Ajax-loader

Roman ​Storkinnak keze-lába egy bordásfalhoz van kötözve, és nem tudja, mi történt vele – csak azt, hogy egy álarcos őrülttel tartózkodik egy szobában. Ráadásul egy perverz őrülttel, aki közli vele, hogy ő vámpír, Brahmának hívják, és hősünket választotta ki, hogy az utódjává változtassa.
Szegény Roman eddig egy áruházban dolgozott, és reménye sem volt rá, hogy belekóstoljon a “glamourba”, a színes magazinokban ábrázolt édes életbe. Egyszer, szomorúan kóborolva Moszkvában, meglátott egy feliratot: “Reális esély bekerülni az elitbe. 06. 22. 18.40 – 18.55. Második esély nem lesz.” Ostoba viccnek gondolta, de azért bement. Épp annyi idő volt. És ki tudja…
Most hát itt van az “elit” képviselőjének szobájában – mert Brahma valóban vámpír, s mint hamarosan kiderül, a világnak ők az urai: ők tenyésztették ki az embert, s belőlük nyerik a “babloszt”: az italt, amely táplálja őket. S ők tisztán látják a világ felépítését, melynek két alappillére a “glamour” és a “diskurzus”.
Romannak – immár II. Rama néven – sok mindent meg kell tanulnia, hogy igazi vámpírrá – a tápláléklánc legfelső és leghumánusabb lényévé – váljon. Majd számot is kell adnia e tudásáról: arról például, hogyan tudja észrevétlenül úgy megharapni egy ember nyakát, hogy a kevéske vörös folyadékból az illető lelkének minden titka föltáruljon előtte.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

29.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók