Ajax-loader

Tóth ​Krisztina nemzedékének egyik legvonzóbb, legtehetségesebb alakja. Harmincévesként ő a nemrég megjelent Hét évszázad magyar költői című kötetben (l.: 9701184) szereplő legfiatalabb szerző. Az a tény, hogy hat versét beválogatták, jelzi, hogy az irodalmi közvélemény előtt műfordításaival, de eddigi költői munkásságával is tekintélyt szerzett. Előző, A beszélgetés fonala című kötetét (l.: 9426235) a Belvárosi Kiadó bibliofil sorozatában Várady Szabolcs vezette be 1994-ben. Véleménye szerint a költőnőnek már első, Őszi kabátlobogás című kötete 1989-ben is (l.: 891088), “remek indulás volt.” Verseinek azóta változatlan erénye, hogy “jó olvasni őket”, s hogy amiképp egykor Kormos Istvánnak, neki is kivételes érzéke van a dalhoz (Ősz; Regős; Altató; Három lámpadal stb.). Kifejezésmódját kezdettől fogva magabiztos formai tudás, arányérzék, az ösztönös zeneiségen túli muzikalitás, továbbá a helyzetek, érzelmi viszonylatok drámaian plasztikus megragadása teszi megkapóan elevenné. Csaknem negyven verset tartalmazó mostani kötetében is megmaradt a társaiénál személyesebb hang, az emelkedett, már-már klasszikus intonáció és a szerelmi tematika kiemelkedő szerepe (Valódi élet; Szemhunyás; A nyitott szem stb.). Tóth Krisztina a sárvári diákköltők közt tűnt fel, Kemény Istvánnal, Kun Árpáddal, Vörös Istvánnal indult, de az elégikus dal és a mese iránti nyitottságát, a minuciózus látás szinte gyermeki frissességét mindmáig megőrizte. – Minden verskedvelő olvasónak ajánlható.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók