A Halkirálynő szerzőjének – új könyve az olvasó által jól ismert vérbő humorral és érzelgősséget kerülő humanizmussal megírt, lebilincselő kalandregény. Az egyik főhős – Lila Li Dzsin – a gerillaháborúban kommandós kiképzést kapott, függetlenséget az érzelmektől is óvó, izgalmas újságírónő, kemény, már-már férfias karakter. A másik főhős – Robin Von Thomas – rendőrségi fejes, alig túl egy súlyos haslövésen. Szívós, elszánt zsaru. Ellenfelei úgy vélik, megfékezhetik felesége meggyilkoltatásával. Ebben az ügyben találkoznak. Bizony, a légkör nem baráti. Vibrál a levegő, egymásnak feszül a két intellektus. Összecsapásaik durvák, kíméletlenek. Sejteni lehet, hogy nem sétagalopp vár rájuk. Hőseink az egymásnak tett apró szolgálatok közben – úgy mint egymás életének többszöri megmentése – összefognak a polgárháborúból hazaszökött maroknyi fegyveres csoporttal, a magukat gladiátoroknak nevező halálkatonákkal, hogy felszámolják a titkos katonai kiképzőtelepet. Akció akciót követ, s az egyre szorosabb harci szövetségből kibontakozik egy félénken, visszafogottan induló, romantikus nagy szerelem.
Értékelések 5.0/5 - 1 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Vavyan Fable - A Halkirálynő és a Kommandó
...Újabb tompa dörrenés hallatszik odafönt, majd újabb, ám ez már közelebbinek rémlik. Füst szaga keveredik a kavargó portól fojtogató levegőbe. Szám mintha sárral volna tele, s ekkor fény lobban mögöttünk.
Lángok marnak a rejtekajtóba, s az félelmetes robajjal leomlik.
Nyargalunk. Lépteink dübörgését nem halljuk a fejünk fölött és mögöttünk összeroskadó épület haláltusájában, hörgő légvételeink kínját is csak érezzük.
A száguldó Louis lámpája tovább küzd a sötétséggel: imbolygó-sápadt fénysugár, apokaliptikus robajlás, füst - a halál maga. Ott fújtat a sarkunkban.
Belloq lemarad, átnyalábolja vállamat, magával vonszol, kiáltozik valamit, szavát nem értem.
A folyosó beomlik mögöttünk. A fénykör olykor ajtókra villan, az ájulás határán suhan át rajtam a gondolat: mégis itt, ebben a pincében halok meg, ahonnan egyszer már kiszabadultam.
A következő, még közelibb robbanás hatására a folyosó megremeg, akár egy haldokló állat belei. A mennyezetről kődarabok mállanak.
Wyne megroggyan a vállára zuhanó omladék súlya alatt, mégis fut tovább. Már körülöttünk is záporozik a törmelék, lábunk alá torlódik, átbukdácsolunk rajta, tűz robog nyomunkban, levegő híján megfulladunk!
S a fénysugár ismét a folyosó végét tapogatja. Már jártam itt!
Előrevetődöm, s míg Louis felfelé világít, Belloq fölemel. Körmeim mind egy szálig letörnek, mire kitépdesem a csapóajtó zárját.
A regény 1987-ben jelent meg először, népszerűsége azóta is nőttön-nő.
Vavyan Fable - A pokol is elnyeli
Patrick Wyne, az akciócsoport fáradt vezetője éppen aludni készül, amikor váratlan látogatója érkezik: Joy Smith. A lányról csak annyit lehet tudni, hogy nem az, akinek kiadja magát, viszont remekül rajzol, s ha kell, verekedni is tud. Ennek aztán nagy hasznát veszi, mert rövidesen többen is üldözni kezdik. A titokzatos lány a kommandósok segítségét kéri egy már-már hihetetlen ügyben: meggyilkolt barátjáért akar bosszút állni, akit egy embertelen orvosi kísérletnek vetettek alá, és valami emberrablásról is mesél. Joy gyönyörű nő, Wyne viszont esendő férfi. Kötélnek áll tehát, és vele tartanak a társai is. A sötét história hajmeresztő kalandokban folytatódik, s számos meglepetést tartogat. Amikor már-már úgy tűnik, vége a hosszú "szafárinak", nem késlekedik a fordulat: hosszú üldözés veszi kezdetét. (Patrick Wyne-t és akciócsoportját a Halkirálynő sorozatból ismerhetik az olvasók. E regény egy korábbi akciójukat meséli el, amelyben a kommandónak jutott a főszerep.)
Vavyan Fable - Vakvágta
A férfi, Kentaro sokoldalú kaszkadőr, miáltal hol lángra kap, hol a magasból zuhan alá; ha a forgatókönyv úgy kívánja, lóval ugrik dupla Lutzot, vagy száguldó kocsival triplaszaltózik - de még számos módon képes ijedelemmel, gyászelőérzettel facsargatni kedvese szívét. Az érte aggódó nő, Chrysler Le Baron zsaru, hajdani akciós, mégpedig azon titokzatos állományból, amelynek tagjai bevetéskor elfedik arcukat, és még jámbor hozzátartozóik se tudhatják róluk, miféle munkát végeznek. Emira tizennégy éves, midőn e szerelmi duett kellős közepébe pottyan. Ott a helye, végre is Le Baron leánya, jóllehet, tömérdek éve bírói végzés tiltja őket egymástól. Az exférj, az apa törekvő jogász, főként pénzmosással és szerelemszédelgéssel foglalkozik, mígnem egy napon sokkoló fordulatot vesz eladdig bársonyba burkolt élete. Megvilágosodván arról, hogy viperafészekbe tévedt, sebtében elhelyezi gyermekét a vérmes múltú anyánál, és felszívódik a ködben. Azt hiszi, hogy ekként mindent elsikált. Holott a balladisztikus események csak ezután kezdődnek.
Vavyan Fable - My fair lord
A hölgy kalapja hatalmas, haja homokszőke, arcán régi sebhely, farmerja repedt. Neve Fabyen, egyébként grafomán; kalandregényeket ír. Egyszer kitalál egy ízig-vérig férfi hőst, mire is az szembejön vele egy - addig holtunalmas - estélyen. A férfiról csak azt lehet tudni, hogy Benetton-zöld campingbusza, kék szeme, egy vagy több üldözője - és számos titka van. Pisztolytokot hord a hóna alatt, de nem stukkert tart benne. Azért nem teljesen fegyvertelen, hiszen roppantul pimasz és mennydörgő pofonokat oszt. Mire felgyújtja Fabyen kíváncsiságát - kevéssel azután, hogy érzékeit felgyújtotta -, el is tűnik. És ez így megy jó darabig. A pasasnak már annyi a titka, hogy lehet: ő maga a titok. Meg kell fejteni. Sokan ellenzik. Annál izgalmasabb. Hamisítatlan Vavyan Fable regényt tartasz a kezedben! Épp ezért engedd meg, hogy ellásunk néhány praktikus intelemmel. - Mielőtt belefeledkeznél a történetbe, ne feledd elzárni a fürdővizedet, mert ha esernyővel a kezében, rettentő durcásan feljön az alattad lakó, és megtudja, miért áztattad szét a lakását, bizonyos, hogy tüstént kölcsönkéri Tőled a könyvet! Napokba telhet, míg újra hozzájutsz! - Pitymallattájt már tapintatosan lapozz, heheréssz, nehogy rád kopogjon izgága szomszédod! - És néha aludd át az éjszakát, mert a munkahelyeden úgysem hiszik el, hogy az olvasástól dagadt a szemed! - Könyvvásárlásnál légy éber! Szerzőnket utánozzák!
Vavyan Fable - Jégtánc
Jade baja elég korán meggyűlik "mintaszerű" szüleivel, akik elvárják tőle, hogy felnőttként - velük ellentétben - mindent elérjen ezen a világon. Beleveti magát inkább a nagybetűs Életbe, s nem is bánja meg, mert olyan tanítómestereket, mint Tilton, a méltósággal halódó szaxofonos, meg Bárd, a hótkomoly zsaruféle, manapság már csak az utcán találni... Abban a homályos zónában, ahol Jade küzd a megélhetésért, az embernek állítólag két választása van mindössze: a törvények szerint játszik, vagy figyelmen kívül hagy minden szabályt. Létezik-e harmadik út? A Jégtánc hősnőjének erre a kérdésre kell választ találnia. Míg szól a zene. Mielőtt kűrje véget ér...
Vavyan Fable - Tíz kicsi kommandós
Vis Major és Kyra Emett, minden idők leghatékonyabb akciózsaru párosa tovább kergeti a bűnt Fertő City utcáin! Mintha az egész megapolisz megbolydult volna! Feltűnést hajszoló gyilkosok, drogambulanciákat támadó nindzsák, bomlott elméjű szektások, pszichotikus gaztevők hemzsegnek Fertő Cityben, szüntelen mozgásban tartva Vis Majort és társait. Mindezt tetézendő, egy sajtóangyal is velük tart bűnüldöző útjaikon. Ám a lakosság zömét legfőképpen a nemiség érdekli. Mindenki folytól erről cseveg. Megtörhetetlen hőseink magánélete sem felhőtlen. Kyra neheztel, amiért a szamuráj - Vis Major - megnősült. Még fel sem eszmél a traumából, midőn hozzáköltözik válságos nővére, Taria. A szívválságot kiváltó pasas is vele tart, s pontról pontra megfogadják a kapcsolatterapeuta furcsa utasításait. Kyra ettől bealél. Transzparenst készít lepedőből, Le a családdal! szövegűt. Ráadásul még egy mosómackó is betanyázik a kertbe. Vis Major gyereket nevel, a Hátrányos Helyzetű Apák Túlélőkönyvét írja, s könnyelműen törli az interneten kapott lánclevelet. Bokszeralsóban szerepel egy falinaptárban, miáltal sikítozó rajongótáborra tesz szert. Neje nem tud főzni-mosni, viszont a takarításhoz sem konyít. Munkatársnője feldobja őt szexuális zaklatás miatt. A szamurájt megdöbbenti a felismerés: a Megszakított Lánclevél Átka sújtott le rá! Lehet, hogy hőseink mégis megtörnek?!
Vavyan Fable - A halál zsoldjában
A Halkirálynő és a Kommandó" íróját napjaink vérfagyasztó terrorcselekményei ihlették erre az akcióregényre. Vavyan Fable ezúttal egy terroristaellenes kommandó akcióit meséli el élvezetes, érdekfeszítő stílusban. A könyv hősei - a halál zsoldosai - kommandósok. A komor David Chennes, a kivételes képességű fiatal nő, Tania Tiller, a rézbőrű Sacha, a veszedelmesen verekedő Liu és a többiek. De a halál zsoldosa a bérgyilkos Csen King és Cassagne, a terrorista vezető is. Összeesküvők, ámokfutók, katonák, politikusok. Ők csapnak össze a regényben. A fordulatos történet izgalmait még egy ötletesen beleszőtt bűnügyi szál is fokozza, nem kevés meglepetést tartogatva az olvasó számára. Az események feltartóztathatatlanul száguldanak előre, mígnem kivehetővé válnak a katasztrófa körvonalai. Meglehet, a Halál akar főszereplővé válni, a kommandó szembeszáll vele, hadat üzen neki...
Vavyan Fable - Kyra Eleison
„...Talán órák is tovatellettek, mire demilitarizáltam az atlétát. Minthogy a kérő szó mit sem ért, kénytelen voltam tettleg érvelni. Elvettem tőle a saját fegyverét, meg a találtat, de még a rojtosra rágott fogpiszkálót is kiszedtem a szája sarkából, mielőtt rádöbbent volna, hogy azzal is harcolhat. Időközben a mérkőző pasasok a medencében kötöttek ki, s a vádliig érő vízben pozdorjázták egymást, meg-megbotolva a fenéken elrejtett csövekben. A bejárat felől zsarumobilok közeledtek üvöltő szirénával, a másik irányból az óriáskerekes ember érkezett, homlokán redőkkel, kezében cipőmmel. Az eső, akárha az estémet siratná, dühödten rázendített, lila villámok cikáztak körülöttünk, pofonok dörögtek a szökőkútban, az égbolt üvöltött rá feleletül. A kollégák négyfelől robogtak a márvánnyal borított dísztérre, hogy közrefogják a medencét. A vijjogó kocsik kormányozhatatlanná váltak a síkos kövön. Előlük menekülvén a vízbe ugrottam, és megint elveszett a cipőm. Az egyik zsarumobil a pánikszerű fékezéstől két kerékre billent, és siklórepülésbe kezdett. Felém tartott, nőttön-nőtt.”
Vavyan Fable - Szennyből az angyal
A regény hősnője, Tonie - túl egy súlyos válságon - mesei karácsonyról álmodozik: fenyőillatú, csillagszórós, Kis éji zenés, meghitt ünnepről, romantikus kettesben egy férfival, akit erre az alkalomra választ számára a számítógépes társkereső szolgálat. S nem arról, hogy bűnözők lepjék el otthonát. Holott pedig ellepik. Púder, a sorozatgyilkos; Néró, a piromániás; valamint Procc, akinek az a fixa rögeszméje, hogy neki sebészeti úton mindenkit meg kell gyógyítania. Továbbá ellepi hajlékát a nővére a sarjaival, anyja a neurózisával; szomszédnője, Meta Hari, aki mindhárom szemével perfekt módon lát - és még sokan mások. A vágyott idillből pokolian felforgatott karácsony lesz, s mindennek a Szolgálat által küldött (?) pasas, Barret Grand a dilihopmestere.
Vavyan Fable - Halkirálynő
A regény az 1987-ben megjelent A Halkirálynő és a Kommandó második kiadása. Az újabb megjelenést a regény hatalmas sikere indokolja, s a címváltoztatás sem véletlen. Az Olvasók Halkirálynő-ként emlegetik a könyvet, s Vavyan Fable kéziratán is ez a cím állt hajdan, amikor kiadót keresett hozzá.
"Nehéz fajsúlyú, veretes, itt-ott túlságosan is komor irodalmunk peremén hirtelen felbukkan egy kis csaj, ránk fogja a tollát, és elrikkantja magát: fel a kezekkel! Mögötte ott a kommandó, megvillan a tenyerek éle, cipőtalpak hasítják a levegőt, és darabokra törik a gonosz pofacsontja. Óriási!"
(Magyar Katalin)
"Fable - a csodák csodája - amerikaibb az amerikainál (a Hemmettől Chandlerig terjedő stílusnál). Melynek jellemzője a laza (ön)gunyorosság, a könnyed, gyors, felszínes, de hatásos valóságelemzés, a legmélyebb érzések némi cinikus fölénnyel kezelése (csupán az érzelgősség és nem az érzés elhárítása céljából). Fő vonalakban ezekből táplálkozik az a sajátos atmoszférát teremtő lendület, mely Fablenak is sajátja."
Vavyan Fable - Ébredj velem!
A Halkirálynő sorozat ezen történetét Daniel Belloq, alias Mogorva meséli el, mivel Denisa egy különös baleset következtében amnéziás állapotba kerül. Danielt nem csupán a baleset körülményeinek tisztázása és egyéb bűnügyek kiderítése köti le, azon is fáradozik, hogy visszakerüljön Denisa emlékezetébe.
"Kirúgom magam alól a Mazdát. A néhány kocsival előttem parkoló Saab motorja felbőg, a jármű megugrik, majd mégis megtorpan, mintha vezetője azt nézné, társa valóban mozdulatlanná vált-e a járda mocskában.
Cyd meglendíti a markában tartott kézigránátot. Mielőtt eldobhatná, a Saab ismét elrugaszkodik álló helyéből.
Ekkor már a kocsi csomagtartófedelén állok, abban a boldog tudatban, hogy Cyd felrobbantja velem együtt. Feldobom magam a tetőre, ahogy a kiképzésen belém lőcsölték (csakhogy akkor fegyver volt a kezemben!). Elvetődöm, keresztben fekve. Legurulok a motorháztetőre. Jobb híján két csupasz öklömmel zúzom be a szélvédőt.
Látom a fickó arcát: őrült nagyra tágult szempár, a pupilla zöldesen felizzik, a szájon torz fintor..."
Vavyan Fable - Csontfuvola
A két súlyosan sérült kommandós, Daniel Belloq és Steve Delgado a tóparti nyaralóban lábadozik. Steve mélységesen depressziós, nem hajlandó felkelni, mosdani, étkezni. Akciócsoportos társai mindent elkövetnek talpra állítása érdekében, de még a nyári Mikulás-terápia se válik be nála. Tán-tán Nympha, a könyörtelen gyógytornásznő segíthet.
Denisa válósat álmodik, ezért sürgősen a tóhoz száguld, hogy Belloqkal lehessen. Idilljük hamar véget ér; lovaglás közben géppisztolysorozatot zúdítanak rájuk egy dzsipből. A kergült ló elhagyott farmra robog Denisával, ő pedig a kútból áradó hullaszag éreztén mozgósítja a helyi erőket. Pedofil gyerekrablás-sorozat nyomára bukkannak, ám a rendőrfőnök nem akar statisztikarontó ügyeket a városában.
Belloq nem kíván résztvenni az ügyben, arra hivatkozva, hogy besokallt, kiégett. Amikor azonban mesterlövész flintával megsebesítenek néhány helybéli hobbivadászt, feltámad benne a zsaru. Színre lép Gerret Flach, a nagy hatótávolságú vonzerővel bíró, örökbarna bőrű megyei főügyész-helyettes, és felkéri őket a nyomozásra. Denisa, Belloq, Steve, a kezdő zsaru Martin és a furabogár Cyd nekilát, hogy felderítsék a két bűnügyet.
A gubancos szálak ekkor még alaposabban összekuszálódnak. A gyerekrablási gaztett véres fordulatot vesz. A hobbivadölők vadásza bedurvul. Eddigi és leendő áldozatai nem hajlandók együttműködni a zsarukkal, ugyanis szerintük ők a greenpeaces támadók.
Nympha és Gerret Flach feromon-kisugárzása felbolydítja a kedélyeket; közös barátaik, Marcel és Dalia esküvői készülődése ámokozássá fajul, Belloq kamasz lánya kritikusan életun és világfáj, de még házi kedvenceik is agyászra szorulnak. Továbbá a válságos írómester, Donald is jelen van, hogy pipatüzeket okozzon.
Végül persze az akciócsoport közbelépése is szükségessé válik
A HALKIRÁLYNŐ-SOROZAT ÚJ EPIZÓDJÁBAN.
Vavyan Fable - Mogorva nyár
Belloq és akciócsoportos társai különleges kiképzési programról hazatérve tudatják Denisával, hogy egy dél-amerikai országba utaznak nyaralni. Festői helyre érkeznek, ottlétük az első napokban valóban nyaralásnak látszik, ám hamarosan támadás éri őket, s a dzsungelen át kell menekülniük. "Kicipzározom a puttonyt. Ők persze dögösebbek: a hét zsákon egyszerre reccsennek a fémfogak. Három másodperc alatt alsónadrágra vetkőznek. No, akkor én is. További három másodpercig tart, amíg előhúzzák a káprázatosan összehajtogatott ruhacsomagot. Éjfekete kezeslábas bomlik ki előttem, különös anyaggal bélelt, állig galléros modell, gyanítom, hogy lőhatlan. A Nagyszerűek gyorsan végeznek felöltésével, nekem Leon segít, hogy megtaláljam az elrejtett műanyag cipzárt, a szigeteléssel bevont kapcsokat. Ebben a cuccban zajtalanul kúszhatunk, mászhatunk, egyetlen alkatrésze sem csikordul, zörren meg soha. Pilótasapka-féle sisak következik, minden oldalról zárt, bélelt modell, Batman is valami hasonlóban szuper. Nem tudom, az övé golyóálló-e, a mienk biztosan az, feltéve persze, hogy nem túl nagy erejű vagy robbanó lövedéket kapunk a fejünkbe. Fresson végigmér bennünket, lerántja a sapkát és elröhinti magát. - Mint egy Batman-kommandó! Máris leszögezem, hogy nem vagyok hajlandó kívül hordani az alsógatyámat, mint az a marha!"
Vavyan Fable - Sárkánykönny
Kezdetnek felhívogat. Telefonüzenget. Követ. Leselkedik rád. Meglátogat álmodban. Távollétedben betör hozzád. Tükrödre firkál, ágyadba fekszik, bemocskolja intimebb holmijaidat. Eléggé félsz már? Jól van. Akkor rád kopogtat éjszaka. Ablakaidon, idegeiden xilofonozik. Levelet kapsz tőle. Azt akarja, szeresd őt. Csak őt. Azután öltöztetésedbe fog: harisnyát, cipőt, ruhát küld. Te vagy a menyasszonya! Egy napon majd el is jön érted. Nem az első szerelme vagy. A Yardon tudnak egy másik aráról. Az a lány meghalt, mert nem kért a szörnyeteg szerelméből. A legkülönb zsaru vigyáz rád? Na és? Attól még nyugodtan halálfélhetsz. Vagy pedig derítsd ki hamar, kicsoda ő. Végtére is, pszichológus vagy. Légy trükkösebb, gyorsabb nála. Igyekezz! Az Idült már kitűzte bizarr kézfogótok dátumát!
Vavyan Fable - Vészbejárat
Vis Major és Kyra Emett, a Fertő City utcáin járőröző zsarupáros megest lendületben. Mindketten azt remélik karácsony közeledtével némileg alábbhagy a bűnözés a pszicho városban, és egymással is foglalkozhatnak valahára. Végképp szakíthatnak vagy ölelődzhetnek; összeköltözhetnek, esetleg megfojthatják egymást. Ám nem csak ők érzik furcsául magukat. A mitikusan behavazott, vakítóan teliholdas, ünnep előtti éjszakák másokat is megbolondítanak. Sorozatgyilkos tombol az utcákon. Bús pasasok vetik magukat a folyóba a Halálpillérről. Válófélben lévő nő indul a férje ügyvédjéhez, csőre töltött flintával. Ámoklovas vágtázik a körúton. Bérgyilkos nők végeznek áldozatukkal, majd lelövik az arra járó zsarukat is. Maffiások élik világukat. Nincs nyugalom, áhitat. Akció akciót követ. Ők pedig éjhosszat gonosztevőket kergetnek, olykor mezítláb is. Szépségátalakító plasztikai verésekben részesülnek, Kyra sajátos mikulással konfrontál. A cinikus Vis Major ezt merészeli mondani: A szerelem abszolút keresztényies dolog. Házasság formájában magában hordja a büntetést is. Zaklatott életvitelük közepette még egy talált gyermekkel, a kutyával, a papagájjal, valamint önnön vágyaik tisztázásával is törődniük kellene. Míg nem késő.
Vavyan Fable - A Hold forró jegén
"Denisa Wry-nak mintha nem volna elég, hogy zsaruként - meggyilkolt lányra lel egy kísérteties házban; - és lemészárolt gladiátorra bukkan a huszadik század végén; - ezenközben mélységesen belekeveredik egy különös betörő rejtelmes ügyeibe. Ráadásul: - egy hisztérikus teherautósofőr rosszvoltából kórházba kerül; - ám onnan hamarost megszökik; - népes családja összejövetelt rendez, kultiváld a kakás-mamást! jeligére; - társa, Laco szexkórság áldozata lesz; - akit helyettesítvén Zsötem, a tesztoszteron-túltengéses, újonc zsaru szakad a nyakába; - miáltal gyakori összeveretésben részesülnek; - cserben hagyott kezelőorvosa is mániákusan üzenget érte. Az égnek hála, segítség is kínálkozik: - Daniel Belloq (alias Mogorva); - a furabogár barátok (Cyd, Dalia, Quasimodo); - valamint a Fellini-kedvence alkatú jós és léleklátó asszony, Ramona személyében.
Vavyan Fable - Habospite
Fertő Cityben menyegző készül.
Dalia és a rejtelmes múltú Marcel esküszik örök hűséget a város hírneves kastélyában, míg az élet el nem választ mottó alatt. Ez hamarabb bekövetkezik, mint hinnék.
Utóvégre az élet nem habospite.
A bűnös támadás Vis Major és Kyra Emett, a lavina kopópáros városában történik, és persze a másik úthenger zsarucsapat is akcióba lendül. Vagyis a koszorúslányok: Denisa és Cyd. Martin, Zsöti, Belloq és a kommandó. Nem tűrhetik, hogy a frigy - elhálatlanul - meghiúsuljon.
Az üldözős-hajszás téboly hevében átöltözni sincs idő.
Vis Majorék és a bolydult násznép összebotlik.
Magától értetődően előáll a két dudás egy csárdában-effektus.
Vavyan Fable - Kriplikommandó
A kalandregény hőse hét ember. Foglalkozásuk nem tipikus, sorsuk sem az. Egy napon mindannyian életveszélybe kerülnek, s amikor puszta létük a tét, segítő kéz nyúl értük. A túlélést kínálja - nem ingyen, s morális szempontból nem is olcsón. A hét ember mit tehet? Rejtélyes kaland zsoldosaiként útnak indulnak. Mit keres közöttük a pszichopata Herval, a macskaizomzatú Tiria, milyen lidércekkel küzd Gino Van Can, mi készteti a flegma Ron Jart arra, hogy feladja semlegességét? "- Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha rendes menekülők módjára inkább az idegenlégió mellett voksolunk? Vajon a madám velünk jöhetne-e a Szaharába? Nem tudjátok, koedukált már az idegenlégió? - Utálom a homokot - felelte Tiria. - Legfeljebb az ember nem visz vödröt, lapátot, kis formácskákat - vonogatta a vállát Ron Jar."
Vavyan Fable - A Halkirálynő és a dzsinnek
A Halkirálynő és a kommandó hőseit újra veszély fenyegeti. Denisa, a roppant nőies, képzetten szájaló-verekedő zsarulány, valamint szerelmese, a férfiasan konok Belloq, másképpen Mogorva, nagystílű terv végrehajtásának útjában állnak. Mindez úgy kezdődik, hogy Denisa egy gyilkossági ügy felderítésén fáradozva, Line egyik kórházába jut. Gyógyszerkísérletekről, visszaélésekről értesül. Egy fiatal orvos különös balesetéről, reanimálásáról beszélnek neki, felkeltve gyanúját, hogy gyilkosság történt. Itt csaknem zsákutcába jut, mígnem felismeri végre: egy szervezett ölőcsapat terveit keresztezi. A bűnözők a vezetőjüket akarják kiszabadítani a börtönből. A gengszterek hadat üzennek Denisának és az akciócsoportnak. Pozíciójuk megerősítése érdekében - többek között - egy titokzatos fegyvert is bevetnek. Kuszálódnak a szálak, kirobban a háború. Az idő rövidsége miatt Justitia segítsége sem elég. Denisa nem válogathat a módszereiben. Hajmeresztő kalandba bocsátkozik. A rivális banda vezérével, a Kokókirállyal beszél meg találkát, és szövetséget ajánl neki. A vesszőfutás, móka-zokogás csak ezután kezdődik.
Vavyan Fable - Halálnak halálával
A Szent Kristóf börtönből külső segítséggel megszökik három nehézbűnöző: Tetovált, Szűz és Yeti. Szabadulásuk után nyomban elmenekülnek "jótevőik" elől, ők tudják, miért. A rendőrséggel szemben is fórt élveznek, mert a börtönben lázadás tör ki, s ezért jó ideig nem derül fény az eltűnésükre. Még szökésük napján hozzálátnak bosszúakcióikhoz. Célpontjuk az őket életfogytiglannal sújtó bíró és ügyésznő; rendőrök, akciócsoportosok. Megölnek egy nyomozónőt. Az áldozat társa, a Pikírt gúnynévre hallgató fiatal rendőrnő hamar meglátja az összefüggést a börtönlázadás és a gyilkosságsorozat között. Pikírt rendőri módszerei finoman szólva öntörvényűek, de ezeknek köszönhetően öles léptekkel halad előre az ügyben, jóllehet jóképű kollégája, Indra éppúgy nehezíti az életét, mint újdonsült szomszédja, Melotti, aki időnként rábontja a falat, de más módon is kellemetlenkedik, elültetvén a gyanút, hogy köze lehet az eseményekhez. A kemény krimikben megszokott nyers, erélyes nyomozót ezúttal nő személyesíti meg. Pikírt férfigyűlölő; esküdt ellensége a bűnözőknek, fajra, nemre és pozícióra való tekintet nélkül. Lidérces világban él, kemény létfeltételek között, vértje a humora, fellépése. Ám ez a vért nem sérthetetlen.