Ajax-loader

“Miért ​éppen Afganisztánt választották?” – kérdezték ismerőseik a sok országot megjárt hazájukat. “Talán azért – válaszolták -, mert oly távolinak tetszett ez az ország, s nem tudtunk semmit róla. Tudatlanságunk pedig összhangban állt az általános hazai tudatlansággal a világ e táját illetően.”
A saját szemükkel akarták látni, tapasztalni. Emellett még az autósport romantikája is csábította a svéd házaspárt. És vonzza őket az itt élő büszke, szilaj, ismeretlen emberek iránti rokonszenv, akiket egyetlen gyarmatosító hatalomnak sem sikerült leigáznia.
Az útikaland intellektuális élménnyé mélyült és érzelmileg gazdagodott. A svéd író és felesége megszerették ezt az országot, mely már az ókorban is a kultúrák szintézisének a területe volt.
Itt találkoztak és hatottak egymásra termékenyítően az indiai, kínai, perzsa és közép-ázsiai kultúrák. Afganisztánon át vezettek a Kelet-Ázsiát Európával összekötő nagy kereskedelmi útvonalak. A Selyem Útjáért majd 2000 éven át folytak a háborúk.
A háborúk újra meg újra feldúlták Afganisztánt, mely – nagyrészt ennek következtében – ma a világ legelmaradottabb országai közé tartozik. Nincs vasútja, útjai rosszak. A lakosság elenyésző része lakik városokban, nagy részük nomád.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók