A történetírásban megörökített első csatát a kánaániták vívták az egyiptomiakkal Megiddónál, de a garantált kölcsönös megsemmisítés koráig a hadviselés pontosan olyan régi, mint maga az emberi történelem. A Csaták ezt a figyelemre méltó, bár kegyetlen és félelmetes történetet örökíti meg hitelesen.
A nagyszerűen illusztrált enciklopédia nélkülözhetetlen összefüggéseket feltárva részletes bepillantást szolgáltat a háború és a hadviselés minden aspektusába, s így az olvasó a legkorszerűbb tudást összegző kézikönyvet tarthatja kezében a fegyveres harc 5000 esztendejéről.
A konfliktusok – az ókortól napjainkig. Minden egyes háborúnak megismerjük az okait, eseményeit és következményeit.
A hadvezérek – Nagy Sándortól Schwarzkopf tábornokig. Találkozunk minden történelmi kor legjelentősebb katonai vezetőivel.
A fegyverek – a harci kocsitól a lézerrel célra vezetett rakétáig megvizsgáljuk a hadviselés szerszámait és technológiáját.
A csatamezőn – megragadó és megindító személyes beszámolókból tanúi leszünk a hadviselés intenzitásának, rettenetes valóságának, és a közben megnyilvánuló emberi bátorságnak.
A figyelmet megragadó színes képekkel, térképekkel és illusztrációkkal világítjuk meg a hadviselés minden részterületét, s így a Csaták az egyik legdrámaibb emberi tevékenység nélkülözhetetlen vizuális megörökítője is.
Kapcsolódó könyvek
Adolf Hitler - Harcom
A Mein Kampf (Harcom) Adolf Hitler nemzetiszocialista vezető egyetlen, még az életében kiadott könyve, melyet landsbergi fogsága idején kezdett el írni, miután 1923-ban az ún. sörpuccsban való részvételéért börtönbe zárták. A könyvben áttekintette addigi pályafutását és megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A mű a nácizmus ideológiai alapvetése lett.
Hitler magát a könyvben nem politikusnak, hanem programadónak (Programmatiker) ábrázolta. Eszerint „a programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyan megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” Továbbá: „[a programadó] jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nemritkán az, akit „világidegen” szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.”
Hitler ezzel az írással egy átfogó elméletet kívánt a nép elé állítani a marxizmus ellenében. Emellett úgy kívánta bemutatni addigi pályáját, mint ami pártja és az egész nép ideális vezetőjévé teszi őt a zsidóság, mint közös ellenség elleni összefogásban. Megerősítette az NSDAP 25 pontos programjának érvényességét. Megállapította, hogy a nemzeti szocializmus egyik elődjének számító Völkisch mozgalom sikertelen maradt és ideje lejárt; ezzel szemben az NSDAP modern, céltudatos gyűjtőmozgalommá vált, amely sikerrel tömörítheti a weimari köztársaság nacionalista és antidemokratikus erőit.
Ismeretlen szerző - Hadvezérek - A harcmezõk urai
Háború nem létezhet hadvezérek nélkül – vezetőre mindig szükség van a csaták és hadjáratok idején. Könyvünkben különböző nemzetiségű történészek és katonai szakértők vázolják fel lenyűgöző alapossággal a világ legnagyobb hadvezéreinek életpályáját, földön-vízen-levegőben vívott leghíresebb csatáikat, kezdve a nagy perzsa uralkodóval, a Kr. e. VI. században élt Nagy Kürosszal, és Vo Nguyen Giap tábornokkal, a vietnami háború hősével zárva a sort.
A világ – Kína, India és Afrika, Európa és Amerika – legjobbjait bemutató válogatás a hadviselés kétezer-ötszáz éves történetét tárja elénk, mindig az adott főhős szemszögéből vizsgálva az eseményeket. Megismerhetjük, hogyan változott a taktika és a stratégia, illetve a háború természete az évszázadok során.
A felsorolásból természetesen nem hiányozhat Nagy Sándor, Hannibál, Julius Caesar, Szaladin, Dzsingisz kán, Hunyadi János, Napóleon, Wellington, Nelson, Ulysses S. Grant, Erich Manstein, Zsukov marsall, de szerepelnek könyvünkben olyan, kevésbé ismert hadvezérek is, mint Tojotomi Hidejosi, a „japán Napóleon” vagy Nádir sah, a XVIII. század perzsa hódítója. Kötetünk több mint száz életutat részletesen ismertet, a Hadvezérek A-tól Z-ig című fejezet kiegészítéseivel azonban az életrajzok száma meghaladja a kettőszázötvenet.
E portrékkal, a fegyverek és az egyenruhák fényképeivel, a csaták korabeli ábrázolásaival gazdagon illusztrált, több mint százhúsz színes hadjárati térképpel és háromdimenziós csataleírással kiegészített kötetből mindenki megtudhatja, „mi tesz egy hadvezért naggyá”, és mondhatni ajánlott olvasmány minden, a hadtörténet iránt érdeklődő olvasó számára.
440 színes és 105 fekete-fehér illusztrációval
Hermann Róbert - Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái
Hermann Róbert könyvével indul a Zrínyi Kiadó Nagy csaták című új sorozata. Célunk az, hogy a magyar történelem egy-egy háborús korszakának csatáin és ütközetein keresztül mutassuk be a magyar történelem egészét. Természetesen a hadieseményekre összpontosítunk, de miután a háborút társadalmi jelenségnek – vagy ahogy a neves porosz katonai teoretikus, Karl von Clausewitz fogalmazott, a politika más, erőszakos eszközökkel történő folytatásának – tekintjük, a kor tágabb politikai körülményeit ismertetve szólunk a háborúk történetéről.
A kötet nem a forradalom és szabadságharc története, sőt nem is teljességre törekvő hadi krónikája. A szerző arra vállalkozott, hogy elemezze a szabadságharc legjelentősebb összecsapásait, s ezáltal a magyar hadtörténelem egyik legdicsőségesebb időszakát idézze fel a mai olvasó számára. A korszak politikatörténete, valamint a hadszíntér és a közlekedési lehetőségek ismertetése után a szembenálló haderőket mutatja be, majd ezt követi a szabadságharc 11 csatájának és 28 ütközetének leírása – számos illusztrációval, világosan eligazító térképekkel, az összecsapásokban szemben álló erők vezetőinek életrajzával, és a fennmaradt jelentésekből, visszaemlékezésekből, levelekből vett részletekkel. A kötetet részletes, áttekintő bibliográfia zárja.
Martin J. Dougherty - Michael E. Haskew - Phyllis G. Jestice - Rob S. Rice - Bibliai csaták
Könyvünk a bibliai kor húsz csatamezejére kalauzolja el az olvasót. Olyan harcokba, mint a Méróm vize, Mikmász, Samária és Lákis ostroma, a Mésa elleni háború, a babiloni hódítás, Emmaus, Bét-Cúr, Jeruzsálem ostroma és még sok más. Az egyes csaták tárgyalását lényegre törő, jól áttekinthető adattár vezeti be, amely részletes információkkal szolgál az ütközetek helyszínéről, dátumáról, a hadvezérekről, a harcoló egységek számáról és jellegéről, valamint az egyes csaták végső kimeneteléről. Több mint kétszáz színes és fekete-fehér térkép, műalkotás és fénykép illusztrálja a kötetet, megismertetve az olvasót magukkal a csatákkal, a főszereplőkkel, illetve a korabeli harctéri taktikákkal. A Bibliai csaták nélkülözhetetlen kézikönyv mindenkinek, aki érdeklődik az ókor történelme iránt.
John Keegan - Az amerikai polgárháború
Az amerikai polgárháború az egyik leghosszabb és legvéresebb az újabb kor háborúi közül. Ugyanakkor az egyik legrejtélyesebb is. Az Egyesült Államok számtalan háborúja közül ez az, amelyik valóban érdekli az amerikaiakat, ha másért nem, azért, mert máig ebben esett el a legtöbb amerikai. A Dél népe elképesztő lelkesedéssel vállalta a katonáskodást. Bár a küzdelem a rabszolgaság miatt tört ki, a két országrész szembefordulásának mélyén máig érzékelhető életformabeli különbségek húzódtak meg. Művészek sokaságát ihlette meg, a történészeket azonban még ma is zavarba ejti. Története csak a napóleoni vagy a világháborúkhoz mérhetően bonyolult és ellentmondásos.
Az első modern - vagyis vasúton szállított, távírón irányított, gyáripari termékekkel felszerelt tömeghadseregek által vívott - háború történetéről írott könyvében John Keegan, a kiváló brit hadtörténész megfejti e háború földrajzi és vezetési viszonyainak, valamint hadászatának logikáját, és eligazít bennünket a konfliktus csataterein. Keegan ezzel a közérthető nyelven megírt munkájával teszi fel a koronát életművére, amelybe a hadtörténet több klasszikus művének megalkotásán túl beletartozik a NATO leginkább történelemtudatos tisztikarának, a Brit Hadsereg tisztjeinek az oktatása és nevelése is. Magával ragadó munkája a téma alapvető könyve.
Ismeretlen szerző - Magyarország az első világháborúban
A Romsics Ignác szerkesztette kötet neves szerzők tanulmányain keresztül mutatja be Magyarország részvételét a különböző frontokon folyó harcokban; a hátországbeli életet; a Monarchia tengeri és folyami ütközeteit; a hadifogság és a háború után megkötött békeszerződés részleteit. A fotókkal és mellékletekkel rövid életrajzokkal, dokumentumokkal kiegészített keretes anyagok segítenek átfogó képet alkotni a 20. század e vérzivataros éveiről.
Jankovics Marcell - A fa mitológiája
"A fa, mint az Idő szimbóluma - ez könyvem vezérmotívuma, legyen akár olyan időegységekről szó, mint a hét napjai, egy holdhónap, egy naptári év a maga ünnepi állomásaival, egy emberi élet, vagy világ teremtésétől az utolsó ítéletig tartó kozmikus sorsforduló...
De korunkban, amikor a természet, a környezet pusztítása lassan megfordíthatatlan folyamattá válik, és lassú halált okozó öngyilkossággal ér fel, minden jó szó, ami a fáról elhangzik, aktuális politikai tettnek számít, hiszen mi más lehetne szebb szimbóluma a kíméletre, törődésre szoruló természetnek, magának a fenyegetett Életnek, mint a FA?"
John Keegan - A hadviselés története
John Keegan, a sandhursti brit Királyi Katonai Akadémia hadtörténet professzora a tárgy világszerte legismertebb kutatói közé tartozik. Híres könyveiben olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a hadvezetés, néhány jeles hadvezér tevékenységét elemezve az ókortól a XX. századig, vagy a csata, mint emberi élmény, nevezetes ütközetek fényében - egymástól távol eső századok tapasztalatait vetve egybe, és általánosítva.
Jelen összefoglalása nem szűk értelemben vett hadtörténeti mű, hanem a fentebb jellemzett módszerrel elkészített, mindazonáltal a nagyközönségnek szánt áttekintés az ember, a társadalom és a harc, az erőszak és a háború viszonyáról, illetve ennek alakulásáról az emberi történelem során.Olyan új szemléletű szakmunka, amely a hadtörténetírás gyökeres átértelmezéséhez vezet, az ismert tényeket más megvilágításba helyezi, gyakorlatias és technikai, azaz szigorúan katonai szemszögből vizsgálva az eseményeket.
Meghökkentően új kép bontakozik ki például a napóleoni háborúkról: a katonák élelmezéséről, ruházatáról, testi megterheléséről, a fegyverek tűzerejéről, az általuk okozott sérülésekről, - arról, hogy mekkora az egyes ember és a társadalom teljesítőképessége, illetve harckészsége. Ezáltal a háborók indítékainak újszerű szempontjait is bevezetjük a kor tanulmányozásába.
Martin Collcutt - Marius Jansen - Isao Kumakura - A japán világ atlasza
A japán világ atlasza az átlagos olvasókhoz és utazókhoz szól, akik szeretnének fogalmat alkotni Japán gazdag kulturális örökségéről és a közegről, melyben mindez létrejött. Megértése, élvezete nem igényel különösebb jártasságot a japán történelem, földrajz, kultúra területén. Reméljük azonban, hogy sikerül lekötni azoknak az érdeklődését is, akik már jól ismerik Japánt. Az áttekintés a történelem előtti emberek kőszerszámaitól korunk gyermekeinek számítógépeiig terjed, és hasonlóan változatos a térképek válogatása is.
George T. Denison - A lovasság története
Korszakalkotó pillanata volt a történelemnek, amikor az ember lóraszállt. Megváltozik a világ képe. Felgyorsul az élet, a történelem üteme. A röghöztapadó ember vánszorgását felváltja a lórapattant ember száguldása. Megjelenik a ló a harctereken. Már a bibliában is olvashatunk a lovak hadászati jelentőségéről. Az asszir Salmanassar lovassága mindent elsöpör, ami az útjába áll. Nagy Sándor lovasrohamaival hódítja meg Keletet, Hannibál a numibiai könnyűlovasságot veti harcba Róma ellen. Kelet felől az első valóban lovas nép jelenik meg Európa történetében, a hunok. Vad ellenállhatatlan lovasrohamaik az Örök Város kapujáig viszik őket. Aztán Mohamed vallásának lovastörzsei indulnak meg, hogy a Próféta szent zászlaját az arab sivatagok után áthozták Európába, és leomlanak előttük Granada és Cordoba falai. Aztán a lovak cipelik a páncélos lovagokat Elő-Ázsia perzselő napja alatt a Szentföldért vívott háborúkban. Majd jön a fohász Európa templomaiban: "De saggitis Hungarorum libera nos Domine!" Pár száz évvel később újabb lovasroham porfelhői tűnnek fel Ázsia felől: Dzsingisz kán lovasai a föld kerületének negyedét hódítják meg szívós kis lovaikon. Változik a szín. A kalandor Cortez 16 lóval egy egész világrész meghódításának veti meg alapjait. III. Richárd egy országot kínál egy lóért. A marengói lovasroham Napóleont a csillagokig emeli, hogy egy másik lovasroham Waterloonál Szent Ilona szigetére vesse. A balaklavai halálroham repíti a halhatatlanságba az angol könnyűlovasságot. Aztán ott látjuk a lovakat az I. világháború vérzivataraiban, ahol sorsuk csak hősi halál lehet. A lovasrohamokat, csatatereket borító lovasok és lovak halálhörgése zárja le. Még egyszer felvillan a régi dicsőség a lengyel lovasság tragikus rohamában a német páncélosok ellen. A ló a II. világháborúban búcsúzott tragikusan, de nem dicstelenül a történelemből.
John Keegan - A csata arca
A világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka, "A csata arca" 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténet-tanára volt, és "A csata arca" volt az első könyve, amellyel azonnal nagyjelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal -köztük a második világháborút csapattisztként megjárt, és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel- töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.
Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amelyik a visszatekintés bölcsességével - és az íróasztal biztonságos fedezékéből - az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, "a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó szánalmas ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfia, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.
Winkler Gusztáv - A hadviselés művészete
A szerző az európai kultúrkör - hozzávéve Kis-ázsia, Mezopotámia és Egyiptom - térségének hadtörténetét mutatja be kötetében az első civilizációktól a magyar államalapításig. A bevezetés után a korai kultúrák (pl. Jerikó) és a katonai tevékenységek kezdeteinek rövid ismertetése található. Az ezt követő, időrendileg tagolt fejezetek az államszervezeti fejlődés állomásait követik, melyekből átfogó képet kaphatunk az ókori kelet birodalmainak (pl. hettiták, babiloniak, egyiptomiak, perzsák), valamint a görögök és a rómaiak hadművészeti fejlődéséről. A kötetben a kora-középkor államainak (pl. Bizánc, Frank Birodalom) jelentősebb hadtörténeti momentumai is helyet kaptak, melyek sorát a magyar kalandozások összefoglalása zárja. Az általános fegyvernemi és taktikai ismertetések mellett az erődépítészet fejlődése, csataleírások és hadmozdulat-elemzések is áttekintésre kerülnek, melyek révén részletesebb ismeretek szerezhetőek a történelem híresebb, általában csak évszámként ismert ütközeteiről és hadjáratairól. A rövid, lényegre törő leírásokat csatatérképek és hadmozdulat-vázlatok illusztrálják, a kiadványt időrendi táblázat, irodalomjegyzék és tárgymutató zárja. Beszerzése - az állomány figyelembevételével és a kisebb pontatlanságok ellenére - szakkönyvtárak és általános gyűjtőkörű könyvtárak részére is ajánlható.
Geoffrey Regan - Oroszlánszívűek
1187. október 2-án Szaladin szultán elfoglalta Jeruzsálemet, miután a Tibériás-tó melletti csatában legyőzte Guido jeruzsálemi királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát. II. Vilmos szicíliai normann király azonnal hajóhadat indított a Szentföldre, és a három leghatalmasabb keresztény uralkodó – I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király – összefogva szent háborút indított. Ezzel vette kezdetét a harmadik keresztes hadjárat, amely a 12. század, de talán az egész középkor két legkiemelkedőbb alakjának erőpróbája volt. Az egyik oldalon az iszlám „oroszlánszívű” állt, Szaladin, míg a másikon a nyugati frankok legnagyobbika, Richárd angol király. A 12. század és a keresztes hadjáratok egészének összefüggéseibe helyezve mindkét ember saját kora fölé emelkedett: Richárd katonai zseniként, Szaladin pedig az iszlám nemes, „szent királyaként”. Geoffrey Regan angol hadtörténész munkája amellett, hogy két rendkívüli, de emberi gyengeségektől sem mentes történelmi alakot helyez a középpontba, a 12. század vadregényes történetére nyit ablakot, és megismerteti az olvasóival azt a konfliktust, amely mind a mai napig megosztja a Közel-Keletet.
Colin Renfrew - Paul Bahn - Régészet
Colin Renfrew az elmúlt évtizedek talán legkiemelkedőbb angol őstörténésze: ezt a művét világszerte alaptankönyvként használják. A kötetet tudománytörténeti áttekintés vezeti be, majd végigveszi azokat a problémákat, amelyekkel a régész a munkája során találkozhat. Tárgyalja a régészeti adat természetét, a tereprégészet módszereit, a kormeghatározási eljárásokat. A szokásosnál nagyobb teret szentel a történetiség felé mutató témáknak, így részletesen tárgyalja a társadalom, a környezet, a táplálkozási szokások, a technológia, a kereskedelem, a művészet, a vallás, az emberi test, a demográfia és a kultúra változásainak régészeti problémáit. Bemutat néhány nagy régészeti vállalkozást is, és számos esettanulmányt, majdnem ezer képet, ábrát, grafikont tartalmaz. Magyar nyelven ez az első, a régészet egészét átfogó tankönyv. Újszerű történeti-antropológiai szemlélete miatt a régészek mellett a történészek, az antropológusok és a néprajzosok is haszonnal forgathatják.
Antony Beevor - A D-nap
A D-nap még Sztálint is csodálattal töltötte el. "Az egész háború folyamán nem került sor ehhez hasonló vállalkozásra" - írta Churchillnek. Akik részt vettek a La Manche túlsó partjáról indított invázióban, legyenek katonák, tengerészek vagy repülősök, sohasem fogják elfelejteni a látványt. Természetesen a német védők sem, akiket csak az utolsó pillanatban riadóztattak a normandiai partokon. Ez volt a valaha összegyűjtött legnagyobb inváziós flotta.
A vállalkozás nagysága és az aprólékos tervezés példa nélkül álló volt, és bár a hídfőállásokat a tervek szerint sikerült elfoglalni, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a csata következő fázisa sokkal nehezebb lesz, mint azt bárki gondolta volna. Normandia vastag sövényei a védőknek kedveztek, és a németek, különösen a Waffen-SS hadosztályok ravaszul és kétségbeesett vadsággal küzdöttek. Ahogy egyre mélyebben hatoltak a szárazföld belsejébe, a brit, kanadai és amerikai erők olyan harcokba keveredtek, melyek ádázságukban gyakran felvették a versenyt a keleti fronton vívott ütközetekkel.
A veszteségek egyre nőttek, akárcsak a feszültség mindkét oldal parancsnokai között. A harcmezők között vagy a szövetségesek bombázásaiban csapdába esett francia civilek elmondhatatlan gyötrelmeken mentek keresztül. Még a felszabadulás örömének is megvolt az árnyas oldala. A Franciaország északi részén vívott csata nem csak egy generációt jelölt meg, hanem az egész háború utáni világot, és nagymértékben befolyásolta az Amerika és Európa közötti kapcsolatokat.
A _D-nap_ eddig mellőzött, új dokumentumokat használ fel fél tucat ország több mint harminc archívumából, és így válik a normandiai csata eddigi legszemléletesebb, legalaposabb beszámolójává. Akárcsak a _Sztálingrád_ és a _Berlin, 1945 - Az összeomlás_ esetében, Antony Beevor magával ragadó narratívája hűen közvetíti a valódi háborús tapasztalatokat.
William Urban - A teuton lovagok - A lovagrend hadtörténete
• A lovagrend új és fontos története
• A középkori német keresztesek élete és cselekedetei
• Felöleli Európa történelmének 500 évét
A teuton lovagok valaha hatalmas és harcias résztvevői voltak a szent háborúnak. Történetük nagyrészt keresztes háborúkból és küzdelmekből állt. Ellenségeik féltek tőlük, de a keresztény világ tisztelte őket, és a Baltikumot és Észak-Németországot kézben tartva olyan félelmetes uralmat építettek fel, mely több mint 300 évig élte virágkorát Közép-Európában.
Ez a fontos új könyv áttekinti a lovagrend megkapó történetét és felemelkedését; harcaikat a pogány poroszokkal; háborúik sorozatát Lengyelországgal és Litvániával; összecsapásukat Alekszandr Nyevszkij Oroszországával; és fokozatos hanyatlásukat a XIV. században. A könyv bővelkedik drámai epizódokban – mint a csata a befagyott Peipus-tavon 1242-ben, vagy a tannenbergi katasztrofális vereség –, de elsődleges témája a hatalom megtartásáért évről évre vívott küzdelem, a betörések és portyázó bandák visszaverése, és a hitetlen ellenfelek ellen vívott keresztes háború. És a keresztes háború volt az – bátorságukat fitogtató, merész és lovagias lovagjaival –, ami leginkább jellemezte és életben tartotta ezt a katonás, győzedelmes szent rendet.
William Urban története közérthető és megragadó stílusban térképezi fel a rend felemelkedését és bukását, rávilágít a lovagok régóta félreértett tetteire és indítékaira.
Ismeretlen szerző - Sorsfordító ütközetek
A világtörténelem 30 híres csatájának - köztük Marathón, Cannae, Höchstädt, Trafalgar, Austerlitz, Waterloo, Gettysburg, Verdun, Sztálingrád, Normandia - átfogó, gazdagon illusztrált ismertetése.
Színes ábrák és térképek a sorsdöntő manőverekről, a szembenálló felek stratégiájáról.
Több mint 250 színes és fekete-fehér fotó, illetve további illusztrációk az egyes korszakok egyenruháiról, az ütközetek legnagyobb egyéniségeiről, a háborús taktikákról és a fegyverzetekről.
James Reston - Isten katonái
James Reston könyve a tizenkettedik század keresztény és muzulmán világának összecsapását jeleníti meg. A legendás Oroszlánszívű Richárd és az iszlám eszményi vezérének tartott Szaladin kettős életrajzát olvashatjuk a harmadik keresztes háború és az azzal szemben vívott dzsihád történetén keresztül. Az Isten katonái a két központi alak életét felelevenítve a korszak legszenvedélyesebb indulatait ütközteti. A lovagiasság romantikus eszményét megtestesítő Oroszlánszívű Richárd személyisége a maga teljességében jelenik meg, nem kendőzve el ellentmondásosságát sem. Reston megvizsgálja a vérengző keresztes háborúban betöltött szerepének sötétebbik oldalát, de nyíltan tárgyalja Richárd homoszexualitását is. Másrészt Szaladin lenyűgöző portréja teszi életszerűvé a bölcs, kulturált szultán képét, aki Szíria és Egyiptom egyesítésével megvalósította az arabok régóta dédelgetett álmát, aki Jeruzsálem elfoglalásával nemcsak a harmadik keresztes hadjárat életre hívója volt, hanem dzsihádjával az arab világ epikus hősévé is vált.
A könyv méltán tarthat számot a kor szerelmeseinek, a történelmi és kalandregények kedvelőinek egyaránt. Miközben magával ragadja az olvasót az adott történelmi korba, a két kimagasló vezéregyéniség nem mindig nemes célokért folyó küzdelmét mutatja be szinte már provokatív jelleggel. Kelet és Nyugat harca ismét fellángolt - gondoljunk akár a legutóbbi idők eseményeire - pedig mindennél aktuálisabbá teszi a művet, rávilágítva annak gyökerére.
Kelly DeVries - Az ókor nagy csatái - i. e. 1285 - i. sz. 451
A többszerzős könyv az antik történelem húsz nagy ütközetét tekinti át, a Kr. e. 1285-ben a hettiták és egyiptomiak között lezajlott kádesi/quádesi csatától a 451-ben a hunoknak a nyugat-rómaiakkal és barbár szövetségeseikkel (alánok, nyugati gótok) vívott Catalaunumnál vívott küzdeleméig. Az amerikai történészektől származó munka minden összeütközést ugyanazon szerkezetben ismertet. Először mindig összegzést közöl az alapvető adatokkal: ki, mit, hol, mikor, miért tett, milyen eredménnyel. Hasonlóan állandó elem egy térképvázlat a csata tágabb helyszínével és az összeütköző felek erőinek számszerű felsorolása. Külön oldalpárra kerültek a "színes taktikai áttekintő térképek", melyeken a hadi események minden egyes momentuma összegyűjtve kerül rögzítésre. A fejezetek szövegének felépítése: a háttér és előzmények bemutatása érthetően ez teszi ki a legnagyobb részt , magának az ütközetnek a leírása, végül "a csata után" történtek elmesélése. Több mint 200 ábra a térképek mellett szerkezeti rajzok és fényképek, ismert és elfeledett műalkotások reprodukciói segítik az olvasót, hogy jobban megismerje nemcsak az egykor történteket, hanem az azóta eltelt koroknak a valahai eseményekről kialakított elképzeléseit is. Különösen hasznosak a hadrendről, a fegyverzetről és hadieszközökről készített ábrák. Az áttekintést segíti az ókort hadtörténeti szempontból összefoglaló bevezető és a könyv végén található - angol és magyar - bibliográfia, valamint alapos, egyesített tárgy-, név- és helymutató is.
Ismeretlen szerző - A hadviselés művészete II.
Melyik a legzseniálisabb Napóleon győzelmei közül? Milyen harcászati megoldásokat alkalmazott Montgomery El-Alameinnél? Ezekre és sok más izgalmas kérdésre ad választ a legutóbbi négy évszázad legkiemelkedőbb hadvezéreiről összeállított pazar tanulmánygyűjtemény. Valamennyi hadvezért tömör és információgazdag tanulmány mutatja be és minden életrajzhoz kapcsolódik egy-egy jelentős hadi sikert ismertető, csata- vagy hadjárat-vázlat is, színes térképpel.