Ajax-loader

Jó ​műfordító az, aki a renaissancekori humanista Julius Caesar Scaliger meghatározása szerint ex alieno ingenio poéta, ex suo tantum versificator. Vagyis aki csak másnak tehetségéből költő, magáéból csupán versfaragó. Kemény Ferencre teljesen ráillik e meghatározás. Ámde ma általában oly felfogás uralgó, hogy jó műfordító csakis az, aki eredeti költő is. Már pedig ez csak bizonyos fenntartással állja meg helyét. Sok kiváló költő teljesített jó műfordítást, de legtöbbjüknél megesik – egyeseknél ritkán, másoknál gyakran – hogy az idegen költemény magyar változatán saját eredeti költeményeik hangulata érezhető az eredetinek hangulata helyett. Hasonlítsa össze az olvasó például Georg Trakl Verklárter Herbst című versének e kötetben „Megdicsőült ősz" címmel lelhető fordítását ugyanennek Szabó Lőrinctől származó fordításával, és persze mindkettőt az eredetivel; ebből rögtön kiviláglik, hogy a magyar versfaragó változata jobban tükrözi az eredetinek hangulatát mint a tagadhatatlanul kiváló magyar költőé. Kemény Ferenc egyébként nem csupán idegen nyelvekről magyarra fordít verset, hanem magyarról idegenre, sőt idegenről idegenre is. Például angolról spanyolra és viszont, norvégról oroszra és viszont, s így tovább. Vagyis nem kevesebb mint 102 viszonylatot tesz ki versfordításainak összessége. De ez a Guinness Book of Records-ba nem vehető be, mert a szerkesztőség véleménye szerint ez „nagyon is sajátságos teljesítmény". Mert ugyebár nem oly egyszerű és világos, mint a leghosszabb prédikáció vagy leghosszabb szakáll. Végezetül még csak annyit, hogy költő és versfaragó viszonya olyan, mint zeneszerző és zongora- vagy hegedű-virtuózé.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók