Mary-Kate és Ashley, a híres ikerpár életét teljesen felforgatja, hogy közeledik a tizenhatodik születésnapjuk, és meg kell szervezniük a szülinapi bulijukat. Rengeteg kérdés merül fel, amire választ kell találniuk. Milyen legyen a megfelelő ruha? Mi lenne a tökéletes helyszín? Hívjanak fiúkat is, vagy jobban szórakoznak csak lányokkal? És főleg: ki lesz az ideális partner a bulin? A nehézségeket még csak tetézi, hogy felbukkan a Nagy Ő – de csak az egyik lány számára. Vagy mégsem? A szeleburdi ikerpár persze a végén a maga módján megpróbál megoldást találni minden problémára.
Kapcsolódó könyvek
Becca Fitzpatrick - Silence - Vihar előtt
HA MÁR CSAK A CSEND MARAD, HALLATSZIK VÉGRE AZ IGAZSÁG HANGJA IS?
Nora Grey nem emlékszik élete elmúlt öt hónapjára. Azután, hogy egy temetőben ébred, és megtudja: hetekig keresték, megpróbálja életét visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Iskolába jár, legjobb barátnőjével, Vee-vel lóg, igyekszik elkerülni édesanyja ijesztő új pasiját.
Csakhogy néha megszólal a fejében egy hang, egy idegen gondolat, amelyet nem képes megérteni. Látomásaiban angyalszárnyak jelennek meg és földöntúli lények, akiknek semmi dolguk Nora életében.
És ott van az a lerázhatatlan érzés is, hogy egy része mintha hiányozna.
Aztán Nora és egy szexi idegen útja keresztezi egymást, és a lányban feltámad a megmagyarázhatatlan vonzalom. Úgy tűnik, minden kérdésére nála van a válasz… és nála van Nora szíve is. Minden egyes perc, amit együtt töltenek, egyre hevesebb – és Nora végül rádöbben, közel áll hozzá, hogy szerelembe essen. Ismét.
P. C. Cast - Kristin Cast - Megperzselve
A brutális gyilkosság új helyzetet teremt Zoey barátai számára. Mindössze hét napjuk marad arra, hogy megoldást találjanak a problémára. Hamarosan kiderül, hogy Stark az egyetlen, aki segíthet, neki azonban meg kell halnia ahhoz, hogy kapcsolatba tudjon lépni Zoey lelkével. Vajon vállalja ezt az áldozatot úrnőjéért?
Az egyre nagyobb hatalommal rendelkező Neferet mindent elkövet annak érdekében, hogy Zoey soha többé keresztezhesse az útját. Sötétségből nyert erejével leláncolja Kalonát, és csak azzal a feltétellel hajlandó szabadon engedni, ha a halhatatlan bukott angyal gondoskodik róla, hogy Zoey örökre eltávozzon az élők sorából.
Eközben Stevie Rae-nek egyre komolyabb problémákkal kell szembenéznie Tulsában. Csak idő kérdése, hogy a vörös vámpírjelöltek mikor szereznek tudomást Rephaim létezéséről, márpedig az mindkettőjük számára végzetes következményekkel járhat…
„Seoras felemelte a tőrt, és lesújtott vele Starkra. A mozdulat olyan gyors volt, hogy Stark mindössze egy elmosódott csíkot látott belőle. Először alig érzett fájdalmat, noha a tőr az egész jobb oldalát felhasította, a derekától egészen a bordákig.
A második vágás hasonló volt az elsőhöz, azzal a különbséggel, hogy ez a bal oldalát metszette fel.
Aztán megérezte a fájdalmat. Mintha izzó tűzfolyamba vetették volna. Vére forró lávaként ömlött az oldalából, és tócsába gyűlt alatta a kövön. Seoras módszeresen dolgozott a fogazott élű késsel. Egy határozott mozdulattal egybenyitotta a két sebet. Stark vére úgy rezgett a szikla szélén, mint egy kicsordulni készülő könnycsepp egy óriás szeme sarkában. Aztán a vér átbukott a szikla peremén, és vörös csíkot húzva maga után végigszaladt a bonyolult mintákkal díszített kövön, majd lecsöpögött a szarv alakú sziklafogakra.
Stark soha életében nem érzett még ehhez hasonló fájdalmat.
Még akkor sem, amikor meghalt.
Még akkor sem, amikor élőhalottá vált, és semmi másra nem tudott gondolni, csak a vérre és az erőszakra.
Még akkor sem, amikor majdnem szíven lőtte magát a saját nyílvesszőjével.”
Az Éjszaka Háza-sorozat hetedik kötete minden eddiginél komorabb és félelmetesebb. Vigyázz, mert a sötét lángok Téged is könnyen megperzselhetnek!
Claudia Gray - Afterlife - Az életen is túl
Biancát és Lucast várja végzete...
Ők ketten mindig úgy hitték, mindent kibírnak, hogy együtt lehessenek. Amikor a sors fintoraként nemcsak Bianca változik lidérccé, hanem Lucas is vámpírrá - épp olyan teremtménnyé, amelyet egész életében üldözött-, megfordul velük a világ.
Lucas erős gyilkos ösztöne által hajtva az egyetlen helyhez fordul, amely segíthet: az Evernight Akadémiához. Bianca eltökélten mellette marad. De az Evernight vámpír vezetője háborút indít a lidércek ellen, így Bianca korábbi otthona a legveszélyesebb hellyé válik számára, annak ellenére, hogy kísérteties átalakulása új erőkkel ruházta fel. Csata dúl a lidércek és a vámpírok között, Bianca és Lucas pedig iszonyatos igazsággal néznek szembe. Minden akadályt legyőztek, amelyet az élet kettőjük elé állított, de vajon elég erős a szerelmük, hogy túléljék az élet _utáni_ kihívásokat?
_Minden rendben lesz, Lucas_ - gondoltam, akarva, hogy meghalljon engem a világ és a másvilág közötti szakadékban. Nem azért kelt épp át a szakadékon, hogy visszatérjen hozzám? Így talán elég közel voltunk, hogy meghalljon. - _Meghaltunk, de még együtt lehetünk. Semmi más nem számít. Erősebbek vagyunk a halálnál. Most már semmi más nem állhat közénk. Te és én sosem válunk el többé._
Kelley Armstrong - The Awakening - Az Ébredés
Chloé Saunders menekülés közben őrült felfordulást okoz... szó szerint...
Chloé valaha teljesen hétköznapi tinilány volt - legalábbis ezt gondolta. Aztán rájött a megdöbbentő titokra, hogy nem más, mint egy két lábon járó tudományos kísérlet. Születésekor az Edison Csoport névre hallgató gonosz tudóscsapat genetikai módosítást hajtott végre rajta. Chloé megváltozott, egyedülálló képességekkel rendelkező nekromanta lett, aki szellemeket lát, feltámasztja a halottakat, és ez gyakran szörnyűséges következményekkel jár. S ami még rosszabb, egyre erősödő képessége fenyegetést jelent az Edison Csoport fennmaradó tagjai számára, akik úgy döntenek, véget kell vetni ennek a kísérletnek - örökre...
Lissa Price - A testbérlők
A Földet háború pusztította, emberek milliói haltak meg. Ebben a világban valóra válik az emberiség régi álma: végre lehetséges egy másik személy testébe bújni. A 16 éves Callie rábukkan egy titokzatos helyre, ahol rászorult tinédzserek bérbe adhatják fiatal testüket a társadalom idős, de tehetős polgárainak. Amikor azonban a fejébe ültetett szerkezet meghibásodik, Callie öntudatára ébred, és dúsgazdag bérlőjének mesés életét kezdi élni. Aztán a lány ráébred a halálos tervre, aminek ő is része. Az összeesküvés szálait befolyásos emberek mozgatják, és Callie kénytelen lesz végére járni a rejtélynek, ha életben akar maradni. Ez pedig nem lesz egyszerű, mert ebben a világban tényleg senki sem az, akinek látszik.
Lissa Price idei szenzációja az év legígéretesebb ifjúsági sci-fije, amit a stílus minden rajongójának ajánlunk.
Ally Condie - Matched - Egymáshoz rendelve
A Globális Felmelegedés után a rendszer összeomlott, és a helyén létrejött a Társadalom, ahol nincs éhezés, nincs betegség, nincs bűnözés, és a hivatalnokok döntenek róla, hogy kit szeretsz, hol dolgozol és mikor halsz meg.
Cassia harmonikusan él ebben a steril világban és meg van győződve róla, hogy ha betartja a szabályokat, hosszú élete, tökéletes munkahelye és társa lesz. Amikor a Párosító Bankett után legjobb barátja jelenik meg számítógépe képernyőjén, Cassia biztosan tudja, hogy ő az igazi… A képernyő azonban hirtelen elsötétül, és egy másik fiú arca villan fel rajta. Cassia nehéz döntés előtt áll. Merre induljon? Xandert kövesse a jól ismert, kitaposott úton, vagy esetleg Ky után eredjen az ismeretlenbe vezető, sötét ösvényen? Tökéletesség és szenvedély között kell választania.
J. L. Armentrout - Obszidián
Az újrakezdés szívás.
Amikor Nyugat-Virginiába költöztünk - éppen az utolsó gimis évem előtt -, nagyjából beletörődtem a rémes tájszólásba, a szakadozó internetbe és a várható tömény unalomba. Egészen addig, amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Tenyérbe mászó. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De akkor, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon a keze egyetlen intésével szó szerint megfagyasztotta az időt... akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem. Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint a vegasi leszállópálya. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint, ha nem ölöm meg addig saját kezűleg...
"Daemon és Katy robbanókeveréket alkotnak... Az _Obszidián_ pörgős utazásra visz, csak úgy kapkodod majd a levegőt, és könyörögni fogsz a folytatásért."
- Jus Accardo, a _Touch_ írója
Federica Bosco - Szerelmem egy angyal
Mia tizenhat éves, cinikus, lázadó, határozott, nem fél szembenézni a kihívásokkal, amit az iskola, az osztálytársak és az elvált szülők jelentenek. Viharos a kapcsolata az anyjával, aki mindennél jobban szereti őt, viszont pasiügyekben eléggé hasznavehetetlen.
Mia, amióta az eszét tudja, egy dologra vágyik: hogy bekerüljön a londoni Royal Ballet Schoolba, a világ legnevesebb tánciskolájába. Csakhogy a felvételi vizsga kegyetlen, a tandíj pedig megfizethetetlen egy egyedülálló édesanyának. És csak hogy az élet még bonyolultabb legyen, a lány titokban őrülten szerelmes a legjobb barátnője bátyjába, Patrickba. A fiú annyira fantasztikus és különleges, hogy már-már nem is tűnik egyszerű halandónak, inkább egy angyalra hasonlít.
Mia sosem hitt abban, hogy egyszer minden álma teljesülhet. Arra pedig pláne nem készült fel, hogy amit a sors egyszer már nekiajándékozott, azt el is veheti tőle.
Claudia Gray - Hourglass - Homokóra
Miután megmenekültek az Evernight Akadémiáról, a bentlakásos vámpíriskolából, ahol megismerkedtek, Bianca és Lucas a Fekete Keresztnél talál menedéket.
Biancának titkolnia kell különös örökségét, máskülönben az életét kockáztatná a fanatikus vámpírvadászok között. De hamarosan értelmetlenné válik a titkolózás, és újból menekülni kényszerülnek, de ezúttal nem csak a Fekete kereszt üldözi őket, hanem az Evernight vezetősége is.
Nem számít, milyen messzire szöknek, Bianca nem futhat el a végzete elől. Vajon a szerelem erősebb a végzetnél is?
Simone Elkeles - Perfect Chemistry - Tökéletes kémia
Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek.
A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel.
Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?
"– Ellis kisasszony? Ön következik. Mutassa be Alexet az osztálynak!
– Ez itt Alejandro Fuentes. Ezen a nyáron, amikor éppen nem utcasarkokon lődörgött ártatlan embereket zaklatva, a város börtöneiben turnézott. Gondolom, mindenki érti, hogy mit akarok ezzel mondani. Van azonban egy titkos vágya, amit senki sem sejt róla... A titkos vágya... A titkos vágya az, hogy főiskolára mehessen, és kémiatanár legyen, mint ön, Mrs. Peterson.
Brittany diadalmas mosolyt villant felém, azt gondolja, hogy ezt a kört megnyerte. Azt te csak hiszed, gringa!
– Ő Brittany Ellis – mondom a szemek kereszttüzében. – Ezen a nyáron elment a bevásárlóközpontba, és új ruhákat vett, hogy felturbózza a ruhatárát, és apuci pénzén felkeresett egy plasztikai sebészt is, hogy felturbózza… izé… amit fel kell. Az ő titkos vágya pedig az, hogy egy mexicanóval randizhasson az érettségi előtt."
A játszma elkezdődött.
Leiner Laura - A Szent Johanna gimi 4. - Barátok
Carta Teen, 2021
__________________Részlet a könyvből:
___„– Reni? – kérdezte.
___– Igen? – kérdeztem vissza döbbenten.
___– Jössz velem?
___– Nem! – szólt vissza Arnold helyettem, mire mindenki kérdőn felé fordult.
___– Neményi, majd szólok, ha hozzád beszélek – mondta Cortez, és újra rám nézett.
___– Kezdődik az olvasókör… – hebegtem, de ez nem tűnt túl népszerű válasznak, egy csomóan >>húúú<<-zni kezdtek.
___– Oké – tette fel a kezét Cortez, és röhögve odafordult egy csoport végzőshöz.
___– Jó – mondtam hirtelen, mire Arnold megpördült a tengelye körül, és visszanézett rám.
___– Reni, ne menj el! Kardos vár. Fogalmad sincs, hogy tud-e egyáltalán vezetni. Veszélyes!
___– Csak egy sulikör! – indultam le a lépcsőn, és közben kivettem Ricsi kezéből Virág sisakját, amit direkt nekem nyújtott oda.
___– Reni! – kiáltott rám Arnold újra.
___– Mindjárt jövök – közöltem egyszerűen, feltettem a sisakot, aztán felültem Cortez mögé. Átöleltem a derekát, amitől a régi ismerőseim (pillangó barátaim) mind feléledtek a gyomromban, és elindultunk."
Veronica Roth - A beavatott
EGYETLEN DÖNTÉS
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid
EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet
EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL
Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.
Jenny Downham - Amíg élek
Előbb-utóbb mindenki meghal – mindannyian tudjuk.
A tizenhat éves Tessa, akinek csupán hónapjai vannak hátra, talán mindenki másnál is jobban tudja.
De van egy listája: felsorolta azt a tíz dolgot, amit még meg akar tenni, mielőtt meghal. Az első helyen a szex áll. Lehetőleg még ma.
De nem mindig könnyű elérni, amit az ember akar, és amit akar, nem mindig esik egybe azzal, amire szüksége van. És néha a legváratlanabb dolgok lesznek a legfontosabbak.
Felemelő, életigenlő és boldog – ez a rendkívüli regény azzal ünnepli az életet, hogy szembenéz azzal, milyen valójában a halál.
A regényből _Now is Good_ címen angol film készült, amelynek főszerepét Dakota Fanning játssza.
Megan Crewe - elSZIGETelve
Egy kanadai szigeten él Kaelyn és családja. Az álmos hétköznapokból egy rejtélyes kór felbukkanása rázza fel a lakókat: egyre többen tüsszögnek, köhögnek és vakaróznak, majd furán kezdenek el viselkedni, majd belehalnak a fertőzésbe.
A sziget hamarosan teljesen elszigetelődik: a kormány elrendeli a karantént, majd leáll a telefon- a kábeltelevízió és az internet szolgáltatás, aztán már áram sincs. Egyre több a halott, Kaelyn apja, a kutatóintézet munkatársa pedig nem találja meg az ellenszert a bajokra…
Kaelyn naplót ír, amelyben megörökíti azt a kilátástalan harcot, amelyet nemcsak a sziget, hanem a föld élővilágának védelméért folytatnak, miközben ő maga is megfertőződik…
Mi következik, ha pár fiatal áll egy halálos, gyógyíthatatlan vírussal szemben? Megküzdenek-e vele vagy hiába kockáztatják az életüket?
Kerstin Gier - Rubinvörös
Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre - mint derült égből a villámcsapás - a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!
Kerstin Gier bestseller-szerző utánozhatatlan érzékkel kelti életre a legcsodálatosabb érzést a világon!
Éld át te is Gideon és Gwen kalandjait, akik szerelmükkel áttörnek az idő korlátain!
Cassandra Clare - Üvegváros
Hogy megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába - még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény.
Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost - bármilyen áron?
A szerelem halálos bűn, és a múlt titkai is végzetesnek bizonyulnak, amikor Clary és Jace szembenéz Valentine-nal a New York Times nagysikerű sorozatának, A Végzet Ereklyéinek utolsó darabjában.
P. C. Cast - Kristin Cast - Megkísértve
Zoey azt hitte, sikerült végleg megszabadulnia Kalonától és Neferettől, de tévedett. Bár Tulsában béke honol, ellenségei már egy lépéssel előtte járnak: Nüx Tanácsa elé járulnak, hogy a vámpírvilág vezetőit is maguk mellé állítsák. Így hát Zoey-nak és barátainak nem marad más választásuk - nekik is Velencébe kell utazniuk, hogy megakadályozzák a katasztrófát. Stevie Rae azonban nem tart velük, Tulsában marad, hogy megpróbálja rendezni sötét titkait, melyek lassan felemésztik…
És akkor megszólalt.
- Ó, Istennő, ne! Ne tedd ezt velem!
Kalona hangja volt az, és ahogy meghallottam, legszívesebben üvöltve próbáltam volna kiszabadítani magam az öleléséből, de nem voltam ura a testemnek, és a szavak, amelyek kibuktak a számon, nem az én szavaim voltak.
- Cssss, ne ess kétségbe. Itt vagyok veled, szerelmem.
- Csapdába ejtettél! - Vádló hangja ellenére még erősebben szorított magához, és felismertem a hideg szenvedélyt halhatatlan ölelésében.
- Megmentettelek - válaszoltam idegen hangon? és a testem egyre jobban hozzásimult. - Te nem erre a világra születtél. Ezért voltál itt olyan boldogtalan, olyan mohó.
- Nem volt más választásom! A halandók ezt nem érthetik.
Átöleltem a nyakát. Ujjaim beletúrtak puha, sűrű hajába.
- Én megértelek. Nyugodj meg, és maradj itt velem. Felejtsd el ezt a szomorú nyughatatlanságot. Majd én megvigasztallak.
Még mielőtt megszólalt volna, éreztem, hogy beletörődik a helyzetbe.
- Igen - suttogta Kalona. - Beléd temetem szomorúságomat, és végre megszabadulok ettő? az emésztő vágyakozástól.
- Igen, szerelmem, hitvesem, harcosom… igen…
Ez volt az a pillanat, amikor teljesen azonosultam A-yával. Nem tudtam volna megmondani, hol ér véget az ő vágya, és hol kezdődik az én lelkem. Ha volt is választásom, nem akartam élni vele. Csak annyit tudtam, hogy végre ott vagyok, ahol lennem kell - Kalona karjában.
Az Éjszaka Háza-sorozat hatodik kötete új, ismeretlen tájakra csábít, hol olyan kalandok várnak rád, melyekre álmodban sem gondoltál volna!
Maryrose Wood - Méregnaplók
A 18. század végén járunk: Jessamine Luxton a Hulne Apátság romjai között él édesapjával, a köztiszteletben álló gyógyszerésszel, akinek élete célja, hogy minél többet megtudjon a gyógyhatású növényekről. Ennek érdekében a világ minden tájáról igyekszik beszerezni a különlegesnél különlegesebb egyedeket, melyek közül a legveszélyesebbeket egy zárt méregkertben tartja.
Egy napon különös fiú érkezik a Hulne kunyhóba: a neve Gyom és a jelek szerint rendkívüli kapcsolat van közte és a növények között. Kicsoda Gyom Mi lehet a titka? És mi készül a méregkert falai mögött?
A gótikus elemekkel átszőtt, izgalmas és romantikát sem nélkülözi regény a méregkert különös világába kalauzolja az olvasót, ahol sosem szabad elfelejtenünk, hogy a megfelelő dózisban minden méreg: még a szerelem is.
Ally Carter - Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek
Cammie Morgan a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának diákja. Tipikus lányiskola ez, amennyiben szokványosnak tekinthető, hogy a tanulók harci művészeteket, valamint a kémiai hadviselés legújabb módjait sajátítják el, és CIA–kódok feltörésével szerezhetnek plusz krediteket. Cammie Morgan kémnek tanul. Tizennégy nyelven beszél folyékonyan, és hétféleképpen képes puszta kézzel megölni valakit, de minden tudománya csődöt mond, amikor találkozik egy hétköznapi fiúval, aki őt ugyanolyan hétköznapinak hiszi, mint bármelyik másik lányt…
_„Megfigyelési jelentés”_
_A munkatársak egy sor felderítési akciót hajtottak végre, amelyek során a következő megfigyeléseket végezték:_
_A célszemély: Josh Adamson Abrams, lakhelye 601 North Bellis Roseville, Virginia._
_A célszemély online aktivitásának átvizsgálása kimutatta, hogy rendszeresen e-mailezik Dillon Jones-szal, nickneve D’Man (ugyancsak a North Bellis Streeten) – leggyakrabban „tök baró” videojátékokkal, „ciki” filmekkel, „az én hülye” apámmal és iskolai feladatokkal kapcsolatban._
_Foglalkozása: másodikos a Roseville Gimnáziumban, ami a Harcos Kalózok otthona (de nyilvánvalóan nem harcolnak túl jól, hisz a további kutatások kimutatták, hogy a győzelem-vereség arányuk 0-3)._
_Átlaga: 3,75. A célszemélynek, úgy tűnik, nehézségei akadnak a számolással és a famegmunkálással. (Ez kizárja a NSA kódtörő és a Szexi asztalos című otthon-átalakító tv-showban befutható karriert. NEM zárja ki azonban annak lehetőségét, hogy dögösen néz ki szerszámövben.)_
_Úgy tűnik, a célszemély kiváló angolból, földrajzból és állampolgári ismeretekből._
Ally Carter ifjúsági regénye egy átlagon felüli képességekkel rendelkező diáklányról szól, mely egy ezzel a könyvvel induló sorozat első kötete. A szerző nemrég fejezte be a nagysikerű sorozat ötödik kötetét. Az írónő izgalmas és titokzatos világba csábít, ahol sajátos, különleges szabályok szerint kell játszani annak, aki túl akarja élni a sulit.
Cammie, a Kaméleon története világszerte elnyerte az olvasók rokonszenvét.
Rachel Vincent - Lélektolvajok
Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint.
Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga.
Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő...
„Az idegességtől verejtékes lett a tenyerem, és kivételesen örültem, hogy képtelen vagyok megszólalni. Hogy nem tudok válaszolni Emmának. Ehelyett nyeltem, és a torkom összeszorult, akadályt képezve az engem belülről perzselő sikoly előtt. A szürke köd sötétebbé vált, bár sűrűbbé nem igazán. Könnyedén keresztülláttam rajta, ugyanakkor megváltoztatott mindent, amin rémült tekintetem megpihent; mintha a tornatermet áttetsző szmogfelhő takarta volna. És a valamik továbbra is a látóhatárom peremén mozogtak, hol az egyik irányba rántva a tekintetemet, hol a másikba.
Abban a pillanatban bármit megadtam volna, hogy képes legyek megszólalni, nem csak azért, hogy figyelmeztethessem Emmát - mert ez természetesen vitatható tett lett volna -, hanem hogy megkérdezzem Nasht, mi a fene történik. Ő is látja, amit én? És ami még fontosabb, ők is látnak már minket?”