Ajax-loader

Gabriel ​Marcel (1889–1973) a 20. századi francia filozófia meghatározó alakja volt, akit általában a „keresztény egzisztencializmus” legfőbb képviselőjének tekintenek, jóllehet ő maga a neoszokratizmus megjelölést részesítette előnyben. Agnosztikus zsidó családból származott, majd 1929-ben megkeresztelkedve belépett a Római Katolikus Egyházba. Martin Heidegger Lét és idő című munkájával egy évben jelent meg korszakalkotó jelentőségű Metafizikai naplója, amely megalapozta és kijelölte gondolatvilágának későbbi fejlődését. Nem alkotott elvont filozófiai rendszert, hanem a konkrét emberi létállapot alapvető problémáit, illetve a problémák világát meghaladó ontológiai misztériumot kutatta. Részletesen elemezte például az interszubjektivitás, a jelenlét, a teremtő hűség, a birtoklás, a rossz és a halál kérdéseit. Egész életművében azt hangsúlyozta, hogy az emberi életben rejlő misztériumok végső vonatkozásukban a legfőbb titokra: a keresztény kinyilatkoztatásra mutatnak.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók