Magyarország első népszerű, de szigorú tárgyilagossággal megírt történetét nyújtjuk át az olvasónak: az ezeréves magyar élet történelemkönyvét. A Szerző nagyszerű könyvében őszinte és közvetlen hangon beszéli el, mi történt velünk ezer év alatt. És ami különösen kiemeli Balla Antal művének jelentőségét, az az, hogy megmagyarázza az eseményeket és felderíti azok titkos rúgóit. A nem egyszer meghamisított történetírás után végre megismerhetjük hazánk ezeréves igaz történetét. Első kötelessége minden hű és meggyőződéses magyar demokratának, minden haladó szellemű magyarnak, hogy a magyar nép igaz történetét befogadja szívébe és lelkébe. Tudnia kell minden magyarnak, hogyan buktak el a történelem során a magyar nép legjogosabb nemzeti és demokratikus törekvései, harcai és ezért mennyi szenvedés hárult erre a jobb sorsra érdemes népre. Balla Antal magyar lélekkel írt könyve a magyar lélekhez szól. Érdekfeszítő módon tár fel egy eddig sok tekintetben ismeretlen világot és szolgálja egyben a magyar újjászületést.
Kapcsolódó könyvek
Ismeretlen szerző - Trianon
A Nemzet és emlékezet sorozat második darabjaként megjelenő kötet a történelmi Magyarország fölbomlása, a trianoni békeszerződés megalkotása, valamint politikai és szellemi utóélete dokumentumainak gazdag gyűjteménye. Az egykorú források mellett a szakirodalom jellegadó műveinek több évtizedre visszatekintő válogatása, valamint a békeszerződés és a békerevízió kérdéseivel foglalkozó roppant tömegű ideológiai-publicisztikai termés legfontosabb és legtanulságosabb szemelvényei kapnak helyet benne. Végül széles körű annotált bibliográfia tekinti át a témakör forrásanyagát és a kapcsolódó történeti visszaemlékezéseket, valamint az utóbbi években rendkívül megszaporodott és differenciált szempontokat megjelenítő szakirodalmi munkákat.
Cholnoky Jenő - Hazánk és népünk egy ezredéven át
A magyarság története a kezdetektől. A könyvet 133 fekete-fehér fotó és több szövegközti ábra illusztrálja. A kötet tartalma:
Ázsia pusztáin
A magyar nép és nemzet kialakulása
A magyar medence a történelem előtti időkben
A magyar medence a rómaiak idejében
A magyar medence a népvándorlások idejében
Magyarország a honfoglalás idején
Szent István Magyarországa
Magyarország az Árpádházbeli királyok korában
Magyarország az Anjouházbeli királyok korában
Magyarország Mátyás király alatt
A török idők következményei
Magyarország újjáéledése a török idők után
Az Alföld újabbkori fejlődése
Budapest helyzete és fejlődése
Hazánk népe ma
Képmellékletek
Domonkos László - Gyászos idők tündöklő csillaga
Kratochvil Károly (1869-1946) a magyar történelem méltatlanul elfeledett nagy alakja. A Székely Hadosztály parancsnokának összegyűjtött írásai nemcsak a katonát, hanem az esendő ember, a művelt, gondolkodó intellektus, a politizáló közéleti férfiú és az igaz magyar hazafi vonzó arcélét tárják elénk.
Adolf Hitler - Harcom
A Mein Kampf (Harcom) Adolf Hitler nemzetiszocialista vezető egyetlen, még az életében kiadott könyve, melyet landsbergi fogsága idején kezdett el írni, miután 1923-ban az ún. sörpuccsban való részvételéért börtönbe zárták. A könyvben áttekintette addigi pályafutását és megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A mű a nácizmus ideológiai alapvetése lett.
Hitler magát a könyvben nem politikusnak, hanem programadónak (Programmatiker) ábrázolta. Eszerint „a programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyan megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” Továbbá: „[a programadó] jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nemritkán az, akit „világidegen” szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.”
Hitler ezzel az írással egy átfogó elméletet kívánt a nép elé állítani a marxizmus ellenében. Emellett úgy kívánta bemutatni addigi pályáját, mint ami pártja és az egész nép ideális vezetőjévé teszi őt a zsidóság, mint közös ellenség elleni összefogásban. Megerősítette az NSDAP 25 pontos programjának érvényességét. Megállapította, hogy a nemzeti szocializmus egyik elődjének számító Völkisch mozgalom sikertelen maradt és ideje lejárt; ezzel szemben az NSDAP modern, céltudatos gyűjtőmozgalommá vált, amely sikerrel tömörítheti a weimari köztársaság nacionalista és antidemokratikus erőit.
Bradák Károly - Fehérvár - fehér folt
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Pap Gábor - Hazatalálás
Amikor ilyen horderejű vállalkozásba fog az ember, mint amilyennek mi most elébe nézünk, egyszeriben teljes mélységében átérzi, milyen igazuk volt a nagy íróelődöknek, amikor hasonló helyzetekben felsőbb hatalmak segítségéhez folyamodtak. Szívesen hárítanám át én is a felvállalt "édes tehernek" legalább egy részét valamely jótékony ügyünk irányában kegyesnek mutatkozó védszellem vállára, hiszen a maradék is éppen elég lehet ahhoz, hogy összeroskadjam alatta, mielőtt célba segíteném. Túlzás nélkül előlegezhetem: nem mindennapi kalandra csábítom az Olvasót, amikor arra buzdítom, tartson velem, fedezzük fel együtt műveltségünk legősibb, ám egyben legholnapibb mélyrétegének néhány eleddig felkutatlan vagy legfeljebb felületes (és nem is mindig káros elfogultságoktól mentes) helyzetjelentésekkel jellemzett rejtekét. nem veszélytelen ez a vállalkozás. Olyan területeken kell majd eligazodnunk, amelyekről nem áll rendelkezésünkre megbízható útikalauz, és olyan kérdésekben kell állást foglalnunk, amelyeknek igen gyakran még a jogosultságát sem hajlandó elismerni a jelenlegi szaktudományos gyakorlat, nemhogy megnyugtató válaszokat kínálna rájuk.
Balla Tibor - A Nagy Háború osztrák-magyar tábornokai
A XX. század őskatasztrófájának tartott, 1914–1918 között lezajlott Nagy Háború osztrák–magyar tábornokainak neve és sorsa a legtöbb olvasó számára ismeretlen. Nem véletlenül, hiszen az összesen mintegy 1200 fős tábornoki testület tagjainak életútjáról és háborús szerepéről máig nem született tudományos igényű, tárgyilagos összefoglalás. Balla Tibor, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Bécsi Levéltári Kirendeltségének vezetője, az első világháború ismert kutatója ezt a hiányt pótolja jelen kötetével. A közel tízéves kutatómunka után elkészült, a magyar és a nemzetközi szakirodalomban mindeddig egyedülálló könyv az első világháborús császári és királyi tábornoki kar legmagasabb rangot elért 178 tagjának – akik között 25 magyar is található – pályafutását és világégés alatti tevékenységét foglalja össze lexikon formájában. A mű bevezetőjében a szerző elsőként vállalkozik a generálisok életrajzi adatainak történeti-statisztikai és szociológiai vizsgálatára, melynek eredményeként átfogó értékelést ad a tábornokok születésére, halálozására, nemzetiségére, vallására, családi viszonyaira, származására, iskolázottságára, nyelvismeretére, hazai és külföldi kitüntetéseire, adományozott címeire és rangjaira, hadjáratokban történt részvételükre, előmenetelükre, beosztásaikra, az általuk írt írásművekre, valamint háború utáni sorsukra vonatkozóan, új vonásokkal egészítve ki az Ausztria–Magyarország katonai elitjéről kialakult képet. A Monarchia altábornagyi és vezérőrnagyi rangú generálisainak életrajzai jelen munka folytatásaként, további kötetekben látnak majd napvilágot.
Barta János - Gergely Jenő - Kristó Gyula - Magyarország története előidőktől 2000-ig
Ez a szintézis az első olyan 21. századi összefoglalás, amely egy kötetben teljes képet igyekszik adni a mögöttünk hagyott évezredről, sőt előtörténetünkről is. Szerzői professzorok, több évtizedes oktatói és kutatói tapasztalattal a hátuk mögött, egyszersmind három nagy múltú egyetem - a budapesti, a debreceni és a szegedi -történészműhelyének méltó reprezentánsai. Tagjai a sokkötetes Magyar Századok című, nagy szakmai- és közönségsikert aratott millenniumi sorozat alkotóközösségének. A könyvben kísérletet tesznek arra, hogy e monumentális vállalkozás eredményeit még közérthetőbb formában az olvasóközönség szélesebb körének közvetítsék. Megőrizve természetesen a Magyar Századok fő erényeit: a hitelességet, az elfogulatlanságot, a korszerű szemléletet és a tárgyszerű előadásmódot. A sűrített formának köszönhetően ebben az összefoglalásban még inkább kidomborodik a megélt történelem teljességére törekvő ábrázolás, a koncepcióalkotás igénye. A Magyarország története előidőktől 2000-ig című könyv egy Európába talált és ott magának tartósan helyet foglaló nép története. Egy sokat próbált, sok vihar sújtotta, a történelem kataklizmáit legyűrő nemzeté. Egy túlélő, a hosszú idő perspektívájából nézve sikerre ítéltetett országé. Ez a könyv Magyarország balsors motiválta sikertörténetéről szól.
Botlik József - Az őrvidéki magyarság sorsa 1922-1945
Botlik József (1949−) dr., kisebbségkutató, történész (PhD), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának docense. Több mint három évtizede foglalkozik az 1920. évi trianoni békediktátumban a magyar államtól elszakított magyarság viszontagságos történetével. E tárgyban eddig 14 könyve (az egyik 2008-ban az USA-ban angolul, valamint két kötete CD-ROM változatban is) és 200 tudományos publikációja jelent meg, valamint 80 különféle rádió- és televízió-műsort készített. Fő kutatási területe Kárpátalja, de műveiben figyelemmel kíséri a felvidéki, az erdélyi, a délvidéki és az őrvidéki magyarság helyzetének alakulását is.
Jelen munkája a 2008-ban kiadónknál közreadott, nélkülözhetetlen összefoglalás, a Nyugat-Magyarország sorsa 1918–1921 folytatása. Az 1921. évi dicsőséges nyugat-magyarországi felkelés, a Lajtabánság állam hősi kísérlete elsőként törte szét a trianoni bilincset, s érte el – a soproni népszavazás révén – egy már elcsatolt területrész visszakerülését. Bár az 1922. január 1-jén megalakult „Burgenland” területén berendezkedhetett a szövetségesét eláruló osztrák állam, az 1922. júliusi, második felkelőmozgalom eredményeként elszakított Pinka-völgyi falvak térhettek haza. Botlik József széleskörű kutatásokra épülő műve dokumentálja az új államhatár kitűzésének folyamatát s a magyar közalkalmazottak és köztisztviselők tömeges kiűzését az impériumváltás után. Külön fejezet illeti meg – a kisebbségi élet viszontagságai közt – a gúzsba kötött anyanyelvi oktatást és a meg-megnehezített hitéletet, de a magyar kultúra reményt adó jeleit is. 1938–1945 között a Német Birodalom a délkeleti peremvidékén élő magyarokat teljes beolvasztásra ítélte, majd 1945-ben a vörös „felszabadítók” pusztították őket és értékeiket. Mindez máig hatóan végzetesnek bizonyult a honfoglaló magyar gyepűőrök utódainak életére és jövőjére.
Botlik József, az igazság robotosaként, hatalmas munkát végzett el, s közben leszámolt az „osztrák sógorság” félrevezető szentimentalizmusával. A barátság csak őszinteségre épülhet. A történettudomány pedig csak az igazságra..
Cholnoky Jenő - A Kárpátoktól az Adriáig
A 10 könyv Trianon 100. évében az 1000 éves Magyarországról című sorozat célja, hogy felelevenítse azokat a jeles műveket, amelyek bemutatják a Trianon előtti Magyarország - a Szent Korona Országainak - legfontosabb színtereit, jellemzőit és értékeit. A sorozat köteteinek különös jelentőséget ad az a tény, hogy azok első megjelenésük óta nem kerültek kiadásra, így ezeket az alapműveket hosszú évtizedek után először tesszük hozzáférhetővé a magyar olvasóközönség számára.
Cholnoky Jenő neves földrajztudós vezeti keresztül az Olvasót a régi Magyarország tájain. A Kárpátoktól az Adriáig (1934) című műve azonban nem pusztán földrajzi leírás. A Szerző a Kárpát-medencei magyar lét furcsa kettősségét boncolgatja: ugyan helyünk Európa közepén elhelyezkedésénél fogva történelmi viharok, nyomában pedig nemzeti sorscsapások színtere, ugyanakkor természetes egységével megmaradásunk záloga is.
Vámbéry Ármin - A magyarok keletkezése és gyarapodása
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Hóman Bálint - Szekfű Gyula - Magyar történet I-V.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Engel Pál - Kristó Gyula - Kubinyi András - Magyarország története 1301-1526
A kötet Magyarország történetének 225 esztendejéről ad átfogó képet. 1301-ben, amikor a történet indul, az ország mélyponton volt, az állami egység csak névlegesen létezett, a tartományokra szakadás, a felbomlás tényleges veszélye fenyegetett. 1526. augusztus 29.-én, amely nappal a könyv befejeződik, a mohácsi csatavesztéssel megásták a középkori magyar állam sírját, s az hamarosan részekre bomlott. E két dátum között - a baljós indulás és a tragikus végkifejlet ellenére - a magyar történelem két fényes évszázada húzódik meg. Ez idő alatt Magyarország a térség regionális nagyhatalma volt, amely belső szerkezetében is óriási fejlődésen ment keresztül, sok mindent behozva abból a történelmi hátrányból, amely Nyugat-Európával szemben fennállott. A könyv részletesen bemutatja a késő középkori Magyarország gazdasági, társadalmi és művelődési viszonyait. A helyzetnek, a lehetőségeknek megfelelően e hosszú történelmi kor olyan, egymástól homlokegyenest eltérő karakterű, de egyaránt nagy formátumú uralkodókat termett, mint az ország szívós aprómunkával felépítő Károly Róbert, a szélrózsa minden irányában hadakozó Nagy Lajos, a császári címet megszerző Zsigmond vagy a törökverő Hunyadi János fiaként trónra került Mátyás. A könyv 225 év alatt az ország élén állt hét dinasztia tetteiről a falvak és városok népének mindennapi életéig széles tablót rajzol, monografikus áttekintést ad Magyarország 1031-1526 közti történetéről.
Ozogány Ernő - Jó mulatság, férfimunka
Ez a könyv röviden megpróbálja számba venni nemzetünk legkiválóbbjainak tevékenységét, ismertetni mindazok életútját és eredményeit, akik hozzájárultak népünk felemelkedéséhez. Tekintve, hogy a szerző főként tudomány- és technikatörténettel foglalkozik, az olvasót bizonyára nem lepi meg, hogy elsősorban e területek képviselői kaptak helyet jelen kötetében. A jelenlegi kötet összeállítójának legfőbb célja, hogy a múlt legkiválóbbjainak felmutatásával látván láttassa, hogy a legnehezebb helyzetből is megtalálható a kiút, ahogyan azt eleink meg is találták, hogy a világ dolgai iránt érdeklődő, nyitott olvasó olyan ismeretekkel gyarapodjon, amelyek szélesítik látókörét, elmélyítik tudását és nemzeti önismeretét.
Gyáni Gábor - Hétköznapi élet Horthy Miklós korában
A Corvina Kiadó sorozata, amely a hétköznapi élet eseményein keresztül ismertet meg az emberiség történetével, a világtörténelmi témák mellett eredeti művekben dolgozza fel a magyar történelem fontos korszakait. A Kádár-korszakot bemutató kötet után Gyáni Gábor történész könyve a Horthy-korral, a két világháború közötti időszak hétköznapjaival foglalkozik. A kiadvány az 1919-től 1945-ig tartó, mintegy 25 éves korszak köznapi életét tekinti át, színes képet adva ezen időszak munka- és életkörülményiről, lakóhelyeiről, közlekedéséről, sajtóéletéről, családi körülményiről, divatjáról, testápolásáról, táplálkozásáról, bűnözéséről, kultúrájáról, ünnepeiről és sok egyéb témáról. A szöveget korabeli idézetek és nagyrészt eddig publikáltan fotók gazdagítják.
Gróf Edelsheim Gyulai Ilona - Becsület és kötelesség 1-2.
Gróf Edelsheim Gyulai Ilona 1918. január 14-én született Budapesten, gyermekkorát és fiatal kora javarészét azonban Szlovákiában töltötte, hiszen Trianon a felvidéki családi birtokot is elszakította az anyaországtól. Életének döntő fordulata 1940 áprilisában következett be, amikor férjhez ment Horthy Miklós kormányzó fiához, Istvánhoz, akkor a MÁVAG vezérigazgatójához.
Ezzel a "vidéki grófkisasszony" - valóságosan és jelképesen is - áttette székhelyét a budai várba, és akarva-akaratlan történelmi szereplővé - személyiséggé, cselekvő tanúvá lépett elő. 1942 augusztusában Horthy István kormányzóhelyettes tragikus repülőszerencsétlenség áldozata lett, s ettől fogva a fiatal özvegy a kormányzó bizalmasaként, szerényen a háttérben maradva egyre fontosabb szerepet játszott: józansága, példás lelki ereje és kivételes érzékenysége nagy hatással volt mindenkire, akivel kapcsolatba került.
A háborúba sodródott Magyarország egyre riasztóbb és szinte reménytelennek tetsző helyzetében világos fővel és kitartással mindent megtett a nagyobb tragédia elkerülésének érdekében.
A sikertelen 1944. októberi kiugrási kísérlet után azonban az ország és a Horthy család sorsa is megpecsételődött. E könyv utolsó lapjain az ausztriai Weilheim mellett, Waldbichlben búcsúzunk Horthy Istvánnétól, a kormányzóval és feleségével együtt, miután Magyarországról védőőrizetnek álcázott akció keretében a németek elhurcolták őket.
Az emlékezések első kötetében talán az egyik leghitelesebb tanú szólal meg a XX. századi magyar történelem egyik döntő szakaszának eseményeiről. Horthy István kormányzóhelyettes özvegye sok döntő momentum és helyzet szemlélője és aktív szereplője volt. Mindaz, amiről most beszél, egy őszinte, tiszteletre méltó személyiség vallomása, s egyben rendkívül fontos adalék bizonyos történelmi események tisztázásához, hamis legendák eloszlatásához.
Ismeretlen szerző - Társadalom és kultúra Magyarországon a 19-20. században
Gróf Széchényi Ferenc 1802-ben a nemzetnek adományozta könyvtárát és gyűjteményeit, megalapozva ezzel két legfontosabb közgyűjteményünk, az Országos Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Múzeum létesítését. A jeles évforduló jegyében a Magyar Történelmi Társulat 2002-ben a kultúra e két évszázadban betöltött szerepét jelölte meg szokásos évi vándorgyűlésének témájaként. Kötetünkben a konferencián elhangzott kilenc előadás tanulmánnyá érlelt szövegét adjuk közre. A szerzők (Kaposi Zoltán, Katus László, Kövér György, Lengyel László, Ormos Mária, Standeisky Éva, Ujváry Gábor, Valuch Tibor és Vonyó József) nemcsak a kultúra eredményeit, intézményeit vették számba. Arra is pillantást vetettek, miként befolyásolta a társadalom mindenkori állapota a széles értelemben vett kultúra gyarapodását, s e gyarapodó kultúra hogyan gazdagította a társadalmat, hogyan hatott élete más területeinek alakulására. Arról is tájékozódhat az olvasó, hogy a változó hatalmi elitek milyen meg-megújuló kísérleteket tettek a kultúra politikai befolyásolására - gyakran -, kedvezőtlen kereteket szabva ezzel művészek, tudósok, oktatási szakemberek és művelődésszervezők számára.
Reményeink szerint a kötet nemcsak tájékoztat a magyar kultúra fejlődésének e fontos időszakáról, hanem további ismeretekkel is gazdagítja azt.
Gábor Eszter - Az Andrássy út körül
Budapest legrangosabb útvonaláról szól Az Andrássy út körül című tanulmánykötet. Megtudhatjuk belőle, hogyan alakult ki és miért szűnt meg itt Pest legkorábbi villanegyede, mennyit nyert gróf Andrássy Gyula az út területének kisajátítása során, vagy azt, hogyan jött létre a főváros első művésztelepe, és kik voltak a lakói. Részletes betekintést kapunk a kor egyik leggazdagabb magyar polgárának otthonába, amelyben minden tárgy azonos szellemben készült, a legmagasabb művészi színvonalat képviselve. A könyv végigvezet az úton, miközben kisebb-nagyobb kitérőket tesz nemcsak térben, a környező mellékutcákra, hanem a témákban is. Bemutatja a megépült, majd idővel átalakított épületeket, építtetőiket és tervezőiket, de szól a későbbi lakókról is. Mágnások és nagypolgárok, művészek, írók, köztük Jókai Mór, tudósok, politikusok vonulnak el előttünk, megjelennek a mindennapi életben, jelmezes művészestélyeken vagy éppen örökösödési ügyekben. Mégsem pletykás könyv ez a kötet, hanem építészet- és társadalomtörténet. Hiteles levéltári dokumentumok alapján tárja fel mindezt, bebizonyítva, hogy a száraz adatok mögött maga az élet lüktet, egy épület alaprajzából egy különös család legintimebb titkai fejthetők fel. A tudományos alaposság érzékletes leírásokkal párosul, és azzal a finom, enyhén ironikus felülnézettel, amely belehelyezi ugyan az olvasót a korba, de egyben egy kis távolságot is tart tőle. A kötetet dokumentumok, tervrajzok, egykori és új, színes fotók teszik teljessé.
Cholnoky Jenő - Nagy tudósok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Hajdu Péter - Uráli népek
A mai finnugor és szamojéd népek germán, szláv, román és török népek közé ékelődve, szétszórtan élnek Európa közepén és keleti tájain, illetve Északnyugat-Szibériában. Az összefoglalóan urálinak nevezett nyelvcsaládnak szám szerint és kulturális teljesítményei alapján is legismertebb tagja a magyaron kívül a finn és az észt. E népek származásáról, történeti szerepéről, régi és mai kultúrájáról legközelebbi szomszédaik is meglehetősen tájékozatlanok, a távolabb élő, kisebb finnugor és szamojéd népekről pedig még a velük rokon finneknek és nekünk, magyaroknak sincsenek kellően megalapozott ismereteink. Az informálódás hiánya nyilván arra vezethető vissza, hogy a szélesebb közönségnek szánt összefoglaló tájékoztatás még nem született meg. Könyvünk ezt a mulasztást kívánja részben pótolni, az információ-átadás eszköze kíván lenni. Kötetünk célja az, hogy dokumentációs anyaggal illusztrált, tömör, modern, világos és tárgyilagos áttekintést adjon az uráli népek történetének alapvető problémáiról, művelődésük néhány jellegzetes megnyilvánulási formájáról. A kötetben szereplő tanulmányok szerzői ismert magyar és finn tudósok, akik több éves kutatómunkájuk eredményeit összegzik ezekben az írásokban, megismertetve az olvasót az uráli népek anyagi és szellemi kultúrájával, népművészetével, hiedelemvilágával, antropológiájával, a nyelvészet és régészet legújabb eredményeivel.
A kötetet gazdag fotó- és ábraanyag illusztrálja.