Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Lehet-e ​jó az a regény, amelynek szerzője lenézi az olvasóit? Egy individualista arisztokrata találkozik a világgal, élvezi a szépségeit, de felháborodik a mocskosságán, a kisszerűségén, a primitívségén, és ezért a művészet elefántcsonttornyába menekül.
Az 1946-ben megszületett regény egy 1963-ban írt előszóval kezdődik, melyben Nabokov így fogalmaz:“A Baljós kanyar fő témája ennélfogva Krug szerető szívének dobogása, a kínzás, amelynek e roppant gyöngédség alávettetik – a könyv Davidról és apjáról szóló oldalakért született, és értük kell elolvasni.” E szerető szív egy végtelenül önző, de nagyon okos emberé, és ez a párosítás számomra épp eléggé elidegenítően hatott ahhoz, hogy a szereplő sorsa, és szenvedései iránt érzéketlenné váljak. Ezért a könyvnek nem volt igazi tétje számomra.
Nabokov talán nem azonosítja magát a főhőssel, Krug professzorral, de gondolkodásában, írói szemléletében kétség kívül található párhuzam. A bonyolult utalási rendszer – az olvasó számára készített magyarázatok (írói előszó és fordítói jegyzetek) nélkül fel nem táruló összefüggések -, lehetnek jelképei a világ megfejthetetlenségének és abszurd voltának, a másik ember idegenségének és titokzatosságának, de Nabokovnál nem erről van szó.
Az előszóban a regényt magyarázó sorok folytatódnak: " Két másik téma egészíti ezt ki: a tompa brutalitásé… és Krug áldásos megtébolyodásáé." Ez utóbbiról azt mondanám, hogy számomra nem volt túl meggyőző, de nem vagyok pszichológus. Lehet, hogy a könyvben leírt jelek kísérik egy ember megőrülését, szerencsére még nincsenek ez irányú tapasztalataim. Az mindenesetre érdekes, hogy Nabokov szerint ez a megőrülés egy fajta megvilágosodás, amely megoldást jelent a könyv által felvetett problémákra.
A “tompa brutalitás” egy ostoba, demagóg diktatúra képében jelentkezik, és erről Nabokovnak személyes tapasztalatai is voltak – egy korban élt a sztálini és hitleri rendszerekkel. A bolsevizmus és a nácizmus elítélése; a mindenkori populista, közösségi eszmékre hivatkozó, és a független személyiséget elnyomó rendszerek leírása, bemutatása még sokáig élővé teszi ezt a könyvet.
A regény másik fő erőssége a stílusa, Nabokov írásművészete csemege, amellyel élvezet találkozni. Az ínyenceknek mindenképpen tudom ajánlani.


Kek
4.0/5

Első ​Nabokovom volt, és végig magamon mosolyogtam, hogy milyen időpocsékolásnak tartom ezt a művet — olvasását, megírását, elemezgetését és felkapását és lehúzását és mindent — és mégis megengedtem magamnak ezt a luxust, ezt a sznob szellemi erőfeszítést. És az jutott eszembe, hogy nekem még időpocsékolásként is inkább ez, mint bármelyik lamúr vagy krimi. Hogy mennyire rühellem a posztmodernizmust. Az ennyire ilyet. Az olvasót kiröhögő, ugrató és szájbarágósan eligazító, példát statuáló tanító bácsit. Akinek a kiszólásain és mellékvágányokon tekergő agyfutamain magam is felgyorsulok és élvezem. És tudom, hogy ő tudja, hogy én tudom, hogy mindez mellékes. S hogy mi a fő? Hát hisz megmondta a bevezetőben, s a mű végére össze is áll a brutál. A zsarnokság légköre, az összbenyomás, a nyomás, ami a végére nemcsak egy megfoghatatlan érzés lesz, hanem súlyos nyomaték. Hogy szinte megfullad tőle az ember.
Nézem az új címlapot, a kiterjesztett szárnyú sast. Szerepel a műben, mint a diktatúra jelképe… Melyiké is? Nem, nem azé, amelyikre triviálisan gondolnánk. Nem. Épp ez a lényeg: a terelés. A kanyar. Hol ide, hol oda. A baljós azért elég balos. És az író származása akkor is üvölt arról, hogy mi itt az igaz(i). Ki a Vezér, a Varangy. S hogy halt meg Olga. Kórházban? Vagy egy kanyarban ott a sziklafalnál…? Hisz Krug pontosan emlékszik. Ezért használhatják csak fel a helyszínt emlékeztető figyelmeztetésül. És miért kéne, hogy megrázza a professzort az, hogy mi történt a fiával? Hisz ismeri a rendszert. Miért hiszi, hogy ő érinthetetlen, ha van egy felesége, van egy fia? Nekem nem tűnik úgy a műből, hogy valóban szerette őket. Persze, hogyan is kéne egy görvélykórossal (138. o.) bánni, szeretni őt? Ha szerette, akkor sose hihette magáról, hogy érinthetetlen.
És akkor hadd idézzek néhány önjellemző gondolatot a műből a műről, amit szinte szánkba ad az író, míg olvassuk, hogy na igen, pontosan erről van szó:
“Eleinte Krugot” — [ K-t vagyis engem, a kör itt bezárul] — “bár azt állította, hogy remekül szórakozik, roppantul bosszantotta az egész ügy, miközben Ember” — Ember, ó, kedves nyájas olvasó, az már megint te vagy, én vagyok, mi vagyunk… - “zavarban volt, mentegetőzött, és titokban azon törte a fejét, hogy vajon a sajátosan őrá jellemző gazdag, szintetikus angol nyelv nem tartalmaz-e valami különös ízt, valami félelmetesen plusz fűszert, amellyel magyarázható volna a váratlan izgatottság” (50. o.) Na, igen! A folyamatos többnyelvűség, mondjuk a mű “anyanyelve”, ami ez esetben talán az angol, s így máris kiderül, hogy csak a műé és nem a szerzőé…, aztán vegyük hozzá a történet s egyben a szerző “anyanyelvét”, ami az orosz, aztán a professzorok szövegtestben lefordítatlan ám lábjegyzetileg lefordított franciáját, az imitt-amott beszúrt és sehol sem fordított szlávokat versileg, szójátékilag, hamletileg, egyebileg… Biztos van benne jópár weöreses ízű egyszavas és talán néhány euforizma is. Csak nem jövünk rá. _"- volt benne valami hasbeszélői, szakadatlan monológ kísérte foszlott árnyként valóságos beszédének kanyargását.“_ Igen, lessük, hogy honnan jön a hang, s melyik lehet az igazi, melyik az igazán fontos. _”Krug, miközben azon gondolkodott, hogy ki fújta őt fel, s vetítette a hírnév vásznára, önkéntelenül úgy érezte, hogy valami különös módon ő ezt mégiscsak megérdemli" _ (218. o.) Hasonlóan gondolom. Lehet, hogy fogok még ettől a felfújt hírnevűtől olvasni valamit - mert mégis csak van benne valami, ami azóta is gyanús.
_"Gyakorlati szempontból az ilyen idő
és anyagpocsékolás (azok a fejfájások, azok az éjféli diadalok, melyek katasztrófává alakulnak át a reggel józan fényében!) szinte bűnös módon abszurd, hiszen az imitáció legnagyobb mesterműve is feltételezi a gondolat önkéntes korlátozását, egy másik ember géniuszának való alávetését. Lehet-e ezt az öngyilkos korlátozást és alávetést kárpótolni az adaptív technikák csodájával, az árnyékolás ezernyi trükkjével, a buzgó örömmel, melyet a szavak szövője és szemtanúja érez a vászon minden újabb fortélya láttán, vagy pedig, egészében véve, ez csupán Paduk kézírógépének eltúlzott és átszellemített másolata?_
- Tetszik? Elfogadod? - kérdezte Ember izgatottan." (159. o.)
Háááát. Igen. Végül is mégiscsak tetszett. De azért nem osztom Krug véleményét, ez mégsem csodálatos.


WerWolf
5.0/5

Nabokov ​egy teljesen más oldalát mutatta meg, mint amit a Lolita és az Ada alapján elvárna az ember. A hangulata elég Kunderásra sikerült (ha időben nem előzte volna meg Nabokov ;) )
Egy diktatúra, mely a kommunizmus és a nácizmus elemeit hordozza magában, mégis inkább a kommunista világ jelenik meg erőteljesebben a sorok között.
Végigkövethetjük, ahogy Krug szépen, lassan magára marad, ahogy a sors és az Állam egyenként szakítja el tőle ismerőseit és családtagjait. A megoldás a menekülés, egy másik országba, egy másik világba vagy egy másik “én”-be, mely képes elviselni a sors kegyetlen csapásait.
Vigyázat!, a borító félrevezető. Talán, ha a tervező nem csak az előszót olvassa el, akkor a tartalomhoz méltó grafikát is készíthetett volna.


mefi69
2.0/5

Nabokov ​iránti szerelmem a Lolitával kezdődött valamikor évekkel ezelőtt, és eddig töretlen volt. Ez a könyv azonban egy kicsit megviselt. Először is ott volt egy hosszú, okoskodónak, kissé öncélúnak tűnő előszó. Aztán maga a témaválasztás sem a szívem csücske. A nyelvezete sem ragadott magával most. A szereplőket nem kedveltem meg. Egykedvűen olvastam, legyen már vége gondolatokkal. Biztos nem értettem meg, de talán nem is akarom.


cinkos
4.0/5

Furcsa ​a viszonyom Nabokov könyveivel – a Gyér világot és a Lolitát szerettem, még ha voltak is mindkettőben olyan részek, amelyek, úgy éreztem, hátat fordítanak nekem, hiába akarok megközdeni értük; a Kétségbeeséstől szenvedtem, alig bírtam vele megbirkózni, a Luzsin-védelmet zseniálisnak találtam, az egészet, a legapróbb leleményeitől a legnagyobb mutatványaiig, a Baljós kanyarban meg akadt néhány íz és árnyalat (és persze mondat), amelyek kifejezetten kedvemre valók voltak, de az egész valahogy mégsem lett a kedvencem, valami nem állt benne össze, valami hiányzott belőle ahhoz, hogy igazán nagy műként tudjam olvasni. Ettől még persze nagyszerű könyv. (Még ha én időpocsékolásnak éreztem is kissé.)


Nate
4.0/5

Lehet ​rosszat, vagy éppen jót mondani, írni egy olyan műről aminek a szerzője saját bevallása szerint is részben önmaga szórakoztatására írta azt meg? Igen is, meg nem is. Annyit biztosan ki merek jelenteni, hogy a Baljós kanyar több mint szokatlan alkotás. Nabokov igen magasról, kvázi az Elefántcsonttornyából tekint le az olvasóra, és az olvasás közben szinte éreztem magamon gúnyos mosolyát, mintha csak azt mondaná: “úgysem fogod érteni, azt amit írok”, és bizony sokszor csak a felszínt kapargattam, mégis a kíváncsiság, és a szellemi kihívás hajtott tovább, ami mellesleg nagyon fárasztó volt.

Nem értem fel abba a magasságba, hogy mindent megértsek, de ennek ellenére is tudtam értékelni a leírtakat, és az írásmódja is kifejezetten tetszett.


Monacskae
4.0/5

Alapvetően ​szeretem az antiutópisztikus történeteket, ez a könyv azonban valahogy nem került fel az abszolút kedvenceim listájára.
A történet lassan épült fel, utólag viszont azt mondanám, {{talán ez a lassú tempó adott a műnek egyfajta drámai, vészjósló hangulatot, amit az utolsó 20-30 oldalban bekövetkezett tragédiák sorozata abszolút megmagyaráz számomra.}}. A főszereplőt alapvetően nem kedveltem meg, talán mert nem éreztem őt elég emberinek, annyira elhatárolódott mindenkitől, értelmileg és érzelmileg egyaránt. Az egyetlen kivétel ezalól a fia: a kettejük kapcsolata, illetve elsősorban Adam fia iránti gyöngéd szeretete nagyon érzékletesen volt ábrázolva. Nabokov stílusa nagyon kifinomult, és tetszett, hogy időnként “kiszól” az olvasónak, nemcsak kommentálva, hanem aktívan irányítva az eseményeket. Nem egy könnyű olvasmány, de mindenképpen érdekes.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

10.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók

  • Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.