A higgadtságára büszke Naomi már az első napon heves szóváltásba keveredik új munkahelyén Adam Parker doktorral, aki igencsak gyanakodva szemléli fiatal kolléganője minden lépését. Parker doktor később meggyőződik az orvosnő kiváló képességeiről, és rádöbben, hogy egyre jobban vonzódik hozzá. Megpróbálja rábeszélni Naomit, adja fel nagyra törő terveit, és maradjon Deer Creekben…
Kapcsolódó könyvek
Betty Ward Widney - Tuti, hogy csoda
Natalie-nak egy perc nyugta sincs. Édesanyja a válás után egy Laine nevű fickóval hentereg a kislány hazaérkezésekor, barátja, Don pedig állandóan szerelmi ajánlatokkal zaklatja. Egy mókás kirándulás során Natalie majdnem végzetes hibát követ el, de a józan ész végül mégis jobb belátásra bírja. Úgy tűnik, minden a feje tetejére áll, és már csak Mitsy, a selymes szőrű kandúr segíthet, amikor felbukkan Cozy, és a történet új fordulatot vesz…
Beverly Sommers - Veszedelmes szerelem
Buddy kissé feltűnő módját választja az udvarlásnak. Helikopterről zászlón hirdeti, hogy szereti Melit, szerenádot ad szíve hölgyének, sőt még egy vetkőző izompacsirtát is szerződtet a lány születésnapjára. Melinek minden szörnyen kínos, egyrészt, mert van barátja, másrészt gyűlöl feltűnösködni. Meli szülei is örülnek, amikor Buddyt kirúgják az iskolából. Még nem sejtik, mi következik…
Dorothy Kobs - Nézz végre rám!
Rachel a nagynénjéhez utazik New Yorkba a nyári szünidőre. Nincs sok kedve hozzá, hiszen egyrészt alig-alig ismeri Barbara nénit, másrészt fél a pezsgő nagyvárosi élettől. Már az első nap beigazolódik aggodalma: rossz emeleten száll ki a liftből. Ám így a sors összehozza Chrisszel, akinek nemcsak hogy gyönyörű szeme van, de még magasabb is nála. A New York-i vakáció egyre izgalmasabb lesz, már-már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...
Jackie Merritt - Elbódítva
Abbie munkatársai rábeszélésének engedve megy el egy vidám hangulatú estélyre, ahol remekül érzi magát. Az összejövetelen megismerkedik a felettébb vonzó fényképésszel, Kurtel. A pezsgő hamarosan a fejébe száll, és hevesen flörtölni kezd a férfival. Másnap reggel Kurt ágyában ébred, és a mámoros éjszaka egyetlen percére sem emlékszik…
Charlotte Lamb - Kényszerházasság
Bár Juliet a kiábrándító nászéjszaka után megszökött Simeon Gerardtől, férjét nem tudja elfelejteni. Nyolc évig tartó, csalódottsággal vegyes vágyakozás után Simeon egy napon váratlanul megjelenik. Apja meghalt, és különös végrendeletet hagyott hátra: nem ő örökli a csodálatos Chantries-uradalmat, hanem Juliettől születendő gyermekei. Simeon abban bízik, hogy a lány hajlandó folytatni ezt az igazán még el sem kezdődött, furcsa házasságot…
Catherine George - Lee Stafford - Mariel Kirk - Tegyük tisztába! / Háttérzene / Zuhanórepülés
Catherine George: Tegyük tisztába!
A híres regényíró, Patrick Savage magánélete korántsem mondható sikeresnek. Felesége meghal, amikor kislányuknak életet ad, s a férfi keserűségében látni sem akarja a csöppséget. A kis Alice-t a nagymamája egy nevelőnő gondjaira bízza, s a fiatal pótmama, Carol mindent megtesz, hogy pótolja a pici édesanyját. Ám a lány nem mond le arról sem, hogy megkedveltesse apjával a csecsemőt. Beköltözik a Savage család walesi várába, ahová később Patrick is visszavonul megírni legújabb művének televíziós forgatókönyvét, s Carol türelmével és szeretetével lassanként megnyeri a mogorva várúr szívét.
Lee Stafford: Háttérzene
Laura még csak huszonegy éves, de határozott meggyőződése, hogy remekül el tudná vezetni nevelőapja, Robert üzemét. Ezért mélységesen megbántódik, amikor a családi céget a korosodó férfi eladja egy nagy, nemzetközi vállalatnak, s ezzel az irányítást Terence Foxley-Castleford veszi át. A lány úgy érzi, Robert kisemmizi, megfosztja jogos örökségétől, bár az eladásból származó bevételt ráíratja a végrendeletében. Elvakult dühében Laura észre sem viszi, hogy apja maga is gondokkal küszködik, s hogy Terence személyében nem ellenség, hanem megbízható és odaadó társ foglalta el az igazgatói széket…
Mariel Kirk: Zuhanórepülés
Veszélyes kedvtelésnek hódol Jane Parmalee, a csinos fotómodell: szabad idejében sportrepülőgépet vezet. Egy alkalommal azonban, amikor épp a Sziklás-hegység egyik híres síparadicsomába, Steamboat Springsbe készül, gépe lezuhan. A lány elveszíti eszméletét, s csak Garrett Collier hegyi házában tér magához. A férfi eleinte kétkedéssel fogadja hogy Jane nem emlékszik semmire, s gyanakvással figyeli a lányt. Lassanként mégis belátja, hogy csinos vendége őszinte, s annyira megkedveli, hogy végül csak nehéz szívvel engedi el magától. Jane is rádöbben, hogy nem csupán hálát érez megmentője iránt…
Carole Mortimer - Szabadon, mint a madár
Katy örömmel vegyes csodálkozással fogadja nővére nagylelkű meghívását, hogy töltsék együtt a szabadságukat Kanadában. Csábító az ajánlat, mert Gina barátjával hármasban lakókocsival bejárhatják a vadregényes Sziklás-hegységet. A szerelmesek a repülőjegyét is kifizetik, de már induláskor sem titkolják előtte, hogy kettesben akarnak maradni. Ő csupán ürügynek kellett, hogy a szülők elengedjék Ginát a fiújával. A repülőgépen egy világhírű fényképész, Adam Wlid ül Katy mellett, aki meglepő ajánlatot tesz neki…
Carole Mortimer - Londonban szép az ősz
Házasságkötése előtt öt nappal Katharina egy előkelő londoni szállodában megismerkedik Robert McCord ingatlanközvetítővel. Első látásra szerelemre lobban iránta, és pontosan tudja, rátalált álmai férfijára. A vonzalom kölcsönös, és Robert elhatározza, hogy megszökteti Katharinát…
Brittany Young - Vadak között
A Serengeti Nemzeti Parkba turistaként érkezik Chicagóból két szép lány. Kara azért választotta nyaralásuk színhelyéül a vadrevervátumot, mert azt remélte, hogy hirtelen megözvegyült nővérét megvigasztalják az itteni különleges élmények. Ann azonban alig várja, hogy visszatérjenek, míg Kara rátalál élete legnagyobb szerelmére. Sajnos Lucas, aki eddig minden erejét a pusztulásra ítélt vadállatok megmentésének szentelte, el sem tudja képzelni, hogy egy városi lány is jól érezheti magát Afrikában…
Annabel Murray - Lucy Keane - Charlotte Lamb - Csábító szamárság / Varázsszőnyegen / Semmi pénzért nem eladó
Annabel Murray: Csábító szamárság
Michael J. Leeming állatorvost nyomban rabul ejti a szép, vörös hajú Franny Latimer. Mindenesetre egyelőre lehetetlennek tűnik, hogy a fiatal, fővárosi fotómodell megszokja a vidéki életet, átvegye és eligazgassa nagynénje örökségét, a lepusztult birtokot a hozzátartozó húsz, kiöregedett szamárral együtt. Mike ugyan nem tudja elképzelni Frannyt mint állatorvos-feleséget, szenvedélyes vágyát azonban képtelen sokáig titkolni. Néhány gyöngéd ölelés után elhatározza, hogy mégis ráveszi a lányt: maradjon vele…
Lucy Keane: Varázsszőnyegen
Szíriában, egy eldugott kis falu szőnyegbazárjában kezdődik a történet. Az öreg kereskedő nem érti, miért licitál oly hevesen egy török szőnyegre a bájos kis turistanő s egy váratlanul betoppanó, magas, fiatal férfi. A lekötött fél szemével marcona külsőt mutató Tony ezzel Isabelle életébe is végérvényesen belépett. De erre már csak akkor ébrednek rá mindketten, miután együtt töltenek néhány izgalmas napot és szerelmes éjszakát a Közel-Kelet varázslatos tájain…
Charlotte Lamb: Semmi pénzért nem eladó
Nincs rondább dolog a családi viszálynál! – állapítja meg szomorú sóhajjal Claudia, miután megismerte az öreg Quentin Lefévre és idősebb fia feszültséggel terhes kapcsolatát. Mindketten kíméletlen, nehéz természetű emberek, s Caludia, ki sokáig színészi álmokat dédelgetett, nem hitte volna, hogy egyszer ebben a gazdag, de boldogtalan családban fog dolgozni. Elbűvölő egyéniségével eredményesen működik közre a béke megteremtésében, arra azonban már nem hajlandó, hogy a magas fizetésért ne csak titkárnő, de szerető is legyen…
Adeline McElfresh - Közös nyomon
Szomorú események késztetik Laura Moran arra, hogy visszatérjen gyermekkora színhelyére. Bátyja, aki nem sokkal korábban költözött újra oda, egy repülőgép-szerencsétlenség során eltűnt. Ráadásul minden jel arra vall, hogy Glen előzőleg bekapcsolódott a kábítószer-kereskedelembe, amit nemcsak a húga, de legjobb barátja, D.J. (Don) Boone sem akar elhinni. A férfi Laurával együtt nyomozásba fog, s közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz...
Barbara Faith - Sally Cook - Ellen James - Forró szél / Örökbe kapott szerelem / A boldogság kikötőjében
Barbara Faith: Forró szél
Amint Karím (al-Raji) Nasziri sejk megtudja, hogy régi ellensége elrabolta barátja üzlettársának lányát, azonnal a kétségbeesett apa segítségére siet. Sikerül is kiszabadítania Diane St. Jamest Ben Zaidi táborából. Az üldözőikkel való összecsapás során Karím és az amerikai lány elszakadnak a mentőcsapattól, s három napig bolyonganak a perzselő sivatagi forróságban. Diane-ban csak a férfi erejébe és tapasztalatába vetett hit tartja a reményt. Ám lassan másfajta érzelem is hatalmába keríti…
Sally Cook: Örökbe kapott szerelem
„Azért becsüljenek, amit én magam értem el, ne pedig az őseim érdemeiért!” Ez az életelve Alex Gillonnak, a sikeres amerikai üzletembernek, aki hatalmas vagyont örököl Angliában. A gyönyörű Lady Laura hiába kísérli meg rábeszélni, hogy utazzon vissza hazájába, s folytassa családi hagyományokat. Alex egy ellenséges és ellenszenves világot hagyott ott valaha, s mindaddig, amíg nem találkozik Laurával szilárd meggyőződése, hogy Anglia semmi jót nem tartogat a számára. De állhat-e cím- és rangkórság az igaz szerelem útjába…?
Ellen James: A boldogság kikötőjében
A vörös hajú Fiona mindenáron folytatni akarja a nagybátyjától örökölt kis újság szerkesztését. Tervei megvalósításának azonban útjába áll Will Kendrick, aki azt követeli a lánytól, hogy azonnal adja el a lapot, s fizesse ki azt a hatalmas adósságot, mely Ned bácsi örökségének szomorú része. Fionát váratlanul éri ez a hír, de álmait nem adja föl. Az újrainduló újság legérdekesebb cikkéhez végül is épp Will adja az ötletet. Együttműködésük ugyan nem zökkenőmentes, de úgy tűnik, egy életre szól…
Clare Richmond - Hallgass a szívedre!
Az özvegyen maradt Barbara Emerson mindent elkövet, hogy megtalálja nyomtalanul eltűnt mostohalányát, Jacquit. Miután a rendőrség lezártnak tekinti az esetet, az asszony kétségbeesésében Daniel McGuinn magánnyomozóhoz fordul. A rokonszenves férfi elvállalja, hogy megkeresi a gyereket. Disneylandben feltűnik ugyan a kislány, de Barbara is Daniel ügye ezzel még nem oldódik meg…
Claudia Jameson - Ne kezdj ki a főnököddel
Marion Smith, a szép szőke titkárnő kezdettől fogva tudja, hogy szigorú, új főnöke, Alexander Raynor nem könnyű eset. A férfi ridegsége, gyakorlatias gondolkodása taszítja, ám egyszersmind vonzza is. Kéthetes közös üzleti útjuk során azután Marion kezdi megérteni, miért tett fel neki Raynor rögtön az első napon tolakodónak tűnő kérdéseket. Az utazás vége felé pedig úgy tűnik, a férfi szenvedélyes szavai végleg felolvasztják Marion tartózkodását…
Constance Conrad - Másnapi mámor
Az egyébként zárkózott Cara féktelen viselkedésével minden férfit elbűvöl a jelmezbálon. Alexandert is elkápráztatja, aki hevesen udvarolni kezd a csodaszép nőnek. Carát annyira megszédíti a férfi gyöngédsége, meg persze az elfogyasztott nem kis mennyiségű alkohol, hogy elmegy vele a lakására, s még ugyanazon az éjjelen a szeretője lesz. Későbbi boldogságuknak éppen ez áll az útjában, hiszen hogyan is nézhetne Cara ezek után a férfi szemébe? Elhatározza, soha többé nem találkozik Alexanderrel, ám a sors másképp akarja...
Melinda Cross - Ingoványos talaj
Melanie utazása Floridába, az egzotikus Everglades vidékére és a Benjamin karjaiban töltött éjszaka csodálatos módon mindent megváltoztat. A lány rádöbben, hogy soha többé nem térhet vissza politikai sikerekre törő, unalmas vőlegényéhez, mert a gyengéd, mégis szenvedélyes természetvédő, Benjamin oldalán sokkal izgalmasabb, őszintébb jövő vár rá...
Debbie Macomber - A gyermekbarát / Az adott szó / Papa, ne félj!
A gyermekbarát
Amikor Christian O’Halloran felveti, hogy munkalehetőséget kínálva csaljanak nőket a városukba, ahol túl sok az agglegény, bátyja, Sawyer hevesen ellenzi a tervet. Így aztán nem csoda, hogy meglehetősen fagyosan fogadja Abbey Sutherlandet, az első érkezőt. A csinos asszony és két gyermeke azonban hamarosan megváltoztatja az életét…
Az adott szó
Charles O’Halloran tanúja volt szülei boldogtalan házasságának, s megfogadta, hogy sosem nősül meg. A szép szőke Lanni el is keseredik, amiért Alaszka legmegrögzöttebb agglegényébe szeretett bele, ráadásul nem minden viszonzás nélkül. Charles egyre hevesebben udvarol a lánynak, és sokáig nem is sejti, hogy Lanni épp annak az asszonynak az unokája, aki miatt egykor zátonyra futott szülei élete…
Papa, ne félj!
Hosszú éveken át élt magányosan Mitch Harris a kislányával,Chrissie-vel ,de csak akkor döbben rá, milyen üressé vált az élete, amikor Balszerencse városában megjelenik Bethany Ross, a csinos, fiatal tanárnő. Chrissie azonnal a szívébe zárja Bethanyt, és megpróbálja rábeszélni az apját, hogy vegye feleségül. Mitch viszont semmiképp nem akar újra megházasodni...
Carole Mortimer - Osszuk meg a titkainkat
Dorothy James életben először szerelmes. És éppen szerelme előtt tűnik fel a lehető legrosszabb színben. Thomas Bennett unokahúga züllött barátnőjének hiszi. Ezt a szerepet kell ugyanis Dorothynak eljátszania annak érdekében, hogy Christy így jobb benyomást tegyen Thomasra. De az első gyengéd csók után Dorothy számára szinte elviselhetetlen, hogy nem vallhatja be a szeretett férfinak…
Betty Shelfield - Az élet nélküle
Jessica 18 évesen kétségbeesetten menekül el Cockermouthból, csalódva a legnemesebb emberi érzésekben, a barátságban és a szerelemben.
Kilenc év elteltével egy éjszakai telefon visszaszólítja a csendes Tó-vidéki kis városba: nagyapja szívrohamot kapott.
Megkezdődik a súlyos küzdelem nagyapja életéért, de Jessicának ugyanilyen nehéz csatát kell vívnia saját lelkiismeretével és a szerelemmel, amelyről azt hitte, már rég kialudt a szívében.
Bethany Campbell - Fehér rózsák a hercegnőnek
Perdita Nordstrand divatüzletet akar nyitni Cloverdale-ben. Úgy tűnik, hogy minden ezzel kapcsolatos dolgot tökéletesen elrendezett, amikor egyszer csak megtudja, hogy az építésügyi hatóság nem hagyta jóvá az ingatlan adásvételi szerződését. Perdita tehát teljesen váratlanul kerül abba a helyzetbe, hogy egy olyan házban ül, amely voltaképpen már az új tulajdonosé. És Benjamin Squires nem olyan embernek látszik, aki hajlandó lenne lemondani a lakáshasználati jogról. Izgalmas időszak kezdődik, mert a lakótárs egyáltalán nem hagyja őt hidegen…