A Harakiri egy huszonéves srác szeretettel, iróniával, humorral teli fájdalmas vallomása. Élete filmjét látjuk leperegni előtte, mindennapjaink Budapestjének médiájával, művészetével, ismert figuráival és helyeivel. Elkísérhetjük tripes rohamai, szerelmi mámorai, véget nem érő kezelései és magányos órái, álmai és reményei váltakozó útján, hogy aztán elbúcsúzva tőle , mehessünk haza, saját féltve őrzött paráink közé. A könyv egy a droggal szemben alulmaradt ember fájdalmas kitárulkozása, aki a halál felé vezető úton vissza akarja kapni életét, sza-badságát. Szilágyi Cs. Tibor zenélt, írt, gondolkodott és álmodott. Sokoldalú tehetség volt, ennek minden örömével és nyomorával együtt. Élt 1973- tól 2003-ig.
Kapcsolódó könyvek
Daniel Keyes - Szép álmokat, Billy!
Csaló vagy áldozat? Ki volt Billy Milligan? A világ máig sem kapott határozott feleletet. Zseniális színjátékos, aki orránál fogva vezette egész Amerikát, a bíróságokat, a pszichiátereket? Vagy egy megkínzott és szétesett ember, akinek testében csakugyan több tucat, különböző személyiség lakott? Az író két éven át faggatta Billyt és környezetét, hogy földerítse, miért támadott és erőszakolt meg a fiatalember ismeretlen nőket. Hogy ő tette-e egyáltalán, vagy a benne lakozók valamelyike: a szenvtelen Arthur, a lezser Allen, a vad Ragen, esetleg Adalana, a leszbikus nő. Keyes páratlan nyomozása a megsokszorozódott személyiségek rég vitatott rejtélyét helyezi új megvilágításba. Az olvasó végigkövethet egy fantasztikus élettörténetet, s a végén maga is ítélhet: bűnös volt-e Billy Milligan?
Koncz Erzsébet - Tükörcukor
Vigyázz, veszélyesen ő s z i n t e !
Vész-sikítás tör magának utat, ajtót, üveget... a végeredmény mindig ellentéte a vártnak. Tombol bennem a semmi.
Úgy élek, ahogy a kedvem tartja - a kedvem borzalmas. Nincs kedvem. Fájó húsba vájó, vérző penge... szalad a testbe...
Nem csoda, hogy mindig mindenki fáradt, ha minden elalvásnál meghalunk, és ébredésnél megszületünk, minden nap. Ez nagyon fárasztó. Ha ezt valahogy ki lehetne küszöbölni, lehet, hogy évtizedekkel tovább élnénk. De az meg mire jó?
Hello. Megint én. Ha még nem untok. Ha igen, hát olvassatok mást! Most jutottam odáig, hogy ezt az írásom is bemásolom a gépembe, csak hogy elüssem valamivel az időmet. Ezzel egyébként is szeretek foglalkozni. Tudjátok, az illúzió, hogy csinálok valamit. Nosza hát!
Olvasok, aludni próbálok, nem megy, olvasok... újabb álmatlan éjszakát töltöttem el. Mintha sűrűsödnének. Hiába vagyok baromi fáradt, meg álmos, mégsem... Előbb arra gondoltam, két bögre (négy adag) kávé majd helyre tesz. Hát helyre is tett, viszont a másodikba krémport helyett capuccino port tettem, gondoltam, akármilyen rossz is az irish cream ízű, a mostani krémpornál nem lehet rosszabb, de tévedtem. Csak azért nem öntöttem ki, hogy elvegye az éhségem. Mellesleg emiatt kezdtem újra szedni a legelső bogyóm, a Rexetint, mivel rá van írva, hogy csökkenti az étvágyat, de baromira nem teszi. Csütörtökig szedem, akkor van dokilátogatási időpontom, aztán, ha addig semmi, kérek Zoloftot. Meg valami tisztességes altatót, végre. Hosszúnak ígérkezik a mai nap. Jobb esetben (ideális esetben) egykor kelek. Úgy simán elmegy egy nap. Így még azt se tudom, mivel ütöm el az időmet egyig. Mondjuk végre kitakaríthatnám a szobám. Sportolhatnék is egy keveset. Meg még mittudomén. "Az értelmes ember nem unatkozik." Hallottam már számtalanszor. Baromság! Mi van akkor, ha az értelmes ember inkább az unalmat választja, mint az elvégzendő teendőket? Ja, hogy akkor meg ne nyavalyogjon, hogy unatkozik? Miért ne?
Egyébként nem tudom, miért írok most. Nem tudom, mi értelme van. Ugyanis előző könyvemet lezártam. Kezdjek egy újat? De ki lesz kíváncsi egy ugyanolyan jellegű olvasnivalóra? Talán a többi pszichiátriai beteg, akik (mint én) nem tudnak mást kézbevenni olvasás céljából. Magamból indulok ki.
Koncz Erzsébet - Lélekhasadás
"CÍM NÉLKÜLI"
Először ez lett volna a cím. Cím helyett... Mert... Igazából semmi jót nem tudtam kitalálni. Amibe ezt írtam otthon, az egy kicsi zöld füzet, aminek ezt a címet adtam: Kicsiny zöld füzetke. De mivel a címnek tükröznie kéne azt, amiről szól, lehetne ez: Napló jellegű. Vagy köszönő jelleggel csak ennyi: HELLO.
Szóval válassz egy neked tetszőt! Vagy ne.
*
Lehetnének itt rajz jellegű dolgok is. Amikkel próbáltam kúrálni magam, mert még régen azt mondták, hogy tehetséges vagyok. Pedig csak arról volt szó, hogy akkor még nem tudtam máshogy kifejezni magam, csak rajzolással. Utána megtanultam írni, meg fogalmazni. Azóta szavakkal könnyebben kifejezem magam, mint képekkel.
Sajnálom, hogy nem tudtam teljesíteni szüleim egy nagy kívánságát, hogy festő legyek, vagy grafikus. Talán sikerült volna, ha nem tanultam volna meg beszélni, írni, olvasni...
De így azért mégis jobb, nem?
*
A kiadóm szerint kellene ide egy "előforduló szavak, kifejezések magyarázata". Amíg én teljességgel bele voltam/vagyok merülve külön szlenget tartalmazó világomba, észre sem vettem, hogy a "más világban élők" esetleg nehezen értelmezhetik ezt a nyelvet.
Nem teszem abc-sorrendbe a szavakat, ha nem haragusztok meg érte, mert azt már áltsuliban is utáltam. Olyan sorrendben lesznek, ahogy szerepelnek az írásomban...
*
Tessék:
THC: Ez a marihuána hatóanyaga. Béke veletek! Peace!
Alkesz: Az alkoholista szó rövidítése. Olyan, mint a palacsintának a palesz.
Kékhalál: Szerintem ezt a windows használók jól ismerik, bár nem akarok ebbe beledumálni, mert nagyon analfabéta vagyok a gépekhez, csak még annyit, hogy ez az, amikor kék lesz a képernyő, és az égvilágon semmire nem reagál a számítógép. Naggyon bírtam "szeretni" az ilyet!
Borderline: Személyiségzavar. Ilyen vagyok. Most nem ecsetelném az összes tünetét, mert tulajdonképpen erről szól az egész írásom.
Bura: Egy weboldal, hozzá tartozó fórummal. Keressétek fel, ha kíváncsiak vagytok!
Csopi, depi, öngyi...: Rövidítések. (csoport, depresszió, öngyilkos...), szoktam így beszélni. Egyik kedvencem a gyümijogi (gyümölcsjoghurt).
Műhely: Ez egy csoportfajta Tündérhegyen, a pszichoterápiás kórházban.
Bulímia: Az a fajta evészavar, amikor az ember nem tud ellenállni brutális faláskényszerének, majd rájön, hogy meg fog hízni, ezért szándékosan kihányja.
Lógus, áter: Pszichológus, pszichiáter.
Falcolás: Önmegsebzés, nem szuicid szándékkal.
Rados Virág - Bipoláris
Bipoláris érzelmi zavar - hangzik a kórházi pszichiáter diagnózisa. Gyógyíthatatlan mentális betegség. Péceli Rita megrémül: ezek szerint élete végéig bolond marad? Rita kezdetben megpróbálja ott folytatni, ahol a diagnózis előtt abbahagyta. Ám szélsőséges érzelmi hullámzásai alatt rossz döntéseket hoz, rossz kapcsolatokat köt, elveszíti szerelmét, és biztos állása, megélhetése is veszélybe kerül. Egy éven belül háromszor kell befeküdnie a pszichiátriára. Rita a sok szenvedés hatására végül úgy dönt, felveszi a kesztyűt, és szembenéz a betegséggel. Vajon siker koronázza-e az erőfeszítéseit, és képes lesz-e együtt élni a betegséggel, ha megfogadja segítői tanácsait? Élhet-e majd ezután is teljes értékű életet? S ami talán a legfontosabb: megtalálja-e a boldogságot? A regény igaz történet alapján íródott.
_"Talán én nem tettem meg mindent - vallottam be halkan. - És félek, nem is fogok tudni megtenni. Pedig nem akarok újra kórházba kerülni._
_ - Látja, most megfogalmazta a célját - mosolygott a szemöldökét felhúzva Kamilla. - Higgye el, sikerülni fog. - Kételkedve sóhajtottam fel, de akkor és ott megmozdult bennem valami. Eltökéltem: mindent meg fogok tenni, nehogy megint a pszichiátrián kössek ki._
_ - Az első lépés, hogy elfogadják magukat - folytatta a pszichológus. Úgy, ahogy vannak. A betegségüket. Ne vádolják magukat érte, ne érezzék szégyenbélyegnek, ne tagadják el saját maguk elől, ha baj van. Maguk ugyanolyan értékes emberek, mint bárki más."_
Albert Györgyi - Miért pont ők?
Miért? Miért megyünk bele mi, nők, egy számunkra megalázó kapcsolatba? És miért maradunk benne? Mi ad erőt ahhoz, hogy végül - akár életünk kockáztatásával is - kiszálljunk belőle? Miért veszítjük el a tartásunkat, tiporjuk sárba az önbecsülésünket arra érdemtelen egy, két, akárhány férfiért? A kéziratomat újra és újra átolvasva egyetlen magyarázattal találtam szembe magam: "... mert szeretem". Ilyen egyszerű. Vagy mégsem?
Albert Györgyi - Miért pont én?
Tizenkét éve diagnosztizálták a depressziómat. Akkor azt hittem, ez annyit jelent, őrült vagyok, elmebeteg, bolond. A kilencvenes évek elején még jóval kevesebbet lehetett tudni erről a betegségről, mint ma. Könyvemet azért írtam, hogy segítsek a sorstársaimnak: ha elolvassák, reményeim szerint sokkal rövidebb ideig tartó és kevésbé éles fájdalmat éreznek majd, amikor meghallják a lesújtó ítéletet: depresszió. Mint talán sokan emlékeznek rá, pályámat a nyolcvanas évek végén rádiós újságíróként kezdtem, később a képernyőn is felbukkantam. Egy ideje kulturális rendezvények, filmek sajtófőnöki teendőit végzem, általam tehetségesnek tartott művészeket népszerűsítek az írott sajtóban. 2000-ben elnyertem a Cosmopolitan női magazin nagydíját. "Te vagy a legjobb" voltam, újságírói kategóriában. Akkor azt írtam: "Szenvedélyem a klasszikus újságírás. Örömmel tölt el, ha sok-sok sztár után egy-egy fiatal, pályakezdő színészt-színésznőt én fedezek fel, és az én szememen keresztül ismertethetem meg őket a színházba járókkal, a magyar film szerelmeseivel. Hiszek abban, hogy a szuverén, autonóm ember jutalmánál, a szabadságnál nincs nagyobb jutalom." Ez öt éve volt. Ma sem gondolom másként. Én ebben hiszek. Csak ebben. Albert Györgyi
Koncz Orsolya - Hullámvasút
A szerzőnek Buzai Borbála álnéven megjelent már egy könyve 2003-ban A sárkányos lány címmel, mely letaglózóan őszinte hangon szólt arról, hogyan vált szinte kislányként alkoholistává, majd kábítószeressé, és milyen kínlódások árán sikerült leszoknia. Új könyvét leginkább talán Elizabeth Wurtzel Prozac-országához lehet hasonlítani: a hősnő a kábítószerről ugyan leszokott, de nem tud tartós párkapcsolatot kialakítani, nem képes egy munkahelyen sokáig megmaradni, újabb és újabb problémákba bonyolódik, szóval úgy érzi, valami komoly baja van. Depressziós? Borderline személyiség? Csak túlérzékeny? Csak éppen nem átlagos? Koncz Orsolya könyvének különlegességét a hátborzongató őszintesége mellett az adja, hogy miközben leírja a depresszió legsötétebb bugyraiba való leereszkedésének nyers valóságát, és színesen, - néhol humorral, máskor keserűen vagy dühösen - mesél párkapcsolati élményeiről és kudarcairól, képes önmagát kívülről is látni - elemzi állapotát, olvas, reflektál, egyszóval iszonyatos erővel próbál kimászni a gödörből.
Pál Ferenc - A szorongástól az önbecsülésig
A szorongásaink, aggodalmaink, nehézségeink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. Hiába szeretnénk fejlődni, növekedni, a sebeink, a zavaraink akadályoznak minket és kapcsolatainkat, de a munkánkat is. Amikor akadozik az élet bennünk és körülöttünk, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre.
Az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. Általa vagyunk jóban önmagunkkal, érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, és lehetünk érdekes társaság magunk számára. Az önbecsülés tesz alkalmassá arra, hogy megfelelő társat találjunk magunknak, akivel kölcsönös meghitt kapcsolatban lehetünk. A megfelelő önbecsülés segít megvédeni magunkat, és nem engedi, hogy rosszul bánjanak velünk. Megalapozza a hiteles kommunikációt, és alkalmassá tesz az együttműködésre érzelmileg nehéz helyzetekben is.
Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet valóban nekünk szánt, de ami a miénk, azt képesek legyünk hordozni. Az önbecsülés révén tudjuk kihozni magunkból a legjobbat, és elviselni vereségeinket. Az önbecsülés által tisztelhetjük magunkat akkor is, ha gyöngének bizonyultunk. Szilárdságot biztosít, hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni, és megerősít, ha valaki nem fogad el minket. Az önbecsülés széppé teszi az életet, mert segít fölfedezni mások értékeit, és megbecsülni mindazt, amit kapunk.
Ráadásul az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit. Az önbecsülés hozzájárul a boldogsághoz azáltal is, hogy mindig lesz egy barátunk, akire számíthatunk, aki együttérzéssel fordul felénk - mi magunk. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Segít, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is.
Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.
Marie-Giselle Landes-Fuss - Egy rém ronda vörös barakk Amerikában
Az önéletrajzi ihletésű regény egy francia újságírónő reménytelennek látszó küzdelmét mutatja be a kábítószer-függőséggel.
Frenchie tizenöt éve keményen drogozik. Los Angeles külvárosában különös "klinikára" bukkan: a szigorú, néha könyörtelen szabályok szerint működő intézményben kábítószeresek egy csoportja orvosok segítsege nélkül, kizárólag egymásra és a közösség erejére támaszkodva próbál megszabadulni halálos kényszerbetegségétől. Prenchie maga sem érti, miért, de hirtelen úgy határoz, hogy aláveti magát a rendhagyó "kezelésnek".
Frenchie megrázó tapasztalatok és súlyos felismerések árán döbben rá arra, hogy a valóságba visszavezető egyetlen lehetséges út az, ha szembenéz önmagával, de ez az út a pokol legmélyebb bugyrain keresztül vezet.
Jules McAllister - Több ezer szó, több ezer ölelés...
Pályafutásán ígéretesen induló fiatalember váratlanul elveszíti addig biztosnak hitt igazgatói székét s harmincfős részlegének minden munkatársát… És ha ez önmagában nem lenne elég, a barátnője is ekkor dönt úgy, hogy a továbbiakban nem kér a kapcsolatukból. Mindössze harmincéves, összeroppan, és megadja magát a depresszió álruhás, fekete szörnyének.
Hogyan küzd meg vele, hogyan ismeri fel saját negatív szerepét a betegség kialakulásában és fenntartásában, hogyan próbál segítséget szerezni, milyen forrásokat talál, miféle praktikus lelki gyakorlatok révén éri el a várva várt, sikeres kilábalást, s végül mi mindennel gazdagodva tér vissza a normális kerékvágásba – erről szól ez a könyv.
Szabó Győző - Toxikoma
El akarod olvasni ezt a könyvet. Mert nem akarod, hogy drogos legyen a fiad. Vagy éppen azért, mert függő a lányod. Mert iszonyúan vonz a mámor, vagy mert kegyetlenül taszít a cucc, mégis mindennap beadod magadnak. Vagy csupán tudni szeretnéd, megéri-e tisztának maradni.
Szabó Győző színész tíz évig volt szerhasználó, majd a kétezres évek elején elvonókúrára ment, és letette a drogot. Ebben a kötetben felkavaró őszinteséggel meséli el, mennyire kalandos az út a pokolba. Kendermezőkön és mákföldeken vezet keresztül, egészen a halál küszöbéig. Visszafelé viszont annál gyötrelmesebb. Ezen a szenvedéssel teli úton az őt kezelő terapeuta, dr. Csernus Imre vezette végig.
A Toxikoma 2012-ben jelent meg először. Azonnal a sikerlistákra került, és azóta számtalan utánnyomást megélt. A kötet alapján készült film 2020 őszén kerül a mozikba.
"Te, Győző, nagyon hálás vagyok neked! Azért is, hogy ott voltam veled az osztályon, meg azért is, hogy most ezt a pár sort én írhatom a könyvedben. Ja, meg az életnek!" - Dr. Csernus Imre
"A pokoljáráshoz tiszta lélek kell és naivitás, épp olyan, mint a fiatal Szabó Győzőnek volt. Ilyen pakkal lehet igazán hosszan haláltáncot járni. Győzőé egy példátlanul szép és fölemelő élettörténet, mely nem a karrierről, hanem az esélyről, a reményről, a mélységről szól. Vannak jelei a lélek mögül." - Grecsó Krisztián
"Büszke vagyok Győzőre, hogy meg merte írni azt, amivel manapság mindenkinek szembe kell néznie. Aki drogos, akinek ismerőse, barátja drogozik, akinek gyereke lesz vagy nő fel éppen, és annak is, aki úgy tudja, semmi köze ehhez az ügyhöz. A drog itt van körülöttünk, itt van bennünk. Győző kiírta magából. Le a kalappal, tesó." - Hajós András
Kubiszyn Viktor - Drognapló
„Drogosnak lenni nem érdem. Leszokni a drogokról sem különösebben az. Ne várd, hogy meghajoljon ezért előtted a világ. Viszont beszélni a kalandról hasznos lehet. Ha ezt izgalmasan teszed még élvezetes is. Viktor könyve ilyen: hasznos és élvezetes.”
Kiss Tibi, zenész, képzőművész, a Quimby zenekar frontembere
„Volt egyszer egy anyagos, aki a történetei végére tiszta lett; minden jó, ha a vége jó. Ha ezt elhisszük, gondtalanok és elégedettek lehetünk. Ha nem, és az író kétségei bennünk élnek tovább, akkor akár szabadok is.”
Prof. Dr Rácz József, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia igazgatója
„Aki elmegy a határig, vagy nem jön vissza, vagy nem képes beszámolni a tapasztalatairól. Kivételes esemény, mikor valaki nyelvet talál legsúlyosabb élményeinek a leírásához, tiszta és erős mondatokat. Ez a könyv ilyen: hiteles beszámoló a földi mennyországról és pokolról.”
Garaczi László, író, költő
A könyv egy tizenhat évig tartó elhúzott, kacskaringós drogkarrier története. Annak minden lelki, szellemi, egzisztenciális és fiziológiai vonatkozásával együtt. Drogmátrix és pszichomátrix.
Az egész sztori, ahogy alakult, csak döntés kérdése volt. No nem úgy, hogy felkelt tizennégy évesek, és azt találta a legszimpatikusabbnak, hogy, "hú, majd ha huszonkilenc leszek, egy csomó trével a hátam mögött, milyen jó lesz egy nyolcadik kerületi dzsankipecóban ébredni, ahol egy éve nincs se meleg víz, se egy eladható cucc, nincs egy ember, akire számíthatnék, igaz, valaki alszik lent a galéria alatt, de hirtelen nem ugrik be ki az, mit keres itt, miért van itt, nem is fontos; csak az a fontos, hogy remegek, izzadok, ráz a hideg és fájnak a végtagjaim, hallucinálok, aludni nem tudtam, csak delirálni; a kezem, ahol átvágta az ablaküveg, lüktet mint az állat, és nincs semmi, csak dzsuva a pecóban mindenhol, meg dzsuva bennem kívül-belül, de már pörög az agyam, hogy kéne újítani valamit, elpasszolni valamit, lehúzni valakit, de kizárólag 200 méteres körzeten belül, ennyire saccolom az erőm, de lehet hogy vizet inni se tudok, az a két méter is fáj, ami a csaphoz vezet. Basszus, ki tudja hányadik ilyen nap már, ami így kezdődik."
Hogyan lesz az ember drogos, függő, a drogtól megszabadulni akaró, visszaeső, újra tisztulásra vágyakozó? Mindent elmond - szlengszótárastól kábítószerlistáig - ez a drámai, letehetetlen könyv.
Ellen Hopkins - Identical
Kaeleigh and Raeanne are 16-year-old identical twins, the daughters of a district court judge father and politician mother running for US Congress. Everything on the surface seems fine, but underneath run very deep and damaging secrets. When the girls were 9, Daddy started to turn to his beloved Kaeleigh in ways a father never should and has been sexually abusing her for years. For Raeanne, she needs to numb the pain of not being Daddy's favorite; for Kaeleigh, she wants to do everything she can to feel something normal, even if it means cutting herself and vomiting after every binge.
How Kaeleigh and Raeanne figure out just what it means to be whole again when their entire world has been torn to shreds is the guts and heart of this powerful, disturbing, and utterly remarkable book.
Jeffrey Eugenides - Egy test, két lélek
"Láttam rajta, hogy tudja. Tudja, mi vagyok, ahogy hirtelen én magam is rájöttem, mi vagyok, hogy nem lány vagyok, hanem valami a lány és a fiú közt." Mi történik akkor, ha egyetlen családi örökségként egy hibás gén rejtőzik bennünk? Egy gén, amely elindul Kis-Ázsia ligeteiből, átkel a nyugodt Atlanti-óceánon és a háborgó XX. századon, majd megérkezik a hatalmas Amerika kohóiba, s végül a század epilógusának színpadára, az eggyé osztott Berlinbe. Egy gén, amely átszörfölt az évszázadon, miközben ott bújócskázik az ember legbensejében, felforgat és helyre tesz, kalanddá varázsol és elsimít, titkosít és elmagyaráz... mindent? Pikareszk krónika és családregény, a század gyermekének vallomása, anekdotafüzér és kíméletlen önanalízis - ezeknek összessége az, amit most a kezében tart az olvasó. Jeffrey Eugenides (ejtsd: dzsefri judzsinidis) Detroitban (USA) született 1960-ban, görög származású szülők harmadik fiaként. Első regénye, a Virgin Suicides (Ártatlan öngyilkosságok), 1993-ban jelent meg, s azóta 15 nyelvre fordították le, mozifilm is készült belőle. Az Egy test, két lélek 2003-ban Pulitzer-díjat kapott, és több mint egy évig szerepelt az amerikai és európai toplistákon. A szerző jelenleg Berlinben él a feleségével és kislányával
Jared Cade - Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap
1926. december 3-án eltűnt otthonából egy közepesen ismert angol krimiszerző. 1926. december 14-én este, mikor férje azonosította egy harrogate-i szállodában, már a világ egyik leghíresebb asszonya volt Agatha Christie. A közbeeső tizenegy napban egész Anglia őt kereste, megtalálójának magas összegű jutalmat ígért egy napilap, médiumok kinyilatkoztatásait olvashatták az érdeklődők, az Amerikai Egyesült Államokban is újsághír lett belőle. Amikor végre megkerült, mindenki azt várta, interjúkat ad és elmagyarázza, mi történt az alatt a tizenegy nap alatt. De Agatha Christie egy nyilatkozatot kivéve soha nem volt hajlandó beszélni róla.
Jared Cade angol újságíró elhatározta, hogy utánajár a titoknak. Először is elolvasott mindent, amit valaha összeírtak a világ legismertebb eltűnéséről, aztán elkezdte felkutatni a még élő szemtanúkat, illetve a hajdani szemtanúk családtagjait. És eközben bukkant a kincsesbányára: Agatha Christie gyerekkori barátnőjének, sógornőjének lányára, aki mindent elmesélt, amit anyjától csak hallott, ráadásul olyan fényképekkel is megajándékozta, amelyeket még soha nem publikáltak.
Ezt a könyvet Agatha Christie nem hivatalos életrajzának is nevezhetjük, hiszen az eltűnés előtti és utáni éveiről is beszámol. Izgalmas, új nézőpontú mű egy tehetséges és bölcs asszonyról.
Lee Stringer - Kurt Vonnegut - Fedél nélkül New Yorkban / Beszélgetések az írásról
Húsz évet töltött Lee Stringer otthontalanul New York utcáin. Az évek során szenvedélyes drogos csavargó, aki minden más helyen hajtotta le a fejét, szenvedélyes íróvá vált. A Street News szerkesztőjeként keserű iróniával, mégis hitelesen írta meg az utca népének történeteit, és saját sokszor keserű mégis saját maga által választott sorsát. A város nyers valóságáról olvasva a különbözőségek mellett arra is rádöbbenhetünk, hogy New York nincs is olyan távol tőlünk, és a szerző emberséges javaslatait talán mi is megfogadhatnánk. A kötet második felében Kurt Vonnegut és Lee Stringer beszélgetéseit olvashatjuk az írásról, saját hitvallásukról, egymás művészetéről. Pillanatfelvétel két különös ember találkozásáról.
Jo Nesbø - Kísértet
Nyár. Harangzúgás. Egy fiú, Gusto, a konyha padlóján fekszik egy vértócsában. Az élet lassan elszáll belőle, s ő sorra veszi mindazon eseményeket, amelyek ide vezettek. Az analízis pontos és kegyetlen. Ősz. Harry Hole, a norvég rendőrség egykori nyomozója három év távollét után visszatér Oslóba. Felkeresi egykori felettesét, hogy engedélyt kérjen tőle egy ügy felderítésére. Csakhogy az esetet már lezárták. A fiatal narkóst, Gustót egy cimborája lőtte agyon, mert összekaptak az anyagon. Egy olyan anyagon, amely a heroin uralmát megtörve, villámcsapásszerűen hódította meg a várost. Harry ennek ellenére nem tágít, s eléri, hogy meglátogathassa a börtönben a Gusto meggyilkolásával vádolt srácot. Mégpedig azért, mert a cellában saját múltjának egy darabjával van találkozója. A nyomozás, amelybe Harry magányosan belevág, nehezebb s fájóbb, mint bármelyik hivatalból felgöngyölített ügye volt. S közben mindenfelől kísértetek veszik körül. A sajátjai és az is, amelyik a várost járja. Az alak, akiről senki sem tudja kicsoda, hogy néz ki, s aki megfoghatatlan, akár a szél
Máté Gábor - A sóvárgás démona
Tanulhatunk bármit a drogosoktól? Tudjuk egyáltalán, közülünk hányan szenvedélybetegek? A munkamániát még most is gyakran erénynek tekintjük, az alkohol-, nikotin- vagy internetfüggőség, a szex- vagy vásárlásmánia, az étkezési zavarok a normális társadalomban sem ritka jelenségek. Vajon mi bajunk az életünkkel, hogy önmérgezéssel próbálunk enyhülést találni? Miért olyan nehéz megszabadulni rossz szokásainktól még akkor is, ha azok egészségünket vagy az emberi kapcsolatainkat veszélyeztetik? A sóvárgás démonában Máté Gábor, a világhírű tudós a klinikai tapasztalatok és a legfrissebb tudományos eredmények segítségével elemzi a függőségeket, és segíteni próbál, hogy felszabadulhassunk az érzelmeinket és viselkedésünket uraló erők alól. - Dr. Máté Gábor 1944-ben született Budapesten. Családjával 1957-ben vándorolt ki Kanadába. Több mint húsz évig családorvosként dolgozott, hét évig volt a Vancouveri Kórház orvosi koordinátora, jelenleg drogklinikákon és egészségügyi központokban végzi munkáját. Célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a betegségek tágabb összefüggéseire.
Ian McEwan - Szombat
Szombat hajnalban Henry Perowne londoni házának ablakából szemtanúja lesz egy kigyulladt szárnyú repülőgép zuhanásának. A kép beleég emlékezetébe, és napi teendőinek végzése közben is ott lebeg lelki szemei előtt mint a fenyegetettség lángoló szimbóluma. A regény egy orvos huszonnégy óráját mutatja be, elidegenedését családjától, furcsa versengéseit, párbajait, eltorzult gondolkodását egy eltorzult világban és végül kitörési kísérletét saját életéből, vágyai és félelmei béklyójából.
A Booker-díjas Ian McEwan művei több mint negyven nyelven jelennek meg. A nagy áttörést hozó Vágy és vezeklésből készült film itthon is óriási siker volt. A Szombat az író soron következő nagy műve, amit csiszolt mondatok, hajmeresztő izgalom és lélektani mélység jellemez.
Jay Asher - Tizenhárom okom volt...
Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP.
Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat.
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, ...ha megnyomod a PLAY-t.
Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt - gondolta -, magával kellett volna vinnie a titkát.
Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.
Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat...
...és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.