Zene ​és narrativitás

Bárdos Lajos - Modális ​harmóniák
Teljességre ​és végleges érvényre a munka nem tart, mert tarthat számot. A témakör olyan gazdag és annyira feltáratlan, hogy egy ilyen első nekikészülés nem lehet több, mint kísérlet, anyaggyűjtés és előkészítő munka az utódok - bízzunk benne: a fiatal magyar zenetudósok - számára. Ha mégis lesz valamilyen haszna, azért köszönetet kell mondanom egykori tanáromnak, Kodály Zoltánnak, amiért annak idején a vokális területtel és a zeneelmélettel való foglalkozásra biztatott.

Theodor W. Adorno - Wagner
Richard ​Wagner művei közé tartoznak a legvitatottabb az európai zene történetében, mert a nagy esztétikai tulajdonságokkal rendelkezik, és a szélesebb politikai értelemben, mert a végleges asszimiláció a hivatalos kultúra a Harmadik Birodalom. Ez a tömör összefoglaló veszi a legragyogóbb exponense Frankfurti Iskola marxista finoman összekapcsol ezeket a művészeti és ideológiai tulajdonságait. Ez biztosítja ügyes zenetörténeti elemzéseket Wagner pontszámok és zeneszerzői technikák, hangszerelés és a staging módszereinek, bőségesen idézve a zene drámák magukat. Ugyanakkor kínál éles gondolatok Wagner szociális jellegű és az ideológiai impulzusok művészi tevékenység.

Phil Capone - 501 ​gitárakkord
Több ​mint 500 remekül szemléltetett akkord a rock, a blues, a soul, a country, a jazz és a klasszikus zene világából. Íme egy akkordszótár, a legelterjedtebb fogásokkal, fényképekkel, könnyen megérthető illusztrációkkal és tanácsokkal.

Douglas R. Hofstadter - Gödel, ​Escher, Bach
Ritkán ​találkozunk olyan művel, amely a szó legszorosabb értelmében új világokat tár fel számunkra, s amely igazán mélyen megérint bennünket ismereteinek mélysége, stílusának játékos kreativitása és szépsége folytán. Az is egyedülálló, ha egy műnek sikerül a külön életet élő, egymással semmilyen kapcsolatban sem álló távlatokat és tudásterületeket összekötni és érthetővé varázsolni. Ez a könyv - Gödel, Escher, Bach - ilyen mű. Egy briliáns egyéniség, egy komputertudós szórakoztató, paradox-szürreális dialógusokat, Escher képeit, Bach zenéjét, továbbá egy csomó gondolatot használ fel olyan területekről, mint a logika, a biológia, a pszichológia, a fizika, a zen-buddhizmus, a matematika vagy éppen a neurológia, annak érdekében, hogy a modern tudomány legmélyebb titkára rávilágítson: nyilvánvalóan képtelenek vagyunk arra, hogy megértsük a gondolkodás természetét. Hofstadter könnyedén lépked az emberi szellem és a „gondolkodó" gépek közt húzódó határvonalon. Mindkét oldal szorosan kapcsolódik a klasszikus paradoxonokhoz, a matematikus Kurt Gödel forradalmi felfedezéseihez, a nyelv adta lehetőségekhez, a matematikai rendszerekhez, a komputerprogramokhoz, vagy az olyan művekhez, melyek képesek önmaguk végtelen tükrözésében önmagukról beszélni. Aki belefeledkezik e könyvbe, az valójában utazásra indul az emberi szellem csodálatos világába, egy olyan utazásra, amelynek során kalandok tömkelegét kell átélnie, és amelyről más emberként tér majd vissza. E közel húszéves mű közreadásával a magyar könyvkiadás egy régi adósságát rója le a kiadó.

Heinz Alfred Brockhaus - Hugo Riemann - Zenei ​lexikon I-III.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Albert Camus - Sziszüphosz ​mítosza
Most ​először olvashatjuk teljes terjedelmükben magyarul a Nobel-díjas francia író, Albert Camus tanulmányait, amelyek hosszú éveken keresztül meghatározták a nyugat-európai és az amerikai szellemi életet. Camus mint szépírói műveiben, esszéiben, tanulmányaiban is egy-egy igazságot, tanulságot próbál szívünkbe lopni, fel akar vértezni bennünket az élet meglepetései s értelmetlenségei ellen, hogy jobban lássuk és tűrjük a lét csapdáit. A Közöny filozófiai alapvetéseként számon tartott Sziszüphosz mítosza valójában arra tanít, hogy hős az ember, aki mindenre képes végzete ellen, s büszke maradhat a harcban. A Gondolatok a halálbüntetésről rendkívül meggyőző írás e büntetés ellen. A Levelek egy német baráthoz egyik darabjában először fogalmazódik meg az egyesült Európa eszméje. Az irodalmi tanulmányokból egy biztos ízlésű, nyitott, tájékozott ember szól hozzánk. A két Stockholmi beszéd a művész felelősségéről, feladatairól vall. Szerepel kötetünkben Camus első könyve, a Színe és visszája, amely algériai élményeiből táplálkozik, valamint a lírai mediterrán hangulatú Nász és A nyár.

Kovács András Bálint - Szilágyi Ákos - Tarkovszkij
Nehezen ​megszületett könyvet tart kezében az olvasó. Tarkovszkij halála után tizenegy évvel jelenik meg a mű, amelyet három évvel a tragikus esemény előtt kezdtünk el írni mint az életútja feléhez érkezett művész addigi pályájának összefoglalását. Miután 1984-es "disszidálása" miatt Tarkovszkij indexre került, a magyarországi publikálásra nem is gondolhattunk. Mire a könyvnek - kalandos körülmények között - külföldi kiadót találtunk, s mire a francia fordítás elkészült, Tarkovszkij már nem volt közöttünk. Monografikus feldolgozásáról akkor, abban a helyzetben szó sem lehetett. 1986 óta tervezzük, hogy megírjuk "a" könyvet, a "végleges változatot". Írás közben kellett ráébrednünk: "végleges változat" nem létezik. Ez a könyv csak Tarkovszkij világaiban folytatott utazásaink egy újabb állomása. Andrej Tarkovszkij az orosz filmművészet eddigi legnagyobb alakja volt, aki az Iván gyermekkorával, az Andrej Rubljovval, a Szolárisszal, a Tükörrel, a Sztalkerral, a Nosztalgiával, és az Áldozathozatallal az orosz kultúrát és művészetet klasszikus fokon képviselte a szovjet korszakban. Mintha az orosz filmművészet sztalkere lett volna ő, akinek megadatott, hogy a világkultúra megszentel földjére, hatalommal, pénzzel, tudatlansággal, körülkerített csodás Zónájába vezesse mindazokat, akik vagyunk, s aki ő maga is volt, föltéve, hogy művészetének útitársául szegődünk. A 20. század utolsó harmadában, az évszázadok óta haldokló orosz ortodox civilizáció végének atmoszférájában lehetővé vált számára, hogy mindössze hét játékfilmből álló életművével olyan művészetet teremtsen, amelynek spirituális telítettsége és érzéki varázsa, formaszépsége és plaszticitása csak két átmeneti korszakhoz, a középkor végének európai és a 19. század végének orosz művészetéhez mérhető.

Ismeretlen szerző - A ​magyar zene történetéből
Zenetudományi ​tanulmányok IV kötete, mely válogat a magyar zene történetéről szóló tanulmányok közül.

Max Wade-Matthews - A ​hangszerek és a zene könyve
Előszó ​- A zene és a zenekarok története - Mi is a zene? - Mit nevezünk hangszernek? - Az ókori civilizációk zenéje - Az európai zene első ezer éve - A zene szerkesztése - A húrok - A vonók - A fúvókák - A szelepek (ventilek) - Dobok és dobverők - Billentyűk és kalapácsok - A zenekar kialakulása - A barokk zenekar (1600–1750) - A klasszikus zenekar (1750–1830) - A romantikus zenekar (1830–1910) - A modern szimfonikus zenekar - Az autentikus (régi) zene - A kamarazene - A nemzeti zenék Európában - A népzene - A 20. század új zenei mozgalmai - A rézfúvószenekarok - A katonazenekarok - A countryzene - A dzsessz - A big band - A rock- és a popzene - Híres vonósművészek - A fa- és a rézfúvós hangszerek művészei - A billentyűs és az ütős hangszerek művészei - Az udvari komponisták - A modern zeneszerzők - A karmester munkája - Híres karmesterek - Híres koncerttermek és operaházak - A hangszerek enciklopédiája: húros hangszerek, fa- és rézfúvósok, ütős hangszerek, billentyűs hangszerek, az emberi hang - A magyar zene és hangszerei - Kislexikon - Tárgymutató

Oliver Sacks - Zenebolondok
A ​zene az érzelmek széles skáláján játszik velünk. Vásárlásra ösztönöz vagy felidézi első randevúnkat. Kiránt a depresszióból, ha semmi más nem segít. Arra késztet, hogy mozogjunk a ritmusára. A zene agyunk nagyobb részét foglalja el, mint a beszéd és a nyelv - meghatározó emberi élmény. Az elme kerekei sorozatban megjelenő Zenebolondok esetleírásai a legkülönbözőbb neurológiai tünetekkel küzdő emberekről szólnak, átrajzolva agyunkról és személyiségünkről alkotott képünket. Az itthon is népszerű neurológus és pszichiáter Oliver Sacks (Antropológus a Marson, A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét) a zene bámulatos hatását vizsgálja betegek, zenészek és hétköznapi emberek történetein keresztül. Hősei sokfélék, kezdve azzal, akibe villám csapott, és 42 évesen a fejébe vette, hogy zongorista lesz, a zenére születésüktől fogva hiperérzékeny, Williams-szindrómás gyerekeken és a teljesen dallamsüket embereken át azokig, akik mindenre csak néhány másodpercig emlékeznek - kivéve a zenét. Különleges zenei érzékenységünk néha komoly terhet is jelenthet: mindenki találkozott már fülbemászó és ott kitörölhetetlenül megragadó dallamokkal, de vannak olyanok is, akiket éjjel-nappal zavarba ejtő zenei hallucinációk gyötörnek. Ezek mellett jóval több a pozitív tapasztalat: a zene életet lehel egyébként mozdíthatatlan, Parkinson-kóros betegekbe, és képes arra, hogy megnyugvást nyújtson Alzheimer-kórban vagy skizofréniában szenvedőknek. A zene ellenállhatatlan, felráz és maradandó élményt nyújt - csakúgy mint Oliver Sacks világsikert aratott könyve.

Arthur Honegger - Zeneszerző ​vagyok
Arrthur ​Honegger művészete csak az utóbbi években, úgy is mondhatjuk, hogy főként halála (1955) óta kezd ismerőssé válni a magyar hangverseny látogató közönség előtt. Azóta szólalt meg hatalmas színpadi oratóriuma, a Jeanne D'Arc a máglyán, azóta szerepelnek gyakrabban zenekari művei is műsorainkon. Nevének csengése lassanként tartalmat, zenét idéz, s a modern zene sok mindent összemosó ködéből a huszadik század egyik leghumánusabb és legrokonszenvesebb zeneszerző-portréját rajzolja a szakmabeli és az érdeklődő zenehallgató elé egyaránt.

John Cage - A ​csend
"David ​Tudorral a hollandiai Hilversumba utaztunk, a holland rádió akart zenefelvételt készíteni velünk. Korán értünk be a stúdióba, és csúszás is volt. Hogy teljen az idő, szóba elegyedtünk a hozzánk beosztott hangmérnökkel. Megkérdezett, hogy miféle zenét kell majd felvennie. Mivel holland volt, ezért így válaszoltam neki: "Talán Mondrianra fogja emlékeztetni." A felvétel befejeztével mindhárman elhagytuk a stúdiót, s kifelé menet megkérdeztem a hangmérnöktől, hogy hogyan tetszett neki az általunk játszott zene. Ezt felelte: "Mondrianra emlékeztetett."

Földényi F. László - A ​festészet éjszakai oldala
A ​festészet éjszakai oldala Földényi F. László három jelentős esszéjét tartalmazza, amelyet a romantika korának nagy festőiről írt: a német Caspar David Friedrichről, a spanyol Francisco Goyáról és az angol William Blake-ről. A szerző e három művész életművét, illetve egy-egy kiemelkedő alkotásukat elemezve érzékletesen mutatja be, hogy a 18-19. század fordulóján miként vált egyre áttekinthetetlenebbé a világ rendje, s hogyan roppant meg a hagyományos vallások és politikai rendszerek összetartó ereje. A kötetet számos fekete-fehér és 48 színes reprodukció díszíti.

James G. Frazer - Az ​aranyág
"Frazer ​a klasszikus brit etnológia utolsó képviselője (1854-1941). Élete és munkássága korszakot jelent a néprajztudomány történetében. ... Az Aranyágban arra tesz kísérletet, hogy felvázolja az emberi gondolkodás fejlődését a mágia, a vallás egymást követő lépcsőfokain keresztül egészen a tudományig. Egy ókori szokás - a Diána szentély papja (az Erdő Királya) elődjét megölve nyerte el tisztségét, amelyet addig viselt, míg ő maga áldozatul nem esett utódja kardjának - nyomába ered. A szokásra Frazer az ókori irodalomban nem talál kielégítő magyarázatot... ezért bejárja Ausztrália bozótjait, felkeresi az afrikai őserdők törzseit, részt vesz a mexikóiak, anjuk szertartásain, német és olasz városkák farsangi forgatagában és meghallgatja az öreg parasztok múlt idéző meséit. Végül nemcsak az Erdő Királya megölésének szokására hoz magával magyarázatot, de felvázolja az emberi gondolkodás történetét is."

Ismeretlen szerző - Médium, ​hang, esztétika - Zeneiség a mediális technológiák korában
Az ​olvasó előtt fekvő kötet az elekroakusztikus- és digitális zene kultúrájába enged betekintést. A jól átlátható, tematikus blokkokba szedett szövegek nem pusztán a jelzett terület történeti, elméleti megközelítését vázolják fel, hanem egy kortárs média- és kultúraelméleti, pszichológiai nézőpont mentén a zenei terrénum esztétikai alapvonalát is lefektetik. A gyűjtemény így összességében arra tesz kísérletet, hogy szisztematikus, de mégis olvasmányos elemzések mentén teremtsen rendet az elektronikus zene múlját, lehetséges jövőjét illetően, és olyan átalakult, részben kibővült "zene fogalmat" hozzon létre, amely már jobban illeszkedik a globális médiatársadalom flexibilisebb kultúraszemléletéhez.

Ismeretlen szerző - 1001 ​lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz
Az ​elmúlt ötven esztendő legjobb lemezeinek kritikai gyűjteménye, amely átfogó képet ad a mögöttünk álló fél évszázad kiemelkedő alkotásairól, az ötvenes évek rock & rolljától a 2000-es évek technológiai újításaiig. A 90 nemzetközi szakértő újságíró által összeállított válogatás nélkülözhetetlen kézikönyv. Ennek a több mint 900 fotóval – lemezborítók, együttesek, előadók – illusztrált, kritikus és egyben informatív könyvnek minden zenerajongó polcán ott a helye.

Glenn Gould - Tiltsuk ​be a tapsot!
Glenn ​Gould, a XX. század második felének egyik legeredetibb és legnagyobb hatású előadóművésze, akinek különös életpályáját a magyar olvasó Otto Friedrich könyvéből ismerhette meg nemrégiben, nemcsak abban volt rendhagyó, hogy harmincegy éves korában örökre szakított a koncertpódiummal, hanem abban is, hogy sosem elégítette ki csak a zongorázás. Mindig, de a hangversenyélettől visszavonulva különösen nagy becsvággyal készített rádiós, majd televíziós dokumentumjátékokat, mindenekelőtt pedig írt: esszét, előadást, lemezborítót, könyvkritikát – irodalmi igénnyel, a maga sajátos, olykor cikornyásan humoros és nem éppen tapintatos stílusában. Gondolatait nemegyszer interjú formájában fejtette ki. Ezekben a beszélgetésekben többnyire ő volt mind a két fél, mint Karinthy, mikor álmában két macska volt, és játszott egymással. Gouldnál sokszor nehéz eldönteni, hogy mennyi a játék, és mennyi a halálos komolyság. Talán úgy érezte, hogy mondandója annyira keserű pirula, annyira szokatlan, annyira ellentmond sok mindennek, amit tisztelni és csodálni tanultunk, hogy csak a humor mázával bevonva megy le a torkunkon. Nem szerette Mozartot, sőt jószerével alig valamit abból, amit Bach és Wagner közt írtak. Kedvenc énekesnője – Elizabeth Schwarzkopf mellett – Barbra Streisand volt. Elavult és fölösleges intézménynek tartotta a hangversenyt, úgy vélte, hogy a mű igazi interpretációja a vágóasztalon jön létre. Tiltsuk be a tapsot! – követelte, humornak álcázott komolysággal, sőt azt is állította, hogy esztétikai ítéletet nem volna szabad mondani, csakis erkölcsit. Egy nagy művész, egy nagy különc, egy kivételesen öntörvényű ember gondolatait kapja az olvasó, birkózhat velük, berzenkedhet ellenük – unatkozni biztosan nem fog. Válogatta és az utószót írta, valamint a fordítás szöveghűségét és szakszerűségét ellenőrizte Wilheim András.

Muszty Bea - Dobay András - Új ​Gitáriskola és Daloskönyv
A ​Muszty-Dobay gitáriskola segítségével azok is megtanulhatnak gitározni, akik korábban csak álmodoztak arról, hogy a hangszerből egyszer majd valódi harmóniákat csalhatnak ki. A gyakorlati tanácsok mellett sok-sok híres dal kottája is segít a tanulásban!

Carl Dahlhaus - Hans Heinrich Eggebrecht - Mi ​a zene?
A ​két szerző kötete a zene természetrajzát kutatja oly módon, hogy bizonyos témákról (Létezik-e "a" zene?; A zene fogalma és az európai hagyomány; Mit jelent az, hogy "zenén kívül"?; Jó zene - rossz zene; Régi zene - új zene; Esztétikai jelentés és szimbolikus üzenet; A zenei tartalom; A zenei szépről; Zene és idő) egymástól függetlenül írják le gondolataikat. Kísérletük alapgondolata, hogy a különálló, ugyanakkor tematikusan egymáshoz kapcsolódó írásokban együttes erővel - igaz, a szubjektivitásokból adódó különbségekkel - közelebb kerüljenek a máig megválaszolatlan kérdések megválaszolásához. Az olvasó számára különleges izgalom forrása lehet, hogy a témák különböző felfogását és kezelését összevetheti, mérlegelheti. Hogy mi a zene, azt mindenki tudja, de mondhatjuk azt is: senki se tudja; és azt is: mindenki másként, csakis önmaga számára tudja. A könyv célja, hogy az olvasót a zenéről való gondolkodásra késztesse, s hogy tudatosítsa benne mindazt, amit már amúgy is tud róla.

Hans Belting - Kép ​és kultusz
Hans ​Belting német művészettörténész és teoretikus nevét Giovanni Bellini: Pieta című művének 1989-es hazai megjelenésekor ismerhette meg a művészetkedvelő nagyközönség. E mostani munkájában arra a nagyszabású feladatra vállalkozott, hogy a kép (imago) történetét kövesse nyomon a kezdetektől a mai értelemben vett - és az újkorban kialakult - művészet fogalmáig. ; A kép kezdetben pogány kultuszok tárgya volt, majd a késő antikvitásban vette használatba a kereszténység, a 11. századi Bizáncban pedig már filozófiai megalapozottságú esztétikával bírt. A szerző - aki bizantológusként kezdte pályáját - vizsgálataiban főként a nyugati és keleti középkorra összpontosította figyelmét, amikor is a szobor és ikon együtt határozta meg a kultuszkép megjelenési formáját. A Kelet és Nyugat közös képtörténete kb. 1200-ig tartott, ekkor a kép története Nyugaton új szakaszába lépett: az oltárképek és kegyképek megjelenésével létrejött az újkori művészetfogalom, a keleti ikonok pedig a reneszánszban nosztalgikus képmítoszok és legendák témájává váltak. A különböző történelmi korok képhasználata az eltérések mellett sokféle összefüggést is mutat. A szerző húsz fejezetben történeti, eszme- és építészettörténeti, teológiai, ikonográfiai és más szempontok alapján behatóan, részletekbe menően vizsgálja a témát. A könyv függelékében az elemzett képek, illetve ereklyék eredetére és használatára vonatkozó egykorú forrásszövegeket is közöl, jegyzetapparátusában pedig a témára vonatkozó legfrissebb szakirodalom adatait, illetve bibliográfiáját is megadja. Hely-, név- és tárgymutató segíti az eligazodást a kötetben, amely 305, többnyire fekete-fehér illusztrációt tartalmaz. Az 1990 óta külföldön több kiadást megért és jelentős szakmai visszhangot kiváltott mű - elsősorban művészettörténészek, irodalom és médiaszakos hallgatók, felsőfokú művészeti tanulmányokat folytatók és a művészettel elmélyülten foglalkozó nagyközönség érdeklődésére számíthat.