Minden ​hulla fekete

Boris Vian - Venyigeszú ​és a plankton
A ​kiadó Vian-sorozatának második kötete, a Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni. A regény szereplői – a szívderítően nimfomán lányok, a holt laza jampecek, a minden őrültségre kész zenészek, a szinte fájón röhejes aktakukacok, az inkontinens vadászblézer, az álnok Venyigeszú, az Alvilágjárókból már jól ismert Antiochio-Őrnagy páros és ez utóbbi jegyese, Óvadóc de la Petrence – valamennyien a szving lüktető ritmusától hajtva rohannak elkerülhetetlen végzetük felé. „Boris, aki kortársai többségéhez hasonlóan igyekezett nem tudomást venni a tragikus valóságról, e struccpolitika kiegészítéseként a passzív ellenállás egy igencsak kellemes formáját választotta: csatlakozott a Franciaország (és különösen a francia ifjúság) erkölcsi megújulásának szükségességét hirdető Vichy-kormány bornírt prédikációra fittyet hányó, feltűnő, hóbortos ruhadarabokat viselő, a jazzt és főleg a szvinget szinte vallásos áhítattal imádó zazou-khoz (jampecok). Nem túlzás kijelenteni, hogy a németek által megszállt Franciaországban, ahol a túlbuzgó kollaboránsok még a germán félisteneknél is szigorúbban ítélték meg és el a jazzt, ezt az „erkölcstelen és értéktelen”, ráadásul „zsidó-néger-amerikai” zenét, a New Orleans-i stílus vagy a szving iránti rajongás – és főleg e zenei műfaj művelése – az ellenállás egy formája volt.” Takács M. József

Boris Vian - Köpök ​a sírotokra
A ​második világháború után feltűnt művésznemzedék jelentős írója a 39 éves korában elhunyt Boris Vian. Mérnök, matematikus, zenész, író. Sokat alkotott, de legnagyobb sikerét a "Köpök a sírotokra" című botrányokat kiváltó regényével aratta. A regényt - tréfás fogadásból - két hét alatt írta meg, s amerikai álnév alatt - Sullivanként - adta közre. A könyv elsősorban nem tematikájának köszönheti sikerét, hanem a maga idejében (1946) Franciaországban is szokatlan nyers szókimondásának és ragyogó nyelvi stílusának. Az egész művet átlengő heves szexualitás mellett az író különleges művészi eszköze, a stílus filmszerűséget, az amerikai "thriller"-irók szűkszavúságának utánzása. Izzó gyűlölet sugárzik a műből az amerikai Dél akkor még nagyon élő (s máig is alig csökkenő) faji megkülönböztetése ellen. Lee Anderson rövid, de szenvedélyes életútja zajlik le előttünk: bosszúja öccse haláláért eszelős tettekre sarkallja. Boris Vian és életműve nem ismeretlen a magyar közönség számára. Regényei színdarabjai méltó sikert arattak nálunk is. Az író és kora jobb megértéséhez járul hozzá az, hogy most már ez a regény is a magyar olvasók kezébe kerül, a regény, amelyet senki sem ismert, de amelynek létezéséről mindenki tudott.

Boris Vian - Tajtékos ​napok
A ​Boris Vian - életműsorozat kilencedik köteteként megjelenő Tajtékos napok kétségkívül a szerző legismertebb, legnépszerűbb műve. Ez volt az első magyar nyelvre lefordított Vian-regény (1969), és ugyanúgy, ahogy a világ minden táján, nálunk is villámgyorsan kultuszkönyvvé vált, s immár több mint negyven éve "kötelező olvasmánya" az újabb és újabb ifjú generációknak. A Tajtékos napok nem csupán a XX. század "legmeghatóbb szerelmes regénye" (Raymond Queneau), hanem világunk tükre is, így aztán a könyv lapjain az élet szépségei - a szerelem és a zene - mellett szomorú és rút dolgokkal is találkozunk. Az ifjúkor biztonságos és gondtalan világát kényszerűen maga mögött hagyó Chloé és Colin, illetve Alise és Chick a gépnyulak, a hóvakondok, a gyilkos lótuszvirágok és a földből kinövő puskacsövek ijesztő univerzumába csöppen. A fiatal pároknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a felnőtt lét csupa kényszer (felelősség és munka), a szerelem és a boldogság pedig rémesen törékeny. Még szerencse, hogy mindezt Boris Vian meséli el nekünk, aki a történet legszomorúbb pillanataiban is képes megnevettetni minket. " Hogy vagy? - kérdezte Chick. - És te? - kérdezett vissza Colin. - Vedd le a ballonod, és gyere, nézd meg, mit csinál Nicolas. - Az új szakácsod? - Ő - felelte Colin. - A nagynénémmel cseréltem a régi szakácsomért, plusz egy kiló belga kávéért. - Jól főz? - érdeklődött Chick. - Úgy tűnik, érti a dolgát. Gouffé tanítványa. - A kalapácsos gyilkosé? - rémüldözött Chick, s kis fekete bajsza tragikusan lekonyult. - Ugyan, te tökfej, Jules Goufféé, az ismert ínyencmesteré! - Ó, tudod, kérlek! Én... - szabódott Chick - ami engem illet, én Jean-Sol Partre művein kívül nemigen olvasok semmit. Követte Colint a kőpadlós folyosón, megcirógatta az egereket, és menet közben néhány csepp napfényt tett az öngyújtójába. - Nicolas - szólt Colin belépve -, bemutatom Chick barátomat. - Jó napot kívánok, uram - mondta Nicolas. - Jó napot, Nicolas - felelte Chick. - Nincs egy unokahúga, akit Alise-nak hívnak? - De van, uram - felelte Nicolas. - Különben roppant csinos leányzó, ha meg tetszik engedni ezt a megjegyzést. - Lerí magukról, hogy egy családból valók - jelentette ki Chick. - Bár, ami a mellkasukat illeti, látok némi különbséget. - Az én mellkasom elég széles - mondta Nicolas -, az övé viszont az enyémhez képest merőleges irányban fejlett, ha az úr megengedi nekem ezt a pontosítást."

Boris Vian - És ​mindez a nők miatt!
Maszkabál ​a 17 éves Gaya tiszteletére. A vendégek: Washington aranyifjúsága. F(őhős) bő szoknyája redőiből elővillanó epilált lábszáraival, kihívóan ágaskodó gumidudáival megigézi az estély hímjeit. Ő azonban a XV. Lajosnak álcázott Florence-t szemeli ki, akiben szapphói érzelmek gerjedeznek. Gaya büszkén feszít Undok Langyó jobbján, majd mindketten eltűnnek. F. régi, ám ifjú barátnőjére igen megroggyant állapotban talál. Hamvas bőrét tűszúrások nyomai csúfítják. Morfium! F., az alkalmi travesztita, ágaskodó szomorúságától hajtva, Florence karjába menekül.. A Köpök a sírotokra!, az Öljünk meg minden rohadékot! és a Minden hulla fekete után a Boris Vian-sorozat utolsó kötete sem szokatlanabb az előzőeknél. Egyetlen szóval jellemezve: fergeteges!

Kurt Vonnegut - Bajnokok ​reggelije
Ez ​a lexikonként is forgatható, gazdagon illusztrált regény valójában születésnapi ajándék. Kurt Vonnegut, Jr. írta önmagának, az ötvenedik születésnapjára. Az volt vele a célja, hogy - miként hajdan a rabszolgatartók tették a rabszolgákkal - felszabadítsa kitalált szereplõit. Személyesen. A Bajnokok reggelije világszerte sokmillió olvasót nevettetett meg és gondolkodtatott el, mert bizony nagyon különös könyv. Sok-sok könyv született arról, hogy a Bajnokok reggelije mennyire nagyon különös könyv.

Boris Vian - Szívtépő
A ​filozófusok már évezredek óta töprengenek az emberi lét alapkérdésein. Kik vagyunk? Mi dolgunk a világban? Vajon volt-e Ádámnak köldöke? E regény - a Cartaphilus Kiadó Vian-életműsorozatának egyik első kötete (a two in one Vian-Sullivanhez méltó ötletnek gondoltuk ugyanis, hogy rögtön két 'első kötettel' indítsuk útjára a sorozatot) - másféle kérdéseket vet fel, melyek talán nem ennyire filozófikusak, de ezekre legalább választ kapunk. Miért jobb a kék színű meztelen csiga, mint a sárga? Hogyan kerül egy ágyba a karácsony, egy ószövetségi próféta és egy Citroen? Rendjén való-e, hogy egy pszichiáternek rossz a lelkiismerete? Miért nem kedvelik a cselédlányok a misszionáriuspózt? Hol húzódik a szeretet az önzéstől, a szülői gondoskodást a foglárkodástól elválasztó határ? És van-e határa az emberi kegyetlenségnek? Boris Vian e szívszorítóan komor, ám a rá jellemző fekete humorral és nyelvi játékokkal színezett regénye azoknak sem fog csalódást okozni, akik arra kíváncsiak, hogy hova vezet a teljes körű pszichoanalízis, és hogy mivel tölti szabad idejét egy patkolókovács. Azt, hogy 'a templom nem locsológép', már eddig is sejtettük, és a magunk részéről azon sem csodálkozunk különösebben, hogy Isten magasról lesajnálja a baltacímet. De azt, hogy hagyta lemészárolni a fákat, keresztre feszíteni a lovat (előzőleg pedig meghalni Chloét), sosem fogjuk megbocsátani neki.

Boris Vian - Pekingi ​ősz
Boris ​Vian az abszurd mestere. E regényének (talán főművének) címe is abszurd, hiszen nem Pekingben, s nem is ősszel játszódik. Egy biztos: játszódik, s a játékosság, képzeletgazdagság jellemzi leginkább Vian abszurd remeklését, a modern francia próza párját ritkító, elképesztő klasszikusát, mely egyszerre elgondolkoztató, mélyen emberi alkotás, pompás stílusbravúr és a modernkedés csúcsteljesítménye, blöffje és paródiája... épp csak nem szabad minden szavát komolyan venni.

Boris Vian - A ​holtaknak már mindegy
A ​Boris Vian-életműsorozat tizedik kötete (az itthon 1991-ben Minden hulla fekete címmel megjelent regény) a második volt a Vian által Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. A holtaknak már mindegy szorosan kapcsolódik a Franciaországban annak idején hatalmas botrányt kiváltó első Sullivan-műhöz (Köpök a sírotokra), hiszen Boris Vian ebben a regényében is az amerikai feketéket sújtó rasszizmus ellen emeli fel a szavát, persze úgy, hogy - a sullivani hagyományokhoz hűen - mindeközben egy pergő cselekményű, gyilkosságokkal és buja erotikával fűszerezett történettel is megajándékozza az olvasót. Bár az első Sullivan-regényekben Vian az akkoriban rendkívül népszerű amerikai krimiírók stílusát parodizálja, ezek a pastiche-ok szerves részei az életműnek, hiszen Boris - aki számos más álnéven is publikált (novellákat, újságcikkeket, kritikákat stb.) - a Joëlle Bausset-ként, Bison Raviként vagy Vernon Sullivanként szignált műveiben is bizonyságát adja különleges tehetségének, és ezen írásokban is tükröződik a szerző sajátos világlátása és értékrendje. A Sullivan-regények mégis különleges helyet foglalnak el a viani életműben, mivel részben ezeknek az irodalmi tréfának szánt ál-fordításoknak, illetve a hozzájuk kapcsolódó botrányoknak és pereknek "köszönhető", hogy Boris Vian saját néven kiadott műveit a kortárs közönség és kritika egyaránt elutasította, s így azok végül csak a szerző halála után váltak "kötelező olvasmánnyá".

Boris Vian - Hullasztó
Viannak ​ez a regénye más, mint a korábbiak: komorabb, szigorúbb, komolyabb. Igaz, ebből sem hiányoznak a szójátékok, a fantasztikus részletek, az abszurd, sőt morbid jelenetek - a kecskék autostoppolnak, a gyerekek tudnak repülni, a plébános nyilvános boxmérkőzést szervez a sekrestyéssel -, de Vian ezúttal egy kicsit megzabolázza féktelen játékos kedvét, és egy sötét, kíméletlen, helyenként Kafkát idéző világot mutat be a maga hol kegyetlen, hol szemérmesen érzelmes, szilaj, vibráló stílusában. A Hullasztó 1953-ban jelent meg, eleinte értetlenség fogadta, alig néhány évvel később azonban egymás után ért meg újabb kiadásokat, s ma már - a Pekingi ősz és a Tajtékos napok mellett - Vian egyik legkedveltebb, legtöbbet idézett műve. A vörös patakon ott cirkált a Dicsőság csónakja, rothadó húsdarabok után kutatva. Holtottó odakiáltott neki. Amikor a csónak egészen közel ért hozzá, beleugrott. -Nos, mi újság? - kérdezte kedélyesen. -Semmi - felelte a Dicsőség. Holtottó elővette azt a hátsó gondolatot, ami már reggel óta érlelődött benne. -Tudja mit? - javasolta. - Mi lenne, ha elmennénk magához? Szeretnék néhány kérdést feltenni magának. -Végül is, miért ne? - mondta a Dicsőság. - Menjünk. Megengedi? Mintha rugó lökte volna ki, beugrott a vízbe. De közben vacogott. Nagy nyögve lökte magát előre egy uszadék felé, s ügyesen a szája közé kapta. Egy igen kis kéz volt. Tintafoltos kéz. Visszamászott a csónakba. -Nézd csak - nézegette a kezet -, a Karesz kölyke már megint nem volt hajlandó megírni a házi feladatát.

Boris Vian - Mindenkit ​megnyúzunk!
Egyeseket ​bizonyára megtéveszt majd a Boris Vian-életműsorozat eme nyolcadik kötetének tizennyolcas karikáért kiáltó, horrorisztikus címe, és néhány olvasó talán majd valami darabolós gyilkosos vagy vérengző űrlényes történet reményében veszi kézbe ezt a könyvet. Nos, ők csalódni fognak. Ellenben azok, akik már régóta arra vágytak, hogy végre elolvashassák Boris Vian magyar nyelven még soha meg nem jelent drámáit - jelesül négyet a szerző 1947 és 1951 között írt színműveiből -, máris kezdhetnek ujjongani, mert e kötettel kifejezetten nekik kívántunk örömet szerezni. A jelen kötetben olvasható színművek majd' mindegyike valami ellen íródott, valami olyan jelenséget gúnyol ki, ami sajnos ma is mérgezi életünket. A címadó darabot, a sintérmunka mibenlétét megvilágító antimilitarista bohózatot egy antirasszista kiáltvány és egy antiklerikális szatíra követi. Talán csak a negyedik - az utolsó - dráma lóg ki a sorból, de még ebben a habkönnyű komédiában is van egy olyan szereplő, akit újra és újra "megnyúznak"...

Michel Houellebecq - Elemi ​részecskék
A ​szerzõrõl: Houllebecq a kortárs francia irodalom legújabb felfedezettje, második könyvét, az Elemi részecskéket a legjobb francia regénynek választotta a Lire nevû folyóirat szerkesztõsége. "Ez a könyv az európai Psycho" - írta a regény egyik méltatója 1999-ben, amikor Houellebecq mûve megjelent Franciaországban. Az Elemi részecskék kegyetlen regény egy testvérpárról. Michel híres tudós, Bruno irodalomtanár és író. Bruno a szexben keresi az élet értelmét, Michel pedig a tudományba zárja magát. Kapcsolatokkal vagy kapcsolatok nélkül, az eredmény végtelen magány. Az író a magány laboratóriumi körülményei közé helyezi hõseit, és tanulmányozza az egyedüllét és szeretet nélküli gyerekkor hatásait. A testvérek beszélgetéseikben a 20. század második felének társadalmi változásait, az emberi kapcsolatok változását elemzik, megpróbálják megfejteni sorsuk titkát. Houellebecq kiváló humorérzékkel festi le new age-s világunkat, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, megváltásunk megannyi elõfizethetõ segédeszközét. Az izgalmas, helyenként merészen naturális könyvbõl mégsem hiányzik a remény. Az utópiába csapó történetben Michel a mikrobiológiában megtalálja a választ az örök kérdésre: legalább elvileg van-e lehetõség normális emberi kapcsolatokra, lehet-e családban és szeretetben élni. Az Elemi részecskéket az év legjobb regényének választották Franciaországban.

Boris Vian - Piros ​fű
"- ​Három hónapos korom óta szeretnék egy vapitit - mondta bizalmasan Dupont szenátor. (...) - Egy vapiti, az zöld, kerek, tüskéi vannak, és pluttyan, ha vízbe dobja az ember. Legalábbis nekem ilyen a vapiti. Wolf lebiggyesztette a száját, és abbahagyta a puzogánykaszabolást. - Na jó - mondta. - Lekantárazlak, és megyünk, keresünk egy vapitit. Meglátod, hogy változtat-e valamit, ha az ember megkapja, amire vágyik." Dupont szenátor, a fáradt, öreg kutya nemcsak emberül tud beszélni, hanem macskául is. De hát a páratlan fantáziájú Boris Vian (1920-1959), a Tajtékos napok, a Pekingi ősz meg a Venyigeszú és a plankton írójának világában ez igazán természetes, mint ahogy az is, hogy a vapiti olyan, amilyennek a szenátor elképzeli, s nem amilyennek a zoológia tudja (Észak-Amerikában honos nagy agancsú szarvas), hogy a tahópályán csücsörkés buzogányok virítanak, Eldoramiban szimmancs mond jövendőt, vagy hogy a városi rezesbanda úgy éri el a girigáré-hangzatot ("Dzuffa dzuffa girigáré dzuff dzuff csirigó"), hogy tagjai göböly formájúra kovácsolt érmeket csapkodnak egy csirigóhoz. Dupont szenátor megkapja, amire vágyik, és ettől boldog szenilitásba zuhan; a gazdája, Wolf viszont a maga feltalálta, szerkesztette gépen alámerül - vagy felrepül? - az emlékeibe, hogy szembenézzen velük, és elpusztítsa őket. A Piros fű, mint Vian egész élete, féktelen játék a nyelvvel, a szorongással, a halállal.

Boris Vian - Blues ​egy fekete macskáért
A ​Boris Vian-életműsorozat e negyedik kötetébe olyan Vian-novellákat gyűjtöttek össze: melyek most jelennek meg először, eddig csak "több sebből vérző" fordításban jelentek meg, s ezért újra le kellett fordítani őket; korábban csak - ma már nehezen fellelhető - folyóiratokban vagy antológiákban jelentek meg.

Boris Vian - Kalandárium
Az ​író, költő és muzsikus Boris Vian e regényét huszonhárom éves korában, 1942-1943-ban, Franciaország megszállásának éveiben írta, s életében nem is adatta ki, csak huszonhárom évvel a halála után jelentették meg művészetének tisztelői. Mégis, a könyv irodalomtörténeti érdekességnek számít, mert olvasóinak világszerte máig is jelentős tábora itt lelheti fel Vian egészen sajátos, nyelvi leleményekkel és az abszurditásaiban rejlő humorral teli írásainak ősforrását. A fiatalember - akinek zsenijét néhány évvel későbbi regényeinek megjelenése után Sartre, Queneau és Simon de Beauvoir is méltatta - ebben a sokáig elfektetett kéziratban kezdte kimunkálni azt a nyelvi-stilisztikai vértezetet, amely összetéveszthetetlenül viani és egyedi. Az abszurditások komikuma, már ebben a műben sem csupán a nevettetést szolgálja, hanem rá lehet ismerni benne a silány krimi, a horror, a képtelen kalandregények zagyvaságainak és logikátlanságainak paródiájára. A PolgART Kiadó Kalandárium című kötettel több éves Vian ciklust zár le.

Harper Lee - Ne ​bántsátok a feketerigót!
A ​Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.

Boris Vian - A ​kék liba
A ​Boris Vian-életműsorozat e hatodik - a szerző halálának ötvenedik évfordulója alkalmából összeállított - kötetében olvasható novellák többsége most először jelenik meg magyar nyelven. Az előző novellagyűjtemény, a Blues egy fekete macskáért kedvező fogadtatása után talán nem is kell ennél többet mondanunk ahhoz, hogy az olvasónak kedvet csináljunk ezen újabb válogatáshoz.

Arthur Golden - Egy ​gésa emlékiratai
Elbűvölő, ​lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot, csak kétségbeesést és vívódást.

Kurt Vonnegut - Éj ​anyánk
Howard ​W. Campbell Jr. hírhedett amerikai náci, Hitler propagandagépezetének fontos beosztású munkatársa. És az USA németországi titkos ügynöke. Rádióműsora a legrosszabb fajta háborús uszítás, népirtásra való buzdítás. És persze nélkülözhetetlen információforrás az amerikai hírszerzés és hadvezetés számára. Így azután Howard W. Campbell Jr. meg sem próbál eligazodni és dönteni az emberi lét legnagyobb kérdéseiben. Vonnegut vérfagyasztó humora ezúttal a feketénél is sötétebb.

Vladimir Nabokov - Lolita
Sokféle ​pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitá-t. E nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e. A félreértések legfőbb forrása a regény eseménytörténete. A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga - Humbertnél nem kevésbé perverz - vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását. Ez a hihetetlenül gazdag, irodalmi allúziókkal, utalásokkal, már-már rejtvényekkel átszőtt mű azonban sokkal több egy szerelmi-szexuális kapcsolat taglalásánál: ízig-vérig művészregény, amely metaforikus áttétellel művészet és élet, alkotói képzelet és nyers életanyag, művész és polgár viszonyát, azaz egy jellegzetesen huszadik századi témát dolgoz fel egy esztétikai életszemlélet jegyében.

Nick Hornby - Pop, ​csajok, satöbbi
Te ​tudod, melyek voltak életed legfájdalmasabb szakításai? Rob tudja. De Laura, akivel éppen most szakított, nincsen köztük. Éppenséggel örül is (egy kicsit), hogy végre szabad: bármikor nyugodtan hallgathatja a kedvenc zenéit, átrendezheti a lemezgyűjteményét... és elmerenghet azon, vajon miért végződik minden kapcsolata szakítással. Sőt, meg is keresheti azokat a nőket, akik a legfájdalmasabb szakítások ötös listáján szerepelnek. De kiderül, hogy mégsem tud továbblépni. Mert a lemez elakadt Lauránál. A _Pop, csajok, satöbbi_ sok millió példányban eladott bestseller, egy káprázatos film ihletője (John Cusack felejthetetlen alakításával), és ma már nyugodtan nevezhető a populáris irodalom klasszikusának. Több mint húsz évvel a megjelenése után kellemesen nosztalgiázhatunk is a regény el- vagy újraolvasásával: a nagy része egy olyan lemezboltban játszódik, ahol bakelitlemezek sorakoznak a polcokon, és egy igazi rajongó számára a "zene" - a jó zene! - a legfontosabb dolog az életben, mondjuk, a szerelem mellett.