Kapcsolódó könyvek
Vincze Eszter - Ékszerek gyöngyből
Az ékszerek nemcsak alkalomkor, hanem hétköznap is szépen kiegészítik öltözékünket. Ebben a könyvben különféle fűzési módszereket mutatunk be, különféle gyöngyöket használva. Ezek közül kiemelnénk az ékszergyöngyöket, amelyek önmagunkban is olyan szépek, hogy akár egy szál sodronyra fűzve is mutatósak nyakláncként. A könyvben szereplő ékszerek elkészítését ábrákon is követhetjük, így azok könnyen megvalósíthatók. Részletesen ismertetjük a gyöngyfűzés alapjait, ezért kezdőknek külön ajánljuk ezt a kötetet. A megadott színektől tetszés szerint eltérhetünk, és az ékszerek színösszeállítását a ruhánkhoz igazíthatjuk, amellyel majd viselni fogjuk. Miután elsajátítottuk a különféle technikákat, valósítsuk meg saját elképzeléseinket is.
Oláh Márta - Népi gyöngyékszerek
Bár hihetetlenül hangzik, az emberek hamarabb viseltek ékszert, mint ruhát. Az ékszerek díszítenek, figyelmet keltenek fel, utalhatnak viselőjének életkorára, vagyoni helyzetére, rangjára. Régen amulettként is használták, gyógyító, óvó szerepet tulajdonítottak neki.
A gyöngyből fűzött ékszereket sokféle elnevezéssel illették a különböző néprajzi tájegységeken: kaláris, galáris, gyöngykaláris, gránát, gyöngy. Ezek a különböző elnevezések általában több sorban, egy szálra felfűzött gyöngyékekre utalnak, kivétel ez alól Sárköz, ahol hálószerűen fűzött gyöngygallérokat viseltek.
A könyvben szereplő ékszerek nagy részét is viseletekhez hordták, ezt az adott minta leírásánál feltüntettük. Őrizzük a múltunkat, és amit csak lehet, mentsünk át a mai világunkba. Fogjunk hozzá bátran, és a régi fűzéstechnikákat elsajátítva fűzzünk egyedi ékszereket.
Ingrid Moras - Csomózott karkötők
A Fortélyok sorozat 115. kötetének 2. kiadása
A csomózott karkötők soha sem mennek ki a divatból. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy legtöbbször ajándékba készülnek, és emlékét őrzik egy-egy barátságnak, szerelemnek, amely táborban, fesztiválon született. Másrészt pedig valószínűleg a hímzőfonalak széles színválasztéka és a minták kombinációjának végtelensége a népszerűség oka.
A részletes leírás és a színes ábrák alapján könnyen elkészíthetők a könyvben szereplő karkötők, illetve egy kis gyakorlat után egyedi mintákat, karkötőket tervezhetünk.
Mint a könyvben is bemutatjuk, érdemes más szálakkal (pl. bőr, szatén stb.) és kiegészítő elemekkel (pl. gyöngy, díszgomb) is próbálkozni, mert különleges hatás érhető el velük.
A kötetet kiemelten ajánljuk iskoláknak, táborszervezőknek, mert a csomózott karkötő készítése lányok és fiúk körében egyaránt közkedvelt tevékenység.
Anette Claxton - Cheryl Owen - Ékszerkészítés lépésről-lépésre
Saját ékszereink elkészítése nem csupán takarékos, de szórakoztató módja a mindennapi, vagy ünnepi viseleteink feldíszítésére. A könyv minden alkalomra tartogat néhány szép bizsu-tervet, amelyekkel egyszerűen, gyorsan, és könnyen különlegessé, szokatlanná tehetjük külsőnket. Ezek az ékszerek papírtól kezdve gyurmán át a fán vagy selymen keresztül minden féle és fajta anyagot tartalmaznak, és ugyanennyire sokféleképp néznek is ki. A könyv minden oldalán jobbnál jobb ötleteket, tippeket találhat mindenki, akit érdekel a kézimunka, és azon belül az ékszerkészítés. Ezen kívül a szerzők minden, a hatékony munkához szükséges trükköt, és tippet megosztanak olvasóikkal.
Tone Finnanger - Tilda alkotóműhelye
Lépjünk be Tilda stúdiójába az egyedi ötletek, modellek és csodás fotók közé, melyeket a szerző saját műhelye és kedvenc tárgyai inspirálnak... Több, mint 50 új és vidám ötlet: párnák, takarók, kiegészítők, lakásdíszek, ékszerek, táskák és különféle tárolók. A bájos zsiráf és elefánt, vagy az angyal-figurák minden korosztályt elbűvölő ajándékok lehetnek. Tilda kedvenc rózsaszín és piros árnyalatai zölddel, türkizzel és lilával kombinálva bárkit felfrissítenek, jó kedvre derítenek.
Ingrid Moras - Divatos ékszerek gyöngyfűzéssel
Divatos ékszer ötletek
Minden, ami megdobogtatja a tini szíveket. A rugalmas bokalánctól a szövött barátság-karkötőig vagy láncig mindent megtalál ebben a kiadványban. A legújabb ékszerek biztosítótűből - egyszerűen elkészíthető - és nagyon mutatós.
Varga Judit - Varrott holmik
Mindenki szívesen csinosítgatja az otthonát, de az igazán szép és egyedi lakáskiegészítők meglehetősen drágák. Szerencsére az utóbbi időben egyre szélesebb választékban kaphatók a szebbnél-szebb, színes, mintás anyagok. Így egy kis fantáziával bárki egyedi és stílusos dísztárgyakat készíthet, amelyek méltán válhatnak otthona díszévé.
A könyvünkben összegyűjtött lakáskiegészítők, nemcsak nagyon mutatósak, hanem rendkívül praktikusak is, és különösebb gyakorlat nélkül megvarrhatók. Nem csupán otthonunkat díszíthetjük velük, hanem akár ajándékba is adhatjuk őket.
Használjuk a könyvet ötlettárként és valósítsuk meg bátran saját ötleteinket is!
Dombauer Lászlóné - Horgolt kiegészítők
A horgolás napjainkban újra divat lett, de nem csak ruhát készíthetünk ezzel a népszerű technikával, hanem különböző kiegészítőket is.
A horgolt nyakláncok, karkötők és kitűzők viselésével egyedivé tehetjük ruházatunkat, a hajpántokkal karkötőkkel örömet szerezhetünk gyermekeinknek. A nemzetiszín karkötőket és a kokárdát nem csak nemzeti ünnepeinken viselhetjük, de a nemzetközi sporteseményeken is megmutathatjuk velük, kinek is szurkolunk.
A könyvben található érthető leírások, mintarajzok és jelmagyarázatok alapján könnyen elkészíthetjük kedvenc karkötőnket vagy hajpántunkat. A kezdők se riadjanak vissza, mert kis türelemmel a modellek gyorsan meghorgolhatók.
Lisa Atwood - Rebecca Courchesne - Rick Field - A befőzés művészete
A zamatos dzsemektől a zseléken és a pikáns savanyúságokon át a relishekig számtalan módja van a friss gyümölcsök és zöldségek tartósításának. A könyv több mint 130 receptje lépésről lépésre mutatja be az eljárások technikáit; tippeket, kreatív ötleteket ad az eltett finomságok további hasznosítására.
E különleges receptgyűjtemény útmutatásai alapján bárki a befőzés mestere lehet.
Lesley Stanfield - 100 kötött és horgolt virág
Ezzel az elbűvölő virággyűjteménnyel minden rózsásnak tűnik! Az elkészült kézimunkákat felhasználhatjuk ruhák, kiegészítők díszítésére, vagy színes csokorba kötve otthonunk díszítésére.
Válogassunk a fantasztikus, katalógusba rendezett, egyszerű rózsákból, kedves pipacsokból vagy mesterien kidolgozott virágkölteményekből. A leírásoknál egyértelmű útmutatót és fonalajánlást találunk valamennyihez.
A könyv végén inspiráló ötletekre bukkanhatunk a kézimunkák egyedi felhasználásához, a ruhadíszektől az ajándékcsomag dekorálásáig.
Vincze Eszter - A gyöngyfűzés alapjai
Ez a kötet részletesen bemutatja a gyöngyfűzés alapvető technikáit: a különféle fűzési módokat, a kezdést és a befejezést, a kapcsok rögzítését stb., majd ötleteket ad a különféle gyöngyök felhasználására.
Kezdők és haladók egyaránt találnak benne hasznos ötleteket és tanácsokat. Fogjunk hozzá bátran, és készítsünk ékszereket magunk vagy szeretteink örömére. A nyakláncokhoz készítsünk karkötőket, fülbevalót. Alkalmi és hétköznapi viseletünket is színesebbé, egyedibbé tehetjük saját készítésű ékszerekkel.
Az ábrák és a leírás alapján könnyen megfűzhetjük a könyvben szereplő ékszereket, majd a technikák elsajátítása után megvalósíthatjuk saját elképzeléseinket is.
Angelika Massenkeil - Pammi Panesar - Szalvétatechnika textilanyagokra
A szalvétatechnika amilyen egyszerű, olyan hatásos. A speciális, textilre való ragasztólakkal az egyszerű pamut textíliákból, pl. kötényekből, táskákból egyedi darabokat varázsolhatunk. A hobbiboltokban különféle kész pamut- és vászontermékek kaphatók, de tetszés szerint saját kezűleg is varrhatunk hasonlókat. Vigyázat, műszálas anyagokra nem lehet szalvétatechnikázni! Bátran fogjunk hozzá, valósítsuk meg a könyvben szereplő ötleteket, készítsünk egyedi konyhai kötényt, edényfogót, strandtáskát, sapkát és sok más dolgot. Gyorsan és egyszerűen készíthetünk igazán különleges ajándékot szeretteinknek! A szalvétákkal díszített textíliák moshatók és sokoldalúan felhasználhatók.
Kispál Zsuzsanna - Vincze Eszter - Szalvétatechnika
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Tone Finnanger - Napsugaras otthon
Varázsoljuk napfényessé, vidámmá otthonunkat ezen egyszerűen elkészíthető tárgyak fantasztikus gyűjteményével. Több mint 50 elragadó ötlet - kényelmes párnáktól a vászoncipőkig, a gyönyörű táskákon át a barátságos gyermekjátékokig. Vibráló ötletek a lakás minden helyisége számára, a békés tengerparti hangulat és egyszerű vidéki elegancia egyesítésével. A könnyen követhető leírások, praktikus sablonok és érthető ábrák garantálják a nagyszerű eredményt. Változtassuk napfényessé otthonunk hangulatát
-
Deák Istvánné - Gyöngyékszerek
Kásagyöngyök, szalmagyöngyök... A színes gyöngyszemek kavalkádja szemet gyönyörködtető látvány. És milyen könnyedén rendeződnek kecses nyaklánccá, bájos karkötővé vagy hódító fülbevalóvá a kezeink között! Színes fotók, egyértelmű leírások várják népszerű sorozatunk Gyöngyékszerek című kötetében. Frissítse fel ékszertárát egy-két gyönyörű, egyedi darabbal! Ehhez nyújtunk segítséget barkácsfüzetünkkel. Jó munkát kívánunk!
Mikulka Ferenc - Csomózott karkötők
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Angelika Ruh - Swarovski gyöngyékszerek
A könyvben található leírások alapján könnyen készíthetünk nemes ékszereket gyönyörű csiszolt Swarovski kristálygyöngyökből, kásagyöngyökkel és csiszolt üveggyöngyökkel kombinálva. Egyszerű fűzési technikákkal mutatós gyűrűket, láncokat és medálokat készíthetünk. A színek kiválasztásánál bátran elengedhetjük a fantáziánkat, így teljesen egyedi ékszereket alkothatunk.
Angelika Massenkeil - Pammi Panesar - Szappanöntés
Már nagyanyáink is öntöttek szappant. A szappanmaradékokat összegyűjtve, egy kis háló segítségével és némi vízzel új szappantömböket készítettek. Ma már sokkal egyszerűbb a szappanöntés. Nem kell szappanmaradékokat gyűjtenünk, hisz a művészellátó boltokban kaphatók tiszta növényi alapanyagból készült átlátszó és fehér glicerin szappantömbök, sőt, kiöntőformák és különféle színező- és illatanyagok is. Így tetszés szerint önthetünk szebbnél szebb szappanokat, akár a különböző évszakoknak megfelelő illattal. Ha elsajátítottuk a szappanöntés titkát, engedjük szabadjára fantáziánkat, és szerezzünk örömöt barátainknak vagy lepjük meg magunkat egy színes, érdekes formájú szappannal, amely a kedvenc illatunkat árasztja. A saját készítésű szappan nemcsak tisztálkodási kellék lehet, hanem szép dísz a fürdőszobapolcon vagy vidám gyerekjáték a fürdőkádban.
Nemes-Molnár Margaréta - Ékszerórák
A különböző formájú óralapokból egyszerűen készíthetünk egyedi ékszereket. A könyvben szereplő órák közül választhatunk alkalmi vagy akár hétköznapi viselethez illőt. A felhasznált gyöngyök színét igazítsuk egyéniségünkhöz és ízlésünkhöz és a siker nem marad el. Ha egy óra elnyerte tetszésünket készítsünk hozzá láncot és fülbevalót is, így lesz teljes a kollekciónk. Az órák elkészítését ábrákon is szemléltetjük, így bátran hozzákezdhetnek a kezdő gyöngyfűzők is. Ha elsajátítottuk az alaptechnikát, készítsünk órákat egyéni ötleteink alapján magunk és ismerőseink örömére egyaránt.
Anne Schaaf - Szappankészítés lépésről lépésre
Könyvünkben jól bevált, kipróbált recepteket gyűjtöttünk össze, amelyek között mindenki talál kedvére valót. Részletesen ismertetjük a szappankészítés fortélyait, tudnivalóit, továbbá a felhasznált anyagokat és eszközöket, illetve a beszerzési lehetőségekről is tájékoztatjuk olvasóinkat.