A ​pestis / A bukás

Jean-Paul Sartre - Az ​Undor
A ​közelmúltban elhunyt világhírű író és filozófus 1938-ban írott, első szépirodalmi alkotása kétségtelenül a francia egzisztencializmus egyik legjelentősebb regénye. Filozófiai regény, mely úgy követi e műfaj évszázadok óta kikristályosodott francia hagyományait, hogy közben túl is lép annak önmagára erőszakolt korlátain. Nyelvi leleményeivel, metaforikus tömörségével, szellemiségében, atmoszferikusan jeleníti meg a huszadik századi ember egzisztencialista élményét. Hősében, a francia irodalomtörténet sokat emlegetett Antoine Roquentinjében, Sartre az elidegenedett személyiség már-már biológiailag elemzett portréját rajzolja föl, akinek undor-élménye behálózza, belepi minden emberi megnyilvánulását, tetteit és gondolatait. A kisvárosi lét szürkesége, a kihűlt vagy meg sem születettt emberi kapcsolatok teremtette űr megfoghatóvá teszi a sartre-i létfelfogás irracionális élményét. De nemcsak erről szól ez a könyv: A szinte szociológiai pontossággal megjelenített Bouville, a második világháború előtti utolsó békeévekben, magányosan lézengő polgáraival, álmaikba belefáradt, eltorzult lelkű figuráival e sartre-i lét- és undor-élményt konkretizálja és hitelesíti - rendkívül olvasmányosan. Írói telitalálat, hogy az undor leküzdésének egyetlen reménye csak egy giccses dallamfoszlányban csillan föl, amelyben az író a bármilyen alkotó munka személyiségmentő értékét sejteti.

Marcel Proust - Swann
Jellegzetes ​alakjai, Swann a léha műkedvelő, Guermantes hercegnő, a nagyvilági dáma, Francoise, a szakácsnő, Verdurinék, a társasági élet zsarnokai, és rabszolgái, Bergotte, az író, Berma a nagy színésznő és még mások oly eleven típusok, hogy már bevonultak a Rastignacok, a Goriot-k, a Sorelek, a Bovarynék társaságába. A mai olvasót talán a századvégi francia társadalom prousti ábrázolása köti le elsősorban, az író aprólékosan elemző, megjelenítő módszere, amely a tájak, a tárgyak, az emberek pontos és árnyalatos rögzítésében, az élet valóságának sajátos érzékletességével tárja fel egy letűnt korszak arisztokratáinak semmittevő, hívsággal teli, önző és üres életét, és mint Rembrandt fényárnya az alakokat és tárgyakat - mindent a mesélés, az emlékezés, a költészet légkörébe burkol.

Krasznahorkai László - Kegyelmi ​viszonyok
"Hőseim ​fáradhatatlanul kutatnak és kutatni is fognak egy labirintusban, mely labirintus nem egyéb, mint saját eltévedésük helye, s ahol az embernek mindössze egyetlen célja lehet: ezt a tévedést, ennek a tévedésnek a szerkezetét megérteni. Közvetlenül saját nyugtalanságuk okát kutatják, személyes fájdalmukra keresik a gyógyírt, vagy legalább a belátást, hogy nincs gyógyír a sebre" nyilatkozta Krasznahorkai László egy 2002-es interjúban. Ez a bolyongó, gyógyírkereső kutatás jellemzi a Kegyelmi viszonyok novelláinak hőseit is. Kutatnak az áhított rend, a megnyugtató magyarázatok, a megoldásnak tűnő cselekedetek után. Hátha egy jó helyen fölállított csapda, egy gyilkos ütés, egy körültekintően megválasztott búvóhely mindent megment. Vagy hátha a HÉV-menetrendhez igazodó fegyelmezettség, egy félkegyelműhöz való odaadó ragaszkodás vezet valahová. A hétköznapisággal fedett megszállottságot, a fáradhatatlan kényszerességet megejtően higgadt, szép, szerteágazó, de tökéletes rendszerű mondatok írják le az elbeszélésekben, s ugyanezek a mondatok a felidézett sok-sok részletből fizikai tágasságukkal csábító, mégis szorongatóan szűk tereket rajzolnak ki. Mintha a hús-vér valóság minden elemének, a fényeknek-árnyékoknak, sőt a levegőnek is mázsás súlya lenne. a kegyelem talán kézzelfogható közelségben van, de megváltás nincs. A Kegyelmi viszonyok 1986-ban jelent meg először, s a kötet nem egy elbeszélését azóta már a kortárs magyar novellairodalom klasszikusaként tarthatjuk számon."

Ismeretlen szerző - 1001 ​könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz
Egy ​remek és bátor kézikönyv a világ képzeletét megragadó regényekről és szerzőkről. Hasznos kalauz a könyvekhez, amelyek - akár kritikai sikerként, akár kultuszműként - hatást gyakoroltak ránk. Az írókból, kritikusokból, tudósokból álló nemzetközi szerzőgárda eklektikus válogatása új megközelítést ad a régi klasszikusokhoz, és eligazít a kortárs szépirodalom hatalmas dzsungelében. Több mint 600 színes illusztráció – könyvborítók, plakátok és fakszimile oldalak -, a regényekből vett idézetekkel kiegészítve: íme az ideális segédkönyv az olvasás szerelmeseinek.

J. D. Salinger - Franny ​és Zooey
Salinger, ​aki 1951-ben megjelent első, és azóta is egyetlen regényével, a Zabhegyező-vel vált kultikus íróvá a hatvanas években, később egy sor novellával bizonyította kimagasló írói kvalitásait. Az író Kilenc történet című novelláskötetének egyik darabjában. Ilyenkor harap a banánhal, kezdett bele az excentrikus Glass család történetébe; életműve további részében ennek kibontására vállalkozott. A Franny és Zooey két hosszabb történet egy testvérpárról. Franny, a végzős kollégista egy hétvégén barátjával találkozik, és az összeomlás határára kerül, annyira elégedetlen a fiúval, önmagával és általában az élettel. Bátyja, Zooey, a tévében szereplő színész ez után a katasztrofális hétvége után a maga érzékeny módján megpróbálja megvigasztalni, s ennek történetét bátyjuk, Buddy (Salinger alteregója) írja meg. A kötet a nagy virtuális Salinger-regény, a soha el nem készült Glass-krónika egyik mozaikja, amely utoljára több mint tíz éve jelent meg magyarul.

Charles Dickens - Karácsonyi ​ének
A ​szőrösszívű Scrooge úr, a -zaklató, szipolyozó, zsugori, kapzsi vén bűnös-, akinek a karácsony is csak olyan nap, mint a többi, dühvel és megvetéssel nézi az emberek ünnepi készülődését. Kidobja a karácsonyi énekeket kántáló koldus kisfiút és a szegényeknek gyűjtő úriembert egyaránt, kiszipolyozott írnokát is felmondással fenyegeti. Este, hazatérve magányos házába jelenést lát: meglátogatja Marley, rég halott üzlettársa, s bejelenti három további szellem érkezését. Az első a régi karácsonyok szelleme, aki végigvezeti Scrooge urat saját hajdani életén, s elfelejtett, fájó emlékeket elevenít föl benne. A második az új karácsony szelleme, aki felnyitja Scrooge szemét a körülötte élők sorsára, nyomorúságára és vidámságára, szenvedéseikre és emberségükre. Végül a harmadik, a jövő szelleme megmutatja neki saját, ijesztő, magányos halálát. Scrooge urat a jelenések új emberré teszik: más szemmel kezdi látni a világot, karácsonyi pulykát küld írnoka családjának, ellátogat megvetett unokaöccséhez, s jó barát, jó gazda, jó szomszéd válik belőle. Dickensnek ez az 1843-ban írt kis tanmeséje már az érett mester keze nyomát viseli magán: remekmű, melynek nem hervad a népszerűsége sem.

Salamon Pál - A ​Sorel-ház
Boldogháza ​- Budapest - Buchenwald. Salamon Pál a Sorel család három generációjának regényes történetét meséli el. A Kárpátok varázslatos vidékére katolikusként született, de református hitre tért Sorel József svéd unokája a regény végén a családi legenda helyszínén, a Kinyilatkoztatás Tisztásán talál rá "az értelmetlen létezés értelmére". A rendkívül olvasmányos, az eleve elrendeltség misztikumát hordozó, emberi sorsokból építkező mű nem véletlenül lett világsiker. Az Izraelben és Magyarországon élő író az önmagával szembefordult emberiség aktuális kérdéseire az itt és most élő magyar olvasó számára is megtalálja a választ.

Boris Vian - Pusztuljon ​minden rusnyaság!
Az ​itthon korábban _Öljünk meg minden rohadékot!_ címmel ismert regény most átdolgozott fordításban, az eredetit pontosabban tükröző címmel jelenik meg – a Boris Vian-életműsorozat tizenegyedik köteteként. Különleges helyet foglal el ez a regény a Vian által hajdan Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. Az első két Sullivan-mű (Köpök a sírotokra és A holtaknak már mindegy) kiváltotta botrányoknak köszönhetően a korabeli sajtó és a közönség 1948-ban már tisztában volt azzal, hogy Sullivan és állítólagos fordítója egy és ugyanaz a személy. Így aztán Boris Vian e harmadik krimiparódia megírásakor már sokkal kevésbé ügyelt a látszatra, és már nem akarta feltétlenül elhitetni az olvasókkal, hogy igazi amerikai regénnyel van dolguk. Bár ebben a könyvben is megtalálhatók az előző Sullivan-krimik kellékei és kliséi, a stílus már egyértelműen Viané. A nyelvezetében és játékosságában is a nem sokkal korábban született Pekingi őszt idéző regény Boris Vian egyik legmulatságosabb műve, amely egyrészt folytatja a polgárpukkasztás azon hagyományát, amely miatt a derék francia kispolgárok pornográf írónak kiáltották ki Vian ál-amerikai alteregóját, másrészt pedig mind nyelvileg, mind a történetvezetésben maximálisan kiaknázza a jellegzetes a szerző börleszkbe forduló, karakteres lehetőségeit.

James Joyce - Finnegan ​ébredése
Joyce ​az Ulysses megjelenését követően 16 évig dolgozott utolsó művén a Finnegan ébredésén, amelybe már nem az ember mítoszát, hanem az egész emberiségét, az öröklétét sűrítette bele. Elbukás és fölemelkedés, halál és föltámadás végeérhetetlen folyamata tárul föl a szerkezetben is körkörös, töredékes regény lapjain. A váratlan fordulatokban bővelkedő cselekmény, a szereplők eltűnése, átlényegülése és visszatérése, a szójátékok és nyelvi furfangok újabb és újabb kalandot, szellemi csemegét nyújtanak a szövegben elmélyedő olvasónak. Ironikus világrajz, komikus, karneváli játék e mű az emberi létről, homályos, rejtélyes álompoéma sorsunkról, a világtörténelemről.

Hermann Hesse - Csodálatos ​ifjúság
„A ​tanulékony tudóst mindenfelől hamisság és csalás vette körül: a városokat szénfüst szennyezte és pénzéhség korrumpálta, a vidék elnéptelenedett, a parasztság kihalófélben, az élet minden eredeti rezzenését pusztulás fenyegette. Azok a dolgok, melyeket még napokkal korábban is közönyösen, sőt élvezettel szemlélt, most leleplezték benső rothadásukat. Berthold úgy érezte, ő maga is vétkes mindebben, és köteles együttműködni az új erkölcs és kultúra megteremtésében.”

Joyce Carol Oates - Luxusvilág
Klasszikus ​hős vagyok vagy jelentéktelen senki? Őstípus vagy tucatfigura? Már minden szenvedés a könyökünkön jön ki? Egy tizennyolc éves gyilkos írja le életét Joyce Carol Oates könyvében. Olykor profetikusnak nevezik a ma már világhírű szerzőnőnek ezt a fiatalkori művét: úgy ábrázolta 1968-ban az amerikai kertvárosok lidércnyomásos luxusvilágát, hogy könyve manapság még pontosabbnak, még riasztóbban valószerűnek hat.

Elfriede Jelinek - A ​zongoratanárnő
Erika ​Kohut, a zongoratanárnő kettesben él anyjával, aki zongoraművésznek szánta, és rákényszerítette, hogy minden egyéb vágyát a karriernek rendelje alá. Az elszigeteltség és az érzelmi megnyomorítottság miatt a nő képtelen rátalálni szexuális identitására. Amikor viszonyt kezd az egyik tanítványával, rájön, hogy már csak a szenvedésben és a büntetésben tudja megélni a kéjt. „Az idő múlik, mi pedig múlunk vele. A sajtbúra üvege alatt összezárva egymással, Erika és a mama. A búra csak akkor emelkedik föl, ha valaki kívülről megfogja az üveggombot, és felfelé húzza. Erika egy időtlen, kortalan, borostyánba dermedt bogár. Nincs története, és nem történik vele semmi. Ez a bogár már rég nem képes se csúszni, se mászni. Erika belesült a végtelenség sütőformájába.”

John Irving - Garp ​szerint a világ
Jenny ​Fields, a cipőkirály leánya ápolónőként dolgozik egy bostoni kórházban. Férjhez menni nem akar, gyereket viszont igen, ezért egy haldokló háborús sebesülttel ejteti magát teherbe. Ily módon egyszer s mindenkorra végzett a férfinemmel, a továbbiakban a gyermek nevelésének szenteli életét - elszegődik egy iskolába ápolónőnek hogy fia, Garp fejlődésének menetelét, választott tantárgyait, tanárait is ellenőrizni tudja. Kész csoda hogy ezek után Garpból normális ember lesz, hogy a világban - annak minden borzalmával: erőszak, gyilkosság, megbecstelenítés, autóbaleset, csonkítás - mégis megállja helyét. Garp írónak készül. Minő véletlen, ekkor már az anyja is. Bécsben töltött tanulmányútjuk s az ott létrejött alkotások eredményeképpen Jenny tesz szert nagyobb hírnévre, akaratlanul egy feminista mozgalom élére kerül, emiatt később híressége jutalmául erőszak áldozata. De első művével Garp is pályadíjat nyer - szerelme kezét, aki csakis híres, de legalábbis a hírnév irányába mutató íróhoz hajlandó feleségül menni. Boldog házaséletüket egy ideig nem árnyékolják be házasságon kívüli kapcsolataik - a nem várt borzalmak épp ezért annál elemibb erővel érik az érdekelteket s az olvasót. John Irving groteszk, posztmodern rémmeséje jelentős mű, az elmúlt évtized amerikai irodalmában kevés a hozzá fogható maradandó érdekességű újdonság.

Guy de Maupassant - Erős, ​mint a halál
A ​századvégi francia regény egyik legkiválóbb mesterének remekműve, két öregedő ember bánatos szerelmének története. Olivier Bertin festőművész, a párizsi jó társaság dédelgetett kedvence már úgy hiszi, élete fogytáig zavartalanul örülhet kedveséhez, Guilleroy grófnéhoz fűződő - már-már családiassá nemesedő - szerelmének, de Annette, a grófné fölcseperedő leánya akaratlanul földúlja szíve békéjét, s Olivier szenved a kétségek, szerelem és féltékenység közt hányódó grófnéval együtt, míg nyugalmat nem ad neki a jótevő - és talán keresett - halál. Körülöttük az örök emberi szenvedélyeket villogtató regény lapjain opálos fényben ragyog a Harmadik Köztársaság arisztokráciájának csaknem császári pompája, a századvégi Párizs varázsa.

Nádas Péter - Párhuzamos ​történetek I-III.
A ​Párhuzamos történetek talán legfeltűnőbb vonása, az életmű ismerői számára is meglepetést jelentő újdonsága az egymástól lényegében független történetek olyan elképesztő sokasága, amelyet semmiféle realista konstrukció nem lenne képes egyetlen elbeszélésben összefogni. E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A regény egyetlen, nagy elbeszélése azonban nem ezeket a történeteket beszéli el, hanem a testek egymásra hatásának, egymásra gyakorolt vonzásának, egymásra irányuló vágyakozásának és egymásról őrzött emlékezetének nagy történetét. Ebben a burjánzó elbeszélésben jönnek létre olyan csomópontok, amelyek különböző személyekkel azonos időben és azonos helyen (a másik test az érzetben), azonos időben különböző helyeken (a másik test a vágyban), azonos helyen különböző időkben (a lakás, a ház, a város emlékezete a testben), illetve ugyanazon személlyel különböző helyeken és időkben (a saját test az emlékezetben) megesett dolgokat kapcsolnak össze. Az elbeszélésnek ez a csomópontról csomópontra haladó mozgása vetíti ki aztán a rekonstruáló képzeletbe a történetek szövegen túli valósággá összeálló szövevényét, mely így gyakorlatilag és elvileg egyaránt kimeríthetetlen, és ezért képes egy semmiből megteremtett, társadalmilag és történelmileg mégis szigorúan meghatározott, az általunk ismert vagy ismerhető reáliáknak akkurátusan megfelelő, szövegen túli világot alkotni. Ahogy ez létrejön, az ennek a regénynek a legnagyobb titka és egyben világirodalmi teljesítménye. A Párhuzamos történetekkel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása, a századelő újító kísérletei és a nouveau roman által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel.

Boris Vian - Szívtépő
A ​filozófusok már évezredek óta töprengenek az emberi lét alapkérdésein. Kik vagyunk? Mi dolgunk a világban? Vajon volt-e Ádámnak köldöke? E regény - a Cartaphilus Kiadó Vian-életműsorozatának egyik első kötete (a two in one Vian-Sullivanhez méltó ötletnek gondoltuk ugyanis, hogy rögtön két 'első kötettel' indítsuk útjára a sorozatot) - másféle kérdéseket vet fel, melyek talán nem ennyire filozófikusak, de ezekre legalább választ kapunk. Miért jobb a kék színű meztelen csiga, mint a sárga? Hogyan kerül egy ágyba a karácsony, egy ószövetségi próféta és egy Citroen? Rendjén való-e, hogy egy pszichiáternek rossz a lelkiismerete? Miért nem kedvelik a cselédlányok a misszionáriuspózt? Hol húzódik a szeretet az önzéstől, a szülői gondoskodást a foglárkodástól elválasztó határ? És van-e határa az emberi kegyetlenségnek? Boris Vian e szívszorítóan komor, ám a rá jellemző fekete humorral és nyelvi játékokkal színezett regénye azoknak sem fog csalódást okozni, akik arra kíváncsiak, hogy hova vezet a teljes körű pszichoanalízis, és hogy mivel tölti szabad idejét egy patkolókovács. Azt, hogy 'a templom nem locsológép', már eddig is sejtettük, és a magunk részéről azon sem csodálkozunk különösebben, hogy Isten magasról lesajnálja a baltacímet. De azt, hogy hagyta lemészárolni a fákat, keresztre feszíteni a lovat (előzőleg pedig meghalni Chloét), sosem fogjuk megbocsátani neki.

Jean-Paul Sartre - Egy ​vezér gyermekkora / A fal
A ​mai francia irodalom egyik legérdekesebb, legsokoldalúbb alakjának két elbeszélését adjuk a magyar olvasók kezébe. Az első, a címadó egy francia gyároscsemete gyermekkorát és ifjúságát meséli el, az elkényeztetett üvegházi léttől egy megrontott kamaszkor fülledt perverzitásain át az ifjúkor harcias, tüntető jobboldaliságáig és antiszemitizmusáig. Ez a maróan szatirikus elbeszélés a nagyon egyéni jellemzésen keresztül megmutat valami nagyon lényegeset a fasiszta diktatúrák lélektanából is. A másik történet, A fal című, Sartre egyik leghíresebb elbeszélése, a spanyol polgárháborúban játszódik, és egy halálra ítélt forradalmár utolsó éjszakájának elmélkedésében visszatükröződő életét ábrázolja. A két elbeszélést Justus Pál fordításában ismeri meg a magyar olvasó.

Bodor Ádám - Sinistra ​körzet
Valahol ​a Kárpátok hegyláncai közt - mellékesen szólva: Európa közepén - egy velejéig irracionális világban játszódik Bodor Ádám regénye. Hősei egy bornírt társadalom foglyai - s ezenközben az öröklét számkivetettjei. Életük már-már civilizáción inneni, életviszonyaik tökéletesen szervezetlenek, tehát rendőrileg szükségképpen túlszervezettek, mindennapjaik a totális működésképtelenség szüntelen tudomásulvételével és megindító kijátszásával múlnak. Andrej Bodor a történetek elbeszélője és elszenvedője, hol alanya, hol tárgya tehát, papírjaitól és nevétől is megfosztatik, mikor megérkezik Dobrin "City"-be, a számára kijelölt lakhelyre, hogy fölkeresse nevelt fiát. Ami a regény szereplőivel és körülöttük történik, érthetetlen és borzalmas, mindazonáltal megérthető és körülményeik értelmezésével tökéletesen logikus, ami a legborzalmasabb, az történik a legtermészetesebben, leglogikusabban. S hogy ezt így érezzük, az Bodor Ádám rendkívüli írói-művészi erejének, ábrázolása pontosságának köszönhető, aminek révén fizikai és metafizikai, reális és irreális mintha nem is fogalmi ellentétpárok lennének, hanem a hiányokkal jelzett teljesség oszthatatlanságának egymásba érő, egymásba játszó felületei. Mert itt olyan világot kellett megmutatni, amelyből mindenki a maga módján menekül: külföldre (Andrej vagy Géza Hutira), halálba (Béla Bundasian), magányba (Géza Kökény) vagy a lefokozott, animális létbe, hogy ami nem embernek való, azt ne kelljen emberi öntudattal elviselni.

Johann Wolfgang Goethe - Vonzások ​és választások
"... ​azok a cserebomlások a legjelentősebbek és a legfigyelemreméltóbbak... amelyekben négy, idáig kettesével összekötött lény érintkezésbe kerül, eddigi egyesülését elhagyja, és új kapcsolatokba lép. Ebben az elválásban és összetapadásban, ebben a menekülésben és keresésben az ember igazán magasabb rendeltetést vél látni; az ember az ilyen lényeknek akaratot és választást tulajdonít, és esetükben a választott rokonság szakkifejezést teljesen indokoltnak találja."

Gustave Flaubert - Bouvard ​és Pécuchet
A ​Bouvard és Pécuchet Flaubert utolsó regénye, csak halála után jelent meg, 1881-ben. Ha a Bovaryné afféle hadjárat a romantika érzelmi, az Érzelmek iskolája pedig a romantika értelmi és társadalmi túlzásai és hóbortjai ellen, a Bouvard és Pécuchet a század tudományimádatát teszi kérdésessé. Két barát, két kishivatalnok vidékre vonul, hogy átélje és megeméssze a század minden gyakorlati s elméleti ismeretét, történelemben, filozófiában, irodalomban, pedagógiában, s közben minden tudományukat a gyakorlatban is érvényesítenék, filozofálgatnak, nevelnek, régészkednek, kertészkednek, de vagyonuk elúszik, mindenütt kurdarcot vallanak, és végül is visszatérnek egykori foglalkozásukhoz. Itt is, mint minden könyvében, Flaubert a kor illúziói ellen harcol.