Ez a könyv Gyurgyák János magyar eszmetörténeti sorozatának utolsó darabja. Előző kötetei (Zsidókérdés Magyarországon és Ezzé lett magyar hazátok) viszonylag jól behatárolható kutatási területet jártak körbe: a zsidó–magyar együttélés problémáit, illetve a magyar nemzeteszme elágazásait és útvesztőit. Most azonban olyan terepre tévedt, amely a modern biológia-genetika szerint nem létező (emberi fajok közötti különbség), vagy teljességgel vitatott problémakör: etnicitás a történelemben, magyar etnogenezis, etnikai különbségek Magyarországon. De mivel a probléma történetileg és a jelenben is mégis létezik, szólni kell róla. Már csak azért sem lehet erről hallgatni, mert a magyar fajvédelem eszmerendszere és politikai mozgalma túlélte a XX. század harmincas–negyvenes éveit, s túlélte a magyar létező szocializmus korszakát is.
Kapcsolódó könyvek
Adolf Hitler - Harcom
A Mein Kampf (Harcom) Adolf Hitler nemzetiszocialista vezető egyetlen, még az életében kiadott könyve, melyet landsbergi fogsága idején kezdett el írni, miután 1923-ban az ún. sörpuccsban való részvételéért börtönbe zárták. A könyvben áttekintette addigi pályafutását és megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A mű a nácizmus ideológiai alapvetése lett.
Hitler magát a könyvben nem politikusnak, hanem programadónak (Programmatiker) ábrázolta. Eszerint „a programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyan megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” Továbbá: „[a programadó] jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nemritkán az, akit „világidegen” szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.”
Hitler ezzel az írással egy átfogó elméletet kívánt a nép elé állítani a marxizmus ellenében. Emellett úgy kívánta bemutatni addigi pályáját, mint ami pártja és az egész nép ideális vezetőjévé teszi őt a zsidóság, mint közös ellenség elleni összefogásban. Megerősítette az NSDAP 25 pontos programjának érvényességét. Megállapította, hogy a nemzeti szocializmus egyik elődjének számító Völkisch mozgalom sikertelen maradt és ideje lejárt; ezzel szemben az NSDAP modern, céltudatos gyűjtőmozgalommá vált, amely sikerrel tömörítheti a weimari köztársaság nacionalista és antidemokratikus erőit.
Romsics Ignác - Magyar sorsfordulók 1920-1989
A magyarság számára a 20. század nemcsak a minden addiginál gyorsabb technikai haladás és a minden korábbinál borzalmasabb önpusztítás, hanem a szétszakíttatás és a gyakori újrakezdések időszaka is volt. Romsics Ignác ennek a zaklatott korszaknak tíz „sorsdöntő” eseményét mutatja be - kezdve az 1920-as trianoni békeszerződéssel, folytatva a bécsi döntésekkel, s befejezve az 1989-es rendszerváltozással. Műve mindazoknak ajánlható, akik az elmúlt század magyar történelme iránt érdeklődnek.
Engel Pál - Kristó Gyula - Kubinyi András - Magyarország története 1301-1526
A kötet Magyarország történetének 225 esztendejéről ad átfogó képet. 1301-ben, amikor a történet indul, az ország mélyponton volt, az állami egység csak névlegesen létezett, a tartományokra szakadás, a felbomlás tényleges veszélye fenyegetett. 1526. augusztus 29.-én, amely nappal a könyv befejeződik, a mohácsi csatavesztéssel megásták a középkori magyar állam sírját, s az hamarosan részekre bomlott. E két dátum között - a baljós indulás és a tragikus végkifejlet ellenére - a magyar történelem két fényes évszázada húzódik meg. Ez idő alatt Magyarország a térség regionális nagyhatalma volt, amely belső szerkezetében is óriási fejlődésen ment keresztül, sok mindent behozva abból a történelmi hátrányból, amely Nyugat-Európával szemben fennállott. A könyv részletesen bemutatja a késő középkori Magyarország gazdasági, társadalmi és művelődési viszonyait. A helyzetnek, a lehetőségeknek megfelelően e hosszú történelmi kor olyan, egymástól homlokegyenest eltérő karakterű, de egyaránt nagy formátumú uralkodókat termett, mint az ország szívós aprómunkával felépítő Károly Róbert, a szélrózsa minden irányában hadakozó Nagy Lajos, a császári címet megszerző Zsigmond vagy a törökverő Hunyadi János fiaként trónra került Mátyás. A könyv 225 év alatt az ország élén állt hét dinasztia tetteiről a falvak és városok népének mindennapi életéig széles tablót rajzol, monografikus áttekintést ad Magyarország 1031-1526 közti történetéről.
Kristó Gyula - Makk Ferenc - Károly Róbert emlékezete
Károly Róbert, az első Anjou Magyarország trónján, 1288-ban született. A magyar-nápolyi kapcsolatoknak az a szála, amely elvezetett az Anjouk magyarországi királyságához, az 1260-as évek második felében vette kezdetét. IX. Lajos francia király öccse, Károly, Anjou és Provence franciaországi grófságok ura, jogilag 1265-ben, ténylegesen 1268-ban szerezte meg a hatalmat Dél-Itália felett a terület hűbérurának, a pápának a támogatásával. A nagyra törő terveket melengető Károly részéről indult ki a kezdeményezés, hogy kapcsolatokat építsen ki Magyarországgal. A Földközi-tenger keleti medencéje feletti uralom elérésének ábrándját kergető I. Károly úgy ítélte meg, hogy e célját magyar szövetségben érheti el. Magyarország ugyanis valóban fontos pozíciót töltött be abban a térségben, amelyre Károly szemet vetett. Egyrészt a a dalmát tengerpart birtoklása révén - tengeri ország volt, amelyet éppen Közép-Dalmácia birtoklásának kérdésében mély és régi ellentétek választottak el a Mediterraneum keleti felében nagy befolyással rendelkező Velencétől, másrészt déli területei ugródeszkául szolgálhattak a bizánci birodalom felé, amely a latin császárság 1261. évi összeomlása óta újra létezett, s amely Károly terjeszkedési terveinek célpontját képezte. Előbb maga kívánt házassági összeköttetést kiépíteni az Árpádokkal, feleségül kérve IV. Béla magyar király kolostorban élő Margit leányát, majd miután terve kútba esett, Béla fiával, a magyar trón várományosával, István ifjabb királlyal, a későbbi V. Istvánnal lépett szövetségre. Ennek értelmében a két dinasztia kettős köteléket létesített: Károly leányát, Izabellát István fia, a későbbi IV. László magyar király vette feleségül, míg István Mária nevű leánya Károly fiának, Károly salernói hercegnek lett a hitvese. Mária 1270 májusában érkezett Nápolyba. Házasságuk termékenynek bizonyult, tucatnyi gyermekük közül a legidősebb, Martell Károly 1272-ben született.
Ungváry Krisztián - A magyar honvédség a második világháborúban
Ungváry Krisztián munkája a magyar királyi honvédség hadműveleteit dolgozza fel, különös hangsúlyt fektetve a harcászati szempontok ismertetésére. A monográfia a nagy sikert aratott Budapest ostroma stílusában és ahhoz hasonló részletességgel tárgyalja a honvédség harcait külföldön, valamint magyar területen. Ezt egészíti ki az általános helyzet, a tágabb hadműveleti összefüggések, valamint a Magyarországon harcoló nem magyar csapatok tevékenységének bemutatása. A katonai eseménytörténet mellett a szerző fontosnak tartja a polgári lakosság sorsának ábrázolását, a háborús bűncselekmények kérdésének taglalását is. A magyar hadtörténetírásban első alkalommal tárgyalja részletesen az ukrajnai magyar megszállást, valamint az 1. hadsereg harcainak történetét. Előbbi kapcsán elemzi a német megszállási politikát, és a "mozgástér-kényszerpálya" szempontjából mutatja be a magyar megszállás és az ezzel kapcsolatos háborús bűncselekmények kérdését. Magyarország 1944 végétől 1945 áprilisáig a II. világháború fő hadszínterévé vált. A Wehrmacht nem kevesebb mint öt nagyszabású hadműveletet indított magyar területen annak érdekében, hogy visszaszerezze a stratégiai kezdeményezést. Itt vetették be a legnagyobb tömegben a háború legmodernebb fegyvereit. A munkát a honvédség zászlóalj-ezred-dandár-hadosztály szintű alakulatainak regisztere egészíti ki. Külön figyelmet kap az 1944-1945-ös harcok kapcsán a német-magyar erőviszony és a magyar részvétel arányainak tárgyalása, amelyet kéthetes bontásban a bevethető harckocsik, nehéz páncéltörő ágyúk, gyalogzászlóaljak és tüzérütegek adatai illusztrálnak.
Raffay Ernő - Szabadkőműves béklyóban
A magyar szellemi élet a mai napig nem nézett szembe becsületesen a mesterségesen kialakított Ady-kultusszal: okaival, kiváltóival, haszonélvezőivel, a fönntartásásban szerepet játszó személyekkel – s mindenekelőtt: utóbbiak kifejezett politikai céljaival.
Annak ellenére van ez így, hogy Ady Endréről már rengeteg, összességében több tízezer nyomtatott oldalnyi elemzést és értékelést publikáltak. Ezek többsége azért magasztalja Adyt – természetesen kritikátlanul –, mert a költő és a hírlapíró írásainak túlnyomó többségében ún. baloldali, a materialisták szerint „haladó” eszméket vallott.
A 20. század első éveitől mintegy nyolc-tíz személy kezdte támogatni a szárnyait bontogató Adyt. A patronálás jól körvonalazható módszerekkel, pontosan fölismerhető célok érdekében történt. A fiatal váradi újságíró már pályájának kezdetén olyan nagyváradi szabadkőművesek társaságában forgolódott, akik fő céljuknak a keresztény magyar állam megdöntését tartották. Ennek a környezetnek a szellemi előkészítő munkája (az „eszmeérlelés”) jelentősen segítette később a vörös diktatúra létrejöttét, s így akarva-akaratlanul hozzájárult Magyarország összeomlásához.
Ha összevetjük Ady cikkeit a váradi László király páholy írásaival, teljesen új megvilágításba kerülnek akkori írásai, politikai nézetei, keresztényellenes kirohanásai. Forráselemző összehasonlító módszerrel, részletekbe menően mutatom be, hogy korántsem csak véletlen, alkalmi átfedésekről van szó.
Könyvemben megkísérlem az óriási tehetségű, tragikus sorsú magyar költő életének néhány fontos fejezetét a kor szabadkőművességéről szerzett ismeretek birtokában, a pártos és elfogult történetírás és irodalomtörténet-írás ellenére, a magam konzervatív felfogása szerint ismertetni.
Komoróczy Géza - A zsidók története Magyarországon I-II.
A két kötet a zsidók magyarországi történelmének közel ezer évét próbálja áttekinteni. A magyar társadalomban, a polgári nemzetben sok száz éve van félreismerhetetlen zsidó komponens. Komoróczy Géza több étvizedes kutatásainak impozáns eredménye e páratlan köny - a hazai zsidóságról eddig nem készült hasonló színvonalú, teljességre törekvő történelmi munka. Illusztrációkkal, fotókkal.
Cieger András - Politikai korrupció a Monarchia Magyarországán
A könyv közérthető nyelven képet kíván adni a korrupció manapság is jól ismert jelenségének működési mechanizmusairól a modern értelemben vett politizálás kialakulásának idején. Célja azonban nem a dualizmus kori politikusok bűnlajstromának összeállítása, hanem hogy bemutassa a politika korabeli finanszírozásának a problémáját, a közérdek és a magánhaszon változó viszonyát, a politikusi szerep és a nyilvánosság átalakulását, a korrupciós vádaskodás anatómiáját vagy éppen a közéleti botrányok jellegzetességeit.
A szerző az 1867-es kiegyezést követő öt évtized korrupciós ügyei után kutatva összegyűjtötte a tárgyalt esetek levéltári dokumentumait, röpiratait és sajtóanyagát, illetve a téma szépirodalmi ábrázolásának számos példáját. A könyvnek egy-egy ügy kapcsán nem az "igazság" kiderítése és a bűnösök megnevezése a szándéka (sok esetben ez szinte lehetetlen is), ám nagyon érdekes és tanulságos a korabeli forgatókönyveket és magyarázatokat olvasni.
"Az auktoritások hanyatlását a sajtó idézte elő, mely közel hozta a közélet tényezőit a közönség szeméhez, már pedig közelről az igazi nagy emberek sem látszanak nagyoknak – hát még a nem igaziak?" (Mikszáth Kálmán)
"Talán mint nő, nem is vagyok feljogosítva e levél írására, csak is az jogosít fel, hogy az 1848iki első magyar felelős kormány egyik tagjának vagyok leánya […] Az nem lehet, hogy a hősök, a tiszta jellemes hazafiak országa oda süllyedjen, hogy közéletében a gazság és romlottság uralkodjék, itt teljesen nyílt eljárásra, világosságra van szükség." (Klauzál Soma, 1903)
"…most nem a szereplési viszketeg vezet, hogy kormányokat buktassak, de az igaz honleányi érzelem, hogy a sajtó útján adjam tudtára a nemzetnek, hogy ne bízzék oly kormányban, ahol a korrupció egész a szuverén törvényhozásig ér. Legalább volt bátorságom megmondani az igazat, most míg a kormány betörheti a fejemet, míg meneszthetik férjemet, de én semmi áldozatot sem sokallok, ha arról van szó: a haza minden előtt." (Buday Zádorné, 1903)
Drábik János - A kiválasztottak
DR. DRÁBIK JÁNOS szerző (Budapest, 1938. június 9. -) jogász, újságíró és publicista, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető programszerkesztője.
*
Megállapíthatjuk, hogy judaizmus és szemitizmus is létezik, és nagyrészt ez a szemitizmus váltja ki válaszreakcióként az antiszemitizmust. A szemitizmus mélyén a kiválasztottság tudata húzódik meg, amely kikényszeríti a kiválasztottak elkülönülését azoktól, akik nem kiválasztottak.
A kiválasztottság történhet vallási-ideológiai, továbbá genetikai-etnikai elvek szerint, végül egy zárt érdekközösséghez tartozás alapján. A kiválasztott nép misztikus elképzelése központi helyet foglal el a zsidó hagyományban és liturgiában. Ezért a vallási alapon történő kiválasztottságot a judaizmus vagy szemitizmus egyik kulcsfontosságú meghatározó koncepciójának tekinthetjük.
Ez a mai napig megmaradt a zsidók és a nem zsidók közti viszony egyik központi elemének és gyúanyaggal teli pszichológiai, történelmi és teológiai problémájának. A kiválasztottság státuszáért folytatott küzdelem a világ és a zsidóság közti viszony történelmének az egyik hajtóereje volt, és ma is az.
A kiválasztottság napjainkban az antiszemitizmus, valamint az Izrael állam támogatásával, területének nagyságával - Jeruzsálem hovatartozásával - kapcsolatos közel-keleti konfliktus egyik meghatározó eleme.
*
A szemitizmus - elkülönülés és kettős mérce az alábbi TARTALOM szerint követhető nyomon:
• GILALD ATZMON ÉS A CIONIZMUS: (Atzmon a zsidó nemzet megszületéséről; Hogyan jött létre a zsidó nép? Az izraeli paradigma; „Úgy szeresd magad, ahogyan mindenki mást gyűlölsz”!)
• MEDDIG LEHET SIKERES A KIREKESZTŐ NEMZETSTRATÉGIA? („A zsidó történelem vége”; Milyen is az Ószövetség Istene? Mi tesz valakit zsidóvá? Újra kellene gondolni a cionizmust; ... Hogyan látta Churchill a zsidókérdést? Emancipáció, integráció, asszimiláció;)
• A ZSIDÓSÁG MINT VILÁGNÉP: (Konrád György a zsidók hármas útjáról; Mi a közös a zsidókban? Mit jelent zsidónak lenni vagy nem lenni? ... Amerikai neozsidó paradigma; A zsidó gondolkodásmód és lelki beállítódás; ... Mi a júdaizmus sikerének a titka? ... Ki tehát az antiszemita? Mi a zsidó szupremácizmus ideológiai háttere? ...)
• KITSOS: A CIONISTÁK ÉS A WASPOK RIVALIZÁLÁSÁRÓL: (... A szuperbankárok és a kommunizmus; A zsidó kiválasztottság - babona vagy valóság? Grama rabbi a zsidó felsőbbrendűségről; Bernard Lazare az antiszemitizmus okairól;... Vannak-e bizonyítékok a gázkamrák létezésére?... Mennyi áldozata van a holokausztnak? ... Felelősek-e egyes befolyásos zsidók a holokausztért?)
• MI A ZSIDÓK ÉS A KERESZTÉNYEK KÖZÖTTI ELLENTÉT VALÓDI OKA? (Ravage. „Egy igazi vád a zsidók ellen”;) A zsidó mint a nemzsidók képviselője; ... A kapitalizmus a legalizált kamat és uzsora rendszere; ... Hogyan alakult a pénzügyi és a gazdasági helyzet a Római Birodalomban?)
• A ZSIDÓ VILÁGNÉZET TÁRSADALMI, GAZDASÁGI TANÍTÁSAI: (... Kresztus vagy Krisztus követői-e a keresztények? Mikor kezdődött a nem zsidó világ megtévesztése? ... A választott nép évezredes stratégiája; ... Zsidók az örök különállók; Őszintén a zsidók és nem zsidók kölcsönös tiszteleten álló kapcsolatairól;)
• WALTER WHITE INTERJÚJA HAROLD WALLACE ROSENTHALLAL 1975 - BEN: (... A zsidó hitvilág és vallás; Mit mondott Rosenthall a pénzhatalomról; Az agy ellenőrzése és kondicionálása; Az ipar és a munka világának manipulálása; A vallás feletti ellenőrzés megszerzése; ...)
• CIONISTA HATALMI STRUKTÚRA NAPJAINK AMERIKÁJÁBAN: (Cionista hegemónia egységes vezetés alatt; A cionista hatalom globalizálódása; Lehetségesek-e alternatívák a cionista hegemóniával szemben? ... Y. Dror: „Ha a zsidóság megmaradása forog kockán, akkor az erkölcs nem számít”, Kettős mérce mindenütt; ...)
• MENNYIBEN KAPCSOLHATÓ EGY ETNIKUMHOZ A PÉNZÜGYI VILÁGVÁLSÁG? (Miért éppen a zsidóság? Israel Shamak - „a világ legtehetségesebb antiszemita zsidója”; ... Szervezett zsidóság és a zsidó szupremácia;)
• MI A SZEMITIZMUS? (A szemitizmus néhány internetes maghatározása; Az antiszemitizmus európai meghatározása; ... Zsidó előítéletek és az amerikai kultúra; ... A szemitizmus mint a beolvadás elutasítása, Hogyan maradhat meg a zsidó nép? ... Mi a zsidó túlélési stratégia történelmi sikerének a titka? Egy példa arra, hogy mit kellene abbahagyni; Kiválasztottság - a szemitizmus lényege;)
*
„A KIVÁLASZTOTTAK” című ezen kiadványt a zsidók és a nem zsidók közti viszony egyik központi elemének, pszichológiai, történelmi és teológiai problémájának, a kiválasztottságnak a státuszával, a júdaizmus, a szemitizmus és antiszemitizmus kérdéskörével ennek a kötetnek a forgatásával mélyebb kontextusban is megismerkedni kívánó olvasóink figyelmébe ajánljuk.
Bagyinszki Zoltán - Tóth Pál - Magyar várak
Fáradságos, ám igen érdekes vártúrákat jelentett az utóbbi két évben e könyv képeinek elkészítése a történelmi Magyarország területén. A képanyag több mint fele a mai Magyarország határain kívül készült, az Adriától a Székelyföldön, az Al-Dunától a lengyel határig. Minden - a magyar történelmet ismerő - ember számára lélekemelő érzés szembesülni Huszt, Munkács, Déva, Vajdahunyad, Nándorfehérvár, Fraknó, Trencsén, Krasznahorka, Csejte vagy éppen Visegrád, Siklós, Kőszeg, Drégely, Szigetvár, Eger, Buda váraival, romantikus romjaival, a világörökség részét képező Hollókő, Szepesváralja, Berethalom emlékeivel. Mint szerző, ezt az élményt is szeretném megosztani Önnel.
Elkészült tehát a Magyar kastélyok című albummal kezdődő sorozat második kötete, amely ismét csak szubjektív válogatás - térben és időben egyaránt. A színvonalas könyv több száz fotójával, valamint a várakra vonatkozó legfontosabb adatokkal bizonyára örömet szerez a magyar várak szerelmeseinek. A Magyar várak című könyv felidézi a magyar történelem ismert és ismeretlen eseményeit, helyszíneit, időpontjait, fontosabb személyiségeit.
Gyáni Gábor - Magánélet Horthy Miklós korában
A sorozat izgalmas történelmi intimitások képeskönyve. Feleleveníti a nagy korszakok hétköznapi életét: a kor egyszerű embereinek mindennapjait, szerelmi és családi életét, étkezési szokásait, lakását, öltözködését, mindezt korabeli képekkel illusztrálva. Szerzői azt vallják ugyanis, hogy a kis történetek szerves részei a nagy történelemnek.
Ismeretlen szerző - Magyar királyok nagykönyve
A kiadvány kronologikus sorrendben mutatja be Magyarország és Erdély uralkodóit az államalapítástól egészen a Habsburg-ház trónfosztásáig. Helyet kapnak itt nagy formátumú uralkodók, vezetésre még alkalmatlan trónörökösök, józan államférfiak, tragikus sorsú királynők és epizódszerepre kárhoztatott királyok éppúgy, mint kormányzóink vagy a török hódoltság idején a többé-kevésbé független magyar államiságot képviselő Erdély fejedelmei. A gazdagon illusztrált kötetet a Szent Korona történetéről szóló nyitófejezet, illetve a királyság utáni időszakkal, az államformákkal és a nemzeti emlékezettel foglalkozó zárófejezet teszi teljessé.
Kiszely István - A magyarság embertana - A magyar ember
A magyarság a világon embertanilag legjobban feldolgozott ország; e feldolgozásban oroszlánrésze volt Kiszely Istvánnak, aki biológiai végzettsége mellett geográfus is, így az ország lakosságát térben és időben el tudta helyezni. Az előző kötetekben az olvasók megismerhették a Föld minden országát és népét, a Sírok, csontok, emberek című munkában bepillanthattak a kutatás műhelytitkaiba. Jelen kötet alapján elhelyezhetik a magyarságot a világ népeinek sokaságába, és dinamikájában láthatják a 15 milliónyi magyarság embertörténetét a honfoglalás óta. Megdöbbentő olvasmány térben és időben látni a magyarság mozgását, és minden magyar ember megismerheti szűkebb hazájának múltját, amiből megértheti a jelenét.
Umberto Eco - Baudolino
"Hát ez meg mi?" - bök Nikétasz úr, a bizánci birodalom legfőbb bírája és történetírója az orra elé tolt, nehezen kisilabizálható irományra - Baudolino maga alkotta nyelven írt, kamaszkori naplójára - az Úr 1204. esztendejének eleje táján. És Baudolino mesélni kezd. Bizáncot keresztes martalócok fosztogatják, a város lángokban áll, menekülniük kell, de Baudolino közben is mesél és mesél. A meséje nyomán kibontakozó kópéregénynek - a világhírű író-filozófus legújabb, immár negyedik, diadalútját járó regényének- a hőse ő maga, Baudolino, Rőtszakállú Frigyes paraszti származású fogadott fia. Méghozzá felettébb tevékeny hőse: Baudolino képzelő- és tettereje nem ismer határokat. Legfőbb ötlete egyenesen a Német-római Császárság egészének sorsát igyekszik új útra terelni... Ötlet és valóság viszonya azonban - a korábbi Eco-regényekből ismerős módon - igencsak összekuszálódik. Létező személy-e a távol-keleti "János pap", és írt-e levelet Barbarossának (a pápának, a bizánci uralkodónak)? Mi közük a babiloni háromkirályoknak a Grál-legendához, Nagy Károlyhoz és a Német-római Császársághoz? Baudolino és a cimborái mindenesetre elhatározzák: maguk mennek el a világ végére, János pap országába... Hogy a végén (de még inkább azon túl) megint mindenre fény derüljön, természetesen.
Gyáni Gábor - Hétköznapi élet Horthy Miklós korában
A Corvina Kiadó sorozata, amely a hétköznapi élet eseményein keresztül ismertet meg az emberiség történetével, a világtörténelmi témák mellett eredeti művekben dolgozza fel a magyar történelem fontos korszakait. A Kádár-korszakot bemutató kötet után Gyáni Gábor történész könyve a Horthy-korral, a két világháború közötti időszak hétköznapjaival foglalkozik. A kiadvány az 1919-től 1945-ig tartó, mintegy 25 éves korszak köznapi életét tekinti át, színes képet adva ezen időszak munka- és életkörülményiről, lakóhelyeiről, közlekedéséről, sajtóéletéről, családi körülményiről, divatjáról, testápolásáról, táplálkozásáról, bűnözéséről, kultúrájáról, ünnepeiről és sok egyéb témáról. A szöveget korabeli idézetek és nagyrészt eddig publikáltan fotók gazdagítják.
Raffay Ernő - Politizáló szabadkőművesség
Raffay Ernő szabadkőműves témakörben megjelenő harmadik, talán az eddigi leginkább érdekfeszítő kötetét tartja kezében az olvasó. A szerző – folytatva korábbi gyakorlatát – egyedülálló levéltári kutatásaival nemcsak a magyarországi titkos társaság szándékait és célrendszerét tárja fel, hanem új megvilágításba helyezi a 20. század első két évtizede Magyarországának történetét. Nem túlzás azt állítani, hogy munkája teljesen átrajzolja a Trianont megelőző időszakról kialakult képet.
A Politizáló szabadkőművesség című új kötetből megismerhetjük a magyarországi szabadkőművesség radikalizálódásának következő állomását, a Jászi Oszkár nevével fémjelzett Martinovics páholy létrejöttét és tevékenységét, s hosszú oldalakon át olvashatjuk ama súlyos állítás bizonyítékait, mely szerint: a baloldali radikálisok célja nem volt más, mint a magyar keresztény nemzetállam megdöntése. A könyv nemcsak az eszme- és politikatörténeti folyamatokat mutatja be, hanem a radikális vonal elfogadott és meghatározó személyiségeit is, akik politikai szerephez Károlyi Mihály kormányában, illetve az azt követő kommunista diktatúrában jutottak. Feltárul szemünk előtt, hogy a Tanácsköztársaság szellemi előkészítése éveken keresztül folyt, az nem „a semmiből ugrott elő” 1919. március 21-én. A titkos társaság tevékenységével akarva-akaratlanul hozzájárult a vörösterrorhoz és bizony a Magyar Királyság széthullásához is.
Gyurgyák János - A zsidókérdés Magyarországon – Politikai eszmetörténet
„Lehet-e ideológiáról ideológiamentesen írni? Mivel nem hiszek az ún. objektív történetírásban, azt gondolom, hogy semleges kívülállás nem létezik. Bár a különböző ideológusokat – még a számomra legelfogadhatatlanabbakat is – megkíséreltem a maguk belső logikájában, valamint történetiségében szemlélni, interpretálni, aligha tudtam a magam liberális konzervatív szemléletét mintegy zárójelbe tenni. Egyrészt a polgári jogegyenlőség ideáját sérthetetlennek tartom, ezt a Rubicont ugyanis nem lehet büntetlenül átlépni. Másrészt a zsidóság múlt századi tömeges asszimilációjának történeti toposzát sokak által osztott illúziónak vélem...”
Gyurgyák János - Ezzé lett magyar hazátok
A szerző arra tesz kísérletet, hogy a magyar nemzeteszme történetét egységes keretbe foglalja és egységes metodika alapján elemezze. Alapkoncepciója, hogy a magyar nemzeteszme széthullása nem elsődlegesen Trianon következménye volt, a bomlás már a századforduló körüli időkben elkezdődött. A 19. század húszas-negyvenes éveiben kialakult liberális nemzetkoncepció, valamint a kiegyezés körül megszilárduló ún. magyar politikai nemzeteszme (amely, bár korántsem volt egységes, mégis belső kohézióval rendelkezett) a századforduló Magyarországán darabjaira hullott. A 20. század elején radikálisan eltérő nemzetkoncepciók jelentek meg (szociáldemokrácia, polgári radikalizmus), amelyek alapjaiban tagadták a liberális magyar nemzetkoncepció egészét. A trianoni tragédia után ez a szétesés tovább folytatódott, s bár történtek kísérletek az egységes magyar nemzeteszme helyreállítására, a folyamat alapvetően kudarccal végződött. A mű megközelítése eredendően történeti, de egyúttal olyan problémát elemez, amely ma is élő és aktuális. Nevezetesen: mi az oka a magyar nemzetet immár egy-két évszázada megosztó törésvonalaknak (kuruc-labanc, kiegyezéspárti-függetlenségi, népi-urbánus, fideszes-balliberális).
Turbucz Dávid - Horthy Miklós
A kötet célja kiegyensúlyozottan, tudományos alapossággal, de mégis közérthetően bemutatni Horthy Miklós életét. A munka elsősorban a történettudomány eddigi eredményeinek az összegzésére vállalkozik, de fontos célkitűzése az is, hogy a kormányzó életútjának kronologikus tárgyalása során Horthy ellentmondásos megítélésének okai, gyökerei és főbb jellemzői is megvilágításra kerüljenek. Ez adja a kötet újszerűségét is, útjára indítva egyúttal a Napvilág Kiadó új, a múlt feldolgozását célul kitűző ismeretterjesztő könyvsorozatát.
Paksa Rudolf - Magyar nemzetiszocialisták
Paksa Rudolf tudományos monográfiája áttekinti a gazdasági világválság idején megjelent - előbb az olasz, majd egyre inkább a német mintát másoló - magyar nemzetiszocialista mozgalom történetét. A kötetet egykori szöveges és képi dokumentumokkal, térképekkel és ábrákkal illusztráltuk, és bibliográfia, kronológia, a fontosabb szervezeteket áttekintő kislexikon, valamint a nemzetiszocialista irányultságú lapokat teljességre törekvően összegyűjtő sajtókatalógus teszi teljessé.