Fizika és tréfa, kémia és élvhajhászat, történelem és biológia és pszichológia és filozófia, minden, ami emberi és embertelen. Magasztos eszmék és alantas vágyak, kabbala és képregényhősök, kábító- és serkentőszerek, perverz alakok és a még perverzebb világszellem a fikció labirintusában. És egy abszurd mesébe illően gyarló messiás, a II. világháború Ulisszesze, akinek talányos merevedése megjósolja a náci rakétaisten eljövetelét.
Thomas Pynchon az egyik legismertebb és legismeretlenebb szerző, akinek életműve világszerte milliók könyvtárába került, s akinek életműve nélkülözhetetlen egyetemi tananyag; ugyanakkor kerüli a nyilvánosságot, nem jelenik meg a díjátadókon, és tizenéves kora óta nincs róla publikus fénykép. A Súlyszivárványt 1974-ben Amerika legnagyobb könyves díjával, a Nemzeti Könyvdíjjal tüntették ki, Pynchon neve pedig azóta minduntalan feltűnik a Nobel-várományosok listáján. Már életében monográfiák, kalauzok és tanulmánykötetek jelennek meg munkásságáról. Szinte minden tíz évben kiadnak tőle egy regényt, mely terjedelmével, témájával és káprázatos nyelvi nívójával is beszakítja az olvasók asztalait, és az irodalom újragondolására készteti kritikusait.
A mostani magyarországi kiadással – 35 évvel a könyv első (amerikai) megjelenése után – a Súlyszivárvány végre nálunk is, ahogy mindenütt, az olyan, hozzá hasonlóan fajsúlyos művek sorába léphet, mint az Ulysses; Az eltűnt idő nyomában; a Bűn és bűnhődés; a József és testvérei, vagy a Száz év magány.
Kapcsolódó könyvek
Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót!
A Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.
Kurt Vonnegut - Az ötös számú vágóhíd
A könyv részben az író személyes emlékén alapul; amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, amelynek során a város nagy része és 150 000 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket.
Jonathan Safran Foer - Minden vilángol
Jonathan Safran Foer művét méltatói a huszonegyedik század első nagy amerikai regényeként tartják számon. A mindössze 26 esztendős, első könyves szerző máris olyan díjak birtokosa, mint a Guardian Book-Award és a National Jewish Book Award.
A mű fő hőse, aki ugyanazt a nevet viseli, mint a szerző, elindul Amerikából Ukrajnába, hogy megkeresse azt az asszonyt, aki a háború alatt vagy megmentette általa soha nem látott nagyapja életét, vagy nem. Kalandos útján Aleksz, az amerikai életformát imádó, ám az angol nyelvet kíméletlenül kerékbetörő, ifjú tolmács vezeti, akihez tartozik egy nagyapa mint sofőr, és egy sammy Davis, Junior, Junior nevű kutya is, mint...kutya. A Don Quijote-i kutatás nem sok kézzelfogható eredménnyel jár, viszont a szerző fantáziáját szabadon engedve megírja belőle e művet, amelyben az olvasó bepillanthat egy tizennyolcadik századi zsidó közösség, egy stetl egykor varázslatos és "vilángoló", utóbb pedig könyörtelenül elpusztított életébe, s amelynek olvastán - írja egy kritika - Isaac Bashevis Singer, a nagy jiddis mesemondó sírjából mintha csuklást, majd elégedett sóhajt hallanánk.
Thomas Pynchon - A 49-es tétel kiáltása
Amikor Oedipa Maas értesül róla, hogy valamikori szeretője, egy ingatlankirály, Pierce Inverarity a végrendeletében őt nevezte ki hagyatéki végrehajtójának, elhagyja férjét, és nekilát kibogozni a nagy és gubancos örökséget. Ez a korántsem csak kegyeleti aktus egy titkos - és a jelek szerint a XVI.század óta működő - kommunikációs rendszer, a Tristero nyomára vezeti Oedipát, aki most már ennek a rejtélyét kutatva utazik keresztül-kasul Kalifornián. A középkori lovagok kereséstörténetét idéző hányattatása során furcsábbnál furcsább helyeken találkozik a rendszer jelképével, egy elnémított postakürttel, és jó néhány hóbortos ember is útjába akad. Magánnyomozása végül elvezeti a talány megoldásának küszöbére, de nem tovább: a Tristero őrzi titkát, és akárcsak a postakürtöt, elnémítja "A 49-es tétel kiállítását" is.
Virginia Woolf - Mrs. Dalloway
Egy ötvenes éveiben járó úrinő, Clarissa Dalloway, egy konzervatív politikus felesége London belvárosában sétálgat. Estélyt készül adni, amelyre meghívott jó néhány hírességet, köztük régi barátait, akikkel együtt töltötte vidéki birtokukon az ifjúkorát. - Egy fiatal hivatalnok, Septimus Warren Smith és felesége, Rezia is a belvárosban sétál, de ők sokkal fontosabb: terápiás céllal, Septimus ugyanis idegösszeomlást kapott a harctéren átélt borzalmaktól (nem sokkal az első világháború után vagyunk). - A belvárosban sétál, parkokban üldögélve eleveníti fel a régi időket, s rágódik házaséletének mostani válságán Peter Walsh, Clarissa régi hódolója, aki nemrég tért vissza Indiából. Az ő sorsuk - és még sokaké, ismerősöké, vadidegeneké - kapcsolódik össze ennek az érzésekből, érzékelésekből és emlékekből építkező regénynek sajátos világában, az ő egyéni, vissza-visszatérő s finoman változó dallammotívumuk olvad szinte zenei harmóniába, mire az utolsó mondat is elhangzik. A főtéma azonban Mrs. Dalloway - az ő alakja köré szerveződik a mű, ő az, aki mindenkinek másképp tűnik fel: hol régi reménytelen szerelemként, hol a konvenciók üresfejű rabjaként, hol felejthetetlen, noha sznob barátnőként, hol az életnek értelmet adó, sugárzó középpontként. Hangvilla ő, Clarissa, aki minden érintésre másképp rezeg, s a teljesség vágyva vágyott képzetét kelti az emberekben. Az írónőnek ez a műve ihlette Az órák című nagysikerű filmet.
Italo Calvino - Ha egy téli éjszakán egy utazó
Nyájas Olvasó! Új regényének első mondatával így szólít meg téged a szerző, Italo Calvino: "Italo Calvino új regényét, a Ha egy téli éjszakán egy utazó-t kezded éppen olvasni..-." Kényelmesen elhelyezkedsz tehát, és olvasnád... De jaj, a mese megszakad: s aztán valami baj az újabb kötettel is van, amit hibás példányod helyett a könyvesboltan kapsz. Nyomozásba fogsz hát, nyájas Olvasó. Kíváncsi vagy a mesére. Amikor azonban a mese fordulóponthoz ér, valami mindig történik. A könyv elvész, ellopják, elkobozzák, műanyagba öntik, gépbe táplálják, szavakra bontják, betiltják, megsemmisítik, bezúzzák... Még szerencse, hogy nyomozásod roppantul regényesnek bizonyul. Egyre újabb és újabb kalandokba botlasz: beleszeretsz az Olvasónőbe, együtt nyomoztok, el-elváltok, majd ismét találkoznak az útjaitok... Tíz regény végül is megmarad izgalmas torzónak. A tizenegyediket - a sajátodat - fejezd be te, nyájas Olvasó.
Virginia Woolf - A világítótorony
Egy népes angol polgárcsalád egy skóciai szigeten tölti a nyarakat. Mr. Ramsay, a hóbortos, zsarnoki apa pihenés közben is a karrierjén rágódik, úgy érzi, tudósi pályáján nem jut már előbbre, s bosszúból a környezetét terrorizálja. Kisfiának, Jamesnek egyetlen vágya, hogy kivitorlázhassanak a közeli világítótoronyhoz, az út azonban rendre elmarad, mert apja kinyilvánítja: nincs és nem is lesz ahhoz való időjárás. Mrs. Ramsay, a konvencionális feleség és anya, a hétköznapi élet zavartalanságára ügyelő asszony, a férj, a gyerekek, a barátok érzékenységének villámhárítója, úgy tetszik, hiába próbál harmóniát teremteni. A világítorony elérhetetlen álomként ködlik a tengeren. Mint ahogy kivitelezhetetlennek tűnik vendégük, a fiatal festőnő, Lily Briscoe terve is: elkészíteni Mrs. Ramsay portréját, megragadni, talán csak egyetlen vonással, ennek a lenyűgöző teremtésnek a lényegét.Múlik az idő. Felnőnek a gyerekek, megfogyatkozik a társaság. Közbeszól a nagy háború, a nyaraló sokáig lakatlanul áll. S amikor hosszú évek után ismét visszatérnek, már minden más. James nagy fiú, Mrs. Ramsay nincs többé. Újra lehet-e vajon élni elszállt reményeket, meg lehet-e valósítani hamvukba holt becsvágyakat? Teremthető-e kapocs az elsodort régi világ és az új között?Az írónő egyik legszebb s minden bizonnyal legmeghatóbb regényét tartja kezében az olvasó.Virginia Woolf (1882–1941) a modern angol próza, a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője és legnagyobb hatású művelője, a Bloomsbury-kör nevű irodalmi csoport alapítója, amelyben a XX. század első felének legjelesebb angol művészei és tudósai (T. S. Eliot, E. M. Forster, Lytton Strachey, J. M. Keynes) tevékenykedtek. Fontosabb regényei: Mrs. Dalloway (1925), A világítótorony (1927), Orlando (1928), Hullámok (1931), Felvonások között (1941).
Herman Melville - Moby Dick
Ahab kapitány az északi és déli óceánok ezernyi áramlatán át üldözi megszállott lélekkel ősi ellenfelét, a legendás Fehér Bálnát, Moby Dicket. Mindenfelé süllyedő szigonyosnaszádok, tört bálnázó csónakok, vízbe fúlt, mélybe rántott matrózok hullái jelzik a csapását, azt az irtást, melyet évek óta vágott vadászai között Moby Dick. Ahab életének átka ő: fiatal kapitánykora óta, mikor is első összecsapásuk alkalmával lemetszette fél lábát a bőszült fehér szörnyeteg, hajszolja hasztalanul és egyre megrögzöttebb tébollyal ez a bosszúért sóvárgó híres hajós Moby Dicket. Ahab életének értelme és célja ennek a veszélyességében hírhedett fenevadnak az elejtése, de hiába mind a legkörültekintőbb üldözés, a legszilajabb hajsza, hiába törnek a szigonyok a bálna oldalába, akárhányan vetik is nyomába magukat a legveszekedettebb, halálmegvető bátorsággal, minden küzdelemből győztesen kerül ki a sátáni értelmű és erejű óriási Moby Dick. Ahab elpusztul ugyan, de törhetetlen akarata, gigászi erőfeszítésének hősiessége mégis az ember diadalát jelenti a természet erői felett, melynek megszemélyesítője a bálna: Moby Dick. Szász Imre mesteri átültetésében kapja kézhez az olvasó a klasszikus amerikai irodalomnak ezt a több mint százéves remekművét.
Hunter S. Thompson - Félelem és reszketés Las Vegasban
Őrült utazás az Amerikai Álomért. Száguldó piros kabrió, Isten saját prototípusa és a Fehér Nyúl. Ha teli a fej meszkalinnal, csak lövöd a bakot sorra. Bármit teszel, ami jónak tűnik. Vegasban annyi született hülye hemzseg, hogy a drog csak a zsarukat és a heroinszindikátust érdekli. A pszichedelikus szereknek nincs különösebb jelentősége egy olyan városban, ahol bármikor besétálsz egy kaszinóba, és ott éppen egy gorillát feszítenek keresztre, méghozzá villogó neonkeresztre, amely hirtelen ringlispillé változik, és a dúvadat szédült körökben pörgeti a tömegesen fogadó szerencsejátékosok feje fölött.
F. Scott Fitzgerald - A nagy Gatsby
Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?
Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is „csupa pénz”.
Paul Auster - Az illúziók könyve
A regény elbeszélője egy professzor, akinek családja egy légikatasztrófában meghal. Már-már összeroppan és elhajítja magától az életet, amikor véletlenül lát a tévében egy műsort a némafilmről és benne egy ismeretlen komikus végre megnevetteti. Érdeklődés támad benne iránta és könyvet ír róla, egy napon azonban levelet kap a komikus családjától...
A regény újdonsága, hogy a megszokott austeri motívumok mellett filmes eszközökkel is dolgozik. Alapkérdése, hogy élhet valaki egy élethossz alatt több életet, időről időre teljesen hátat fordítva önmagának; hogyan lehet valaki élőhalott, vagyis halott már életében és élő jóval a halála után.
Kurt Vonnegut - Bajnokok reggelije
Ez a lexikonként is forgatható, gazdagon illusztrált regény valójában születésnapi ajándék. Kurt Vonnegut, Jr. írta önmagának, az ötvenedik születésnapjára. Az volt vele a célja, hogy - miként hajdan a rabszolgatartók tették a rabszolgákkal - felszabadítsa kitalált szereplõit. Személyesen. A Bajnokok reggelije világszerte sokmillió olvasót nevettetett meg és gondolkodtatott el, mert bizony nagyon különös könyv. Sok-sok könyv született arról, hogy a Bajnokok reggelije mennyire nagyon különös könyv.
Paul Auster - New York trilógia
A New York trilógia az ezredforduló egyik legelismertebb amerikai írójának világszerte legsikeresebb regénye. Ha akarom, három önálló, mégis összefüggő klasszikus detektívtörténet, ha akarom, a modern egzisztencialista regény csúcsteljesítménye, Kafka és Borges követője.
Mert miközben a detektív a nyomokat követi, valójában azt deríti fel, mit jelent emberi lénynek lenni.
Auster hosszú évek óta a Nobel-díj várományosa, számtalan irodalmi díj birtokosa, könyveit harminc nyelvre fordították le.
Művei most a 21. Század Kiadó új életműsorozatában jelennek meg.
Gabriel García Márquez - Száz év magány
Gabriel García Márquez regénye azok közé a művek közé tartozik, amelyek maradéktalanul igazolják jó előre beharangozott világhírüket. A vágy, a szenvedély varázslatos, leigázó és fölszabadító erejéről ritkán olvashatunk oly gyönyörű sorokat, mint a Száz év magány lapjain. Az örökké visszatérő gyötrelmet és beteljesülést hozó szerelemben García Marquez a magány és reménytelenség ellenszerét találja meg, s ez teszi a tragikus történetet legmélyebb mondanivalójában optimistává. Gabriel García Márquez élményeinek forrása - nyilatkozatai szerint - a gyermekkor. Egy ősrégi hagyományokat elevenen őrző kis kolumbiai falu mindennapi élete s a nagyszülők meséiben megelevenedő múltja csodálatos képeivel benépesítette a gyerekkor képzeletvilágát. S aztán évitzedeken át kísérletezik azzal hogy formába öntse élményeit. Végül 1965-ben a Mexicóból Acapulcóba vezető országúton hirtelen egyetlen pillanat alatt megjelenik előtte "regényfolyója". "Annyira kész volt, hogy szóról szóra lediktálhattam volna" - mondja. Hazament, bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt megírta a Száz év magány-t - sokak szerint a legjobb latin-amerikai regényt.
Jonathan Franzen - Javítások
Jonathan Franzen a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb sztárja és fenegyereke, az író, aki kikosarazta Oprah Winfreyt, amikor az szerette volna meghívni országos nézettségű Könyvklubjába, és aki még képregényekben és a Simpson család egyik epizódjában is szerepel. Ellentmondásos, tőrőlmetszett értelmiségi figura – az a fajta, aki nem húzódik vissza elefántcsonttornyába, hanem érzékenyen reagál korának jelenségeire, és a nagy társadalmi, globális mozgásokat nemcsak elméleti összefüggéseikben látja, de regényíróként beépíti szereplőinek legapróbb rezdüléseibe is.
2001-ben megjelent regénye, a Javítások, Franzen eddigi legsikeresebb és a kritika által is legméltatottabb műve. Akárcsak az Európa Könyvkiadónál korábban megjelent Szabadság, ez is családregény – az amerikai módra szétszóródott, diszfunkcionális Lambert család regénye, amelynek tagjai különféle életstratégiákkal kísérleteznek és élethazugságokkal küszködnek; különféle módszerekkel próbálkoznak életük – és úgy általában a dolgok – megjavítására. A regény egyik középponti szála Enid Lambert küzdelme, hogy – csellel, könyörgéssel vagy zsarolással – elérje, hogy a család még egyszer, utoljára összegyűljön a szülői házban karácsonyozni. Még egyszer, utoljára, mielőtt férje, a Parkinson-kóros Alfred elveszíti kommunikációképessége maradékát. A gyerekek – a nős férfiakhoz és feleségeikhez vonzódó sztárszakács Denise, az előítéletekkel és depresszióval küzdő családapa, Gary és a család fekete báránya, a reménybeli forgatókönyvíró Chip – különféle viszontagságok után végül meg is jelennek a közép-nyugati kisvárosban, St. Jude-ban, hogy a sok hazudozás és menekülés után immár összezárva, egymás szemének tükrében egy-egy pillanatra felvillantsák igazi arcukat.
Oscar Wilde - Dorian Gray arcképe
Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.
A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain.
Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni...
Evelyn Waugh - Utolsó látogatás
Az angol regényirodalom legkiválóbb alkotásai közt gyakoriak a családregények. Evelyn Waugh-nak, a nálunk is ismert, korán elhunyt írónak ez az egyik legnépszerűbb műve is családregény. Egy gazdag, előkelő és különös család tündöklésének és széthullásának izgalmakban és fordulatokban gazdag története, középpontjában egy nagy barátsággal és egy szenvedélyes szerelemmel.
Toni Morrison - A kedves
Büszke és önálló gondolkodású asszony Sethe, a szökött rabszolga, az anyaság megtestesítője - neve a bibliai ősatyára, Sétre utal -, akinek csak negyedik gyermeke születése után jut osztályrészül egy csöppnyi boldogság, összesen huszonnyolc nap. Számára a jövő értelme abban áll, hogy féken tartsa a múltat, miközben iszonyatos erőfeszítéssel igyekszik megmenteni gyermekeit a fizikai és érzelmi megpróbáltatásoktól... Megtörtént esemény, egy hatalmas vihart kavaró gyilkosság lobbantotta lángra a Nobel-díjas amerikai írónő képzeletét. Műve egyrészt történelmi regény sokszereplős sorsábrázolással, másrészt lélegzetelállítóan igaz kísértethistória - mert az igazság teljes feltárása során egymás mellé kell kerülnie a fantáziának, a valóságnak és a lehetségesnek. Toni Morrison remekművében ott van az Exodus robaja és az altatódal idilli csendje.
Khaled Hosseini - Papírsárkányok
Felejthetetlen és megható történet egy nem mindennapi barátságról, amely egy tehetős család gyermeke és a szolgálójuk fia közt szövődik a pusztulásra ítélt Afganisztán végnapjaiban. A közös élmények és kedves időtöltésük, a sárkányfutás már-már elszakíthatatlanul fűzi őket egymáshoz. Azonban egy szörnyű esemény örökre megváltoztatja az életüket. Amir cserben-hagyja a barátját, Haszant, és ezzel véget ér számukra a gondtalan gyermekkor. Amir a hazájától távol, az Egyesült Államokban kezdi felnőtt életét, de nem tud szabadulni a bűntudattól. Visszatér a tálibok uralta háborús Afganisztánba. Az ország romjain végre jóváteheti mindazt, amit elrontott, és megszabadulhat lelkiismerete terhétől.
Arthur Golden - Egy gésa emlékiratai
Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot, csak kétségbeesést és vívódást.