Drakula ​gróf válogatott rémtettei

Robert Louis Stevenson - Dr. ​Jekyll és Mr. Hyde különös esete
Az ​először 1886-ban megjelent _Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete_ - a három évvel korábban publikált ifjúsági kalandregény, _A kincses sziget_ mellett - Robert Louis Stevenson (1850-1894) legismertebb műve. Az önmagán kísérletező orvosról és az általa létrehozott második - gonosz - énjéről szóló rémtörténet azon túl, hogy rendkívül izgalmas olvasmány, nagyon fontos és érdekes kérdéseket is felvet az orvosok - vagy általánosabban a tudósok és feltalálók - felelősségével, illetve az ember kettős természetével kapcsolatban. Stevenson e kisregénye igazi csemege azok számára, akik többre vágynak a ma oly divatos - gyakran rémesen bugyuta - horrortörténeteknél. Szerb Antal _A világirodalom történeté_ben a következőképpen méltatja a szerzőt: „Aki megőriz magában annyi fiatalságot, hogy felnőtt korában is szívesen olvassa Jókai regényeit, annak Stevenson is nagyon kedves marad.”

Bret Easton Ellis - Amerikai ​psycho
Irodalmi ​alkotás nagyon ritkán képes olyan világraszóló botrányt kelteni, amilyen az Amerikai Psychót övezte. Kiadók, amelyek már szerződést kötöttek a mű megjelentetésére, és előlegképpen súlyos összegeket fizettek a ki Ellisnek, sorra visszakoztak, és elálltak a publikálástól. Ez a könyv nemegyszer átlépi az elviselhetőség küszöbét. Amit írója a perverzió és az erőszak tombolásáról elgondol és leír, az kívül esik a normális ember felfogóképességének és erkölcsi érzékének határain. Amit azonban ezzel közöl, az értelmezhető és megítélhető: megrendít, felkavar, s könyörtelenül szembesít egy olyan világgal, amelyre - ha mégoly kelletlenül is - ráismerünk. A regény főalakja Pat Bateman, huszonhat éves yuppie a Wall Streetről; intelligens, jóképű, elegáns és gazdag fiatalember. Lételeme a csillogó felszín: a legdivatosabb és legdrágább holmikban jár, a legfelkapottabb éttermekben vacsorázik barátaival és soros barátnőivel, ízlése ételben-italban főúri, fényűző lakása tömve a csúcstechnológiát képviselő szórakoztató-elektronikai szerkentyűkkel, véleménye a zenétől a politikáig mindenről naprakész. De Bateman valójában értéket, mértéket nem ismerő pszichopata szörnyeteg, aki a belsejében tátongó űrtől szexorgiákkal, egyre rafináltabb kéjgyilkosságokkal, sőt kannibalizmussal igyekszik menekülni - mindhiába. A nyolcvanas évek második fele óta nemzedékének legjelentősebb írójaként számon tartott Bret Easton Ellis könyvének lapjain az amerikai álom helyébe lidérces rémálom lép: az Amerikai Psycho egy irányt vesztett, erőszakban tobzódó, anyagiasságba fulladó kultúra egyöntetűen sötét, kiutat nem mutató, döbbenetes erejű látomása.

Anne Rice - Interjú ​a vámpírral
Mindenkit ​érdekelnek a vámpírok. Évszázadok óta foglalkoztatják a képzeletet, hátborzongató történetek hősei, elkárhozott, démoni teremtmények, az éjszaka gyönyörű vadászai, akik embervérre éhezve lesnek gyanútlan áldozataikra. Ezek a mesék olyannyira lenyűgözőek, hogy egyesek szinte már megszállottan rajonganak értük. Talán éppen ezek a gondolatok jutnak eszébe annak az ifjú újságírónak, aki egy nap különös felkérést kap: valaki, aki azt állítja magáról, hogy vámpír, szeretne interjút adni neki. Ám bármire is számít, egy különc pozőr helyett valódi démont talál. A döbbent riporter szeme előtt megelevenednek a mesék, életre kelnek a legendák, s míg a különös, korszakokon átívelő történet kibontakozik, megismerhetjük egy szörnyeteg emberi lelkét, vágyait, ösztöneit, évszázados kutatását igazságok és válaszok után, s megtudhatjuk, hogy az egyetlen dolog, ami enyhítheti az örök élet kínját, a szerelem. _Anne Rice regényéből Tom Cruise, Brad Pitt és Antonio Banderas főszereplésével készült film, mely a vetítését követően szinte azonnal kultikussá vált a vámpírfilmek között._

Anne Rice - A ​Kárhozottak Királynője
Akasa, ​minden vámpírok ősanyja felébred hatezer éves álmából. Isteni hatalomra tör, hogy "megmentse" az emberi fajt. Először azonban szembe kell szállnia Lestat-val, a nagyhatalmú vámpírral, akinek mélységes elkötelezettsége az élők mellett fenyegeti minde kárhozott létezését...

Jane Austen - Értelem ​és érzelem
„Könyörgöm, ​könyörgöm, szedd össze magadat, és ne áruld el minden jelenlévőnek, hogy mit érzel!” – szól a józan gondolkodású, higgadt Elinor szenvedélyesen romantikus, impulzív húgára, Marianne-re, akit szerelmi csalódása halálos kétségbeesésbe kerget. A 18.-19. század fordulóján a pénz s az önérdek uralkodik Angliában. A két Dashwood nővérnek, akiknek se vagyona, se rangja, keményen meg kell küzdenie az előítéletekkel és a gazdagság előjogával, hogy elnyerjék a férfit, akire szívük igaz szerelmével vágyódnak. A mások iránt megértő, végtelenül tisztességes Elinor fegyvertelen az olyan szerencsevadászokkal szemben, mint vetélytársnője, Lucy Steele, s Marianne, aki megingathatatlanul hiszi, hogy érzelmei hűek a valósághoz, egy gátlástalan férfi hálójába keveredik. Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, s természetesen reményről és boldogságról mesél, s közben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest a világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat. A regény végén Elinor és Marianne természetesen révbe ér, a szívek meggyógyulnak, s az élet megy tovább - ám addig a szerző szórakoztató események és figurák végtelen sorát vonultatja fel, s szerez velük az olvasónak felejthetetlen élményt.

Jane Austen - Meggyőző ​érvek
Anne ​Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják. Annak idején családja és barátai lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül. Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet - csak Anne Elliot nem… A Meggyõzõ érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.

Lev Tolsztoj - Anna ​Karenina
Sok ​regény szól a házasságtörésről, mind közül a leghatalmasabb Tolsztoj Anna Kareniná-ja. Karenina szerelmét és megsanyargatását egy évszázad múltán is közel érezheti magához az olvasó, noha az Anna körül zsibongó nagyvilági társaság elegáns könyörtelenségének rajza immár csak híradás az elsüllyedt történelemből. "A világirodalom legnagyobb társadalmi regénye" - Thomas Mann méltatta így az Anna Kareniná-t - egyszerre volt Tolsztoj művészi búcsúja a szerelemtől és gondolati előkészülete a prófétaszerepre. Egy kötetben szinte két regény: Annáéban Tolsztoj elmondhatta mindazt, amit az érzéki rajongásról egyáltalán tudott, és amit csak művészi alakban mondhatott el, Levinében pedig megfestette önarcképét, a helyzetével erkölcsileg meghasonlott földesúrét, akinek önvizsgálatát és felismeréseit később már csak röpiratok nyelvén vagy a gondolatnak szigorúan alárendelt szépprózában tudta megfogalmazni.

Virginia Woolf - Orlando
Orlando, ​a költői hajlandóságú, gyönyörű nemesifjú az Erzsébet-kori Angliában látta meg a napvilágot. Életében szerepet kap Shakespeare, kalandjai során megismerkedik és kapcsolatba kerül egy szép, de csapodár orosz hercegnővel, magával a királynővel, a nagy Erzsébettel, a londoni alvilág számos tagjával, egy előkelő román hölggyel, a török szultánnal, egy csapat vándorcigánnyal. Törökországban nemet vált, majd Angliába hazatérve átcsöppen a XVIII. századba s a korabeli irodalmi szalonokba. A század nem nyeri el a tetszését, átvált a XIX.-be – mind közül a legálszentebbe, a dagályos építészet, a krinolinok és a jegygyűrűk világába. Férjhez megy, s végre kiadják több száz éven át készült remekművét, egy hosszú költeményt. Utoljára a XX. században látjuk, hever az ősi otthon tölgyfája alatt, próbál rendet tenni sokféle megtestesülése között, s várja haza férjét, a hajóskapitányt – akiről talán csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy férfi-e valóban. Különös, szertelen, merész regény – tónusa néha elbűvölő, néha infantilis, aztán maróan szatirikus meg egészen személyes is, s mintha azt üzenné, mindnyájan androgünök vagyunk, s nem mindig tőlünk függ, hogy melyik „nemünk” dominál. Az első angol kiadást az írónő szerelme-barátnője, Vita Sackville-West férfiruhás fotói díszítették. Virginia Woolf (1882–1941) a modern angol próza, a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője és legnagyobb hatású művelője, a Bloomsbury-kör nevű irodalmi csoport alapítója, amelyben a XX. század első felének legjelesebb angol művészei és tudósai (T. S. Eliot, E. M. Forster, Lytton Strachey, J. M. Keynes) tevékenykedtek. Fontosabb regényei: Mrs. Dalloway (1925), A világítótorony (1927), Orlando (1928), Hullámok (1931), Felvonások között (1941). Forrás: http://www.europakiado.hu/index.php?l=h&s=3&n=519

Harper Lee - Ne ​bántsátok a feketerigót!
A ​Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.

Darren Shan - Rémségek ​Cirkusza
Darren ​Shan átlagos iskolásfiú mindaddig, amíg meghívást nem kap a Rémségek Cirkuszában, míg nem találkozik Madame Octával, az idomított pókkal... míg szemtől szembe nem kerül az éjszaka teremtményével... Darren és barátja, Steve, halálos csapdába esnek. Darrennek alkut kell kötnie az egyetlen személlyel, aki megmentheti Steve életét. Csakhogy ez a személy nem ember. Őt csak a vér érdekli. "Lenyűgöző könyv... fordulatokban gazdag meséje felkelti az olvasó kíváncsiságát a folytatásra." J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzője

Bram Stoker - Drakula, ​a vámpír
Drakula, ​a Kárpátok véres kezű ura, éjjelente hátborzongató kalandra indul. Áldozatait nem válogatja meg, és lehetetlen megmenekülni előle... Jonathan Harkert meghívja a várába, hogy írja meg az élettörténetét. Ekkor még nem tudja, hogy Drakula vára maga a rémálom. Jonathan Harker naplóján keresztül átélhetjük azt a borzalmat, mely során a szörnyű igazság kiderül. Megpróbálja megfékezni a gonoszt, aki ezen közben Angliában szedi újabb áldozatait. Versenyfutás kezdődik az idővel. A tét: az újabb és újabb áldozatok élete vagy halála.

Stephen King - A ​halálsoron
A ​Cold Mountain fegyház E blokkjában, a siralomházban, néhány rab várja, hogy elérkezzen az idő, amikor végig kell mennie a halálsoron, melynek a végén ott magasodik a villamosszék, az Öreg Füstös. Mindnyájukat - Eduard Delacroix-t, a keszeg kis franciát. "Vad" Billy Whartont, az eszelős fiatalembert, és John Coffeyt, a hatalmas termetű, folyvást könnyező négert - főbenjáró bűnért, többszörös gyilkosságért ítélték halálra. Paul Edgecombe, a blokk lelkiismeretes főfoglára azonban bizonyos meglepő, mondhatni, csodás események hatására úgy érzi, néhány dolognak utána kell járnia. Lehet, hogy a három halálraítélt közül az egyik ártatlan? S ha igen, vajon módjában és hatalmában áll-e tennie is valamit ez ügyben, Hisz Paul tudja, milyen óriási kockázatot vállal megbízható munkatársaival együtt, nemcsak az állásukat veszíthetik el, de ők maguk is börtönbe kerülhetnek. Amikor megtudja az igazságot, nincs sok választása… Stephen King letehetetlenül izgalmas, feszes regényét - melyből nagy sikerű film is készült Tom Hanks és Michael Clarke Duncan főszereplésével - most egy kötetben izgulhatja végig, Kedves Olvasó!

Anne Brontë - Wildfell ​asszonya
"... ​megpillantottam egy feketébe öltözött, magas, előkelő nőalakot. Arcán olyasmi tükröződött, ami, ha egyszer látta az ember, arra késztette, hogy ismét szemügyre vegye. Haja hollófekete volt, hosszú, fényes csigákba fésülve... arcbőre tiszta és sápadt; hosszú, fekete pillái elfedték szemét, szépen kirajzolt szemöldöke azonban kifejező volt; boltozatos homloka értelemre valló, orra tökéletes sasorr, arcvonásai hibátlanok - csak az orcája és a szeme volt kissé beesett, ajka pedig, noha szép vonalú, kissé keskeny, szorosra zárt, ami, úgy véltem, nem vall nagyon engedékeny vagy nyájas kedélyre..." - ilyennek ismeri meg a wildfelli kastély titokzatos úrnőjét az ifjú és kissé komolytalan kisbirtokos, Gilbert Markham. Anne Bronte, híres nővéreinek, Charlotte-nak és Emilynek legfiatalabb testvére, a szinte kötelező "guvernant"-regény, az Agnes Grey (1846) után írta meg főművét, a Wildfell asszonyá-t (1849). Anne Bronte is a korabeli szegény papkisasszonyok szokásos útját járta: nevelőnősködött módos családok csemetéi mellett. És - akárcsak nővérei - ő is írt, verseket, regényeket, míg fiatalon, huszonkilenc évesen el nem vitte őt is a Bronte család ősi ellensége: a tüdővész. Sok fényt, boldogságot nem ismert - nagy regénye lapjain mégis meg-megcsillan a korát meghazudtoló bölcsességből fakadó, mindent megbocsátó szívbéli derű. A kerettörténetet elbeszélő Gilbert könnyed életfelfogású ifjúból a szemünk láttára válik érett férfivá - a könyv zömét pedig Helennek, a környéken sok szóbeszédet keltő, magányos, gyönyörű, fekete ruhás asszonynak a naplója teszi ki.

Murakami Haruki - A ​kurblimadár krónikája I–III.
Tokió ​külvárosában egy Okada Toru nevű munka nélküli fiatalember először csak felesége elveszett macskája keresésére indul, idővel aztán rádöbben, hogy a felesége is elhagyta. A város békés felszíne alatt rejtőző föld alatti világba keveredve különös ismeretséget köt egy testvérpárral, akik a görög szigetvilág két tagjáról kapták a nevüket. A szomszédban lakó bolondos lány révén beavatást nyer a parókakészítés rejtelmeibe, egy nyugalmazott tiszt pedig a mandzsúriai háború tapasztalatait osztja meg vele. A zenekedvelő és rezignált Toru titokzatos állást vállal az inkognitójukat messzemenőkig őrző Szerecsendiónál és Fahéjnál, s eltűnt háziállatának és házastársának felkutatása miatt szó szerint sötét és mély kútba kell alászállnia. Murakami valóságot és misztikumot ötvöző regényének felzaklató történeteit az elbeszélés szenvtelen nyugalma ellensúlyozza, feszült kíváncsiságot ébresztve az olvasóban, aki az események sodrásának engedve képtelen letenni a könyvet. A lapok közül pedig minduntalan kihallatszik a világ mozgásban tartásáért felelős, láthatatlan kurblimadár hangja: gíííííííí...

Borisz Akunyin - G. Cshartisvili - Temetői ​történetek
A ​londoni Highgate temetőben egy vámpír ólálkodik: Karl Marx holtteste, aki a temetőbe ellátogató kommunisták vérét szívja, hogy teste halála után is megmaradjon... A párizsi Pere Lachaise-ben valaki fölnyitja Oscar Wilde sírját, s ellopja az író gyűrűjét, amiért szörnyű árat kell fizetnie... A jokohamai Külföldi temetőben Eraszt Fandorin nyomozza ki a Halál Pókjának valódi kilétét... A New York-i Green-Woodban egy orosz emigráns borzalmas oroszrulettet játszik egy gyönyörű, fátylas nővel... A moszkvai Régi Doni temetőben Szalticsiha, a legendás, XVIII. századi bojárasszony, aki százharminckilenc embert kínzott halálra, máig is szeretőjét várja… Borisz Akunyin, a Fandorin-sorozat világszerte népszerű szerzőjének kísértettörténeteit és kriminovelláit a világ egy-egy híres temetője ihlette. Ezúttal azonban Akunyin társszerzőt is választott magának: Grigorij Cshartisvilit, azaz írói énjének másik felét, aki hazájában eddig is ismert irodalomtörténész és japanológus volt. A novellákat így kiegészítik Cshartisvili esszéi a hat híres temető legendáiról, hangulatáról, nevezetes halottairól... s arról is, amiért ez a kötet valójában megszületett: hogy szerzője miként néz szembe a halállal, s különböző népek, kultúrák halálkultuszait megismerve önmaga számára meg tudja-e könnyíteni a halál elfogadását... Vagy ahogy maga szerző írja: „...a végén még az derül ki, hogy az ember azért rohangált le-föl a temetőkben, mert elérte azt a kort, amikor már szeretne kiigazodni a halál természetét illetően. De nem, ez nem egészen így van. A titok természetét nem lehet kiismerni, azért titok, mert nincs semmilyen természete. Sokkal helyesebb, ha azt mondom: meg akartam érteni, mi a halálfélelem. És meglehet, ezzel egyszer s mindenkorra meg akartam szabadulni tőle. Vagy legalábbis reményhez akartam jutni, hogy ez elvileg lehetséges.”

Jonathan Safran Foer - Rém ​hangosan és irtó közel
Mit ​tegyen az ember, ha Manhattanben él, kilencéves, és feltaláló, ékszertervező, ékszerkészítő, amatőr entomológus, frankomán, vega, origamista, pacifista, dobos, amatőr csillagász, számítógép-tanácsadó, amatőr régész, továbbá ritka pénzérmék, természetes halált halt pillangók, miniatűr kaktuszok, Beatles-kegytárgyak, féldrágakövek és egyebek gyűjtője? Mit tegyen az ember, ha kilencéves, és 2001. szeptember 11-e óta nem látta az apját? Ha nincs más fogódzója, csak a régi holmik, és az üzenetrögzítő magnószalagja apja utolsó telefonhívásaival, amit el kell rejtenie az anyja elől? Mit tegyen, ha talál egy titokzatos borítékot az apja szekrényében, amelyben csak egy kulcs lapul, és a papíron egyetlen szó: Black? Viszonylag egyszerű: fel kell keresni az összes Black nevű embert New Yorkban, és megtudakolni, hogy milyen zárat nyit a kulcs. Ami 216 lakáscím. Vagy megkeresni a zárat, bár minden 2777-ik másodpercben egy újabb zár születik New Yorkban. Kissé bonyolítja a dolgot, hogy hősünk betegesen retteg a tömegközlekedéstől, ezért mindenhova gyalog megy. És persze számos más megválaszolandó kérdés akad. Vajon szerelmes lesz-e még egyszer a mama? Ki a titokzatos bérlő, aki beköltözött a nagyihoz? Mit rejt a magnószalag, amin a papa utolsó üzenetei vannak? Erre ad választ Jonathan Safran Foer, a világsikert aratott Minden vilángol írójának új, több nemzedéken átívelő családtörténete, amelyből megtudhatjuk, hogy néha még az se segít, ha az ember feltalál "egy spéci vízelvezetőt, amelyik végigmegy minden New York-i párna alatt, és a víztározóba vezet. Amikor az emberek álomba sírják magukat, a sok könny mind ugyanoda folyik, és reggel az időjárás-jelentésben bemondhatják, hogy a Könnyek Vízgyűjtőjében csökkent vagy nőtt a vízszint, és akkor mindenki tudná, hogy New Yorkban az emberek milyen szomorúak." Megrendítő történet, egy elképesztő intelligenciájú és képzelőerejű kisfiú odisszeiája, aki a World Trade Center összeomlásakor eltűnt papáját keresi.

John Le Carré - Suszter, ​szabó, baka, kém
Az ​angol hírszerzés legfelsőbb soraiban egy áruló rejtőzik, egy beépített ügynök, aki magának Karlának, a szovjet kémfőnöknek jelent. Amit az áruló tud, tudja Karla is. A Körönd legféltettebb titkait. A beépített és alvóügynökök nevét és címét. Mindent. És hogy teljes legyen a kép, Karla az ügynökén keresztül gondosan kiválogatott, meg- vagy átírt információkat juttat el az angoloknak, akik ezekkel a kémjelentésekkel próbálják megerősíteni a pozíciójukat az amerikaiaknál. A legtöbben azt sem hajlandóak elismerni, hogy baj van. A legtöbben még csak bele sem mernek gondolni abba, hogy az áruló révén Karla minden egyes lépésükről tud. A legtöbbek szerint minden a legnagyobb rendben van. Kivéve George Smiley-t, a csendes, kövérkés és nyugdíjas egykori hírszerzőt, aki állhatatos munkával, bulldogkitartással és legendássá vált kihallgatási technikájával csapdát állít a soraikba férkőzött szovjet kémnek, és rajta keresztül Karlának, örök ellenfelének, a titokzatos szovjet kémfőnöknek.

J. R. R. Tolkien - A ​Gyűrűk Ura
A ​Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig - legalábbis terjedelmét tekintve - alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a három vaskos könyvben, amikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, amikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az ember fajnak. Különös világ ez az emberfölötti - vagy emberalatti - lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs.

Charles Dickens - Karácsonyi ​ének
A ​szőrösszívű Scrooge úr, a -zaklató, szipolyozó, zsugori, kapzsi vén bűnös-, akinek a karácsony is csak olyan nap, mint a többi, dühvel és megvetéssel nézi az emberek ünnepi készülődését. Kidobja a karácsonyi énekeket kántáló koldus kisfiút és a szegényeknek gyűjtő úriembert egyaránt, kiszipolyozott írnokát is felmondással fenyegeti. Este, hazatérve magányos házába jelenést lát: meglátogatja Marley, rég halott üzlettársa, s bejelenti három további szellem érkezését. Az első a régi karácsonyok szelleme, aki végigvezeti Scrooge urat saját hajdani életén, s elfelejtett, fájó emlékeket elevenít föl benne. A második az új karácsony szelleme, aki felnyitja Scrooge szemét a körülötte élők sorsára, nyomorúságára és vidámságára, szenvedéseikre és emberségükre. Végül a harmadik, a jövő szelleme megmutatja neki saját, ijesztő, magányos halálát. Scrooge urat a jelenések új emberré teszik: más szemmel kezdi látni a világot, karácsonyi pulykát küld írnoka családjának, ellátogat megvetett unokaöccséhez, s jó barát, jó gazda, jó szomszéd válik belőle. Dickensnek ez az 1843-ban írt kis tanmeséje már az érett mester keze nyomát viseli magán: remekmű, melynek nem hervad a népszerűsége sem.

Szabó Magda - Bárány ​Boldizsár / Sziget-kék / Tündér Lala
Szabó ​Magda sokműfajú író: regényei, novellái, versei, drámái, útirajzai mellett méltán arattak nagy sikert költői szépségű és nevelő értékű fijúsági művei. A Bárány Boldizsár (1958) című verses mese atmoszférateremtő erejével, sziporkázó ötleteivel, játékos rímeivel, kivált pedig a jóság és gonoszság harcának példázatos ábrázolásával gyerekirodalmunk legnemesebb hagyományainak örököse. A Sziget-kék (1959) utópiája gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szólt: fordulatos történetével az emberiség mindenkori nagy eszményei, az igazságosság, szabadság és bölcsesség hármasegységét tükrözi. A Tündér Lala (1968) főhőse, a tündérkirálynő fia, az ármánykodással, hazugsággal, különös törvényekkel és fegyelemmel kormányozott országból a földiek halandók, egyszerű emberek közé vágyódik, mert ráébred, hogy kívánságaink beteljesülése csak akkor igazi öröm, ha meg kell küzdenünk érte.