Tengeri ​utakon

Kurt Rieder - A ​legyőzhetetlen farkasfalka
A ​német tengeralattjáró-flotta elsöprő diadalokkal és véres kudarcokkal teljes története a második világháború hadi krónikájának lebilincselő, drámai eseményekben gazdag fejezete. 1939 és 1945 között a német búvárnaszádok körülbelül 2900 kereskedelmi hajót süllyesztettek el, amelyek összesített vízkiszorítása meghaladta a 14 315 000 bruttóregisztertonnát (összehasonlításképpen: az elsüllyesztett hajók összesített vízkiszorítása mintegy 302 darab Titanic méretű hajót tesz ki). Rettenetes veszteség volt ez: Winston Churchill személyes számításai szerint a búvárnaszádok a háború során a szövetséges kereskedelmi flotta szállítókapacitásának hozzávetőlegesen 68 százalékát küldték hullámsírba. A tenger könyörtelen acélfarkasai azonban nem csupán a kereskedelmi egységek, de a szövetséges haditengerészet hajói ellenében is kimagasló eredményeket értek el. A második világháború éveiben a Kriegsmarine búvárnaszádjai 145 ellenséges hadihajót süllyesztettek el, köztük olyan, korábban legyőzhetetlennek tartott egységeket, mint a 31100 tonnás HMS Barham csatahajó, a 22600 tonnás HMS Ark Royal repülőgéphordozó, a 29150 tonnás HMS Royal Oak csatahajó, vagy a 22500 tonnás HMS Courageous repülőgéphordozó. A tengeralattjáró flotta azonban rettenetes árat fizetett ezekért a fényes diadalokért. A második világháború éveiben összesen 1170 német búvárnaszád teljesített szolgálatot a Kriegsmarine kötelékében, közülük 751 pusztult el harci cselekmény közben.

Kurt Rieder - A ​könyörtelen Waffen-SS
A ​könyv, amit az Olvasó a kezében tart, megpróbálja több oldalról bemutatni az SS, illetve a Waffen-SS históriáját: egyaránt szól borzalmas rémtettekről és páratlan diadalokról; háborús bűncselekményekről és harctéri helytállásról; kikezdhetetlen bátorságról és sötét aljasságról; hűségről és árulásról, hogy az érdeklődő a vérvörös betűkkel szedett vádirat vagy elfogult propaganda helyett árnyaltabb képet alkothasson a 20. század leghíresebb, egyszersmind leghírhedtebb katonai alakulatának a történetéről.

Anthony Hall - D-nap ​- Az Overlord hadművelet napról napra
1944. ​június 6-án - hadihajók és repülőgépek ezreinek támogatásával - 3000 deszantnaszádban 50 000 szövetséges katona szállt partra Normandiában, ezzel megkezdődött a náci megszállás alatt álló Európa felszabadítására irányuló szövetséges invázió. Az Overlord fedőnevű hadművelet és a D-napi partraszállás megkongatta a lélekharangot Hitler Németországa felett. Az Overlord, minden idők legnagyobb partraszállási hadművelete egyúttal a történelem egyik legizgalmasabb és legemlékezetesebb csatája volt. Az Overlord hadművelet napról napra időrendi sorrendben mutatja be a partraszállásokat, így az olvasó bepillantást nyer a normandiai invázió előkészületeibe, valamint megismeri a tengerparti és szárazföldi összecsapások legfontosabb mozzanatait. A könyv részletesen tárgyalja az egyes partraszállásokat június 6-án reggeltől a Utah, Omaha, Gold, Juno és Sword partszakaszokon egészen az inváziós hídfõk június 12-i egyesítéséig. A sorsdöntő összecsapások minden apró részletének bemutatása mellett a könyv külön ismerteti a meghatározó személyiségeket, köztük Dwight D. Eisenhower tábornokot, aki június 5-én eldöntötte az indulást és Bernard Montgomery tábornokot, a normandiai szárazföldi erők főparancsnokát. Külön cikkekben ismerteti a szövetségesek és a németek sorsdöntő fegyvereit, valamint az invázió első napjainak kulcsfontosságú cselekményeit. Közzéteszi továbbá szemtanúk: katonák, tengerészek, újságírók beszámolóit is, akik a saját szemükkel látták a partraszállás véres eseményeit és a június 6. után következő könyörtelen harcokat. Az Overlord hadművelet napról napra 300 fekete-fehér fényképpel, valamint térképekkel illusztrálja a partraszállásokat és az ezt követő harcokat. A térképek bemutatják a támadás előtt készített terveket, valamint a német és szövetséges erők mozdulatait a partraszállások után. A könyv elsősorban a nagyobb eseményeket emeli ki, de a szemtanúk beszámolói rávilágítanak a számtalan egyéni hőstettre, amelyek lehet, hogy nem játszottak meghatározó szerepet a hadműveletben, de összességükben mégis hozzájárultak annak sikeréhez, és bemutatják a végső cél elérése érdekében hozott egyéni áldozatokat. Anthony Hall író és szerkesztő szakterülete a hadtörténet és a katonai életrajzok. A II. világháborúval kapcsolatban írt a burmai hadjáratról, a második front vitáiról és David Stirling Különleges Légi Szolgálatáról. Ez a harmadik könyve a D-napról és az Overlord hadműveletről. Jelenleg az angliai Staffordshire-ben él és ír.

John Keegan - A ​parancsnoklás álarca
Ez ​a könyv hadvezérekről szól. Arról, hogy kik ők, milyen cselekedetek fűződnek a nevükhöz, s hogy e cselekedetek milyen kihatással vannak arra a világra, amelyben a közönséges halandók, férfiak és nők élnek. Hiszen egy tábornok – ez a szó már önmagában is kétértelmű – sokkal több a hadsereg egyszerű parancsnokánál. Lehet király vagy pap: Nagy Sándor mindkettőt megtestesítette egy személyben. Lehet diplomata: Marlborough és Eisenhower egyformán kiválóan értett a békítéshez és a stratégiához. Lehet inkább teoretikus, mint gyakorlati szakember: az idősebb Moltke inkább intellektuális képességeivel írta be nevét a történelembe, mintsem végrehajtói tehetségével. Parancsnokolhat az uralkodó helyetteseként, mint Wellington, vagy esetleg demokratikus gyülekezet felhatalmazásával, ahogy Grant kapta a hatalmát. Lehet demagógból zsarnokká avanzsált politikus, és mégis megőrizheti főparancsnoki hatalmát, ahogyan Hitlernek sikerült. A hadvezérség sokkal több, mint seregek vezénylete a harctéren. Hogy a megszokott kliséhez folyamodjunk, a hadsereg annak a társadalomnak a tükörképe, amely kiállítja. A célokat, amelyekért küzd és ahogyan küzd, az határozza meg, mit akar elérni az adott társadalom a háborúval és mit vár el a hadseregétől.

Patrick Delaforce - Az ​Atlanti Fal ostroma
Amikor ​Hitler 1940 szeptemberében titkos rendeletben törölte a Seelöwe hadműveletet, Nagy-Britannia tervezett invázióját, parancsot adott a Todt Szervezetnek a 2400 kilométer hosszú Atlanti Fal megépítésére a francia, belga és holland tengerpart mentén. Minden tengeri kikötőt erődítménnyé alakítottak. Hitler maga tervezte meg az erődítmények szerkezetét és katonai védelmét, és még a felhasználandó acél és cement mennyiségét, minőségét is előírta. Személyesen jelölte ki a parancsnokokat, akik hűségesküt tettek neki, és megígérték, hogy a végsőkig fognak küzdeni. Winston Churchill és tábornokai közben terveket készítettek az Atlanti Fal erődrendszerének áttörésére. A D-nap és az Overlord hadművelet elsöprő sikerét követően a szövetséges erőknek el kellett foglalniuk a kulcsfontosságú kikötőerődöket, hogy partra lehessen tenni az utánpótlást. A normandiai partok előtt létrehozott Mulberry kikötők túlságosan sérülékenyek voltak az időjárás viszontagságaival szemben, és a szövetséges igényeknek csak a töredékét tudták kielégíteni. Az amerikaiak harcolva vágtak utat maguknak a Cotentin-félszigeten, hogy megpróbálják bevenni Cherbourg-t, St. Malót, Brestet, Lorient-t és St. Nazaire-t. A kanadai és brit erők ugyanakkor a balszárnyon törtek előre, elfoglalva Le Havre-ot, Dieppe-et, Boulogne-t, Calais-t, s bekerítve Dunkerque-et. Minden erőd parancsnoka elszánt védekező harcot vívott, és megsemmisítette a kikötői létesítményeket. A szerző is tagja volt annak a páncéloshadosztálynak, amely egy egész napon és éjszakán át tartó, merész támadással bevette Antwerpent, amire Hitler a Schelde folyó antwerpeni bejáratát védő flushingi és walchereni erődök megerősítésével reagált. A szövetségesek sikerére mindenképpen szükség volt ahhoz, hogy a nyugati fronton elkerüljék a patthelyzet kialakulását. A dicsfény és az újságok szalagcímei a szövetséges hadseregek nyilvánvaló sikereire koncentráltak; az amerikaiak keserves küzdelmei Bretagne-ban, a britek és kanadaiak nyomorúságos körülmények között, Antwerpen megnyitásáért vívott hadjáratai hamar feledésbe merültek. A szörnyűséges "kis csatákat" végigharcoló katonák küzdelmüket "Hamupipőke-háborúnak" nevezték el. Ez a könyv az ő teljesítményüknek, bátorságuknak és eltökéltségüknek állít emléket.

Russell Sydnor Crenshaw - South ​Pacific Destroyer
Today ​only a select few know firsthand what it is like to feel their ship shudder from the blast of their own guns, watch enemy guns flash back, and see friendly ships erupt in flames. Russell Crenshaw is one of those few. His riveting account of the savage night battle for the Solomon Islands in early 1943 offers readers a unique insider's perspective from the decks of one of the destroyers that bore the brunt of the struggle. Russell Crenshaw was a gunnery officer on the USS Maury. His vivid, balanced, and detailed narrative includes the Battle of Tassafarounga in November 1942 and Vella Gulf in August 1943, actions that earned his warship a Presidential Unit Citation and sixteen battle stars. Crenshaw also discusses the impact of radar and voice radio, the shortcomings of U.S. torpedoes and gunfire, and the devastating effectiveness of Japan's super torpedo.

Rick Atkinson - Hajnali ​hadsereg
Európa ​felszabadítása és a Harmadik Birodalom elpusztítása a bátorság és a sorscsapások, a tévedések és a tartós sikerek eposzába illő története. A LIBERATION-trilógiának ebben az első kötetében Rick Atkinson azt mutatja be, hogy miért felfoghatatlan a mai olvasó számára a szövetségesek végső győzelme az Észak-Afrikában 1942-1943 során kibontakozó nagyszabású dráma megértése nélkül. A Hajnali hadsereg az 1942 novemberében lezajlott merész partraszállási hadművelettől kezdve végigköveti az amerikai és a brit hadsereg útját, miközben Marokkóban és Algériában előbb a franciákkal csatáznak, majd Tunéziában a németekkel és az olaszokkal veszik fel a küzdelmet. A tapasztalatlan és gyakran csapnivalóan irányított hadsereg ütközetről ütközetre lassacskán nagyszerű haderővé válik. A történet középpontjában a rendkívüli képességű, de nem hibátlan parancsnokok állnak, akik idővel a harcmező meghatározó szereplőivé válnak: Eisenhower, Patton, Bradley, Montgomery - és Rommel. Atkinson kutatásokkal briliáns módon alátámasztott, eddig ismeretlen anyagokban és meglepő meglátásokban gazdag, lendületes prózája a civilizáció jövőjéért folytatott monumentális küzdelem mélyen emberi történetét meséli el.

Sebő Ödön - A ​halálra ítélt zászlóalj
Gyimesi-szoros, ​1944 Sebő Ödönt 1942 decemberében avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián. Katonai pályafutását az erdélyi hadszíntéren kezde a 32. határvadászzászlóaljnál. 1944. augusztus 28-án német parancsnokság alá akarták rendelni, hogy visszavonulásukat fedezze. Ezzel a paranccsal szembeszegülve az ezeréves magyar határon rendezkedett be védelemre a gyimesbükki helyőrség parancsnokaként. Az ozorai huszárok példájára emlékeztető hősies helytállás megállította a könnyű átvonulásra számító szovjet hadsereget és egy lovas hadosztályt. A kitörés és a visszavonulás után katonáit - mint az Erdélyben harcoló magyar és német hadseregek utóvédzászlóalját - továbbvezette a Székelyföldön, majd Szlovákián keresztül egészen Németországig, az amerikai fogságba kerülésig.

Paul Herbert Freyer - Halál ​a tengereken
"... ​A parancsnok is karabélyt kér. Még az orvos is, akit pedig hippokratészi esküje arra kötelezne, hogy minden embernek segítséget nyújson, fegyvert ragad, és lövi a vízben vergődő hajótörötteket. A fedélzetről leszűrődő pokoli zajra a főtechnikus is megjelenik a hídon. De a lövöldözéstől megrészegültek közül senki sem hajlandó átadni neki karabélyát, s ezért Lenz, hogy maga se tétlenkedjék, a célokat jelöli meg a tüzelők számára. Az U-852 a hullámokon sodródó roncsdarabok között köröz. A lövedékektől átlyuggatott mentőcsónak pillanatok alatt megtelnek vízzel, s a holtakkal és súlyos sebesültekkel együtt elmerülnek. A mentőövek viszont bármennyi találatot is kapnak, a víz színén maradnak, mert parafadarabokkal vannak megtöltve. Ezért most a tengeralattjáróról kézigránátokat dobnak feléjük. Röhögő, torz ábrázattal vágódnak hasra a tengeralattjáró acélfedélzetén egy-egy jól sikerült dobás után a szilánkok elől fedezéket keresve, hogy azután diadalordítással üdvözöljenek egy-egy telitalálatot. A szörnyű színjátéknak csak az esti szürkület vet véget. Közel és távolban semmi jel sem árulja el, hogy itt valamikor egy hajó szelte a habokat. Az U-852 tovább folytatja útját déli irányban, mintha az embertelenségnek ezek a borzalmas órái nem is lettek volna. Eck kapitány elégedetten jegyzi be a hajónaplóba: "Március 13. 17.50. Elsüllyesztettük a 'Peleus' görög gőzhajót. Az elsüllyesztés térségében minden áruló nyomot eltüntettünk." Ilyen józan módon lehet körülírni a legkegyetlenebb gyilkosságot. Dönitz elégedett lehet neveltjeivel.

Theodor J. Aengner - Rommel ​páncélosai
Erwin ​Rommel1891-ben, Heidenheimben született. 1910-ben nevezték ki hadnaggyá egy württembergi gyalogos ezredhez. Az első világháborúban 1914 augusztusa óta résztvett. 1917-ben, mint főhadnagy, hősiességével kiérdemli a császári Németország legnagyobb katonai rendjelét, a Pour le Mérite-et. A kitüntetés nem mindennapi; ezt mutatja az egyik berlini újság cikke is, amely igy ir: "A repülök kivételével, még mindig a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, ha főhadnagyot a Pour le Mérite-tel tüntetnek ki. A württembergi hadsereg első főhadnagya, aki ezt a legmagasabb kitüntetést megkapta: Erwin Rommel..." A világháború után sem válik meg a hadseregtől. Mint oktató, a dresdeni gyalogsági iskolában működik. Innen a gosslari vadászezredhez helyezik át, ahol századparancsnoki beosztásban szolgál. 1933-ban, a hatalom átvételekor a potsdami katonaiskola tanára. 1937-ben a birodalmi ifjúsági vezető mellé rendelik, mint összekötő tisztet. Erwin Rommel egyike azoknak a férfiaknak, akik a Hitler-ifjúság és a birodalmi véderő között széttéphetetlen kapcsolatot létesítettek. Ugyancsak Rommel nevéhez fűződik a wienerneustadti hadiiskola átszervezése is. A Szudétaföld felszabadítása idején, mint ezredes teljesít szolgálatot a Vezér főhadiszállásán és ott tölt be fontos és felelősségteljes állást a lengyel hadjárat alatt is.

David Fairbank White - Keserű ​óceán
A ​Keserű óceán mesteri, meghatározó mű a II. világháború talán legkevésbé ismert csatájáról, az Atlanti csatáról. A kétségbeesett küzdelemben brit, kanadai, amerikai légi és tengeri egységek szálltak szembe a német tengeralattjárókkal, és győzedelmeskedtek felettük - ám rettenetes áron. 1939 és 1945 között több mint 36000 szövetséges tengerész és tengerészeti repülő, továbbá 36000 kereskedelmi tengerész vesztette életét az Atlanti-óceánon. A Nagy-Britannia szempontjából létfontosságú fegyvereket, élelmet és nyersanyagokat, illetve az Európában harcoló hadseregek utánpótlását próbálták eljuttatni rendeltetési helyükre. A katonák mellett minden egyes harckocsi, repülőgép és bomba hajók fedélzetén jutott át az Atlanti-óceánon. Ám akármilyen borzalmas veszteségeket szenvedtek el a szövetségesek, a németek veszteségei sokszorosan felülmúlták azokat. A német tengeralattjárók legénységének 80 százaléka soha nem tért haza, s ennél súlyosabb veszteségeket egyetlen fegyvernem sem szenvedett el egyik oldalon sem. A szövetségesek ádáz, sokszor elveszettnek tűnő harca az atlanti hajózási útvonalakért talán a II. világháború legkevésbé értett fejezete volt - egészen mostanáig. David Fairbank White levéltári kutatások és a harcoló felek veteránjaival készített interjúk alapján elviszi olvasóit a hajók fedélzetére és a hullámok alá, miközben mindkét oldal szemszögéből feleleveníti a drámai összecsapást. A Keserű óceán magával ragadó közvetlenséggel idézi fel az 1940 és 1942 közötti időszakot, mely során Karl Dönitz tengernagy Ubootjai - a "761 tonnás, túlfűtött náci vérszomjtól hajtott, kemény farkasok" - nagyobb ütemben süllyesztették el a hajókat, mint ahogyan a szövetségesek pótolni tudták őket. Bemutatja azokat a technológiai áttöréseket, melyek 1943-ban megállították és megfordították ezt a folyamatot, köztük a továbbfejlesztett radart, a német haditengerészeti rejtjelezést feltörő gépeket és a nagy hatótávolságú bombázókat. A vadászokból üldözöttek lettek, az áramlat megfordult, ám a német flotta tovább harcolt, hiába csökkentek drasztikusan az esélyei. White szinte szépírói tehetséggel eleveníti fel a német támadásokat visszaverő konvojok szívszorító történeteit. A tudományos alapossággal és rendkívül képszerű nyelvezettel megírt Keserű óceán méltán tarthat számot minden, a történelem iránt érdeklődő olvasó figyelmére.

Vécsey Olivér - A ​Horthy-család története
Vitéz ​nagybányai Horthy Miklós a XX. századi magyar történelem legfontosabb alakja, személyének megítélése mégis szélsőséges nevének említése gyakorta szül indulatokat. A tengerésztisztből lett államférfi élettörténete a görög drámákkal vetekszik: világraszóló győzelmek és megrendítő erejű tragédiák, pompás sikerek és szörnyű kudarcok tagolják. Az első világháborúban ádáz tengeri ütközeteket vezetett, melyekből mindig győztesként került ki, mégis kapitulálni kényszerült az ellenség előtt. A két háború közötti időszakban megkísérelte kivívni a trianoni diktátum békés revízióját, de a történelem pusztító viharaitól nem tudta megkímélni az országot. sokáig dacolt a náci Németországgal, de kormányzói tisztségéből erőszakkal eltávolították, becsületét megtépázták. Miként a nemzetet, családját sem tudta megoltalmazni a tragikus veszteségektől: idősebbik fia a keleti frontos halt hősi halált, ifjabbik fiát pedig elrabolták, és haláltáborba deportálták a nácik. Egyaránt megszenvedte a német és az amerikai hadifogságot, majd hozzátartozóival együtt emigrálni kényszerült; s bár idős korára már nem maradt más vágya, mint hazatérni szeretett szülőhazájába, de soha többé nem léphetet magyar földre, és a világ átellenes szegletében hunyta le szemét.

Manfred Griehl - Német ​bombázók Anglia és Oroszország fölött
1940 ​augusztusának első napjaiban a Luftwaffe megindította a koncentrált támadást a szigetország ellen. 1000 vadászgép védelmében a 2. és a 3. Luftflotte mintegy 500 bombázója emelkedett a magasba, hogy elpusztítsa a vadászrepülő-parancsnokság földi objektumait. Ezzel egy időben Ju 87-es zuhanóbombázók fontosabbnak ítélt La Manche menti célpontokat támadtak a kikötők semlegesítésére. A súlyos veszteségek ellenére, mely időnként a pilóták és a repülőgépek számának aggasztó mértékű csökkenéséhez vezetett, a RAF vadászrepülő-parancsnoksága mindvégig megőrizte hadműveleti képességét. A Luftwaffe bombázóerői elsőként a Lengyelország elleni győztes hadjárat során adták tanújelét elsöprő taktikai fölényüknek. A lengyelországi hadműveletet követő, Dánia és Norvégia ellen végrehajtott támadás a Wehrmacht teljes győzelmét hozta, Franciaország bukása után pedig úgy tűnt, a német haderő elég erős ahhoz, hogy akár egész Európát meghódítsa. A brit légvédelem azonban heves ellenállást tanúsított a légitámadásokkal szemben, az első jelentősebb vereséget okozva ezzel a német légierőnek. Hitler kontinentális politikája, így a balkáni invázió, Kréta szigetének megszerzése, Luftwaffe-egységek Olaszországba telepítése, a hajókonvojok ellen indított támadások és az atlanti-óceáni csata során a légierőt számos veszteség érte, ami óhatatlanul együtt járt a Kampfgeschwader bombázó-Gruppéinak gyengülésével. A legtöbb veszélyt rejtő feladatot a Luftwaffe számára azonban az 1941 nyarán a Németországgal korábban megnemtámadási szerződést kötő Szovjetunió elleni támadás jelentette.

Lengyel Ferenc - Horváth Csaba - A ​délvidéki hadművelet
Még ​alá sem írták a magyar megbízottak az első világháborút lezáró, ránk erőltetett békediktátumot, amikor az országban már megjelentek a revíziós követelések első csírái. Nem volt ez véletlen, hiszen mindenki érezte, a döntés ellehetetlenítheti Magyarországot. A határainkat állandóan fenyegető kisantant, és a csak alakulgató honvédségünk arra kényszerítette a politikai vezetést, hogy szövetségest keressen, és annak segítségével valósítsa meg revíziós elképzeléseit, ami valójában soha nem került le a napirendről. A Németországgal kötött megállapodások aztán egy olyan kényszerpályára vezették az országot, ahonnan már nem volt visszakozz. Igaz, az eredmények mindenkit elkápráztattak. 1938-ban a felvidéki területek, majd 1939-ben a Kárpátalja visszatérése után már mámorban úszott az ország. Az 1940-es „második bécsi döntés”, amelynek eredményeként visszatért Észak-Erdély és a Székelyföld, még ennél is eufórikusabb hangulatot eredményezett és talán a Horthy-rendszer legnagyobb eredménye volt az eltelt 20 évben. Ezzel azonban be is fejeződött a békés területszerzések időszaka. A honvédség már 1938-tól intenzívebb fejlesztésbe kezdett, de a reálisan gondolkodók tisztában voltak vele, hogy az elpazarolt közel húsz évet nehéz lesz pótolni. Lassan érkeztek az országba a modernebb technikai eszközök, hadiiparunk gyerekcipőben járt, és a tervezett szervezi fejlesztéseket is több év alatt akarták megvalósítani. Erre azonban már nagyon kevés idő jutott. Hiszen Európában ekkor már egy éve dúlt a háború, és egyre többen érezhették, előbb-utóbb közvetlenül is részesei lehetünk ennek a napról napra több áldozatot követelő csatározásnak. A Teleki vezette magyar politika, amely azonnal felismerte a német befolyás veszélyes voltát, minden erejét latba vetve őrizte a jó viszonyt Jugoszláviával, hiszen úgy gondolták, hogy a nyugattal már csak ezen a „kis ablakon” keresztül tudja tartani a kapcsolatot, pedig ez Magyarország szempontjából létfontosságú. 1941. április 11-én azután a magyar királyi honvédség átlépte a déli határt. Igaz, az ország ismét gyarapodott közel 12 000 km2 területtel és több mint 1 millió lakossal, de visszavonhatalanul belesodródott a második világháborúba.

Dombrády Lóránd - Tóth Sándor - A ​magyar királyi honvédség
A ​szerzők átfogó értékelést adnak az ellenforradalmi rendszer katonapolitikájáról és hadseregéről. 1919-től 1945-ig követik a hadrendi, szervezeti, anyagi, technikai, fegyverzeti és személyi változásokat, a hadseregfejlesztés egyes periódusait, programjait. Bemutatják a hadsereg tevékenységét a békés területszerzés időszakában, majd a Wehrmacht balkáni agressziójában. A legnagyobb figyelmet a Horthy-hadsereg második világháborúban való részvételére fordítják. Az olvasó megismerkedhet a magyar Kárpát-csoport és a gyorshadtest harcaival, a 2. hadsereg mozgósításával, frontra küldésével, hadműveleteivel és pusztulásával, később pedig a hasonló sorsra jutott 1. és 3. hadsereggel. A szerzők megállapítják, hogy ez a hadsereg az őt létrehozó rendszerrel együtt egy kényszerpályán haladt sorsának beteljesülése, a pusztulás felé. A kényszerpályát a fasiszta Németországhoz kötődő szovjetellenes, revíziós politika alakította ki, és erről a politikai és katonai vezetés nem tudta az országot letéríteni. Erre nem is volt alkalmas, ezért a hadsereg sorsa szükségszerűen lett a pusztulás.

Antony Beevor - Kréta
Mintha ​forgatókönyvet lapoznánk, a szépírói vénával is megáldott történeti szakíró, Antony Beevor könyvének lapjairól életre kelnek a második világháború legendás ütközetének, Kréta németek általi elfoglalásának eseményei. Az angol szerző a túlélő brit résztvevők tanúvallomásait is felhasználva alapos kutatómunkát végzett. Az 1993-ban Runciman-díjjal elismert izgalmas, olvasmányos mű tulajdonképpen egy alig tíz napig tartó, hadtörténeti szempontból páratlan akciónak a részletező krónikája. Miután Görögország 1941 áprilisának végén elfogadta a németek fegyverszüneti feltételeit, az országban állomásozó szövetséges erők (britek, ausztrálok, új-zélandiak) Kréta szigetére menekültek. A sziget elfoglalását maga Hitler is különösen fontosnak tartotta, ezért a Luftwaffe megkezdte Kréta három hétig tartó pusztító bombázását, majd május 20-án kezdetét vette a világtörténelem addigi legnagyobb szabású légideszant hadművelete. Az elit ejtőernyős zászlóaljat, a zöld ördögöket elképesztő ötlettel nagy méretű vitorlázó gépek szállították a helyszínre. A hangtalanul leereszkedő csapatrészek - bár iszonyú veszteségek árán - meglepték a többször is rossz megoldást választó védőket. A mintegy 10 000 ejtőernyőst számláló rohamosztagosok június 1-jére elfoglalták a szigetet. Az invázió aránytalanul nagy veszteségei miatt a németek a háború további szakaszában nem véletlenül nem alkalmazták többé ezt a bevetési módot. Az egy blokkban elhelyezett fekete-fehér fotók és térképvázlatok szemléletes képet nyújtanak a hadműveletekről. A függelékben tájékoztatást kapunk a titkos szervezetekről, a brit és német hadrend részleteiről, a szigetre küldött rádiótáviratokról és a görög politikai szervezetekről. Ezenfelül jegyzetek, forrás- és irodalomjegyzék, név- és tárgymutató segíti a további tájékozódást.

Ismeretlen szerző - Zalaegerszegi ​honvédek a Donnál
A ​zalaegerszegi 17/III. zászlóalj 1943. január 27-én, a honvéd alakulatok közül utolsóként, mint a visszavonuló 2. hadsereg utóvédjének utóvédje hagyta el Don menti állásait. Visszavonulása során, a szovjet csapatok bekerítéseinek áttörése, a mostoha időjárási körülmények és ellátási nehézségek közepette súlyos veszteségeket szenvedett. Személyi állományának nem egészen egyhetede tért csak vissza szülőföldjére – a sebesülten hazakerülteken kívül - 1943 májusáig. A doni tragédia 70. évfordulója alkalmából, a 17/III. zászlóalj elesett, eltűnt vagy hadifogságba került, valamint megsebesült katonáinak emlékére megjelenő könyvünk első tanulmánya – a fennmaradt harctéri naplók, levelek, fényképek és visszaemlékezések felhasználásával - a zalaegerszegi alakulat 1942-1943. évi történetét dolgozza fel. A második részben a zalaegerszegi csapattest történetének egyik legfontosabb forrását, Németh József tizedes harctéri naplóját adjuk közre. A harmadik, egykorú arcképekkel illusztrált rész a zászlóalj Oroszországban harctéri szolgálatot teljesített tisztikarának és ismert tiszthelyetteseinek életrajzát tartalmazza, a negyedik részben pedig a 17/III. zászlóalj elesett, meghalt vagy nyomtalanul eltűnt (hadifogságba került) katonáinak minden eddiginél részletesebb adattára található.

Szmetana György - „...talán ​még öt perc az élet...”
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Maruzs Roland - Tábornoki ​kar 1945-1956
Az ​első olyan feldolgozást ismerheti meg az olvasó, amely hiteles levéltári források alapján mutatja be a honvédség és a néphadsereg tábornoki karát az 1945 és 1956 közötti időszakban. A második világháború befejezése és az 1956-os forradalom és szabadságharc között csupán tizenegy esztendő telt el. A történelem időkerekében ez elenyésző, a magyarság történetéhez mérten sem számít nagy időintervallumnak, mégis akkora változások mentek végbe ez alatt, amely több évtizedre meghatározta Magyarország, valamint a magyarság sorsát és szerepét. A haderőben is jelentős átalakulások történtek, megszűnt a nagy múltú Magyar Királyi Honvédség s előbb „demokratikus honvédség” jött létre, majd szovjet minta alapján létrehozták a Magyar Néphadsereget. A korszak jellegzetességéből fakadóan az 1945 és 1956 között szolgáló tábornokok között jelentős különbségek figyelhetőek meg. Az első években még többségben voltak a Ludovika Akadémiát végzett komoly katonai tudású „régi” tisztek, majd a kommunista hatalomátvételt követően a szakmai tudás háttérbe szorult és csak az elvhűség számított. Így fordulhatott elő, hogy a pártvezetés péksegédből, szabóból, vasmunkásból vagy villamoskalauzból kreált tábornokokat…

Kurt Rieder - A ​III. Birodalom felemelkedése
A ​Harmadik Birodalom krónikája az emberiség történelmének legsötétebb és leginkább megrázó, egyszersmind nyomasztó, máig érvényes tanulságokkal terhes története. Adolf Hitler, a karizmatikus diktátor politikai pályája minden szempontból egyedi és példa nélkül álló. Annak ellenére, hogy a húszas években még semmiféle erőforrással vagy támogatással nem rendelkezett, páratlan következetességgel és kitartással váltotta valóra beteges elképzeléseit és a Nemzetiszocialista Munkáspártot egyetlen évtized leforgása alatt egy jelentéktelen, perifériális politikai csoportosulásból Németország vezető, majd egyetlen pártjává tette. Adolf Hitler vezetésével a nácik létrehozták a totalitárius államot, amely lépésről-lépésre terjesztette ki hatalmát: befolyása alá hajtotta a hadsereget és az igazságszolgáltatást, az oktatásügyet és az ifjúsági mozgalmakat, majd felszámolta az emberi magánszférát - így az élet valamennyi területét kontrollálta. A „Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása" két részben tárgyalja a náci Németország történetét. Az első rész főleg az 1933. és 1938. közötti időszakot veszi górcső alá, a kétségek nélküli növekedés éveit, amelyek során Adolf Hitler szinte bárminemű külpolitikai befolyástól függetlenül építette fel az általa megálmodott pokoli birodalmat. Ebben az időszakban az európai nagyhatalmak - bár számos esetben kerültek összetűzésbe a náci vezetéssel - legitim partnerként ismerték el az Adolf Hitler által vezetett Németországot és felettébb meglepő módon roppant toleráns viselkedést tanúsítottak a Harmadik Birodalom irányába. Németország vezetése pedig - annak ellenére, hogy a kodifikált jog és egyéb módszerek által számtalan esetben tiporta porba az egyetemes emberi értékeket - szabadon gyakorolhatta a náci elveket és képes volt rá, hogy a német társadalom egészét a hitleri elképzelések által megszabott kényszerzubbonyba erőltesse. Németország nácifikálásának folyamata aljasán rafinált, ám roppant hatékony politikai és félkatonai eszközökkel, a kívülállók számára törvényesnek látszó úton zajlott le.