez sikerül” – vallja Feldmár András önmagáról. Szerző- és beszélgetőtársával, Büky Dorottyával is ezt a témát járják körül, utat mutatva nekünk, tévelygőknek, segítve minket eligazodni önmagunk belső labirintusában. Hátha mi, a figyelmes olvasók a sorok mögé nézve rádöbbenünk: valójában minden feltett kérdés rólunk és minden válasz nekünk szól, a mi kudarcainkról, a mi kétségeinkről, a mi szenvedéseinkről, a mi életünkről. És, nem utolsósorban, a mi lehetőségeinkről. Arra, hogyan találjunk vagy teremtsünk magunknak olyan környezetet, amely muszájból kötött kompromisszumok nélkül is befogad bennünket, miként a borsót a héja.
Értékelések 5.0/5 - 1 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Umberto Eco - A szépség története
A népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.
Daniel Keyes - Az ötödik Sally
Sally Porter az élet kellemetlen helyzetei ellen azzal védekezik, hogy elveszíti öntudatát. De ezzel nincs vége a dolognak. Mikor újra magához tér, új helyzetben találja magát. Az idő továbbhaladt és ő nem tud róla számot adni. Olyasmikre próbálják emlékeztetni, amiket tudtával nem követett el. Otthon olyan holmikat talál, amelyeket soha esze ágában sem volt megvásárolni. És amiket a férje összehazudott róla a válóperi tárgyaláson! Hogy hetekre eltünedezett, hogy hajlamos az erőszakra, hogy félmeztelenül táncolt egy mulatóban... El tudja ezt képzelni, dr. Ash?
Igen, a pszichiáter el tudja képzelni. Ismeri ezt a betegséget, de szemtől szembe csak most találkozik vele először. Ez a többszörösen hasadt személyiség esete. A jámbor, félénk Sallyben négy további én lakozik, még saját nevük is van. Bella tömény érzékiség, Nola merő intellektualitás, Derry csupa jóindulat, Jinx pedig- tőle isten óvjon, ő maga a megtestesült agresszivitás. Ezeket a gyerekkorban lehasadt, önálló életre kelt személyiségdarabokat kellene szép sorjában visszaolvasztani a helyükre- létrehozni Sally valódi, gazdag, sokrétű személyiségét. A küzdelemnek dr. Ash számára is nagy a tétje. Ő is válságban van, belsőleg belerokkant a hivatásába, kiégett, házassága tragédiába torkollt. Sally esete a próbakő: meg tud-e újulni, képes-e még valódi együttérzésre? Meg tudja-e tehát egymást gyógyítani orvos és betege?
Barbara Pease - Allan Pease - Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő?
Miért menekül a férfi a szerelem elől? Miért rágódik a nő vacak kis problémákon? Miért ódzkodik a férfi a tartós kapcsolattól? Miért nem tér a nő soha a lényegre? Miért érzi a férfi, hogy minden nő az ő fülét rágja? Miért kíváncsi a nő minden apró részletre? Mit eszik a férfi a tűsarkúban tipegő nőn? Mit eszik a nő a feszes fenekű férfin? Miért vannak a férfinak olyan undorító szokásai? Miért beszél annyit a nőt? Miért szereti a férfi a disznó vicceket? Mire gerjed a nő? Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő?
Az elsöprő sikerű Testbeszéd írója és társszerzője - egyben felesége - három évtizede keresik a választ, vajon miért van az, hogy a nemek közti szakadék, félreértés, konfliktus a 21. században ugyanúgy hozzátartozik az emberi élethez, mint Ádám és Éva ősviszálya idején. Tapasztalataik, kutatásaik, felméréseik, józan eszük és humoruk segítségével igyekeznek válaszolni az örök kérdésre: Miért is van annyi bajunk egymással?
Ön nem kíváncsi rá?
Torey Hayden - Szellemlány
Jadie sohasem beszélt. Nem nevetett, nem sírt, és nem adott ki semmilyen hangot. Akárhogy próbáltak közeledni hozzá, bezárva maradt saját zavaros világába, ahol a szellemek beszéd nélkül is megértik egymást. Az osztályba érkező energikus új tanárnak végre sikerül megtörnie a hallgatást. Ő tudja, hogy szóra bírni egy sérült lelkű gyermeket sokszor könnyebb, mint szembenézni azzal, ami elől a némaságba menekült. Jadie történetei mégis megdöbbentik. Feldolgozásukhoz minden korábbi tapasztalata kevés. Amiről a kislány mesél, túl borzasztó ahhoz, hogy bárki komolyan vegye - az elmondottak csak egy zavart elme víziói lehetnek. Vagy talán mégsem...
A könyv szerzője gyermekpszichológus, aki pályáját fejlesztő pedagógusként kezdte. Dolgozott általános iskolák speciális osztályaiban, kutatóintézetekben és magánklinikákon. Tanácsadója és együttműködője több gyermekbántalmazás ellen küzdő szervezetnek. 1979 óta írja visszaemlékezéseit az osztálytermekben, illetve terápiás csoportokban vívott küzdelmekről. Megrázó gyermeksorsokat bemutató könyvei sorra kerülnek fel a sikerlistákra.
Csíkszentmihályi Mihály - Flow - Az áramlat
Flow - a szó angolul folyást, áramlást, lebegést jelentett egészen e könyv 1990-es megjelenéséig. Azóta már egy pszichológiai fogalmat jelölő tudományos kategória is, és egyben olyan szakkifejezés, amely egyre inkább a művelt köznyelv részévé válik.
Nem csak az angolban: közel egytucatnyi nyelv szókészletét gyarapítja, a fordítási kísérletek ugyanis, bár voltak közöttük nagyon szellemesek, szinte egy nyelvben sem honosodtak meg.
Flow - mondják németek és japánok, talán nem véletlenül, hiszen e könnyen kiejthető szó hangulatával is kifejezi azt a szellemi állapotot, amelyet jelöl.
A boldogság keresése az ember alapvető törekvése, az ideális életről való elmélkedés egyidős a filozófiai gondolkodással. Mi is az, ami az embert boldoggá teheti?
Csíkszentmihályi Mihály ezt az ősi problémát választotta kutatása tárgyául.
A modern pszichológia vizsgálati eszközeinek széles skáláját felhasználva több mint két évtizeden keresztül gyűjtötte az adatokat elmélete kidolgozásához. E tudományos munka eredménye a tökéletes élmény elmélete, melyet e könyv most a szélesebb olvasóközönség számára is bemutat.
Csíkszentmihályi professzor hosszú ideig a Chicagói Egyetem pszichológiai tanszékét vezette. A Flow-t megelőzően már több világsikert megért könyvet írt. Az életmű egyes darabjait összeköti az értelemmel megélt alkotó élet jellemzőinek kutatása.
Bagdy Emőke - Pap János - Ma még nem nevettem
A nevetést a szabadság legteljesebb megélésének, életolajozónak, az Olümposz isteneitől eltanult csodának tartjuk.
Könyvünk írása közben amiatt aggódtunk, hogy ha a nevetést darabkáira szedjük, megvizsgálva eredetét, okát, formáját, lélektanát és társas jellemzőit, elfelejtünk tiszta szívből nevetni. De nem így történt. Jókedvünk, humorérzékünk továbbra is a régi, s Milan Kunderával valljuk: „Nevetni annyit jelent, mint mélységesen élni.”
Kiknek ajánljuk ezt a könyvet? Az Isten ablakain kitekingetőknek, az életöröm kivételes birtokosainak, a nevetni vágyóknak: megerősítésül. A nevetni nem tudóknak, az élet súlyos terhei alatt görnyedezőknek pedig gyógyszerként írjuk fel - hiszen a megértett világ sokkal elviselhetőbb. Nyissák ki valahol a könyvet, olvassanak bele, majd nevessenek Szűcs Édua bölcs-bolondos rajzain. Közben pedig gondoljanak arra, mi mennyit nevettünk, amikor megpróbáltunk erősebbek lenni a nevetés erejénél, és okosabbak a humor bölcsességénél.
Ha elmormolják: „ma még nem nevettem”, talán eszükbe jut egy barát, társ vagy régi ismerős, akivel kedvük lesz majd együtt mosolyogni és kacagni a világ bolondságain, vagy éppen a mi történeteinken.
Catherine Ryan Hyde - A jövő kezdete
"A világ megváltoztatható? Igen! Van megoldás!"
Valóban paradigmaváltás küszöbén, egy új világszemlélet kezdetén vagyunk? Mi lenne, ha a világ tényleg megváltozna? Képzeljenek el egy olyan világot, ahol a jótett már nem is olyan nagy dolog. Ahol bárki odaadhatja a drága irhakabátját egy csavargónak, egy másik meg a kocsiját egy rászorulónak. Ahol az erőszak és a gyilkosság annyira megritkul, hogy a rendőröknek alig akad dolguk. Ahol egyetlen kisfiú ötlete az egész világot megváltoztathatja...
Egy kaliforniai iskolában nem mindennapi feladatot kapnak a gyerekek új tanáruktól. Váltsák meg a világot, vagy legalábbis álljanak elő valamivel, ami jobbá tehetné azt. A diákok többsége értelmetlennek találja a feladatot, a tizenegy éves Trevor azonban nagyon is komolyan veszi, és példátlan eltökéltséggel nekilát, hogy megvalósítsa, amit eltervezett...
Elgondolása pofonegyszerű: tégy jót három emberrel, és ahelyett hogy viszonzást várnál tőlük, kérd meg őket, adják tovább másik három valakinek. A kis Trevor szerint, ha mindenki átveszi az "add tovább" elvet, akkor előbb-utóbb a Föld minden emberéhez el kell, hogy jusson a segítségnyújtás.
Miközben a regényből megtudhatjuk, hogyan működik a kisfiú ötlete a saját életében és környezetében, az író kiválóan rávilágít arra, hogy manapság mennyire inkább a saját önző érdekeinkkel vagyunk elfoglalva, pedig mindnyájunkban ott van a jóság, a segítségnyújtás lehetősége.
A regényből film is készült nagyszerű színészekkel, "A jövő kezdete" címmel. A könyv és a film hatására pedig "add tovább" mozgalmak" indultak a világ nagyvárosaiban.
Feldmár András - Ébredések
Az Ébredések tehát az én credóm, ami szintén nem azért született, hogy a nézeteimet, a hitvallásomat a magadévá tedd, elhidd, másold vagy kövesd, hanem azért, hogy bátorítson és megerősítsen, hogy artikuláld, fogalmazd meg, mondd ki a saját credódat.
Amikor a gyerekek megtanulják, hogy mit szabad és mit nem szabad, hogy mit kell és mit nem kell tenniük, ezt a szülőktől, a tanároktól, a rokonságtól tanulják meg, explicit vagy implicit módon. Ez az a közeg, amelyben úszunk anélkül, hogy észrevennénk, hogy tulajdonképpen miben is vagyunk. Ez a helyi, provinciális, homogenizáló hipnózis a moralitás világa. De mindannyiunknak megvan a lehetőségünk arra, hogy felébredjünk, megvizsgáljuk a parancsolatokat, tilalmakat, muszájokat, és kialakítsuk saját individuális, a helyi moralitáson felül álló etikánkat. Más embereket csak arra lehet, arra szabad bátorítanunk, hogy ők is merjenek erre vállalkozni.
Fábián Janka - Adél és Aliz
Fábián Janka legújabb nosztalgikus regényében két barátnő viharos érzelmekkel és ellentmondásokkal teli kapcsolata áll a középpontban. A különböző társadalmi és családi háttérrel rendelkező lányok, a bájos, szelíd Aliz, mindenki kedvence és az éles eszű, éles nyelvű, ármánykodástól sem visszariadó Adél, egy bentlakásos iskolában válnak elválaszthatatlan barátnőkké, és nem is sejtik, hogy a sorsuk még akkor is egymásba fonódik majd, amikor ezt már egyáltalán nem akarják.
Bonyolult szerelmi háromszögek és csalódások tarkította fordulatos történetüket egy régi gyilkosság árnyékolja be, és a háttérben most is ott húzódnak a kor történelmi eseményei: a Kommün végnapjai, a húszas évek konszolidációja, a frankhamisítási botrány, a gazdasági világválság. Ahogyan azt a szerzőtől már megszokhattuk, könyvében itt-ott valós történelmi figurák is feltűnnek, ám csupán mellékszereplőként.
A befejezés természetesen tartogat meglepetéseket, de a regény végkicsengése a szereplőket ért veszteségek és a tragédiák ellenére is életigenlő. Azt üzeni, hogy a legsúlyosabb helyzetből is létezik kiút.
A nagy sikerű Emma-trilógia, Az angyalos ház, a Virágszál, a Lotti öröksége és A német lány című romantikus történelmi regények népszerű írónője a múlt század húszas-harmincas éveinek Magyarországát eleveníti meg hitelesen, színesen és érzékletesen.
Robin Sloan - Penumbra úr nonstop könyvesboltja
A Nagy Recesszió kiveti pályájáról Clay Jannont, a kezdő San Franciscó-i webdizájnert – hogy a véletlen szerencsének, a puszta kíváncsiságnak és a majmokéval vetekedő létramászási tehetségének köszönhetően Penumbra úr nonstop könyvesboltjának éjszakai műszakjában kapjon új állást.
De néhány nap múltán Clay gyanítani kezdi, hogy ez a bolt még annál is rejtélyesebb, mint amit az elnevezése sugall. Kevés vevő jön, de ők visszatérően, és ők sem vásárolnak semmit, hanem obskúrus köteteket „kölcsönöznek ki” az üzlet eldugott sarkaiból, valamilyen bonyolult, régóta fennálló rendszer szerint, amelyet a gnómszerű Penumbra úr irányít. Lehet, hogy a bolt csak fedőszerv?
Clay hamarosan belekezd a vásárlói szokások átfogó elemzésébe, és a barátait is bevonja a felderítő munkába. Ám amikor Penumbra úr elé tárják a felfedezéseiket, kiderül, hogy a titkok messze a könyvesbolt falain túlra vezetnek.
„Egy olyan korban, amelyben az igazi könyveket akciós kiárusításon kínálják a videokazettákkal és a régi kütyükkel együtt, a Penumbra úr nonstop könyvesboltja arra emlékeztet, hogy milyen bensőséges örömöket és kalandokat nyújtanak azok a kézbe vehető papírtárgyak, amelyeket regényeknek nevezünk, és azok a kis titkos társaságok, amelyeket könyvesboltokként ismerünk. Robin Sloan regénye üdítően mulatságos, provokatív, ravasz, sőt még izgalmas is. És nem csak a nosztalgia vett rá, hogy egyik kézbe vehető lapját olvassam a másik után.”
John Hodgman
„A Penumbra úr nonstop könyvesboltja igazi truváj, gyönyörű mese, amely a valóság talajától (például a Google központjától) merészen elrugaszkodva vezet át bennünket a képzelet és a spekulációk árnyékbirodalmába. Robin Sloan első személyű mesélője akkora híve annak a gondolatnak, hogy technikai lehetőségeink a szépség szolgálatába állíthatók, hogy az olvasót is magával ragadja a lelkesedése.”
George Saunders, Blip Magazine
„A Penumbra úr nonstop könyvesboltja rendkívül élvezetes történet a barátságról, az életről és a titkok vonzásáról. A melegszívű és derűlátó mesében a modern technika találkozik egy középkori rejtéllyel, termékeny kapcsolatot teremtve a régi és az új világ között. Ez a könyv beletalál, és ráadásként kapunk még egy kriptográfus szektát, egy függőleges könyvesboltot, csúcstechnikákban utazó kockákat, tolvajlást és a halhatatlanság keresését. Nekem bejött. És én is lefagyasztatnám a fejemet.”
Nick Harkaway
Robin Sloan Michiganben nőtt fel, manapság San Francisco és az internet között ingázik.
A Penumbra úr nonstop könyvesboltja pontosan azt adja, amit ígér: egy világot, amelybe be kell lépnünk és amelyet nem akarunk elhagyni, egy modernkori „csodák kamráját”, ahol a nap bármely órájában feltöltődhet a kíváncsi olvasó.
Dr. Csernus Imre - Kádár Annamária - Pál Ferenc - Popper Péter - Sors és önismeret
Ismerd meg önmagad, és tudni fogod a sorsodat - mert a sorsod te vagy! Nem külső erők uralkodnak rajtad, jellemed, személyiséged alakítja jövődet - mondta a delphoi jósda papnője, Püthia a hozzá fordulóknak, s ennél nehezebb, ugyanakkor izgalmasabb feladatot aligha adhatott volna nekik. Az ember gyakran önmaga számára is megfejthetetlennek tűnő rejtély: mást gondol, mint amit érez, mást mond, mint amit gondol, és mást tesz, mint amit mond. Valódi belső motivációink nyomába eredni életre szóló kaland, tele meglepő, felszabadító, ugyanakkor gyakran zavarba ejtő és fájdalmas felfedezésekkel. Mégis érdemes! A Mesterkurzus-sorozat legújabb kötetének neves szerzői ezúttal azt a kérdést vizsgálják, hogy miként vonhatjuk befolyásunk alá sorsunk alakulását, s a nehéz helyzetekben hogyan szabadíthatjuk fel belső erőforrásainkat. Gondolkodjunk velük együtt, hiszen ahogy Emerson írja: "A világ utat nyit annak az embernek, aki tudja, merre tart."
Dr. Csernus Imre - A nő
"Ez a könyv, a NŐ-ről szól, aki a férfiak imádatának a tárgya, az örök és megfoghatatlan csoda, amelyet már sokan leírtak és megfogalmaztak. Én meg arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan lesz valakiből jó Nő! Nehéz téma, de ahogy megfigyeltem, ez mindkét nemet egyformán izgatja."
Mitől nő egy nő? És vajon mitől jó nő? Hogyan képes egy nő - vagy akár egy férfi - megélni saját nemiségét? Tud-e jó példával szolgálni gyermekeinek? Tudja-e jól érezni magát a saját bőrében? És tesz-e valamit azért, hogy jobb legyen?
Ha Ön elég erős, hogy feltegye magának ezeket a kérdéseket, lapozzon bele Dr. Csernus Imre legújabb könyvébe! Bátraké a szerencse...
Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Tiszta szex
Soma Mamagésa legújabb kötetével példátlan bátorságú és őszinteségű könyvet vehet kezébe az olvasó! A Tiszta Szex című könyvében a szerző megdöbbentő merészséggel ír a szexualitásról saját tapasztalatai, saját szexuális története tükrében.
A könyv azonban nem a meghökkentés, hanem a segítés szándékával íródott! A szerző végtelen őszinteséggel ábrázolt szexuális élete ugyanakkor csupán illusztrációként szolgál mondanivalójának megértéséhez. Az őszinteség azonban nem csak az intim részletekre értendő, hanem az egész könyvet áthatja. A szerző úgy mer beszélni erről a kényes témáról, hogy közben lelkét hihetetlen mélységekig lemezteleníti, zsigeri szinten mutatja meg a maga teljes belső valóságát.
Ezek a legféltettebb titkok most minden nő - és persze férfi - számára hozzáférhetővé válnak. Hálásak lehetünk az olvasásakor, mert az őszinteség segítségével közelebb kerülünk nem csak saját szexualitásunk, de végső soron egész lényünk megértéséhez. Felszabadító és gyógyító ez a könyv, gyógyítóbb, mint bármely szexualitásról szóló ismeretterjesztő könyv, és a tanítás mellett felhőtlen szórakozást is ígér!
„Az a célom ezzel a szexről szóló, rengeteg tapasztalatra épülő könyvvel, hogy adhassak valamit ahhoz, hogy szabadabbak, boldogabbak, teljesebbek legyünk. És hogy - ha csak egy icike-picikét is - felgyorsuljon az a folyamat, amelynek jelen individualizálódó korunkban részesei vagyunk. Azaz hogy a végletekből minél hamarabb visszakerüljön a szexualitás az őt megillető, méltó helyére, ahonnan eredendően indult.”
Feldmár András - Popper Péter - Ranschburg Jenő - Végzet, sors, szabad akarat
A "Mesterkurzus" eddigi három összejövetelén igyekezett hűséges maradni rangos címéhez. Meggyőződésünk, hogy kurzusunk szereplői nem tartják magukat mestereknek, hanem tudósai vagy kitűnő gyakorlati szakemberei egy-egy tudományterületnek. Szándékunk az volt, hogy a mindennapos élet valamelyik fontos problémáját szellemileg körüljárjuk, és több oldalról megvilágítsuk, lehetőleg a fiziológia, a pszichiátria, a pszichológia és a művészet szempontjából. Talán az embert leginkább izgató kérdéshez nyúlt hozzá a legutóbbi Mesterkurzus előadás-sorozata. Ki ne töprengett volna már azon, hogy van-e sorsa, végzete - vagy csak a véletlenek játéka az egész élet? Mondhatjuk-e valamire, hogy "így volt megírva!" - vajon ki írta meg? -, hivatkozhat-e a hívő az égiek akaratára, az alvilág cselvetéseire? S e kérdések mögött ott lappang a felelősség önmagunkért - vagy annak elhárítása; hajlamunk a bűnbak-keresésre, vagy arra, hogy az "objektív körülményeket" vádoljuk kudarcainkért. A történelemről beszélgetve el szoktuk vetni a "mi lett volna, ha?" kérdést, mint tudománytalan feltételezést. És a saját személyes életünkben? Érdemes-e utólag eltöprengeni döntéseinken és választásainkon? Nem tévesztjük-e össze a külsőleg megvalósíthatót a belsőleg lehetségessel? Vagyis, végső soron, volt-e módunk másképp cselekedni, mint ahogy cselekedtünk? Igaza van-e Senecának, a nagy sztoikus filozófusnak abban, hogy vezetik a végzetek azt, aki hagyja, hogy vezessék, aki nem hagyja; azt vonszolják! Vagyis ugyanoda jut; de vonszolódás közben jól összetöri magát. Ezekről a végső kérdésekről, az akarat és a cselekvés szabadságáról, a sorsunk alakulását alakító tényezőkről olvashatjuk most el két pszichológus - Ranschburg Jenő és Popper Péter - s egy Kanadából erre az alkalomra hazatért honfitársunk, az ún. antipszichiátriai irányzathoz tartozó Feldmár András véleményét.
Balogh Béla - Szondy Máté - Paulinyi Tamás - Popper Péter - A boldogság nyomában
A boldogság az ember legmélyebb vágya, egyben sokszor legreménytelenebbnek tűnő törekvése. Sokan egy életet töltenek el azzal, hogy gyűjtögetik a szükségesnek vélt kellékeket és arra várnak, hogy végre kialakuljanak a megfelelő körülmények - a boldogság azonban mindig épp az orruk elől röppen fel, mint Maeterlinck kék madara.
Ma már nemcsak a vallás és az ezotéria, de a modern pszichológia képviselői is egyetértenek abban, hogy a boldogság elsősorban nem a külső körülmények függvénye. A lehetőség bennünk van, a kérdés csupán az, hogy miként tudjuk megvalósítani.
A Mesterkurzus legújabb kötetében neves pszichológusok és ezoterikus gondolkodók igyekeznek közelebb kerülni az élet legcsodálatosabb állapotához, s hamar felfedezhetjük, hogy a kétféle út egy irányba vezet...
Markus Zusak - A könyvtolvaj
1939, a náci Németország
A Halálnak sohasem volt még ennyi dolga, de ő már tudja, hogy ez még csak a kezdet. Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi.
Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek.
Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki.
És egyszer csak hullani kezdenek a bombák.
2005-ben jelent meg az ausztrál író regénye, amely az egész világon bestseller lett, és számos díjat nyert el. 2013-ban mutatták be a belőle készült filmet Brian Percival rendezésében.
Zusak könyve már most klasszikus: megható, elgondolkodtató, felejthetetlen.
Arundhati Roy - Az Apró Dolgok Istene
Arundhati Roy harminchat évesen maradandó regényt alkotott. A siker titka valószínűleg az az egyszerű tény, hogy a könyv remekmű; fülledt érzékiséggel telített, letehetetlen krimi, mely kíméletlen pontosságú képet fest India titokzatos világáról - a kasztrendszerről, az asszonyi sorsról, a kommunizmusról, a brit uralom örökségéről. A regény egy viszonylag előkelő, kéralai szír keresztény család összeomlását írja le - egy reménytelen szerelem történetét, amely elkerülhetetlen tragédiába torkollik, s mindent és mindenkit magával sodor a pusztulásba. A hősnő, a szépséges Ammu elhagyja részeges férjét, s hazaköltözik családjához, hogy otthon nevelje két gyermekét, a hétéves ikerpárt. Ammu csodálatos anya, akiért rajonganak a gyermekei. Ám vannak olyan pillanatok, amikor titkon fellázad sorsa, a magányra ítélt, önfeláldozó anyuka sorsa ellen, és megszegi a törvényeket, amelyek előírják, hogy kit kell szeretni. És hogyan. És mennyire.
A cselekmény körbe-körbe forog a tragédia, a szerelem beteljesülése és az azt követő katasztrófa éjszakája körül: Ráhel és Eszta hol huszonöt év távlatából néznek vissza az eseményekre, hol tehetetlenül sodródnak velük az ismeretlen felé. A megrázó két hét története lassan, csapongva bontakozik ki és éri el a feszültség csúcspontját: a legfontosabb eseményeket az író a könyv utolsó oldalaira sűríti, s addig hagyja, hogy az olvasó izgatottan keringjen a különböző idő- és érzelmi síkok labirintusában.
Popper Péter - Lelkek és göröngyök
Évtizedek pszichológiai munkásságának leszűrt eredményeiről szóló gyűjteményes kötetet tart kezében az Olvasó. A szerző, Popper Péter egyetemi tanár, pszichológus, író, akire kollégái már fiatal korában azt a missziót ruházták rá, hogy hozza közelebb az emberekhez a pszichológiát. Popper megfelelt ennek a feladatnak. Bármilyen nehéz kérdésről ír, mindig érthető, soha nem burkolózik a szakma nehézkes nyelvezetébe, sőt meg-megcsillan benne a szerző humora is. Valahogy úgy ír, mintha a mindennapi élettel beszélgetne, az élet dolgai kérdezik, és ő megpróbál válaszolni. Ám azt is vállalja, hogy az élet problémái néha túl nehezek, nem megoldhatók, csak elviselhetők. S az embernek már az is segít, ha együttérzést tapasztal, és megtudja, hogy sokszor kínzó élethelyzeteivel nincs egyedül a világon.
Osho - Az ego könyve
Az ego nem más, mint a valódi éned ellentéte. Az ego nem te vagy. Az egót a társadalom találta ki; ezzel csapnak be, hogy nyugodtan játszadozhass tovább vele, mint valami játékszerrel, és soha ne gondolkozz el azon, hogy mi is a valóság. Ezért mondom folyton, hogy amíg nem szabadulsz meg az egódtól, addig képtelen leszel megismerni önmagad. (...)