Ajax-loader

A ​Nobel-díjas Halldór Laxness (1902-1998) a huszadik századi izlandi irodalom méltán világhírű képviselője. Kereszténység a Gleccser aljában című regénye (1968) jegyzőkönyvregény. Izland püspöke megbíz egy fiatal teológushallgatót, ugyan járna már utána egy-két zűrös-zavaros dolognak a Gleccser aljában, vagyis a vajákos hely hírében álló nyugat-izlandi Snaefell-félszigeten. Vizsgálódjék egy kicsit, a kereszténységet miként tartják? Útra kel, s végül tovább marad a tervezettnél, mert egyre rejtélyesebb dolgok történnek, a szálak pedig szinte kibogozhatatlanul összekuszálódnak. Egész idő alatt jegyzetel, kifaggat boldog-boldogtalant, írja a jelentést a püspöknek. A “célszemély” Jón Prímus tiszteletes, akinek, úgy tűnik, sikerült helyet találni a világban, elfogadni, hogy itt valami nagyobb egész viszi előre a dolgokat, s hogy csakis egyetemleges filozófia létezhet ebben a nagy egészben. A küldetés persze nem úgy végződik, ahogy a püspök gondolta. A kérdések mindig késésben vannak, a válaszok ugyanis egy-egy következő, föl még nem tett kérdésre utalnak. S közben babonák, kísértetek, legendás hősök, világmegváltók népesítik be ezt a hallatlanul izgalmas, végtelenül bölcs, egyben szellemes, groteszk humorú, bravúros kompozíciójú, hamisítatlanul izlandi regényt. Laxness különcségeit és fricskáit – sajátos központozását, a narrátor szövegébe kúszó párbeszédeket – nagyon nehéz visszaadni más nyelven, ahol azonban mód volt rá, a fordító megtartotta az író egyéni-egyedi megoldásait.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók