Egy madár röptének, egy gepárd futásának, vagy egyszerűen csak egy vízesésnek a művészi megörökítése minden amatőr fotós álma. Ahhoz azonban, hogy a pillanat varázsát valóban meg tudjuk örökíteni, először ki kell fejleszteni magunkban a helyes látásmódot, és meg kell tanulnunk egy sereg olyan dolgot, mint a felszerelés helyes megválasztása, a rejtőzködés helyes technikája stb. Ebben kíván segíteni az olvasónak szebbnél szebb képeivel Gilles Martin, aki több mint tízéves pályafutása során hat kontinens legszebb helyszínein fotózta a természet kisebb és nagyobb csodáit.
Kapcsolódó könyvek
Ismeretlen szerző - Az év természetfotói - Magyarország 2013
A naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége 2013-ban huszonegyedik alkalommal írta ki az immár nemzetközi szinten is számon tartott fotópályázatát. A GDF SUEZ - Az Év Természetfotósa 2013 pályázatra beérkezett csaknem négyezer pályamű minden eddiginél magasabb színvonala újfent bizonyította, hogy a magyar profi és amatőr természetfotósok a világ élvonalába tartoznak. Mi sem példázza ezt jobban, mint azok az újszerű, előzmény nélküli képek, amelyek újra és újra meghökkentenek, elvarázsolnak bennünket fotográfusokat és természetszerető, fotózást kedvelő nézőket. Ez az album - a korábbi esztendőkhöz hasonlóan - a pályázat legjobb képeiből ad válogatást az olvasóknak.
Daniel Lezano - Fotós biblia
A Fotós Biblia minden, a fényképezéshez kapcsolódó témára kiterjedő útmutató. Megtalálni benne a legfrissebb tudnivalókat, a legújabb digitális fényképezőgépeket, szkennereket, nyomtatókat és szoftvereket csakúgy, mint a filmekről, gépekről és tartozékaikról szóló leírásokat. Daniel Lezano bemutatja nekünk az összes alapvető fényképkészítési technikát, kezdve a tökéletes portrékép titkától a gyönyörű tájképek megkomponálásán át a hangulatos fekete-fehér képek megalkotásáig. A szöveget mindvégig lenyűgöző felvételek egészítik ki. A kiadvány tökéletes útmutató a XXI. századi fényképészet hardver, szoftver és technikai tudnivalóihoz.
Ismeretlen szerző - A tenger
A tenger teremt és pusztít, bekebelez és átalakít, évmilliók óta végtelen türelemmel, kénye-kedve szerint formálja a szárazföldeket. Döngöl és mélyít, morzsol és mállaszt, a sziklából homokot darál, a kőbe fjordokat hasít, szirteket emel a magasba, hegyfokokat és félszigeteket farigcsál, és mindeközben...
Mary Warner Marien - A fotográfia nagykönyve
A FOTOGRÁFIA NAGYKÖNYVE az eddigi legteljesebb összefoglalás a kezdetektől napjainkig, szerzője fotótörténeti kánont alkotott. Közel 600 kép ismerteti meg az olvasót a fotózás történetével a művészet és technika, a szociográfia és divat, a háború és természetfotózás szemszögéből. Az olyan világfordító történelmi eseményekhez kapcsolódó fotók, mint Lincoln elnökké választása vagy MacArthur tábornok és Hirohitó császár első találkozása, meglepő részletekkel gazdagítják eddigi ismereteinket. Közelképet kaphatunk azokról az emblematikus fotósokról is, például Mathew Bradyről, Alexander Gardnerről, Edward Steichenről vagy Gertrude Käsebierről, akik egyéni szemléletükkel, technikai újításaikkal váltak e végtelen történet szereplőivé. E mozaik számtalan kockája a fotográfia teljes történetévé áll össze, melyet a kultúra lencséjén át szemlélhetünk.
Bill Curtsinger - Végtelen mélység
"Létezik egy titokzatos kék világ, amely elvarázsol engem. Tízéves koromban kezdődött minden, amikor felmásztam egy szél tépázta fenyőfára, mely bölcsőként ringatott imbolygó ágai között. A fenyő nagyszüleim tengerparti háza mellett állt Oregonban. A csendes-óceán felől fújó szele gyakran metszően élesek és hidegek, én ennek ellenére csak ültem a fenyőn, s elbűvölten néztem a víz állandóan változó kékjét, s gondolataim odalenn jártak, a habok alatti világban..." Az albumot páratlanul izgalmas, színes fotók díszítik. Ismerje meg Ön is a víz alatti való világot.
Hevesy Iván - A magyar fotóművészet története
Hevesi, az ismert idős műtörténész szinte kezdetétől végigkísérte a magyar fotoművészet fejlődését. Könyve bevezetésében derűs színekkel ábrázolja a titokzatos masina megjelenését, majd a magyar fotokultúra kibontakozását. A két világháború közti időszakot tárgykörönként ismerteti. Nagy képzőművészeti kultúráról tanúskodó képelemzéseivel, a különböző fotoműfajok éles jellemzésével, esztétikai, technikai és társadalmi vonatkozásában is megmutatja a magyar fotoművészet fejlődését. Befejezésül a fotoművészet új útjait, köztük a színesfényképezés kérdéseit tárgyalja.
Ismeretlen szerző - A fotózás kézikönyve
Manapság a fényképezés bárki számára elérhető, sok amatőr fotós azonban még nem rendelkezik azokkal a technikai ismeretekkel és azzal a gyakorlati tudással, amely lehetővé tenné számára, hogy az elképzeléseinek megfelelő felvételeket készítsen.
A fotózás kézikönyve összegyűjti a fontos információkat, és így segít
a megfelelő készségek kifejlesztésében. A könyv a fotózás valamennyi lényeges területét érinti, közérthetően magyarázza meg a technikai részleteket, s ezáltal megkönnyíti az olvasók számára a tanultak gyakorlati alkalmazását is. Az alapok elsajátításán túl a kötet segítséget nyújt a továbblépéshez is, bemutatva mindazon lehetőségeket, amelyek a professzionális fotózást jellemzik.
A könyv fontos részét képezi a digitális fotózásról szóló fejezet, amely betekintést enged az otthoni számítógépek elterjedése és fejlődése révén megnyíló új művészeti dimenzióba, és megmutatja, milyen egyszerűen kezelhetők a digitális képalkotó és képszerkesztő eszközök
A fotózás kézikönyve tehát minden érdeklődő számára hasznos olvasmány.
David Präkel - Fekete-fehér fotózás
A sorozat harmadik tagjaként megjelenő könyv a fekete-fehér fotók készítésének rejtelmeibe avatja be az olvasót. A kötetet különösen aktuálissá teszi, hogy a szerző a színes digitális technikával készült képek igényes fekete-fehér fotókká alakításának műhelytitkaival is foglalkozik.
Reményeink szerint a könyv segít napjaink tehetséges fiatal fotósainak elsajátiítani és tökélyre fejleszteni azt a dokumentarista technikát, amelyben 20. századi elődeik – Moholy, Capa, Kertész, Brassaï – kiemelkedő alkotásaikkal megalapozták a magyar fotográfia nemzetközi hírnevét.
A gazdagon illusztrált könyv logikus felépítésével, gyakorlatias tanácsaival, áttekinthető ábráival és inspiráló fotóival a fotográfiát még csak most tanulók és az elkötelezett amatőrfotósok számára egyaránt hasznos olvasmánynak bizonyulhat. Emellett a gyakorlottabb fotósoknak is segítségére lehet abban, hogy a csupán csak néhány évtizede elterjedt digitális technikával és számítógépes képfeldolgozással miként lehet a korábbi analóg eljárásokhoz hasonló hatásokat elérni.
A fekete-fehér technikát a mai napig a fotográfia sava-borsaként tartják számon: a színek sokszor figyelmet elterelő hatása nélkül is képes a lényeg megragadására. Sokak számára egyben a technikai tudás forrásaként is szolgál, ezért még napjainkban is elengedhetetlen a szakma megértéséhez.
Ismeretlen szerző - Az év természetfotói - Magyarország 2004
Ez az album Magyarország legjobb természetfotóinak gyűjteménye. A felvételeket a neves szakértőkből álló zsűri a "Találkozás a Természettel - az Év Természetfotósa 2004" fotópályázatra beérkezett mintegy 4000 természetfotóból választotta ki. A bírálók az esztétikai minőséget tekintették elsődlegesnek, de elengedhetetlen követelményként fogalmazták meg, hogy a fotók a szabadban, természetes körülmények között készüljenek, és elkészítésük ne járjon természetkárosítással. Ez a lenyűgöző kötet újabb bizonyítéka annak, hogy a természetfotózás igen magas színvonalon áll hazánkban.
Leah Bendavid-Val - A világ képekben
A könyv a National Geographic magazin számára az elmúlt tizenöt évben készült fényképekből mutat be válogatást, megismertet a mögöttük rejlő tényekkel, valamint azoknak a férfiaknak és nőknek a véleményével, tapasztalataival, akik a képeket készítették. A felvételek a természet jelenségeinek, az állatok életének meghatározó eseményeit örökítik meg. Sok korai fénykép a későbbiekkel összehasonlítva megmutatja, a Geographic milyen egyedülálló teljesítményt nyújtott a fotózás területén, s hogy az évtizedek során hű maradt hagyományaihoz, miközben igyekezett követni képein a változó valóságot is.
Az öt fejezet a Társaság főbb témáit mutatja be: az állatok életét a szárazföldön és a víz alatt, az Egyesült Államok és a világ kultúráját, a tudományt a csillagászattól a régészeten át az űrkutatásig. Lenyűgöző képek bizonyítják s Geographic fotósainak rátermettségét és képzelőerejét.
A fotókat készítők terepen szerzett tapasztalataink, kalandjainak leírása kíséri. Ezek lehetnek humorosak vagy félelmetesek, de mindig ellenállhatatlanul izgalmasak. Leah Dendavid-Val, a kötet szerzője műszaki, újságírói és művészeti szempontból egyaránt bemutatja a fényképészek teljesítményét.
A bevezető fejezet a Geographic fényképezéssel kapcsolatos elveinek kialakulását, fejlődését ismerteti, és bemutatása azokat a megszállottakat, akik mindvégig hittek abban, hogy a fényképezés segítségével jelentős igazságokat lehet elmondani a világról.
Ismeretlen szerző - A 20. század fotóművészete
Ez a kiadvány kitűnő, tömör szócikkeivel a modern fotóművészet jól forgatható kislexikona, a kölni Ludwig Múzeum Fotógyűjteményének legfőbb kincseit tartalmazza. Lapjain 1900-tól napjainkig követhetjük nyomon az európai (ide értve az orosz, illetve szovjet) és az amerikai fotóművészet nagyjainak alkotásait. Bemutatja a festészet és a fotóművészet állandóan változó, versengő viszonyát, megismertet a különböző új irányzatokkal és kísérletekkel, így például a szocio-dokumentarista fényképezéssel, a "tiszta fényképezéssel" és a "szerzői fotográfiával".
Peter K. Burian - Robert Caputo - Tippek és trükkök
E hiányt pótló, könnyen érthető és gyakorlati kézikönyvből nem csupán fotózás technikai alapjait ismerhetjük meg, hanem elleshetjük a National Geographic fotósainak trükkjeit is. A könyv részletes ismertetőt ad a fényképezőgép működéséről, az objektívekről, a fénymérésről, a különféle filmtípusokról és formátumokról, a kompozíció, a világítás és a szűrők hatásairól és sok egyéb eszközről és eljárásról, amelyekkel technikailag tökéletes fotókat készíthetünk. A fotózás kreativitásának is komoly szerep jut. Saját gondolataink, érzéseink kifejezését a könyv világhírű NG fotósok módszerének stílusának bemutatásával segíti.
Csányi Vilmos - A kutyák szőrös gyerekek
Bukfenc és Jeromos könyve nemcsak két családi kutya életét mutatja be, hanem azt is, hogy hogyan lehet a kutyalélek rejtelmeit tudományos vizsgálatok tárgyává tenni. Azoknak szól, akik szeretnének a kutyaetológia világába bepillantani a tudományos könyvek szigorúsága és unalma nélkül. Az első kiadást sokan megszerették, azóta angolul is megjelent az Egyesült Államokban, és német nyelvre is fordítják. Az átdolgozott, harmadik kiadás tartalmaz néhány olyan új, érdekes felfedezést is - például azt, hogy a kutyák szívesen és sikeresen képesek gazdájukat utánozni -, amelyet az ELTE Etológiai Tanszékének kutatói találtak az utóbbi években. Csányi Vilmos Budapesten született 1935-ban, biológus, író, az
Akadémia rendes tagja, az ELTE Etológiai Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Etológiai Társaság tiszteletbeli elnöke, a Magyar Tudomány főszerkeszője. Etológiát, humánetológiát és evolúciós rendszerelméletet tanít. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Az utóbbi öt évben szépirodalommal foglalkozik.
Scott Kelby - A digitális fotós könyv 1.
Scott Kelby, aki a Photoshop Digitális Fotósoknak című sikerlistás, díjnyertes könyvével mindörökre megváltoztatta a "digitális sötétkamrát", ezúttal a digitális fényképészet legfontosabb területével küzd meg, és megmutatja nekünk, hogyan készíthetünk profi minőségű felvételeket a legjobb digitális fotósok trükkjeit használva (amelyek mellesleg egyszerűbbek, mintsem gondolnánk). Nézzük, Scott miként mutatja be könyvének lényegét: "Ha mi együtt fotózni mennénk, és megkérdeznéd, hogy "Te, hogyan kapjam le ezt a virágot úgy, hogy éles legyen?", nem kezdenék el fényképész leckéket tartani Neked. Egyszerűen azt mondanám, hogy "Rakd fel a zoom objektívet, állítsd a blendét f/2.8-ra, fókuszálj a virágra, és kattints." Erről szól a könyv: mi ketten fotózni megyünk, válaszolok a kérdésekre, tanácsokat adok, és megosztom az általam ismert titkokat, ahogy egy barátommal tenném - a technikai magyarázat és a fotós szakzsargon nélkül." Ez nem elméleti könyv, amely zavaros szakszöveggel és részletes fogalomleírásokkal van tele! Ez a könyv arról szól, hogy melyik gombot kell megnyomni, melyik beállítást használjuk és mikor tegyük. A fényképész szakma majd 200 féltve őrzött titkát felfedő könyv birtokában észrevehetően jobb, élesebb, színesebb, professzionális fényképeket készíthetünk. Minden oldalon találunk valamit, amivel jobbá tehetjük felvételeinket. Minden lapozással egy újabb profi beállításhoz, eszközhöz vagy trükkhöz jutunk, amelyek használatával fényképeinkből galériába illő műremekek válnak. Ha unjuk már, hogy "nem rossz" fényképeket készítünk, ha unjuk már, hogy a fényképész magazinokat nézegetve mindig arra gondolunk, hogy "Az én képeim miért nem így néznek ki?", akkor ez a könyv pontosan nekünk szól! Scott Kelby a világ egyik legolvasottabb szerzője a számítógépes könyvek területén, a Photoshop User magazin főszerkesztője, az amerikai National Association of Photoshop Professionals elnöke, a Nikon Software User magazin főszerkesztője, és az Adobe Photoshop TV video podcast egyik társházigazdája. Scott a szerzője a Photoshop Down & Dirty Tricks és a magyarul is megjelent Photoshop Digitális Fotósoknak kiadványoknak, illetve ő a New Riders kiadó által megjelentetett Killer Tips sorozat sorozatszerkesztője is.
Ismeretlen szerző - Az év természetfotói - Magyarország 2006
A Magyar Természetfotósok Szövetsége (naturArt) évente megrendezi az Év természetfotósa pályázatot. Ez az album a 2006-os év legjobb pályaműveinek gyűjteménye. A felvételek Dr. Kalotás Zsolt, a zsűri elnöke szerint "olyanok, amilyennek mindannyian látni szeretnénk a világot". Néhány kép azt mutatja meg, ami túl van az emberen: természetes környezetünk, a benne élő növények és állatok harmóniáját. Más fotók a szélerőművek, az olajfoltok és a természet találkozásának szépségében az embert láttatják. Arra figyelmeztetnek, hogy nem vagyunk függetlenek a környezetünktől, és az sem független tőlünk.
Robert Caputo - Portré és riport
A National Geographic Fotóiskola-sorozatának második kötetében Robert Caputo fotográfus és szakíró a portréfotózás alapelveit és mesterfogásait taglalja. Elméleti útmutatással és számos hasznos tanáccsal segíti mindazokat, akik kedvüket lelik embertársaik fotózásában, ráadásul megismertet a National Geographic magazin hírneves munkatársainak idevágó tippjeivel és trükkjeivel. Kézikönyvét nemcsak a kezdő fotóamatőr, de a képzett hobbifotós, sőt a hivatásos fotóriporter is haszonnal forgathatja.
Scott Kelby - A digitális fotós könyv 3.
Ez a könyv egy zseniális alapelvre épül. A szerző így írja le: Ha együtt fotóznánk valahol, és azt kérdeznéd tőlem: Hé Scott, ha nagyon lágy és előnyös fényt szeretnék a modellen milyen távol helyezzem tőle ezt a softboxot?, akkor nem kezdenék bele egy kiselőadásba a vakuarányokról és a fényveszteségről. Egyszerűen csak azt mondanám: Vidd olyan közel a modellhez, amennyire csak tudod, anélkül hogy belógna a képbe. Ugyanazokat a tippeket, tanácsokat és technikákat adom át, amelyeket én tanultam az évek során a legjobb profi fotósoktól, mintha egy barátommal fotóznánk részletes technikai magyarázatok és szakzsargon nélkül."
Minden egyes oldal egyetlen, a fotóidat jobbá tevő témát jár körül. Minden lapozás után egy-egy újabb profi beállítással, eszközzel vagy trükkel ismerkedsz meg, amelyek segítenek a képeidet kiállítható minőségűvé tenni. Ha már eleged van abból, hogy a képeid az "elmegy" kategóriába tartoznak, ha meguntad azt, hogy akárhányszor belenézel egy fotósmagazinba, azt gondolod: "Az én képeim miért nem így néznek ki?", akkor ez a könyv neked való.
Ez nem egy elméleti könyv, nincs tele zavarba ejtő szakkifejezésekkel és részletes leírásokkal. Ez a könyv arról szól, hogy mikor és melyik gombot kell megnyomni, melyik beállítást kell használni. A könyv közel 200 féltve őrzött fotóstrükkel segít lényegesen jobb, élesebb, színesebb és profibb képeket készíteni.
Ismeretlen szerző - A természet művészete
Egyedülálló fotóalbumot tart kezében az Olvasó, mely különleges élményt kínál a természet szerelmeseinek. A gondosan válogatott, olykor meghökkentő, elgondolkodtató vagy szívet melengető felvételek a méltán világhírű magyar természetfotózás kiemelkedő alkotásai.
A képek varázslatos tájakra repítik az Olvasót, művészi igénnyel örökítenek meg színpompás virágokat, mesebeli fákat, felfedik a madarak, a rejtőzködő vadállatok és a víz alatti világ titkait.
Az albumban szereplő felvételek a szó legnemesebb értelmében művészi alkotások - többségük az elmúlt évtized rangos természetfotó-pályázatain díjban, elismerésben részesült.
Scott Kelby - A digitális fotós könyv 2.
Scott Kelby, a nagysikerű Digitális Fotóskönyv első kötetének szerzője visszatért egy olyan új könyvvel, ami pont ott folytatja, ahol az első kötet abbahagyta. Ugyanabban a lényegretörő, szakzsargont mellőző stílusban ad azonnal alkalmazható tippeket, ami miatt az olvasónak "Aha, szóval így csinálják!" érzése támad, és ami az első kötetet a világ legsikeresebb digitális fotózásról szóló könyvévé tette. Ez a könyv egy zseniális alapelvre épül. A szerző így írja le: "Ha együtt fotóznánk valahol, és azt kérdeznéd tőlem, hogyan tudod elkerülni, hogy olyan fekete legyen a háttér a fotózott személy mögött amikor vakut használsz, nem kezdenék bele egy előadásba a vakuarányokról, vagy kezdeményeznék beszélgetést a vakuszinkronról és a hátsó redőnyre való szinkronizálásról. Egyszerűen csak az mondanám, hogy növeld a záridőt 1/60-ad másodpercre, akkor jó lesz a háttér. A könyv is pontosan erről szól: mintha együtt fotóznánk, én pedig közben válaszolok a kérdéseidre, tanácsokat adok, és megosztom veled a korábban megtanult titkokat, ahogy egy barátommal tenném - a részletes technikai magyarázatok és szakzsargon nélkül. Minden egyes oldal egyetlen, a fotóidat jobbá tevő témát jár körül. Minden lapozás után egy-egy újabb profi beállítással, eszközzel vagy trükkel ismerkedsz meg, amik segítenek a képeidet kiállítható minőségűvé tenni. Ha már eleged van abból, hogy a képeid "elmennek", ha eleged van abból, hogy akárhányszor belenézel egy fotós magazninba, azt gondolod, "Az én képeim miért nem így néznek ki?", akkor ez a könyv neked való. Ez nem egy elméleti könyv, nincs tele zavarba ejtő szakkifejezésekkel és részletes leírásokkal. Ez a könyv arról szól, hogy mikor, és melyik gombot kell megnyomni, melyik beállítást kell használni. A könyv közel 200 féltve őrzőtt fotóstrükkel segít lényegesen jobb, élesebb, színesebb és profibb képeket készítened. Scott Kelby a számítástechnikai könyvei a világon a legeladottabbak (2004 óta minden évben). Scott a Photoshop User magazin szerkesztője és kiadója, a Photoshop Szakemberek Országos Egyesületének (National Association of Photoshop Professionals, NAPP) elnöke. A nagyra tartott Photoshop User TV társműsorvezetője, és világszerte digitális fotózást és képalkotást oktat. Scott több mint 40 könyv díjnyertes szerzője, a nevéhez fűződik többek között a Photoshop könyv digitális fotósoknak, az iPod könyv, és a Scott Kelby hétpontos rendszere Adobe Photoshop CS3-hoz.
John Haywood - Ősi birodalmak
A régmúlt nagy civilizációi mindmáig lenyűgöznek bennünket látványos teljesítményeikkel. Eszméik, mítoszaik, műtárgyaik, építészetük és irodalmuk az évezredek távolából is elképesztő frissességgel és aktualitással szólnak hozzánk. E könyv történelmi összefüggésekkel a háttérben mozgalmas és átfogó portrét fest ezekről az eredményekről, miközben megismerhetjük az ősi Mezopotámia, Egyiptom, Görögország, Róma, India, Kína és a Kolumbusz előtti Amerika magával ragadó történetét.
Az "Ősi birodalmak" sokrétűen mutatja be e magasan fejlett és lenyűgöző társadalmak szellemi, kulturális, technológiai és művészi újításait. A tematikusan szerkesztett szöveg felhasználja az ősi világról a legújabb kutatások fényében szerzett ismereteket és bizonyítékokat. Részletesen olvashatunk az ősi kultúrák szimbólumairól, szent szövegeiről vallási szertartásairól, isteneiről és istennőiről, a kozmoszról formált képükről és szent helyeikről - a dicsőséges piramisoktól és a Parthenontól kezdve a fenségesen tornyosuló Machu Picchuig; Róma alapításáról a mai Kína alapjaiig vagy a civilizált élet i. e. 350 táján Sumerban kezdődő ébredezésétől az inkák és az aztékok 16-17. századi véres kimúlásáig.
A könyv tíz fejezetében a világtörténelem legjelentősebb és legnagyobb hatású birodalmainak bemutatását térképek, időrendek, dinasztiák és érdekességek, többek közt a sírrablókról vagy a hieroglifákról szóló leírások teszik teljessé.