Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Teljesen ​spontán, tervezés nélkül emeltem le a könyvtár polcáról a kötetet. Nem mintha nem hallottam volna a költőről korábban, de sosem értem odáig, hogy olvassak is tőle valamit.
Pár napja egy éjszaka alatt végigrágtam magam a verseken. Beleremegősek, itt-ott olyan képekkel, amik lerohannak és ott hagynak a földbe tiporva.
Nem kerestem az értelmüket, semmiféle magasztos hátsó szándékot, de nem is akarom. Ezek magányos, éjszakai versek. Nappal szinte olvashatatlan, de este… Akkor aztán igazán hallani, ahogy szuszognak a könyvbe zárva, félálomban, nem kiabálva.


iniesta
3.0/5

Meglepően ​jó – már persze szigorúan csak aljas olvasói prekoncepcióimhoz mérten: azt gondolám* mielőtt akár csak kinyitottam volna a könyvet, hogy ez bizony egy nagy rakás sz.r lészen; aztán ezen – büszkén beismerem – roppant szofisztikált megérzésem mégsem lett egészében visszaigazolva.

A felesleges part: három fejezet, végül a címadó verssel – nota bene: ami egyébként számomra a nagy egészet antipatikusan bagatellizálva magamosdató – a puszta kötetformából adódó rendezettségi állapotnál szorosabbra fűzve. A három fejezetből egy, az első: izgalmas, helyenként kifejezetten frappáns, és ahol nem igazán eltalált, ott is lehetőségekkel teli, a Hart Crane- és a Chris Burden-versciklusok „monologikus interart-jellege” különösen tetszetős; egy, a második: korrekt módon, de szerintem félötlettel megírt, arról nem is beszélve, hogy tematikailag az egész egy az egyébként minden hasonszerző hasonművében valahogy fellelhető „kötelező antik bölcsészkedés”, színre, szagra, mindenhogy, ráadásul idegesítően is játsza ezt a szerepét, és sokkal hangsúlyosabbnak is van szánva, mint amennyire ez a polifonikus Marszüasz-újraírás (a „félötlet”) hivatott; egy pedig, a harmadik és egyben záró fejezet: lapos és ebben a laposságban még tovább laposodó, erőltetett egó-tükörjáték, néha mintha fel-felvillanna – bár inkább csak képek, sorok erejéig –, de ennél sajnos jóval gyakrabban kifejezetten gyenge.

Hogy akkor a jegy? A líra jobban differenciál, mint az epika: előbbiből tényleg csak a „tökéletes a tökéletes” – ebbéli meggyőződésemnek mintha már hangot is adtam volna itt valamikor –, úgy kell hát értékelnem – belső indíttatás –, hogy maradjon tér, és ez a megmaradt tér tényleg reális is legyen**. Összességében tehát ezt a hármast a még esetleg fejlődőképes középszer halvány dicséretének tessék venni.

*Hogy pontosan mi alapján? Hát az alapján, amit Krusovszky írogat itt-ott (egy-egy novellát, állítólagos kritikát, véleménycikket, interjút, satöbbit olvasgattam tőle). Előre is bocsánat az illetékestől, illetve azoktól, akik esetleg emiatt sértve érzik magukat, de nevezett személy tartalmilag értékelhetetlen f..ságokat hord össze mindenféléről, utóbb pl. Tar Sándorról vagy a Nincstelenekről. Ja, és a novellája is gyenge.

**Hogy mindennek legyen súlya: az ötös jár Aranytól, Kosztolányin keresztül Weöresig néhányaknak, Petrarcától, Shakespeare-en (szonettek!) és Rimbaud-n keresztül Ginsbergig sokaknak; JA-nak értelemszerűen nem mérhető a dimenziója, csakúgy, mint mondjuk Danténak vagy Goethe-nek sem. A mai lírai kor nagyjai az említettek bokáit nyaldossák, az igazán kiemelhetőek talán konstans négy és felesek. Az utolsó, akit biztosan az ötös kategóriába lehetne sorolni, az Nicanor Parra. Az utolsó, akinek erre talán esélye van, az Tomas Tranströmer. Elnézést, messzire kóboroltam.


Krusovszky ​Dénes költészete csupa erőlködés, csupa kínlódás. Üres futamokat pufogtat, majd’ megfeszül, hogy elhitesse velünk: valóban alkot valamit, s ő maga valóban költő. Semmitmondó képeket halmoz, verseinek nincs tétje, nincs gondolati íve, konganak egytől egyig az ürességtől, s közben majd’ szétfeszíti őket az a felfuvalkodott önbizalom, amely meg meri tenni, hogy a kötet olvasóinak ezt a ‘nesze semmi fogd meg jól’-költészetet tuszkolja le a torkán. Krusovszky bátran gyömöszöl tele egész köteteket semmirekellő butaságokkal, s közben az a legbosszantóbb, hogy ezzel tömegeket képes beetetni.

Nincs persze egyedül, talán nem is az ő hibája, a kortárs magyar költészet pályakezdő fiataljainak tömege bódult el a semmi művészetétől, látják, hogy a semmit kell úgy forgatni, hempergetni, díszítgetni, hogy az értéknek tűnjön. Persze előbb-utóbb lelepleződnek a cirkuszi mutatványosok, az erőlködők, a semmitmondók. Amint kézbe vesz az ember egy Baka István kötetet, napnál világosabban tündököl Krusovszky és társai elementáris dilettantizmusa.


Tamas_Rev
4.0/5

Egy ​verseskötet, végigrágtam, semmi különöset nem láttam elsőre, majd megint végigrágom.

Kivéve a kötetzáró, egyben címadó verset, A felesleges partot, az üt, az működik, de nem tudom, miért. Ezt biztosan elolvasom még párszor.


M_orzsa
0.5/5

Felesleges ​volt elolvasni. Nagyon tehetségesnek tartom a szerzőt, Regényt, novellát, verset is olvastam már tőle. És milyen jól tettem! Ha ez a könyve akad először a kezembe, tuti, hogy Krusovszkyt olvasni soha többet nem jut eszembe.


1-2 ​jó vers, 1-2 megragadó sor. A többi nagy műgonddal írt, amolyan versféle. Felejtős kötet.


remenant
2.5/5

Csalódás ​volt, az Elromlani milyenből ismert versek után tényleg súlytalan, tét nélküli ez a kötet, el lehet olvasni egy óra alatt, nem kapaszkodnak utánad a versszakok, hogy várjál. Egy-két falatkaparóan jó vers is volt viszont benne, amiért megérte elolvasni. Vagy inkább csak egy-két sor. De nem aggódom a szerzőért, mert a novelláskötete meg simán baromi jó, lehet, ebben az irányban kell akkor folytatni.


Flóri
0.5/5

Ez ​a kötet az, ami felesleges. Nagyon költői akar lenni, de nagyon nem megy neki.


Espresso
4.0/5

Nagyon ​szeretem a költőt, de most sajnos a kevesebb több lett volna: a kötet első fele nagyon tetszett, a végére elfogyott a szusz belőle.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

50.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók