Pszichológusok, csibészek, titkok őrzői. Ők azok, akik mindent tudnak a városról, lakóiról, a szépségekről és a mocsokról. Kordos Szabolcs, a nagy sikerű Luxushotel, Hungary szerzője ezúttal a taxisok és sofőrök zárt világába enged bepillantást. Hallgassa meg az éjszaka hangjait, üljön be a hátsó ülésre a maffiózók, az életüket elsíró háziasszonyok, dolgozó lányok, piacozó kínaiak, partira igyekvő sztárok mellé. Ragadják meg a milliárdos Ferrarijának kormányát és vegyenek részt egy lesötétített limuzin útján. Álljon be a drosztra, és tudjon meg mindent a hiénák, a ferihegyi és a pályaudvari csaták hátteréről. A Taxisvilág, Hungary lebilincselő, emberi és főleg tanulságos olvasmány egy olyan világról, amelyről csak hisszük, hogy ismerjük.
Kapcsolódó könyvek
G. M. - Tesco titok
Ez a könyv durva, Frankón. Nem azért mondom ezt, hogy maguk megvegyék, habár általában ez a cél egy ilyen ajánlóban. De ez most tényleg az. A srác vagy nagyon bátor, vagy nagyon hülye, hogy ezt így le merte írni. Ez a könyv arról szól ugyanis, hogy miként lopják szét az ország egyik legismertebb áruházát a dolgozók és a vásárlók. Ebből a könyvből kiderül az, hogyan működik, vagy nem működik az áruház biztonsági szolgálata, hogyan lehet eladni a romlott csirkét és átcímkézni a lejárt szalámit, miként lehet elpasszolni a fényre olvadó számítástechnikai termékeket, sőt az is, hogyan készül a Tesco top tízes könyvlistája, amelyen ez a kiadvány hétszentség, hogy nem fog szerepelni. A szerző - nem csodálom, hogy álnevet használt - elmeséli, hogyan kell viselkedni, ha lopáson kapják magukat, hogyan tudnak szert tenni plazmatévére egy cukrosbriós áráért, vagy mi a buli egy eltitkolt bombariadóban. Hogy igaz-e? Sokat agyaltam rajta, de a srác olyan őszinteséggel írja le, miben volt ő maga is benne, hogy kénytelen vagyok hinni neki. És hogy ugyanott fogják-e halálra röhögni magukat ahol én? Nem tudom.,. Hogy ugyanott fognak borzongani, rémüldözni, vagy csodálkozni, ahol én? Ezt sem tudom. De hogy hozzám hasonlóan, ugyanúgy nem fognak tudni bemenni egy Tesco üzletbe, mint azelőtt.... Na, azt garantálom! Árpa Attila
Kordos Szabolcs - Turista from Hungary
A luxushotelek és a taxisok világa után a külföldre utazó magyar turisták - hírességek, hatalmasságok és egyszerű emberek - elé tart tükröt könyvében Kordos Szabolcs.
Hogyan mulatunk Dubaiban, Zanzibáron fillérekért, és miként szórjuk a pénzt egy last minute tunéziai nyaraláson? A hajnali nyugágyfoglalóktól, a botcsinálta bazártolvajokon át, a notórius műtárgytapogatókig a "Turista from Hungary" hasábjain találkozhatunk a legújabb kori magyar portyázók színe-javával. Hány ezer kilométert utazik egy téliszalámis szendvics? Hogyan jutunk be mi leleményes magyarok a WC-n keresztül a híres párizsi múzeumba? Hogyan rabolunk, fosztogatunk, csenünk, kölcsönzünk turistaként külföldön? Milyen különleges kívánságainkkal, hóbortjainkkal megyünk utastársaink vagy éppen vendéglátóink idegeire? Hogyan flörtölünk, mivel hódítunk egy nyaraláson? Hogy viselkednek hírességeink, színészeink, tévésztárjaink, politikusaink ott, ahol azt hiszik, senki nem ismeri fel őket?
A Turista from Hungaryban idegenvezetők mesélnek a szerzőnek arról, hogy mivé válunk mi magyarok, amikor minden értelemben átlépjük a határokat...
Natascha Kampusch - 3096 nap
A tízesztendős Natascha Kampuscht 1998. március 2-án az iskolába vezető úton elrabolta az akkor harmincöt éves egykori híradás-technikus, Wolfgang Priklopil. Nyolc és fél éven át tartotta fogságban a Bécs környéki házában berendezett pinceodúban. Az időközben felnőtt lánnyá serdült Nataschának 2006. augusztus 23-án sikerült megszöknie. A fogságban töltött 3096 nap története ez a könyv - ám nem pusztán eseménytörténet, hanem elsősorban lebilincselő elemzése egy meghökkentő és a mai napig megmagyarázhatatlan bűntettnek.
A letehetetlenül izgalmas kötet lapjain egy erős, öntudatos, kíméletlenül tárgyilagos és minden öncsalástól mentes fiatal nő portréja bontakozik ki. Furcsa és szívbemarkolóan felemelő nevelődési regény ez, amelyben Natascha megmutatja, hogy az iszonyatos körülmények között is képes volt felnevelni önmagát és felkészülni a felnőtt életre.
Végh Antal - Erdőháton, Nyíren
A Szamos, a Felső-Tisza és a Túr által közrefogott Erdőhát szinte az ország élő múzeuma. A középkor tárgyi emlékei - halászok, pásztorok, földművelők ősi szerszámai - itt kézen forognak még. S mintha különböző évszázadok emberei élnének együtt: a sokáig terméketlennek vélt homokos-lápos talajon jól jövedelmező almáskertek virulnak, szomszédságában azonban a nomád életmód maradványai láthatók, s néhol az elmaradottság ijesztő képei kísértenek. Ez a táj volt Végh Antal fölnevlő dajkája. Jánkmajtison született 1933-ban, a nagy múltú debreceni kollégium diákjaként tanult, s majd tíz esztendeig a Nyírségben tanítóskodott. Elbeszélései és regényei a különös-furcsa miliő végletes helyzeteit és elárvult alakjait jellemzik. Hősei nemcsak a földdel s a nyomorúsággal küszködnek, de lefojtott indulataiknak is rabjai, a mában élők pedig új életformákkal, a várossal, a nagyüzemmel ismerkednek. Végh Antal szociográfiai igényű műveit az eleve sokat sejtető, sokrétű tényanyag, a megjelenítő készség és a szenvedélyes igazságkeresés teszi értékes - és egyben érdekes - olvasmánnyá.
Penészlekről írt riportja is ezért válhatott ki az \"országos feltűnés\"-nél fontosabb vitát, hasznos gondolatcserét.
Sok utazás, megannyi \"megfejtésre váró\" élmény előzte meg ennek a könyvnek a születését, melynek második kiadását fogja kezébe az olvasó. A térképen megtalálható minden helység, amelynek teméntelen gondját vállára vette - és biztonságosabbá váló életét is a sajátjaként kezeli - az író. Szabolcs-Szatmárt hírből sokan ismerik (többek közt a szabadító Báthoryak, Rákócziak történelmi tettei révén), emberközelből viszont kevesen látták az 1970-es, még sokáig emlékezetes árvíz előtt. Állítólag ezen a vidéken leckéztette urát Lúdas Matyi, s ami már tény: gyilkoltak apát a fiútestvérek, hazánkban itt a legmagasabb a gyermekszaporulat, s innen jár a legtöbb férfi a legtávolabb eső munkahelyre. Kereskedők ide járnak \" a legszívesebben\" a \"legpirosabb\" jonatánért, a \"legízesebb\" borjúhúsért, pecsenyebárányért. És sürgős segítségként itt realizálódnak a szocialista Magyarország nagy beruházásai, hogy \"lekössék a hallatlan nagy munkaerő-felesleget\". Honnan indult s milyen a nyírségi ember? A korszerű mezőgazdaság térhódítása és az iparosítás hogyan hat az itt élők szemléletére? Honnan jut a mátészalkai ócskapiacra a sok tetszetős ruhadarab? Mit érdemesebb termeszteni a Szamosháton? Ilyen - és ezekhez hasonló - kérdésekre keres zavarba ejtő és megnyugtató, de mindenképp elgondolkoztató választ Végh Antal. A mulasztásokkal szemben cseppet sem elnéző, ugyanakkor - szülőföldje éltető légkörét érezve s gazdag hagyományait becsülve - a Ma igazáért is küzd, sőt a legkisebb erőfeszítést is méltányolja, ha az a köz érdekét s jövendő javát szolgálja.
Vujity Tvrtko - Pokoli történetek ...és ami azóta történt...
Bővített válogatást tart kezében az Olvasó, melyben megtalálhatja Magyarország kiemelkedően sikeres könyvsorozatának legizgalmasabb, legszórakoztatóbb, legtanulságosabb történeteit. Bepillanthatnak a rémisztő lepratelepekre, oda ahol az arc nélküli emberek élnek. Kalandos utazást tehetnek az elzárt csernobili zónába, ahol még ma is kóborol egy radioaktív bölény. Meg ismerhetik az AIDS gyermekeinek torokszorító történetét, és eljuthatnak a világ legelzártabb diktatúráiba, ahol az emberek ép ésszel nehezen felfogható törvények szerint élik mindennapjaikat. Aztán ellágyulhat a szívünk abban a brazíliai őserdőben, amelyet egy szerelmes magyar nyugdíjas vásárolt imádott asszonyának; megborzonghatnak a Szahara kegyetlen valóságán, mosolyoghatnak Magyarország egyetlen fekete bőrű diplomatájának kalandjain, és megkönnyezhetik az élete árán is embereket mentő győri fiú tragédiáját.
Hozleiter Fanny - Te döntesz
Mivel töltenék ki egy napot, ha nem lennék kerekesszékben? Sosem feküdnék le, nehogy véget érjen az a csodanap! Fogócskáznék, dögös magas sarkúkban sétálgatnék, fára másznék és rengeteget táncolnék. Az összes számomra fontos ember nyakába beleugranék. Sétálgatnék a Duna-parton és a Városligetben, angyalkát rajzolnék a hóba vagy az avarba. És egyvalamit biztosan kipróbálnék nemcsak állva, de fejen állva is…
Sokáig kerestem a miértekre a választ. Vajon miért lettem beteg? Miért küzdjek tovább? Mára azonban már tudom. Azért, hogy megmutassam a világnak: nincs lehetetlen!
Audrey Niffenegger - Az időutazó felesége
Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb.
Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek. Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen.
„Azoknak, akik azt mondják, nincsenek igazán új történetek, szívből ajánlom Az időutazó feleségét, ezt az elragadó regényt, amely irodalmilag kiváló, szédítően fantáziadús, és észbontóan romantikus.”
Scott Turow
Jon Krakauer - Út a vadonba
1990 nyarán Chris McCandless dicsérettel diplomázott az Emory Egyetemen, majd eltűnt szem elől. Bankbetétjét jótékony célra adományozta, nevet változtatott, és legtöbb személyes tárgyát hátrahagyva új életet kezdett. Stoppal bejárta Észak-Amerikát, embert próbáló, kivételes élményeket keresett. Majd kedvenc könyveivel, egy puskával és egy zsák rizzsel fölszerelkezve elindult északra, az alaszkai vadonba, hogy megkíséreljen csak magára támaszkodva élni. Néhány hónap múlva jávorszarvasvadászok bukkantak rá a tetemére.
Mi vezérelte ezt a fiút? Romlatlan idealizmus, csillapíthatatlan kalandvágy vagy önpusztító szándék? Felelőtlen volt vagy előre nem látott körülményeknek esett áldozatul? Jon Krakauer az oknyomozó riporter alaposságával vázolja fel a tragikus végkimenetelig vezető utat, miközben személyes tapasztalatait is a történetbe szőve megpróbálja megérteni és megértetni az olvasóval hőse gondolatvilágát, tettének mozgatórugóit.
Jon Krakauer szabadúszó újságíró, cikkeit számos magazin, köztük az Outside, a Smithsonian és a National Geographic közli. Az Út a vadonba a második nagy sikerű könyve, melyet az Ég és jég – az 1996-os, tragikus kimenetelű Mount Everest-expedíció személyes beszámolója – követett. A szerző feleségével Colorado államban él.
Frei Tamás - A bankár
Jamaicán a rendőrségi terepjárók már dübörögnek, hogy kézre kerítsék a Magyarországról óriási vagyont „kimenekítő” és a távoli karibi szigeten bujkáló, korrupt pesti bankárt.
Az Országos Jelzáloghitelbank elnökének privát gépén irtózatos erejű pokolgépet rejtettek el, és csupán percek kérdése, hogy Magyarország egyik legbefolyásosabb milliárdosát a feleségével együtt a levegőbe repítsék.
André, a leszerelt légiós és szerelme, Adrienn e pillanatban fordul rá a genovai főutcára, de a rövid mézesheteknek egy orosz bérgyilkos vet véget, aki már a nyomukban liheg.
A Megmentőből megismert André sorsdöntő válaszút elé kerül; cserbenhagyja Adriennt, amint korábbi élete megkísérti? Megtalálja a bankárt, akinek kapzsi mohósága Magyarországot végveszélybe sodorja? És mindezek után vajon visszatalál önmagához, vagy a dühödt bosszú olyan helyekre hajtja, ahonnan már nincs visszaút?
Frei Tamás első regénye, A Megmentő, hónapokig vezette a hazai sikerlistákat. A „konspirációs akcióthriller” meghonosítójaként Frei Tamás második sikerkönyvében ismét az „itt és most”-ot tárja fel olvasóinak, torokszorító izgalmak közepette. Fordulatos érzelmi hullámvasúton repít minket az amerikai ultragazdagok csillogó villáitól az Everglades bűzös mocsaráig, a lélektelen emberrablók világvégi rejtekhelyétől a tőzsdecápák konspirációinak fehér abroszos asztaláig, a politika és bűnözés, a bosszú és leszámolás, a hatalmi és szerelmi játszmák terepére, aminek értő és érző ismerője, és amelynek a világa, egy államcsőd árnyékában, sokkal közelebb van a mai Magyarországhoz, mint gondolnánk…
Pál Ferenc - A szorongástól az önbecsülésig
A szorongásaink, aggodalmaink, nehézségeink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. Hiába szeretnénk fejlődni, növekedni, a sebeink, a zavaraink akadályoznak minket és kapcsolatainkat, de a munkánkat is. Amikor akadozik az élet bennünk és körülöttünk, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre.
Az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. Általa vagyunk jóban önmagunkkal, érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, és lehetünk érdekes társaság magunk számára. Az önbecsülés tesz alkalmassá arra, hogy megfelelő társat találjunk magunknak, akivel kölcsönös meghitt kapcsolatban lehetünk. A megfelelő önbecsülés segít megvédeni magunkat, és nem engedi, hogy rosszul bánjanak velünk. Megalapozza a hiteles kommunikációt, és alkalmassá tesz az együttműködésre érzelmileg nehéz helyzetekben is.
Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet valóban nekünk szánt, de ami a miénk, azt képesek legyünk hordozni. Az önbecsülés révén tudjuk kihozni magunkból a legjobbat, és elviselni vereségeinket. Az önbecsülés által tisztelhetjük magunkat akkor is, ha gyöngének bizonyultunk. Szilárdságot biztosít, hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni, és megerősít, ha valaki nem fogad el minket. Az önbecsülés széppé teszi az életet, mert segít fölfedezni mások értékeit, és megbecsülni mindazt, amit kapunk.
Ráadásul az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit. Az önbecsülés hozzájárul a boldogsághoz azáltal is, hogy mindig lesz egy barátunk, akire számíthatunk, aki együttérzéssel fordul felénk - mi magunk. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Segít, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is.
Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.
Rados Virág - Bipoláris
Bipoláris érzelmi zavar - hangzik a kórházi pszichiáter diagnózisa. Gyógyíthatatlan mentális betegség. Péceli Rita megrémül: ezek szerint élete végéig bolond marad? Rita kezdetben megpróbálja ott folytatni, ahol a diagnózis előtt abbahagyta. Ám szélsőséges érzelmi hullámzásai alatt rossz döntéseket hoz, rossz kapcsolatokat köt, elveszíti szerelmét, és biztos állása, megélhetése is veszélybe kerül. Egy éven belül háromszor kell befeküdnie a pszichiátriára. Rita a sok szenvedés hatására végül úgy dönt, felveszi a kesztyűt, és szembenéz a betegséggel. Vajon siker koronázza-e az erőfeszítéseit, és képes lesz-e együtt élni a betegséggel, ha megfogadja segítői tanácsait? Élhet-e majd ezután is teljes értékű életet? S ami talán a legfontosabb: megtalálja-e a boldogságot? A regény igaz történet alapján íródott.
_"Talán én nem tettem meg mindent - vallottam be halkan. - És félek, nem is fogok tudni megtenni. Pedig nem akarok újra kórházba kerülni._
_ - Látja, most megfogalmazta a célját - mosolygott a szemöldökét felhúzva Kamilla. - Higgye el, sikerülni fog. - Kételkedve sóhajtottam fel, de akkor és ott megmozdult bennem valami. Eltökéltem: mindent meg fogok tenni, nehogy megint a pszichiátrián kössek ki._
_ - Az első lépés, hogy elfogadják magukat - folytatta a pszichológus. Úgy, ahogy vannak. A betegségüket. Ne vádolják magukat érte, ne érezzék szégyenbélyegnek, ne tagadják el saját maguk elől, ha baj van. Maguk ugyanolyan értékes emberek, mint bárki más."_
Rados Virág - A visszakapott élet
Meg lehet-e gyógyulni egy súlyos betegségből, amelynek már a puszta neve is sokakat rettegéssel tölt el? Péceli Rita válasza: igen! S hogy mi kell hozzá? Elszántság, bátorság, bizalom és szeretet. Odafigyelés önmagunkra, remek orvosok, barátaink támogatása és nem utolsósorban egy hűséges társ, aki jóban-rosszban kitart mellettünk. Mert a gyógyulás lehetséges, még akkor is, ha a bajban éppen azoktól nem kapunk segítséget, akikre leginkább számítunk. A főhős így küzd meg a mellrákkal, majd legyűri az őt fenyegető, másik gyilkos kórt. Története bizonyítja: a legnehezebb helyzetből is megtalálhatjuk a kiutat. Mert a szeretet és a segítség erőt ad. Ennek köszönhetően a főhős felveszi a kesztyűt, és a hosszú, gyötrelmes küzdelem végén megtalálja a gyógyulást, a boldogságot és igazi hivatását. Visszakapja egészségét, normális életét, sőt, a szenvedés árán egy sokkal gazdagabb, igazabb életet nyer el a régi helyett.
A visszakapott élet Rados Virág második regénye, a nagy sikerű Bipoláris folytatása szintén igaz történet alapján íródott.
Megyesi Gusztáv - A rakodók mindenkit csókoltatnak
"1950-ben születtem Budapesten. Vegyésznek, közgazdásznak tanultam, az újságírásnál kötöttem ki. Igaz, csak későn: huszonhat éves koromban kezdtem a tollforgatást. Miért épp a tollforgatást? Nem tudom. Talán, mert egy időben mosodában dolgoztam szennyesekkel, a szennyesek végeláthatatlan sorban próbáltak megtisztulni a kezem alatt. Aki mindennap szennyesekkel dolgozik, előbb-utóbb bepiszkolódik maga is, valami égi tisztaságra vágyik. A papírlap látszott egyedül makulátlannak, hattyúfehérnek. Úgy hinné az ember, hogy ilyen papírlapokat teleírva apróbb és nagyobb betűkkel, megtisztul maga is. És akkor talán könnyebben megbirkózik másfajta szennyessel is" - írja Megyesi Gusztáv, aki humorról és kivételes tehetségéről tanúskodó írásaiban az impresszionista riporteri attitűdöt remekül társítja a "vesézővel", és a tények műfajának nemcsak a legjobb tulajdonságait ragyogtatja föl, hanem túl is mutat rajta.
Ismeretlen szerző - Móricz Zsigmonddal Budapesten
Kolos Réka az építész szemével válogatott nagyapja Riportok című köteteiből és eddig nem közölt írásokból (Átszálltam a Nyugatinál, Tabáni kiskocsma). Móricz újságcikkein keresztül bejárhatjuk a 20. századi Budapest utcáit, és a fényképek segítségével belepillanthatunk a századelő fejlődő, modernizálódó Budapestjének mindennapi életébe. Hogyan alakult a lakosság élete a házak, utcák, terek változásaival? Hogyan tűntek el az idejét múlt házak, házcsoportok, és hogyan épültek helyükre a szükségszerűen más, újabb életterek? Az író hiteles történetei, tudósításai során nem egyszer aktuális problémákra ismerhet az olvasó.
Szegő András - Madár
Erdei Zsoltban egy végtelenül szerény, kedves és szolgálatkész embert ismertem meg, aki ha ringbe száll, igazi harcossá válik. A legprofibb szemlélettel, a maximalizmust kihozva magából küzd a számára kitűzött célokért: az eredmény mellett önmagáért, a családjáért, a klubjáért, és persze a hazájáért... Hiteles, aki a mai magyar közéletben, nemcsak mint sportoló, hanem mint ember is példát mutat másoknak többek között fegyelmezettségével és megbízhatóságával. Hiszem, hogy pont ezért lehetett a világ egyik legjobb ökölvívója, és két vb-cím birtokosa. A Schenker ezért is döntött úgy, hogy a világ egyik vezető logisztikai szolgáltatójaként végigköveti és támogatja Madár - mint a világ egyik legeredményesebb ökölvívója - pályafutását. Zsoltban és a Schenkerben rengeteg a közös pont: a professzionális gondolkodásmód, a maximalizmus, a gyorsaság és a precizitás, nem utolsósorban pedig a legfontosabb, az emberközpontúság. De aki elolvassa a könyvet, úgyis megtudja, milyen is az igazi Madár.
J. K. Rowling - Átmeneti üresedés
Az alig negyven-egynéhány évesen megboldogult Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városka lakóinak életét.
___Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött számos viszály dúl. Gazdagok civódnak a szegényekkel, kamaszok a szülőkkel, feleségek a férjekkel, tanárok a tanítványokkal.
___Hamar kiderül, hogy Pagford nem az a háborítatlan, békés angol kisváros, aminek látszik. Barry átmenetileg megüresedett önkormányzati helye némelyekben szenvedélyes indulatokat kelt, másokat köpönyegforgatásra késztet...
Az _Átmeneti üresedés_ az első olyan regény, amelyet Rowling felnőtteknek írt.
Végh Antal - Mit ér az ember hit nélkül?
Akkor írok, amikor valami olyat látok, ami nem hagy nyugodni,amin változtatni szeretnék. Az én egyetlen esélyem a változtatásra, hogy beleszólok valamibe, hogy felhívom mások figyelmét is a torz dolgokra. Móricz azt mondta: Szépen megírni csak azt lehet, ami fáj. Nekem sok minden fáj. Hogy szépen írom-e meg, azt az olvasók döntik el... Két dologtól irtózom: a tétlenségtől és a szürkeségtől. Mindig kell valamit csinálni az embernek, mert másként értelmetlenné válnak a napjai. Mindegy, hogy mit: ír, kapál vagy házat épít, csak hasznosan töltse az idejét.
Ez a kötetem egy riport-szociográfiai kötet, az utóbbi években írott ilyen jellegű írásaimat gyűjtöttem egybe. Ez a könyvem sem más, se több, mint bármelyik eddigi: üzenet az olvasónak. Olvasmány és elgondolkoztatás. Én így látom a világot, s vajon ő hogyan? Segítsük egymást a gondolkozásban, legyünk társak a gondolkodás bátorságában. Mert csak így érdemes az írónak tollat fogni a kezébe, és az olvasónak is könyvet - csak ekképpen!
Kordos Szabolcs - Kecskeméti Dávid - Tilos a belépés!
Tudja, hány telefon van a miniszterelnök íróasztalán? Járt már a Ferihegyi repülőtér alagsorában? Kíváncsi, hogy milyen lehet Madonna éjszakánként másfél millió forintba kerülő lakosztálya? Meglátogatná a sztárok plasztikai sebészét? - a kötet bemutatja Magyarország legizgalmasabb helyeit, ahova "civil" ember nem juthat el, szerzőink viszont igen. A Vasárnapi Blikk szerkesztőjének riportkönyve igényes fotók segítségével vezeti be az olvasókat egy bulvárlap szerkesztőségébe, kalauzol a Madách Színház öltözőiben és enged bepillantást egy Playboy-fotózás kulisszatitkaiba. A fejezetekben az elnöki séf konyhájának lengőajtaja éppúgy kitárul, mint a szigorított börtön vaskapuja, vagy a százhalombattai olajfinomító bejárata. Tartson velünk erre a páratlan túrára, kapjon választ a régóta ismételgetett kérdésekre, és ismerje meg, mi történik a zárt ajtók mögött!
Kordos Szabolcs - Eszem-iszom, Hungary
Milyen bűnös titkokat őriznek az éjszakai mulató sokat látott alkalmazottai? Miként válik a konzerv töltött káposztából luxuséttermi főfogás? Mi hever a tányérunkon valójában és egyáltalán, hogyan került a csizma az asztalra? A nagy sikerű Luxushotel, Hungary, Taxisvilág, Hungary és Turista from Hungary szerzője legújabb könyvében első osztályú éttermek, lángosos bódék, késdobálók és trendi bárok kulisszatitkairól rántja le a leplet. Tartson vele ezen a különleges utazáson, ismerje meg a vendéglátósok trükkjeit, történetét és nem utolsósorban azt, hogyan élnek túl bennünket, a nem éppen problémamentes vendégeket!
A szórakoztató riportkötet bevezet a pult mögé, a konyhai lengőajtón túlra, de megmutatja azt is, hogyan viselkednek a hazai és nemzetközi sztárok vendégszerepben, és mit teszünk mi, egyszerű földi halandók, amikor egy üveg bor társaságában kieresztjük a gőzt. Merüljön alá a vendéglátás világába
és garantáltan másként néz körbe, ha legközelebb ételt, vagy italt rendel!
Németh Pál - Levelek F-nének
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.