Ez a könyv az első kiemelkedő jelentőségű írás a design jövőjéről. Azokra a személyiségekre összpontosít, akik a legtöbbet adtak hozzá az új termékek kigondolásához és tervezéséhez – tehát magukra a designerekre helyezi a hangsúlyt. Ők azok a kreatív gondolkodók, akik képesek meghatározni a társadalom valós szükségleteit és problémáit, és válaszolnak is azokra. Ugyanakkor döntéseik alapvető hatással vannak az új termékek jellegére és sikerére, az előállítási stratégiákra és a piaci trendekre. Amit ők a jövőről gondolnak, az valóban komoly jelentőséggel bír – így a Design a 21. században c. könyv bemutatja a holnapról alkotott elképzeléseiket, 45 kortárs formatervező és formatervező csoport legutóbbi, legprogresszívebb munkáin keresztül.
Kapcsolódó könyvek
Ernyey Gyula - Design 1750-2010
Több mint 10 éve jelent meg a mű első kiadása.Ennek az azóta beszerezhetetlen könyvnek teljes átdolgozására és az elmúlt évtized változásaival történő kiegészítésre vállalkozott a szerző e munkájában.Több mint 250 év jellegzetes tárgyai, tervezői, gyártói mellett a tervezéselmélet legfontosabb szemelvényei is megtalálhatók a gazdagon illusztrált kötetben.A tervezői pályára készülők elengedhetetlen olvasmánya, sőt a diplomás tervezők számára is alapvető szakkönyv.De alapmű a reklámügynökségek, designstúdiók számára is. Emellett élvezetes mű az érdeklődő laikus olvasó számára is.
Gulyás Judit - A csomagolás művészete
Ez a szép kivitelezésű "kézikönyv" arra ad tanácsokat, hogyan tehetjük az ajándékot személyessé, egyedivé a csomagolás által. A pályájuk elején vagy éppen derekán tartó képző- és iparművészek szellemes megoldásokat kínálnak, nem eldobható, hulladékká váló burkolóanyagokat mutatnak az olvasónak, hanem művészi igényű, szellemes, s többnyire különösebb felszerelést nem igénylő otthon is elkészíthető "kellékek" kivitelezésére bíztatnak bennünket. Az olvasó a technikában jártas művészektől kap tanácsokat, hogyan öltöztetheti fel a legszerényebb ajándéktárgyat is ünnepi ruhába, hogyan helyezheti el önmagában is szépet adó fülkébe, dobozkába.
Lucy D. Rosenfeld - Inside Art Deco
Art Deco brings to mind a glamorous era of brilliant architecture, striking interior design, elegant furniture, and superb objets d'art. The term evokes an era of the 1920s and 1930s that prized elegant design elements combined with exotic materials, subtle colors, and the finest workmanship. This amply illustrated survey traces the origins of Deco interiors in Europe and follows its American transformation, with concepts of beauty in design expanded to include stream-lined and machine-made interpretations. Many of the most beloved buildings and their interior spaces in America's cities were Deco-inspired. But Art Deco is not just an historic term. As we see in this full color book, a number of today's designers are incorporating Deco elements into contemporary settings. Here, both interiors and furniture exemplify the sinuous lines and geometric shapes of Deco as part of today's interiors. A visual feast, this book will inspire and inform.
Moya Carey - An Illustrated History of the Islamic Art & Design
An expert introduction to Islamic art, from calligraphy, tiles, costumes and carpets to pottery, woodcarvings and metalwork.
Paul Greenhalgh - Essential Art Nouveau
This attractive book highlights the key elements of Art Nouveau, a ground-breaking style which took Europe and America by storm by the turn of the last century.
Katona Júlia - Kreatív díszítőművészeti mintakönyv
Egy kínai porcelánváza díszítésbeli gazdagsága csodálattal tölt el bennünket. Olyan kézműves alkotása ez, aki egykoron a hagyományt folytatta, formai és technikai előképek után dolgozott. A mintákat mi is ugyanúgy láthatjuk, mint ő. A díszítőelemeket mi is megrajzolhatjuk. "Csupán" a motívumok szerkezetét, kapcsolódásuk törvényszerűségeit kell felismernünk. Ebben segít ez a mintakönyv. Lehetőséget ad az olvasónak, hogy ő maga is alkotóvá váljon. A kreatív olvasó segédvonalakra, négyzethálókra támaszkodva megpróbálkozhat ókori meanderszalagok, reneszánsz palmettadíszek, barokk kagylóformák vagy akár arab hálóminták előállításával. A könyv ezzel párhuzamosan végigkalauzol a művészettörténet kiemelkedő stílusain és korszakain.
Alice Twemlow - Mire jó a grafikai tervezés?
A könyv a grafikai tervezés céljának, mibenlétének kérdéseit boncolgatja, miközben bemutatja egyre szerteágazóbb részterületeit. Milyen tendenciák jellemzik és milyen külső hatások befolyásolják a tervezés folyamatát? Milyen irányba terjeszthetik ki tevékenységüket a grafikusok? Mi jelentheti számukra a továbblépési lehetőséget, a kitörési pontot?
A képekkel bőségesen illusztrált kötetben tucatnyi sommás vagy éppen filozofikus hitvallás enged bepillantást a tervezőgrafikusok lelkivilágába és gondolataiba, kiegészítve a több mint 120 oldalon sorakozó kortárs tervezői portfóliókat.
Lesa Sawahata - Színharmónia a gyakorlatban
Ez a praktikus és izgalmas kézikönyv segít eligazodni a színek kavalkádjában és bevezet a színharmóniák rejtelmeibe. A különböző színhangzatokat hangulatokkal állítja párhuzamba, hogy az alkalmazott grafika, a lakberendezés vagy a képző- és iparművészet területén tevékenykedők biztos kézzel választhassák ki munkáikhoz a megfelelő színeket. A nagyméretű, kitéphető színminták segítségével szabadon keverhetik és kombinálhatják a különféle árnyalatokat, eltérő hatásokkal kísérletezhetnek az alkotófolyamat során. A számítógépes tervezést és a nyomdai előkészítést megkönnyíti, hogy a színminták CMYK értékei is megtalálhatók a könyv végén. Ez a kiadvány nélkülözhetetlen segítség mindazon tervezők számára, akik valóban színesben gondolkodnak.
Reinhard Steiner - Egon Schiele
"Az erotikus műalkotásnak is van szentsége!" (Egon Schiele)
Eric Shanes - Andy Warhol
Andy Warhol (1928 -1987), az 1950-60-as évekbeli művészvilág vezéralakja. Munkásságát nem könnyű értékelni: mindössze tehetséges reklámgrafikus vagy kreatív alkotó volt? Kétségtelen, hogy napjainkig megmaradt a fogyasztói társadakom fogalmával eggyé vált pop-art kulcsfigurájának annak mestereként a hétköznapi tárgyakat, valamint híres csillagok és politikusok arcmásait véve alapanyagként, létrehozta belőlük saját eredeti kompozícióit. Sokféle technika eszköztárát alkalmazva, ám elsősorban a képanyag kiválasztása, vizuális ismétlése és festői eszközökkel való kidomborítása, valamint a hozzájuk rendelt paletta által Warhol töbszörösen tudatosítja bennünk a korabeli anyagiasságot, a média által létrehozott sztárolást, a mesterségesen generált szükségleteket és igényeket.
E kötet Warholnak mint a huszadik század egyik legszámottevőbb alkotójának kreatív munkásságát vázolja fel, nem feledkezve meg a művész legjelentősebb alkotásainak elemzéséről sem.
Luke Herriott - Csomagolás és design 2
Ez a kötet a nagy sikerű "Csomagolás és design - stancolt kiadványok és csomagolástervek" című könyv folytatása.
Miként elődje, ez sem hiányozhat egyetlen tervező vagy designstúdió könyvespolcáról sem. Tervezőgrafikusként újra és újra szembesülünk azzal a kihívással, hogy alkotásaink inspirálják a megbízóinkat, és különleges megoldásokat is kínáljanak számukra. Minden új feladat lehetőséget nyújt, hogy izgalmas, előremutató és egyedi alkotásokat hozzunk létre, valamint arra, hogy kitoljuk kreativitásunk határait, meglepjük ügyfeleinket és önmagunkat.
Tervezőként a tapasztalatainkból és a bennünket körülvevő világból merítünk ihletet. A jó megoldások nemcsak a már kipróbált és bevált ötletek alkalmazásában, hanem a megfontoltan innovatív próbálkozásokban is rejlenek. Először a költségeket mérlegeljük, azután a gyakorlati alkalmazásokat és a rendelkezésre álló időt, és ezt követően alakítjuk ki lassan a briefinghez igazodó elképzelést, azt remélve, hogy a kreativitás határait is sikerül kitolnunk. Minden projekt egy nagyszerű ötletből származik; az ötlet sikeréhez csupán a megfelelő szemléletmódra van szükség.
Ez a könyv elismert nemzetközi tervezők keze alól kikerült munkák kivételes gyűjteményét mutatja be, az alkotók számos megbízó részére készítettek varázslatos csomagolásokat és papírból megmunkált alkotásokat. A bemutatott projektek mellett stancrajzok is szerepelnek, amelyeket szabadon fel lehet használni, át lehet alakítani, vagy egyszerűen csak ihletet meríthetünk belőlük.
A könyvben látható különböző alapanyagokból készült alkotások számos kísérleti formát, stancot, alakzatot és hajtást vonultatnak fel; a gyűjtemény remélhetőleg nem csupán lázba hozza a tervezőket, hanem arra is ösztönzi őket, hogy kreativitásuk tovább szárnyaljon.
A kötet az élet számos területéről kínál értékes forrásanyagot, többek között az étkezés, a termékcsomagolás, a reklámanyagok, a CD- és DVD-borítók, a könyvek, a kereskedelem és a céges arculati anyagok témaköreiben. Egy megbízást sokféleképpen értelmezhetünk.
A könyvben látható alkotások és stancformák remélhetőleg arra inspirálják majd az olvasót, hogy el merjen rugaszkodni a szokványos elgondolásoktól, bátran kísérletezzen és kalandozzon el a kreativitás világában.
Pierre Restany - A művészet hatalma - Hundertwasser - A festő-király és az öt bőr
A művészet mindig is az idők tanúja volt. A két világháborún és a globális termelési rendszerek átalakulásán túl a 20. század művészete két totalitárius hatalom összeomlásának is szemtanúja volt, s ezáltal egy olyan, lehetőségekben gazdag és korlátok közé szorított, távlatos, de ugyanakkor ellentmondásos világ nyílt meg számára, amely útján ismételten és egyre gyorsulva keresztezi a globális kultúra körpályáját.
Giandomenico De Tommaso - Római művészet
A római művészet kialakulásának előfeltételeit az etruszkok és az Itália területén élő, már erőteljesen hellenizált görögök alapozták meg. Mielőtt saját művészeti alkotásokat hoztak volna létre, a rómaiak a közeli Hellászból szereztek be szobrokat és kézműves-termékeket, sőt tőlük kölcsönözték az alkalmazott oszloprendeket mint építészeti jellegzetességeket is.
Rövid időn belül azonban egészen sajátos felfogásban kezdték el értelmezni az átvett mintákat, jócskán eltértek tőlük, s egyedi igényeik szerint - elsősorban a praktikuság jegyében - átformálták őket. A képzőművészetben az egyértelműség és a valósághűség kapott hangsúlyt: a Pompeiiben fennmaradt falfestmények, az egyiptomi Fajjúm-oázisban előkerült arcképek, a rengeteg ránk maradt szobor, dombormű, történeti eseményt elbeszélő oszlop (például Traianus oszlopa) kivétel nélkül arról adnak tanúbizonyságot, miként jelenthette az ókori rómaiak számára az ember és a természet a megörökíteni kívánt örök szépség ihletforrását.
Betty Edwards - Jobb agyféltekés rajzolás
Amikor elmélyülünk egy alkotási folyamatban, lelkünk megkönnyebbül, kiszabadul a mindennapi gondok szövevényes hálójából. A rajzolás, az alkotás – mindegy, művészi-e vagy sem – az emberi lélek egyik legősibb kifejezési módja. A tizenhárom nyelvre lefordított Jobb agyféltekés rajzolás c. könyv a maga 2,5 millió eladott példányával a világ legszélesebb körben alkalmazott rajztankönyve. Nem pusztán rajztechnikákat, hanem egy új látásmódot tanít, melynek áldásos hatását életünk más területein is tapasztalhatjuk. Segít abban, hogy elszakadjuk korábbi megrögzött sémáinktól, és új megoldások felé tekintsünk. A könyvben szereplő gyakorlatok összetett hatása azt a célt szolgálja, hogy növelje az önbizalmat a döntéshozatalok és a problémamegoldások során.
Ötvös Nagy Ferenc - Ötvösművészet
Az iparművészet körébe tartozó ötvösségről még nem jelent meg ilyen összefoglaló tanulmánykötet, amely teljes részletességgel vezet be a korstílusokba, a szakma rejtelmeibe. Szól a drágakövekről, azok foglalásáról, mindenféle ötvöstechnikáról és nem utolsósorban az ötvösség díszítőanyagáról, a zománcról.
„Noha az ötvösművészetnek évszázadokon keresztül történelemformáló szerepe volt, nagyon kicsi a szakirodalma, és összefoglaló szakmatörténeti munka sem készült eddig. A felnövekvő nemzedék szinte semmit sem tud az ötvösművészetről, mert nem került be sem a szakközépiskolai, sem az egyetemi művészettörténet tananyagába. A művészeti képzésben az ötvösök, fémművesek nem sajátíthatják el szakmájukat, és nem léphetnek a fejlődés útjára, ha a szakma történetét nem ismerik. Az ötvösművészetben a személyes alkotás és tevékenység nemcsak a puszta egyéni adottságok kifejlesztésével, kibontakoztatásával alakul ki, hanem a fennmaradt értékek megismerése által is. Ezzel az ötvösszakma-történettel a művészettörténeti oktatásban és az ötvösművészetért rajongó műértők táborában - remélhetőleg - nagy űrt sikerül kitölteni.”
Gabriele Fahr-Becker - Szecesszió
A sorozat legújabb kötetének középpontjában az otthon és az otthonteremtést szolgáló iparművészet áll. A gyönyörű színes képek a belsőépítészet, a bútortervezés, a kerámia- és üvegművészet, az ötvösség remekeivel ismertetnek meg. E csodálatos könyvet lapozgatva a stílus nyugat-európai, orosz és amerikai változatának legnevesebb képviselőivel találkozhatunk.
Gilles Néret - Salvador Dalí
"A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok." Salvador Dalí
Ingo F. Walther - Picasso
"Azt várják tőlem, hogy megmondjam, mi a művészet?
Ha tudnám, akkor sem árulnám el."
Pablo Picasso
Judith Miller - A huszadik századi üveg
A huszadik századi üveg különleges, színes és illusztrált útmutatója, amely történelmi hátteret, árlistákat és értékes ötleteket is tartalmaz. Ezernél is több üvegtárgy katalógusa árakkal, részletes leírással, naprakész értékeléssel és összehasonlító árakkal, hogy a gyűjtők könnyebben eligazodjanak a legkeresettebb darabok között. A könyv több mint ezer, kifejezetten e kötethez készült csodálatos fotó segítségével mutatja be az összes népszerű üvegfajtát, köztük a különleges kortárs alkotásokat is.
Susanna Sarti - Görög művészet
A görög művészet története Krisztus születése előtt háromezer évvel kezdődött az Égei-tenger szigetein; ezen belül is a legfontosabb szerep Krétának jutott. Az i. e. XV. század táján a mükénéi királyságok meghódították és lerombolták a minószi városokat. A minószi és a mükénéi civilizáció azonban csupán előhírnöke volt annak a felmérhetetlen jelentőségű, kirobbanó alkotóerőnek, amely a következő évszázadokat jellemezte. A görögök az úgynevezett klasszikus korban (i. e. 450-320) kialakították a templom szerkezetét, meghatározták az oszloprendeket, megépítették az első színházakat, s az emberi test szépségének eszményítésére és dicsőítésére csodálatos márvány- és bronzszobrokat alkottak. A görög művészet utolsó nagy korszakára, amelyet hellenisztikus kornak nevezünk, a makedón hódítás nyomta rá a bélyegét. A legkiválóbb görög műalkotások egy része azonban éppen ebben az utolsó időszakban keletkezett. A görög művészet ezen periódusait és csodálatos alkotásait mutatja be A művészet története sorozat legújabb kötete, Susanna Sarti értő tolmácsolásában, gyönyörű, színes felvételek segítségével.