L'Écume ​des jours

Boris Vian - L'écume ​des jours (Easy Readers)
L'écume ​des jours est un roman oů l'amour fou du héros (Colin) et de l'héroďne (Chloé) finit par se briser contre la mort. Cet amour est l'écume qui se forme ŕ la surface de la société indifférente et de la vie humaine, et qui mčne ŕ la mort. Vian neutralise sa réflexion amčre sur le destin humain par l'invention de mots et de situations burlesques. Le lecteur est plongé ŕ la fois dans le monde absurde et cruel de la société moderne et dans celui de la tendresse. Le roman 'passe de l'attente au bonheur parfait, et du désarroi devant le mal ŕ l'épilogue d'un enterrement dérisoire' (Berton). Ce sont ces passages d'un état ŕ un autre qui ont valu leurs titres aux quatre chapitres. Édition non simplifiée.

Antoine de Saint-Exupéry - Le ​Petit Prince
Le ​premier soir je me suis donc endormi sur le sable à mille milles de toute terre habitée. J'étais bien plus isolé qu'un naufragé sur un radeau au milieu de l'océan. Alors vous imaginez ma surprise, au lever du jour, quand une drôle de petite voix m'a réveillé. Elle disait : S'il vous plaît. dessine-moi un mouton ! Hein ! - Dessine-moi un mouton. J'ai sauté sur mes pieds comme si j'avais été frappé par la foudre. Le chef-d'oeuvre universel de poésie, d'humanité et d'émotion.

Boris Vian - Szívtépő
A ​filozófusok már évezredek óta töprengenek az emberi lét alapkérdésein. Kik vagyunk? Mi dolgunk a világban? Vajon volt-e Ádámnak köldöke? E regény - a Cartaphilus Kiadó Vian-életműsorozatának egyik első kötete (a two in one Vian-Sullivanhez méltó ötletnek gondoltuk ugyanis, hogy rögtön két 'első kötettel' indítsuk útjára a sorozatot) - másféle kérdéseket vet fel, melyek talán nem ennyire filozófikusak, de ezekre legalább választ kapunk. Miért jobb a kék színű meztelen csiga, mint a sárga? Hogyan kerül egy ágyba a karácsony, egy ószövetségi próféta és egy Citroen? Rendjén való-e, hogy egy pszichiáternek rossz a lelkiismerete? Miért nem kedvelik a cselédlányok a misszionáriuspózt? Hol húzódik a szeretet az önzéstől, a szülői gondoskodást a foglárkodástól elválasztó határ? És van-e határa az emberi kegyetlenségnek? Boris Vian e szívszorítóan komor, ám a rá jellemző fekete humorral és nyelvi játékokkal színezett regénye azoknak sem fog csalódást okozni, akik arra kíváncsiak, hogy hova vezet a teljes körű pszichoanalízis, és hogy mivel tölti szabad idejét egy patkolókovács. Azt, hogy 'a templom nem locsológép', már eddig is sejtettük, és a magunk részéről azon sem csodálkozunk különösebben, hogy Isten magasról lesajnálja a baltacímet. De azt, hogy hagyta lemészárolni a fákat, keresztre feszíteni a lovat (előzőleg pedig meghalni Chloét), sosem fogjuk megbocsátani neki.

Boris Vian - Tajtékos ​napok
A ​Boris Vian - életműsorozat kilencedik köteteként megjelenő Tajtékos napok kétségkívül a szerző legismertebb, legnépszerűbb műve. Ez volt az első magyar nyelvre lefordított Vian-regény (1969), és ugyanúgy, ahogy a világ minden táján, nálunk is villámgyorsan kultuszkönyvvé vált, s immár több mint negyven éve "kötelező olvasmánya" az újabb és újabb ifjú generációknak. A Tajtékos napok nem csupán a XX. század "legmeghatóbb szerelmes regénye" (Raymond Queneau), hanem világunk tükre is, így aztán a könyv lapjain az élet szépségei - a szerelem és a zene - mellett szomorú és rút dolgokkal is találkozunk. Az ifjúkor biztonságos és gondtalan világát kényszerűen maga mögött hagyó Chloé és Colin, illetve Alise és Chick a gépnyulak, a hóvakondok, a gyilkos lótuszvirágok és a földből kinövő puskacsövek ijesztő univerzumába csöppen. A fiatal pároknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a felnőtt lét csupa kényszer (felelősség és munka), a szerelem és a boldogság pedig rémesen törékeny. Még szerencse, hogy mindezt Boris Vian meséli el nekünk, aki a történet legszomorúbb pillanataiban is képes megnevettetni minket. " Hogy vagy? - kérdezte Chick. - És te? - kérdezett vissza Colin. - Vedd le a ballonod, és gyere, nézd meg, mit csinál Nicolas. - Az új szakácsod? - Ő - felelte Colin. - A nagynénémmel cseréltem a régi szakácsomért, plusz egy kiló belga kávéért. - Jól főz? - érdeklődött Chick. - Úgy tűnik, érti a dolgát. Gouffé tanítványa. - A kalapácsos gyilkosé? - rémüldözött Chick, s kis fekete bajsza tragikusan lekonyult. - Ugyan, te tökfej, Jules Goufféé, az ismert ínyencmesteré! - Ó, tudod, kérlek! Én... - szabódott Chick - ami engem illet, én Jean-Sol Partre művein kívül nemigen olvasok semmit. Követte Colint a kőpadlós folyosón, megcirógatta az egereket, és menet közben néhány csepp napfényt tett az öngyújtójába. - Nicolas - szólt Colin belépve -, bemutatom Chick barátomat. - Jó napot kívánok, uram - mondta Nicolas. - Jó napot, Nicolas - felelte Chick. - Nincs egy unokahúga, akit Alise-nak hívnak? - De van, uram - felelte Nicolas. - Különben roppant csinos leányzó, ha meg tetszik engedni ezt a megjegyzést. - Lerí magukról, hogy egy családból valók - jelentette ki Chick. - Bár, ami a mellkasukat illeti, látok némi különbséget. - Az én mellkasom elég széles - mondta Nicolas -, az övé viszont az enyémhez képest merőleges irányban fejlett, ha az úr megengedi nekem ezt a pontosítást."

Albert Camus - La ​peste
“Naturellement, ​vous savez ce que c’est, Rieux ? - J’attends le résultat des analyses. - Moi, je le sais. Et je n’ai pas besoin d’analyses. J’ai fait une partie de ma carrière en Chine, et j’ai vu quelques cas à Paris, il y a une vingtaine d’années. Seulement, on n’a pas osé leur donner un nom, sur le moment… Et puis, comme disait un confrère : ”C’est impossible, tout le monde sait qu’elle a disparu de l’Occident.” Oui, tout le monde le savait, sauf les morts. Allons, Rieux, vous savez aussi bien que moi ce que c’est… - Oui, Castel, dit-il, c’est à peine croyable. Mais il semble bien que ce soit la peste.”

Boris Vian - Hullasztó
Viannak ​ez a regénye más, mint a korábbiak: komorabb, szigorúbb, komolyabb. Igaz, ebből sem hiányoznak a szójátékok, a fantasztikus részletek, az abszurd, sőt morbid jelenetek - a kecskék autostoppolnak, a gyerekek tudnak repülni, a plébános nyilvános boxmérkőzést szervez a sekrestyéssel -, de Vian ezúttal egy kicsit megzabolázza féktelen játékos kedvét, és egy sötét, kíméletlen, helyenként Kafkát idéző világot mutat be a maga hol kegyetlen, hol szemérmesen érzelmes, szilaj, vibráló stílusában. A Hullasztó 1953-ban jelent meg, eleinte értetlenség fogadta, alig néhány évvel később azonban egymás után ért meg újabb kiadásokat, s ma már - a Pekingi ősz és a Tajtékos napok mellett - Vian egyik legkedveltebb, legtöbbet idézett műve. A vörös patakon ott cirkált a Dicsőság csónakja, rothadó húsdarabok után kutatva. Holtottó odakiáltott neki. Amikor a csónak egészen közel ért hozzá, beleugrott. -Nos, mi újság? - kérdezte kedélyesen. -Semmi - felelte a Dicsőség. Holtottó elővette azt a hátsó gondolatot, ami már reggel óta érlelődött benne. -Tudja mit? - javasolta. - Mi lenne, ha elmennénk magához? Szeretnék néhány kérdést feltenni magának. -Végül is, miért ne? - mondta a Dicsőság. - Menjünk. Megengedi? Mintha rugó lökte volna ki, beugrott a vízbe. De közben vacogott. Nagy nyögve lökte magát előre egy uszadék felé, s ügyesen a szája közé kapta. Egy igen kis kéz volt. Tintafoltos kéz. Visszamászott a csónakba. -Nézd csak - nézegette a kezet -, a Karesz kölyke már megint nem volt hajlandó megírni a házi feladatát.

Marguerite Duras - L'Amour
« ​Elle ouvre les yeux. Elle le voit, elle le regarde. Il se rapproche d'elle. Il s'arrête. Il demande : - Qu'est-ce que vous faites là... il va faire nuit. Elle dit qu'elle regarde : - Je regarde. Elle montre devant elle la mer, la plage, la ville blanche derrière la plage, et l'homme, qui marche le long de la mer. Elle dit : Ici c'est S. Thala jusqu'à la rivière. Et après la rivière c'est encore S. Thala. » Marguerite Duras.

Boris Vian - Venyigeszú ​és a plankton
A ​kiadó Vian-sorozatának második kötete, a Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni. A regény szereplői – a szívderítően nimfomán lányok, a holt laza jampecek, a minden őrültségre kész zenészek, a szinte fájón röhejes aktakukacok, az inkontinens vadászblézer, az álnok Venyigeszú, az Alvilágjárókból már jól ismert Antiochio-Őrnagy páros és ez utóbbi jegyese, Óvadóc de la Petrence – valamennyien a szving lüktető ritmusától hajtva rohannak elkerülhetetlen végzetük felé. „Boris, aki kortársai többségéhez hasonlóan igyekezett nem tudomást venni a tragikus valóságról, e struccpolitika kiegészítéseként a passzív ellenállás egy igencsak kellemes formáját választotta: csatlakozott a Franciaország (és különösen a francia ifjúság) erkölcsi megújulásának szükségességét hirdető Vichy-kormány bornírt prédikációra fittyet hányó, feltűnő, hóbortos ruhadarabokat viselő, a jazzt és főleg a szvinget szinte vallásos áhítattal imádó zazou-khoz (jampecok). Nem túlzás kijelenteni, hogy a németek által megszállt Franciaországban, ahol a túlbuzgó kollaboránsok még a germán félisteneknél is szigorúbban ítélték meg és el a jazzt, ezt az „erkölcstelen és értéktelen”, ráadásul „zsidó-néger-amerikai” zenét, a New Orleans-i stílus vagy a szving iránti rajongás – és főleg e zenei műfaj művelése – az ellenállás egy formája volt.” Takács M. József

J. R. R. Tolkien - Bilbo ​le Hobbit
Bilbo ​Sacquet, paisible et respectable petit hobbit aux pieds laineux, a invité le magicien Gandalf boire le thé, accompagné de treize nains barbus. Cette invitation se révèle être une folle imprudence. Prologue de la trilogie du«Seigneur des anneaux».

François Mauriac - Thérèse ​Desqueyroux
Pour ​éviter le scandale et protéger les intérets de leur fille, Bernard Desqueyroux, que sa femme Thérèse a tenté d'empoisonner, dépose de telle sorte qu'elle bénéficie d'un nonlieu. Enfermée dans la chambre, Thérèse tombe dans une prostration si complète que son mari, effrayé, ne sait plus quelle décision prendre. Doit-il lui rendre sa liberté? Dans ce livre envoûtant, François Mauriac a réussi un portrait de criminelle fascinant.

François Mauriac - Le ​Nœud de vipères
Vieil ​avare qui veut se venger des siens en les déshéritant, Louis se justifie dans une sorte de confession qu’il destine à sa femme : elle le précède dans la mort. Dépossédé de sa haine et détaché de ses biens, cet anticlérical sera touché par la lumière _in articulo mortis_. Chronique d’une famille bordelaise entre l’affaire Dreyfus et le krach de Wall Street, _Le Nœud de vipères_ offre les coups de théâtre, les surprises d’un vrai roman. La satire et la poésie y coexistent miraculeusement. C’est le chef-d’œuvre de Mauriac, et l’un des grands romans du siècle.

Vladimir Nabokov - Lolita
Sokféle ​pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitá-t. E nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e. A félreértések legfőbb forrása a regény eseménytörténete. A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga - Humbertnél nem kevésbé perverz - vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását. Ez a hihetetlenül gazdag, irodalmi allúziókkal, utalásokkal, már-már rejtvényekkel átszőtt mű azonban sokkal több egy szerelmi-szexuális kapcsolat taglalásánál: ízig-vérig művészregény, amely metaforikus áttétellel művészet és élet, alkotói képzelet és nyers életanyag, művész és polgár viszonyát, azaz egy jellegzetesen huszadik századi témát dolgoz fel egy esztétikai életszemlélet jegyében.

Boris Vian - Pusztuljon ​minden rusnyaság!
Az ​itthon korábban _Öljünk meg minden rohadékot!_ címmel ismert regény most átdolgozott fordításban, az eredetit pontosabban tükröző címmel jelenik meg – a Boris Vian-életműsorozat tizenegyedik köteteként. Különleges helyet foglal el ez a regény a Vian által hajdan Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. Az első két Sullivan-mű (Köpök a sírotokra és A holtaknak már mindegy) kiváltotta botrányoknak köszönhetően a korabeli sajtó és a közönség 1948-ban már tisztában volt azzal, hogy Sullivan és állítólagos fordítója egy és ugyanaz a személy. Így aztán Boris Vian e harmadik krimiparódia megírásakor már sokkal kevésbé ügyelt a látszatra, és már nem akarta feltétlenül elhitetni az olvasókkal, hogy igazi amerikai regénnyel van dolguk. Bár ebben a könyvben is megtalálhatók az előző Sullivan-krimik kellékei és kliséi, a stílus már egyértelműen Viané. A nyelvezetében és játékosságában is a nem sokkal korábban született Pekingi őszt idéző regény Boris Vian egyik legmulatságosabb műve, amely egyrészt folytatja a polgárpukkasztás azon hagyományát, amely miatt a derék francia kispolgárok pornográf írónak kiáltották ki Vian ál-amerikai alteregóját, másrészt pedig mind nyelvileg, mind a történetvezetésben maximálisan kiaknázza a jellegzetes a szerző börleszkbe forduló, karakteres lehetőségeit.

Romain Gary - Clair ​de femme
Deux ​naufragés de l'existence se rencontrent par hasard et tentent l'impossible : s'unir "le temps d'une révolte, d'une brève lutte, d'un refus du malheur", faire coïncider deux fragments de vie pour continuer de faire semblant de vivre. Tout en restant lucides quant à l'audace, à l'insolence même, de l'entreprise. En quête d'oubli, Lydia et Michel font ce qu'ils peuvent pour surmonter la douleur d'une perte, imminente pour l'un, récente pour l'autre. Par un doux mouvement d'escarpolette, Romain Gary nous les montre tantôt proches, tantôt à mille lieues l'un de l'autre. Et pour accompagner cette danse, pleine de tristesse mais qui ne peut s'empêcher malgré tout d'espérer un peu, le temps du récit se fait l'esclave du souvenir capricieux. "En toile de fond, certains personnages hauts en couleur, comme señor Galba et son caniche qui défient la mort en dansant le paso-doble ou Sonia, caricature à elle seule de tous les Russes blancs expatriés, viennent éclairer ce poignant va-et-vient." Sana Tang-Léopold Wauters

Marguerite Duras - Moderato ​Cantabile
Qu'est©ce ​que ça veut dire, moderato cantabile ? © Je ne sais pas. " Une leçon de piano, un enfant obstiné, une mère aimante, pas de plus simple expression de la vie tranquille d'une ville de province. Mais un cri soudain vient déchirer la trame, révélant sous la retenue de ce récit d'apparence classique une tension qui va croissant dans le silence jusqu'au paroxysme final. " Quand même, dit Anne Desbarèdes, tu pourrais t'en souvenir une fois pour toutes. Moderato, ça veut dire modéré, et cantabile, ça veut dire chantant, c'est facile.

Didier van Cauwelaert - Un ​aller simple
Aziz ​est né en France, de parents inconnus. Recueilli par les Tsiganes des quartiers nord de Marseille, il a grandi sous la nationalité marocaine, n’ayant pas les moyens de s’offrir un faux passeport français. Professionnellement, il s’est spécialisé dans les autoradios: il les vole et les revend. Sa vie bascule le jour où le gouvernement décide une grande opération médiatique de retour au pays. Voilà Aziz confié à un jeune et idéaliste «attaché humanitaire», chargé d’aller le «réinsérer dans ses racines», et qui lui demande où se trouve son lieu de naissance. Le doigt d’Aziz montre au hasard, sur la carte du Maroc, une zone vierge du Haut-Atlas. Et l’aventure commence… Un roman drôle et poignant, qui a obtenu le prix Goncourt en 1994.

Émile Ajar (Romain Gary) - La ​vie devant soi
Signé ​Ajar, ce roman reçut le prix Goncourt en 1975. Histoire d'amour d'un petit garçon arabe pour une très vieille femme juive : Momo se débat contre les six étages que Madame Rosa ne veut plus monter et contre la vie parce que "ça ne pardonne pas" et parce qu'il n'est "pas nécessaire d'avoir des raisons pour avoir peur". Le petit garçon l'aidera à se cacher dans son "trou juif", elle n'ira pas mourir à l'hôpital et pourra ainsi bénéficier du droit sacré "des peuples à disposer d'eux-mêmes" qui n'est pas respecté par l'Ordre des médecins. Il lui tiendra compagnie jusqu'à ce qu'elle meure et même au-delà de la mort.

Boris Vian - Piros ​fű
"- ​Három hónapos korom óta szeretnék egy vapitit - mondta bizalmasan Dupont szenátor. (...) - Egy vapiti, az zöld, kerek, tüskéi vannak, és pluttyan, ha vízbe dobja az ember. Legalábbis nekem ilyen a vapiti. Wolf lebiggyesztette a száját, és abbahagyta a puzogánykaszabolást. - Na jó - mondta. - Lekantárazlak, és megyünk, keresünk egy vapitit. Meglátod, hogy változtat-e valamit, ha az ember megkapja, amire vágyik." Dupont szenátor, a fáradt, öreg kutya nemcsak emberül tud beszélni, hanem macskául is. De hát a páratlan fantáziájú Boris Vian (1920-1959), a Tajtékos napok, a Pekingi ősz meg a Venyigeszú és a plankton írójának világában ez igazán természetes, mint ahogy az is, hogy a vapiti olyan, amilyennek a szenátor elképzeli, s nem amilyennek a zoológia tudja (Észak-Amerikában honos nagy agancsú szarvas), hogy a tahópályán csücsörkés buzogányok virítanak, Eldoramiban szimmancs mond jövendőt, vagy hogy a városi rezesbanda úgy éri el a girigáré-hangzatot ("Dzuffa dzuffa girigáré dzuff dzuff csirigó"), hogy tagjai göböly formájúra kovácsolt érmeket csapkodnak egy csirigóhoz. Dupont szenátor megkapja, amire vágyik, és ettől boldog szenilitásba zuhan; a gazdája, Wolf viszont a maga feltalálta, szerkesztette gépen alámerül - vagy felrepül? - az emlékeibe, hogy szembenézzen velük, és elpusztítsa őket. A Piros fű, mint Vian egész élete, féktelen játék a nyelvvel, a szorongással, a halállal.

Boris Vian - Köpök ​a sírotokra
A ​második világháború után feltűnt művésznemzedék jelentős írója a 39 éves korában elhunyt Boris Vian. Mérnök, matematikus, zenész, író. Sokat alkotott, de legnagyobb sikerét a "Köpök a sírotokra" című botrányokat kiváltó regényével aratta. A regényt - tréfás fogadásból - két hét alatt írta meg, s amerikai álnév alatt - Sullivanként - adta közre. A könyv elsősorban nem tematikájának köszönheti sikerét, hanem a maga idejében (1946) Franciaországban is szokatlan nyers szókimondásának és ragyogó nyelvi stílusának. Az egész művet átlengő heves szexualitás mellett az író különleges művészi eszköze, a stílus filmszerűséget, az amerikai "thriller"-irók szűkszavúságának utánzása. Izzó gyűlölet sugárzik a műből az amerikai Dél akkor még nagyon élő (s máig is alig csökkenő) faji megkülönböztetése ellen. Lee Anderson rövid, de szenvedélyes életútja zajlik le előttünk: bosszúja öccse haláláért eszelős tettekre sarkallja. Boris Vian és életműve nem ismeretlen a magyar közönség számára. Regényei színdarabjai méltó sikert arattak nálunk is. Az író és kora jobb megértéséhez járul hozzá az, hogy most már ez a regény is a magyar olvasók kezébe kerül, a regény, amelyet senki sem ismert, de amelynek létezéséről mindenki tudott.

Eric-Emmanuel Schmitt - Monsieur ​Ibrahim et les fleurs du Coran
Momo, ​un petit garçon de 12 ans, s'ennuie auprès de son père, un avocat juif neurasthénique. Heureusement dans la rue où il habite, il y a Monsieur Ibrahim, un épicier de quartier, musulman, originaire d'un Orient lointain qui semble connaître les secrets du bonheur... Quand son triste père disparaît, M. Ibrahim adopte un Momo enchanté de devenir son fils. Ensemble, ils achèteront une automobile et s'en iront vers le pays natal du vieil homme... Une leçon de sagesse, de tolérance et de bonté.