Kapcsolódó könyvek
Paul Rose - A manchesteri mártírok
1867. november 22-én a manchesteri Salford-börtönben emelt bitófán nyilvánosan kivégeztek három ír hazafit. A dolgok felszínén úgy tetszett: előre megfontolt gyilkosság miatt. Valójában azonban politikai bűncselekmény történt, a féniek titkos társaság szabadított ki egy rabszállító kocsiból két ír vezetőt. A kivégzés, de a kivégzést megelőző per is széles hullámokat vetett az angol sajtóban és közéletben. Papok, kispolgárok, polgári reformerek tiltakoztak a jogi gyilkosság miatt, utoljára, de nem utolsósorban pedig Karl Marx és Friedrich Engels is felemelte szavát az ír hazafiak mellett. Az ír kérdés azóta is tragikus emlékeztetője egy sok évszázados elnyomó politikának. A bűnügy és a bírósági tárgyalás kapcsán a szerző vázolja az ír nemzeti mozgalmak történetét, amely sohasem szűkölködött forradalmárokban és mártírokban.
Papp Csilla - A másik oldalról
Vajon mi, nők és férfiak tényleg szemben állunk egymással?
Papp Csilla regényéből megtudhatjuk, milyen a másik oldalról nézni önmagunkat.
A történetben Hanna és Olivér nem hétköznapi megismerkedését, kapcsolatuk alakulását kísérhetjük figyelemmel - cukormáz és szirup nélkül. Egy mámoros éjszakán egy közös ismerősük révén telefonos szexbe bonyolódnak. Mindkettőjükben mély nyomot hagy az első ,,találkozás", annak ellenére, hogy lehetetlen szituációból fakadt. Az egymáshoz vezető út pedig sok meglepetést tartogat.
A regény komoly társadalmi problémákat is feszeget: nők bántalmazása, válás, haláleset feldolgozása, mindezt azonban könnyed, szórakoztató stílusban. Ezekben az élethelyzetekben Hannának egy különleges segítője is akad, az autóbalesetben elhunyt gyermekkori barátjának, Péternek a szelleme. Végül megbizonyosodhatunk arról is, hogy nincsenek véletlenek. Hannának is döntenie kell: melyik oldalt választja...
Kazimierz Michalowski - Akropolisz
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Erdélyi ételek
Sorozatunk a gasztronómia fejlődését követve új ízekkel, változatokkal igyekszik a XXI. század háziasszonyainak kedvezni. A könyvek az egészséges életmód tükrében, főleg modern ételek gyűjteményei, melyekben a Válogatott ételektől (Best of) kezdve, a témákra bontott kötetekig minden megtalálható. A receptek tesztelt, mutatós, színes fotókkal bemutatott finomabbnál finomabb ételmodelljeit kreatív szakácsok, cukrászok készítették. Ízlés szerint választhatunk az egyszerű házias és a kissé bonyolultabb, különleges variációk közül, ki-ki ahogy éppen szereti, és néhány ötletet is nyerhetünk a dekoratív díszítést illetően.
Kenneth E. Hagin - A hívők hatalma
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Mi és a huszadik század
A hat kötet mindegyike egy-egy huszadik századi évtizedről szól, pontosabban a gyermek születésétől 18 éves koráig követi nyomon a családok életét. Óhatatlan, hogy szembesüljünk a történelmi eseményekkel, a megélhetés változó lehetőségeivel, a gazdasági háttérrel. Csupa érdekes évtizedről olvashatunk, amelyeket a történelemkönyvek így vagy úgy magyaráznak. Mi a hétköznapok eseményein keresztül éljük át a mindennapok valóságát. Hol és hogyan lakunk, milyen ételeket eszünk, hogyan tisztálkodunk, járunk-e óvodába, milyen a családi kassza, mire jut, mire nem, kik a barátaink, mit játszunk, hogyan szórakozunk, hogyan ismerkedünk. Ismert művészek, sportolók is vallanak életük soráról, az őszinte vallomások így még közelebb hozzák őket az olvasóhoz.
Az első könyv 1930-ban kezdődik, amely az akkor született generáció 18. éves koráig, azaz 1948-ig tart. Micsoda évtizedek! Bár Trianon után vagyunk, mégis talpra áll az ország, a 20-as évek közepe-vége felé. Sajnos 1929-ben már elér minket is a nagy gazdasági világválság. Evvel küzdött az is akinek volt vagyona, az is, akinek semmije sem volt. Érdekes ellentmondásos időszak volt. Például Budapest a harmincas években a fővárosunk Európa legbékésebb, legnyugodtabb és legolcsóbb városa volt. Az üzletek közötti verseny eredményeképpen a szolgáltatás magas színvonalú volt, a munkanélküliségtől való félelem olyan szigorú munkafegyelem kialakulását eredményezte, hogy mindenki tudása legjavát nyújtotta, és késztetve érezte magát az állandó szakmai fejlődésre. A konyhán hosszú évekig nem az volt a kérdés, hány fogásból álljon a menü, hanem hogy mit mivel lehetne pótolni. A divat is a praktikus megoldásokra törekedett. A szoknya nem volt sem túl hosszú, sem túl rövid. A bubi frizura dívott, amelyet otthon is rendben lehetett tartani. A nők ekkor már "emancipált"-nak érezhették magukat, küzdöttek az érvényesülésért, sportoltak, autót vezettek, dolgoztak. Sokat jártak moziba és táncolni, hallgatták a rádiót. A nyugalom ugyanakkor nem sokáig tartott: 1939-ben kitört a 2. világháború. A háború alatt pedig semmi nem volt, csak jegyre lehetett vásárolni, feltéve, ha volt mit.
A történeti leíráson kívül, illetve a Kronológia és Prominensek rovat mellett az alábbi témakörökkel foglalkozunk kiemelten:
1. Ipar (felfedezések, gyártmányok, ipari cégek megalakulása-tevékenysége, mint a tartalmi mint, a kronológiai részben)
2. Autó (gyártók, beszállítók, kereskedők)
3. Játék (mivel a gyerekkorról és ifjúságról is van szó, elmaradhatatlan a játékgyártók és kereskedők stb. bemutatása)
4. Idegenforgalom (szállodák, éttermek, gasztronómia illetve kulturális intézmények )
5. Fürdők ( gyógyvizek, gyógyfürdők, fürdők, ivókutak, gyógyszállók )
Valamint minden olyan kereskedelmi tevékenység, cég (divat, kozmetikum) történeti ismertetése, amely kapcsolódik az adott korhoz.
Új könyvsorozatunk a "RETRO KISKÖNYVTÁR"sorozatban, a Bookmarket Kft. gondozásában kerül kiadásra.
Maud Mangold - A Világosság Tüze
Taranee új fényképezőgépet kapott. Az első képek egyikén különös árny látható. Amikor a kép készült, biztos, hogy nem volt ott. Éjjel pedig Taranee igencsak különöset álmodott: aprócska, gomba alakú sapkát viselő, haragos férfi szerepelt benne. Meg kék Tűz, ami az utat mutatta.
Taranee biztosra veszi, hogy valakinek szüksége van a W.I.T.C.H. segítségére. Valaki azt szeretné, hogy ismét életet leheljen a kék lángokba. Hamarosan kiderül azonban, hogy itt nem közönséges tűzről, hanem a jövőt magába foglaló Lángokról van szó. Ha kihuny a Láng, az idő megáll. Amennyiben a király nem képes szembesülni a ténnyel, a gonosz erők szabadon behatolhatnak az országba. Ráadásul a jelek arra utalnak, hogy mindez már meg is történt.
Bakk Gyuláné - Hivatása titkárnő
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - "...a háború szolgálatában"
A főszerkesztői értekezletekről készült emlékeztetőkből - amelyeket a Magyar Távirati Irodában őriztek meg az utókor szerencséjére - többek között megtudható, hogy mit akart titokban tartani a kormány; információkat nyerhetünk továbbá a közvélemény alakulásáról, például arról, hogy miként hatottak a szovjet hadisikerek és a második magyar hadsereg katasztrófája a magyar lakosságra. Megismerhető, hogy milyen módon szolgálta a felsőbb utasításokat is figyelembe véve a magyarországi sajtó (egy része) a háborús célokat, és milyen nemzetközi horizonttal rendelkeztek a közvélemény "irányítói".
Szalai István - Minden, amit tudni kell mielőtt dolgozni vagy tanulni indulnék Angliába
A könyvcím önmagáért beszél. E rendkívül hasznos kiadvány rengeteg gyakorlati információ, címek, telefonszámok, internetcímek, praktikus ismeretanyag és sok-sok használható adat révén segítséget kíván nyújtani az Angliában dolgozni vagy tanulni induló magyarok számára. A szerző szinte megfizethetetlen gyakorlati tapasztalatai alapján átfogó áttekintést ad az angliai élet idegenek számára lényeges részleteiről. A beutazáshoz, a szállás- és munkakereséshez szükséges információk mellett a megélhetési költségek, a szociális juttatások, a bolthálózatok, az oktatási és az adózási rendszer, a különféle pályázatok bemutatása mind-mind megtalálható ebben a hosszú című, de lényegre törő kiadványban.
Noth Zsuzsánna - Párban Pannással
Amint a lakótelepen csámborgunk, egyszer csak médiasztárrá válunk. Amilyen lassan támolygunk, játszva beér minket a helyi tévé, és riportot készít velünk a kapualjban a két tuja közt. Megdicsérem a lakótelepet: csend, nyugalom, békesség, amerre csak a szem ellát, mindenütt fa, bokor, virág és fű. Nekem például mindhárom ablakom a belső udvarra néz. Nem pöfög be autó, busz, ha kitárom. Nem kattognak sínek. Minden a lehető legidillikusabb. A riporter kérdésére a válaszom: szeretek itt lakni. Elköszönnek tőlünk, az operatőr közli, hogy felveszi még, ahogy bemegyünk a kapun. Jó, mondom elnéző mosoly kíséretében, de elég hosszadalmas lesz, mert a kutya alig tud járni. Paskolgatni kell a hátát, fenekét, ösztökélni, hogy elinduljon, irányítgatni a kapualjba, hajlok fölé szürke tréningruhás fenekemet a kamera felé billentve. Aztán, amikor megnézem a felvételt a tévében, kiderül, természetesen a befelé vánszorgást már nem adják le.
Vay Sarolta - Régi magyar társasélet
"A 19. század legendás hírű újságírónőjének, aki D'Artagnan, Vayk, Floridor és más álneveken írt, s "tőrt hordott a zsebében, hogy férfinak eszébe se juthasson nőiségére gondolni...", legnépszerűbb írásait gyűjtötte össze kötetünk, azokat, amelyekkel meghódította a magyar újságolvasó közönséget, és tisztességgel eltartotta önmagát, miután grófi családja tönkrement. A Régi magyar társasélet Mária Terézia uralkodásától V. Ferdinánd leköszönéséig, mintegy száz évet tekint át a magyar és az osztrák történelemből, ad színes képsort az akkori társasélet szenzációiról. Bécs és Kolozsvár, Gödöllő és Buda, vadászatok és hadi-táborok, színházak és bálok, királyi udvarok és isten háta mögötti nemesi udvarházak régen elillant varázslatos világa elevenedik meg e furcsa Krúdy-figura tolla nyomán."
Bercsek Péter - Műalkotások a Margitszigeten
"A régészek a rómaiak margitszigeti erődítményeiből csak építőkő és alapfal maradványokat találtak. Árpádházi királyaink uralkodása idején épült műalkotások a tatárdúlás, majd a 150 évig tartó török uralom idején rommá váltak, és a romokat az áradások hordaléka csaknem teljesen betemette. A Margitsziget 19. században a Habsburg császárt Budán képviselő, nádor méltóságú főhercegek használatába került. Ettől az időtől vette kezdetét a tájképi jellegű angolparknak, mint élő műalkotásnak kialakítása és jöttek létre a nemzetközi hírű, épített műalkotások. Ezek közül a legtöbb rommá vált, vagy károsodott a második világháborúban, a szigeti ostrom idején. Könyvemben a múlt emlékei mellett a napjainkban látható alkotásokat is szeretném bemutatni." (a Szerző)
Pergel Zsolt - Idegen gyermek
Abortusz… A kommunizmus tiltotta, de a felsővezetés elnézte, sőt támogatta. Egy villa az erdőben, ahol a falak között futószalagon hajtják végre a műtéteket. Egy kamasz lány és egy erőszak által fogant gyermek. Egy férfi, aki megjárta a második világháború poklát és most saját kommunista eszméivel kerül szembe egy új barátság és egy új szerelem kapcsán. Az Intéző, aki kiszolgálja a rendszert, ám meghasonul és súlyos döntéseket hoz, melyek beláthatatlan következményekkel járnak a saját és közvetlen környezete számára. A volt nyilas, aki kihasználva a háború utáni zűrzavart, személyazonosságot váltva, ÁVH-s bőrbe bújik és a néhai gestapós kapcsolatai révén megszerzett információk által akar meggazdagodni. Egy megkeseredett, öreg orvos, aki érzéketlen az emberi kapcsolatokra, de talán képes még megváltozni, ha van egy nemes ügy, ami felrázza a búskomorságból. Egy reményekkel teli ápolónő, aki a szerelem révén várja a megváltást korábbi bűneiért…
Egy regény, mely az ötvenes évek elejének vad önkényuralma alatt játszódik és a kor sajátosságait felvonultatva, elénk tárja a politika által átitatott emberi kapcsolatok reménytelenségét és hamis őszinteségét. Egy regény, mely lezárja a korábban megjelent Apácabordély és a Halálgyár c. könyvek történetét…
„A háború egyetlen szabálya: túlélni bármi áron. Ilyenkor az ember elfelejti Istent, és elfelejti, hogy ő maga is emberi lény. Az ördög térnyerése vitathatatlan és elkerülhetetlen.” P. Zs.
William Somerset Maugham - Akkor és most
Ebben a késői regényében Maugham - tőle szokatlanul - a történelembe rándul ki. Hőse Machiavelli, aki, miközben Firenze követeként az egész Itália bekebelezésére törő Cesare Borgiánál igyekszik képviselni városállama érdekeit, megkívánja egy gazdag imolai kereskedő fiatal feleségét. A könyv két kudarc története. Machiavelli fortélyos tervét vágya betöltésére végül is az a Cesare Borgia húzza keresztül (a döntő pillanatban sürgős kihallgatásra kéretve a követet), aki viszont a fényes eszű diplomatát szeretné elcsábítani, azaz rábírni, hogy szegődjön az ő szolgálatába. Cesare erős és tehetséges, Firenze urai korlátoltak és kicsinyesek. Machiavelli mégis nemet mond. Döntő érve, amelyet talán abban foglalhatnánk össze, hogy a legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legjobb zsarnokság, aligha független a második világháborút és előzményeit átélő Maugham huszadik századi szempontjaitól. Cesare Borgia mindenesetre rossz végre jut, a szerelmi kudarc viszont művészi siker forrása: Machiavellit az egyik legremekebb reneszánsz komédia, a Mandragóra megírására ösztönzi.
C. H. Spurgeon - Engem keressetek!
Ez a könyv a tematikusan válogatott "Tizenkét prédikáció" sorozat egyik kötete. A beszédek néhány ének elhagyásával követik az eredeti beosztásokat és kiemeléseket.
"Mi a titka igehirdetései hatásosságának?" - kérdezték egyszer Spurgeontől. "Nem az igehirdetéseim hatásosak, hanem az ige, amit hirdetek" - válaszolta Spurgeon.
Ismeretlen szerző - A 40 éves Unesco és Magyarország
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Chiang Lee - A Mah-jong játékszabályai és történeti fejlődése
A madzsongot kétszáz évvel ezelőtt játszották először a kínai császárok udvarában. Innen terjedt tovább, hogy a kínai átlagember legnépszerűbb szórakozásává váljék. Eredetileg kártyajáték volt, de már hosszú ideje a könnyen tönkremenő kártyalapok helyett elnyűhetetlen játékköveket használnak. A század elején került Európába, a két világháború között hazánkban is ismert értelmiségi játékká vált. Ekkor adták ki Csiang Li, vagy ahogy angolosan írták Chiang Lee, a híres londoni Mah-Jong klub mesterének könyvét, mely ismerteti a játék rövid történetét és szabályait. A könyv első magyar kiadása ma már beszerezhetetlen. Reprint kiadásával a régi hagyományt kívánjuk feleleveníteni és újra érdeklődést kelteni e kombinációs készséget, leleményességet, ügyességet és sok szerencsét kívánó, szellemes és remekül szórakoztató játék iránt.
Andreas Holger Siemund - Fürdőmedencék és pezsgőfürdők kezelése
A könyv szerzője egy igen nagy tapasztalattal rendelkező német szakember. Komoly ismereteket szerzett a fürdő- és pezsgőmedencék üzemeltetésével és karbantartásával kapcsolatban. A magyar kiadásnál figyelembe vették a mediterrán tájaktól különböző időjárási viszonyokat, és a magyarországi fürdőmedencék építésénél, üzemeltetésénél és karbantartásánál kifejlesztett gyakorlatot. A kötet hasznos lehet a fürdő- és pezsgőmedencék használóinak és kezelőinek.
Ismeretlen szerző - Innováció, a tudomány és a gyakorlat egysége az ezredforduló agráriumában
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.