Ajax-loader

1. ​kiadás: A könyv szerkesztője, Gera István professzor a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikájának igazgató egyetemi tanára. Fő kutatási területe a parodontológia. E tárgykörben négy egyetemi jegyzetnek és nyolc tankönyvnek, illetve szakkönyvnek szerzője vagy társszerzője. Több angol nyelvű szakkönyv magyarra fordítása fűződik nevéhez.

A parodontológia az elmúlt két évtizedben hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ma lényegesen többet tudunk a betegség kóroktanáról és jobban megértjük patomechanizmusát mint akkor, amikor az előző tankönyvünk, több mint egy évtizeddel korábban íródott. Olyan új távlatok nyíltak meg a parodontalis tapadásveszteség gyógyításában, amelyre egy évtizeddel korábban még gondolni sem lehetett. Hazai klinikai tapasztalataink szerint azonban fogágybetegségben szenvedő beteg sokszor csak akkor kerül szakemberhez, amikor már minden foga erősen mozgatható és alig menthető. Fogorvosaink még ma is elsősorban cariescentrikusak, és csak kevesen törődnek a szájhigiéné helyreállításával, a supra- és subgingivalis fogkövek eltávolításával. Pedig hatásos, oki terápiát csak a dentalis plakkfelhalmozódás megakadályozásával folytathatunk. Ha ezt nem tesszük meg, minden ténykedésünk felesleges vagy csak a tüneteket enyhíti.

Eddig hazánkban két parodontológiai tankönyv jelent meg, az első 1981-ben, a második pedig 1994-ben. A korábbi tankönyvek csupán a fogorvostan-hallgatók elméleti oktatását szolgálták. Jelenlegi tankönyvünk célja ennél sokkal tágabb. Természetesen alapvetően ez a tankönyv is az egyetemi hallgatóknak íródott, azonban célja a szakorvosképzés és a továbbképzés szolgálata is. Ez a könyv terjedelmét és részletességét tekintve inkább közelebb áll egy kézikönyvhöz, mintsem egy kivonatos egyetemi tankönyvhöz. A könyv jelentős képanyagot vonultat fel az esetek és kezelési technikák illusztrálásra. Olyan, a klasszikus parodontológia számára merőben új területekkel is foglalkozik, mint az implantológia vagy a bioanyagok alkalmazása.

A könyv két nagy részre oszlik. Az első rész a parodontológia elméleti alapjaival, a betegség etiopatogenezisével foglalkozik. A második rész pedig a fogágybetegség klinikumát, a betegség kezelésének elveit és technikáját tárgyalja szigorúan az „evidence based dentistry” alapjain állva. A szerzők felhasználták saját kutatási eredményeiket, de alapvetően a hatalmas nemzetközi kutatási publikációra támaszkodtak, amely a parodontológia terén olyan bőséges, hogy ma már egy ember képtelen áttekinteni a parodontológia egészét.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók