Vad ​Új-Guinea

Eric de Bisschop - A ​Tahiti-Nui első expedíciója
Nem ​Kolumbusz Kristóf fedezte fel Amerikát! Jóval előtte felfedezték azt már a polinéziaiak! Chile északi részén megtalálták ősi tutajaiknak maradványait. Feltételezhető tehát, hogy ezek a történelem előtti korban élő bátor tengerészek kezdetleges tutajaikon átkeltek az óceánon. Ezt a feltételezést kívánja bebizonyítani Eric de Bisschop, a kiváló tengerkutató, mikor hatvanöt éves korában vakmerő kalandra vállalkozik négy fiatal társával. Gondos kutatások alapján olyan tutajt építtet, amilyen a hajdani csendes-óceáni tengerészekké lehetett, és nekivág az óceánnak Tahitiből Chile felé. Hat hónapi tutajozás után a chilei partok közelében hatalmas viharba kerülnek, amelynek a kezdetleges tengeri alkotmány már nem tud ellenállni - a vakmerő kaland résztvevői kénytelenek átszállni a segítségükre küldött hajóra. Útjáról Bisschop naplót vezetett. Ez a rendhagyó hajónapló - mely helyenként visszaemlékezés, tájleírás és a szerző, e nem mindennapi, furcsa figura, valamint négy fiatal társának életrajza - A Tahiti-Nui első expedíciója. Bízvást reméljük, hogy az olvasó ugyanolyan örömmel forgatja majd, mint Thor Heyerdahl hasonló tárgyú, négysikerű, Tutajjal a Csendes-óceánon c. művét.

Hugo A. Bernatzik - Óceánia ​népei között
Ebben ​a könyvében a Salamon-szigeteken, Új-Guineán és Bali-szigeten keresztül tett tanulmányútjáról számol be a szerző, a neves bécsi néprajztudós. Írása mindvégig élményszerű: ismerteti a vállalkozásával járó nehézségeket, eseményeket, kalandokat.Leírja hogyan sikerül a kőkorszak fejlődési fokán álló benszülöttek bizalmába férkőznie. Emberi közelségbe hozza életmódjukat, anyagi és szellemi kultúrájukat.

V. K. Arszenyev - A ​Távol-Kelet őserdeiben
Amikor ​a Szovjetunióban 1928-ban megjelent Arszenyev Derszu Uzala című könyve, Gorkij meleg hangú levélben üdvözölte a szerzőt: "Tisztelt Vlagyimir Klavgyijevics! Nagy élvezettel és gyönyörűséggel olvastam könyvét. Nem szólva tudományos értékéről, mely kétségtelen és hatalmas – valósággal elbűvölt ábrázoló ereje. Önnek sikerült magában egyesítenie Brehmet és Fenimore Coopert – s ez, higgye el, nem csekély dicséret. A gold alakját kitűnően írta meg; számomra élőbb és művészibb figura, mint Bőrharisnya…" Arszenyev távol-keleti útirajzait világszerte sokan ismerik és kedvelik, még most, hosszú évtizedekkel azután is, hogy szerzőjük mérőasztallappal kezében, arcán moszkitóhálóval, kis vadászkülönítménye élén bejárta a Szihote-Aliny hegyvidékét, az Usszuri és az Amur menti őserdőket, és a Tengermelléket, addig teljesen ismeretlen, szűz területeket tárva és térképezve fel, sokszor emberfeletti nehézségek és nélkülözések árán, nemegyszer valóságos életveszélyben. Expedícióinak tudományos eredményei ma is helytállóak, a tajga életének, természetvilágának avatott leírása, az expedíciók során átélt kalandok-élmények izgalmas megelevenítése pedig nemcsak kiváló természetbúvárra, hanem vérbeli íróra vall. Ám könyveinek mindeme erényei között is talán legnagyobb a gold vadász, a tajgával együtt élő-lélegző, tiszta szívű természeti ember, Derszu Uzala alakjának megelevenítése. Arszenyev és Derszu Uzala neve és alakja elválaszthatatlanná lett egymástól, az igazi emberség, önfeláldozó helytállás származási, nemzeti és műveltségi különbségeket eltüntető, nagyszerű jelképévé.

Bogdan Szczygieł - A ​titokzatos Niger
Varázslók, ​tabuk, fétisek, maszkok, a közoktatás helyzete, harc a malária és a bilharziasis ellen. Utazás a szomjúság földjén, a Tanezrouft sivatagban. Cementgyár, zöldellő kertek a néhány éve még napégette sztepp helyén. A tuareg kasztrendszer. Hogyan lehet egy törzsfő száját megvizsgálni? Aranyásók. A leölt elefánt eltűnése. Hauszák, buzuk, mosszik. Niamey, a főváros alapításáról szóló legendák - mindezt megismerhetjük Bogdan Szczygiel könyvéből. A szerző lengyel radiológus orvos, egyben szenvedélyes riporter. Niger fővárosában, Niameyben dolgozik, és egy mozgó orvosi csoport (OMNES) karavánjaival járja az országot. Utazásai során érdekes emberekkel ismerkedik meg. Könyvében így szóhoz jut a lengyel származású francia pilóta, a niameyi kórházban dolgozó varázsló, a Land-Rover sofőrje, geológusok, orvosok, kereskedők, nigeriek és európaiak. Találkozásai alkalmat adnak arra, hogy az országot ne csak mint átutazó szemlélje, hanem problémáiba is bepillantást nyerjen. Bogdan Szczygiel beszámolója érdekes életkép a sok nehézséggel küzdő, de rohamosan fejlődő országról, Nigerről.

V. K. Arszenyev - Derszu ​Uzala
Amikor ​a Szovjetunióban 1928-ban megjelent Arszenyev Derszu Uzala című könyve, Gorkij meleg hangú levélben üdvözölte a szerzőt: "Tisztelt Vlagyimir Klavgyijevics! Nagy élvezettel és gyönyörűséggel olvastam könyvét. Nem szólva tudományos értékéről, mely kétségtelen és hatalmas - valósággal elbűvölt ábrázoló ereje. Önnek sikerült magában egyesítenie Brehmet és Fenimore Coopert - s ez, higgye el, nem csekély dicséret. A gold alakját kitűnően írta meg; számomra élőbb és művészibb figura, mint Bőrharisnya…" Arszenyev távol-keleti útirajzait világszerte sokan ismerik és kedvelik, még most, hosszú évtizedekkel azután is, hogy szerzőjük mérőasztallappal kezében, arcán moszkitóhálóval, kis vadászkülönítménye élén bejárta a Szihote-Aliny hegyvidékét, az Usszuri és az Amur menti őserdőket, és a Tengermelléket, addig teljesen ismeretlen, szűz területeket tárva és térképezve fel, sokszor emberfeletti nehézségek és nélkülözések árán, nemegyszer valóságos életveszélyben. Expedícióinak tudományos eredményei ma is helytállóak, a tajga életének, természetvilágának avatott leírása, az expedíciók során átélt kalandok-élmények izgalmas megelevenítése pedig nemcsak kiváló természetbúvárra, hanem vérbeli íróra vall. Ám könyveinek mindeme erényei között is talán legnagyobb a gold vadász, a tajgával együtt élő-lélegző, tiszta szívű természeti ember, Derszu Uzala alakjának megelevenítése. Arszenyev és Derszu Uzala neve és alakja elválaszthatatlanná lett egymástól, az igazi emberség, önfeláldozó helytállás származási, nemzeti és műveltségi különbségeket eltüntető, nagyszerű jelképévé.

G. Metyelszkij - Északra ​szállnak a hattyúk
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bernard Lelong - Jean-Luc Lancrey-Javal - Mágikus ​Kordillerák
Vajon ​melyikük akadt egy napon a Párizsi Néprajzi Múzeum könyvtárának polcain Rouma belga néprajztudós Bolívia és Peru aymara és kecsua népességeivel foglalkozó könyvére? Bemard volt, vagy Jean-Luc? De hiszen nem is ez a fontos, hanem az, hogy e mű néhány oldala egy olyan közösségi társadalmi szervezettel foglalkozott, amelynek eredete elveszett az idők mélyében, és amelyet az inka fejedelmek egész uralkodásuk ideje alatt tiszteletben tartottak. Jöttek a conquistadorok. Nagy erőfeszítéseket tettek, hogy szétrombolják ezt a spanyol intézményekkel ellentétben álló társadalmi szervezetet, de minden erőlködésük hiábavaló maradt. Majd fellángolt a szabadságharc: az Andok szelein nevek szárnyaltak az argentin pampákig. Az Altiplano, Dél-Amerika teteje San Martín, Simón Bolívar nevétől visszhangzik. Mindkét táborban hősök küzdenek. Az ifjú Sucre tábornok megnyeri az ayacuchói csatát, ámde a "dicső Rodil" még tartja magát Lima kikötőjében, Callaóban. Végül mégis legyőzik: ekkor hajóra száll, a háború dicsőségétől s a halhatatlan címtől övezve: "A dicső Rodil, őfelsége a katolikus király utolsó ellenálló alattvalója Nyugat-Indiában." Megszületnek a dél-amerikai köztársaságok. De a múltat nem lehet eltörölni; az indián közösségek továbbra is ősi életüket élik.

Poczik Miklós - Sebész ​voltam Etiópiában
Etiópia ​tikdem! Etiópia mindenekelőtt! A háromezer éves Etiópia történetében talán a legnagyobb változásokat jelképezi ez a két szó. Naponta többször sugározza ezeket a szavakat az Addisz Abeba-i rádió. A kocsik ablakaira ragasztott matricákon, a fiatalok ingein is ez olvasható. Az emberek így köszönnek egymásnak: Etiópia tikdem! A császár fogoly! Ledőlt egy hamis bálvány. Negyvennégy évi uralkodás után, 1974-ben I. Hailé Szelassziét, az egyik leghosszabb ideig hatalmon levő uralkodót megfosztották a tróntól. A fordulat napjaiban és a változást közvetlenül megelőző két évben, 1972 és 1974 között, három évig Etiópia "legforróbb" tartományában dolgoztam. Egyetlen sebészként a hárommilliós Vollo tartományban, Dessziében, ahol a császár, látogatása alkalmával, öt-öt etióp dollárt osztott ki a kórház betegei között, de mindenki hallgatott arról a százezer emberről, akit az éhség és a kolera ölt meg pár hónap alatt. Az éhség és a tömeges halál indította el a lavinát, amely maga alá temette a világ legerősebbnek hitt császárságát és megszülte ezt a jelszót: Etiópia tikdem!

Róna-Tas András - Nomádok ​nyomában
Belső-Ázsia ​végtelen sztyeppéin egy izgalmas történelmi fordulat zajlik le. A puszták utolsó nagy nomád népe, a mongolok, vándorló, sátoros életformájukat letelepült, fejlett szocialista kultúrával cserélik fel. E könyv szerzőjét a Magyar Tudományos Akadémia azért küldte el a Mongol Népköztársaságba, hogy ott néprajzi és nyelvészeti kutatásokat végezzen, s gyűjtse össze azokat a hagyományokat, melyek e megszűnő pásztorélet utolsó emlékei. A szerző 9000 kilométeres sztyeppei útján nyomába szegődött a vándorló nomádoknak, s megeleveníti az olvasó előtt hétköznapjaikat. Elvezet a sátrak világába, bemutatja a leányszöktetéstől kezdve a kumiszkészítésen át a nyílversenyig mindazokat a színes szokásokat, melyek hagyományosak, de itt nem áll meg, megkísérli néhány pillanatképen keresztül felvillantani a születő újat is. Az izgalmas utikalandok sorát néhol történelmi kalandozások váltják fel, közelebb jutunk a magyarság őstörténetének nomád vonatkozásaihoz, majd Dzsingisz-kán világbirodalmának kialakulását és a tatárjárás elindulását kísérhetjük nyomon. Megismerkedünk a Mongol Népköztársaság születésének körülményeivel is. A szerző fényképfelvételei képszerűen is elénk varázsolják e régen "misztikusnak" tartott keleti világ reális, élő vonásait.

Grigorij Fedoszejev - Élet ​a tajgán
Amikor ​egy könyv embernemlakta helyekre vezeti el az olvasót, az útleírások egyéb értékei mellett mindig többletet is ad, az úttörő felfedezés izgalmas érzését. Ilyen érzéssel olvashatjuk Fedoszejev Szibéria ismeretlen tájairól írt könyvét. Írásának legnagyobb erénye, hogy az olvasó a természettel vívott harcnak szinte részesévé válik, s e kemény küzdelemben ismerkedünk meg Szibéria páratlan természeti szépségeivel, állat- és növényvilágával, az ott élő emberek szokásaival, életfelfogásával és sajátos érzelmi életével. Fedoszejev expedíciójának célja: egy jóformán ismeretlen világ tudományos felmérése, hegycsúcsok magasságának megállapítása, folyók forrásvidékének felkutatása, a népsűrűség megállapítása, a helyi sajátosságok felderítése, egyszóval a pontos térkép elkészítéséhez szükséges adatok beszerzése. Az író a köznapi élet bemutatásával azonban egyben rendkívül olvasmányossá is teszi beszámolóját, ősi legendák kelnek új életre, különös szokások honosodnak meg még az expedíció-tagok életében is. Aki szívesen kalandozik el egy szakavatott, érdekes egyéniségű, jó megfigyelőképességgel rendelkező vezető kíséretével ilyen messze távoli világba, az tudással gyarapodva fogja Fedoszejev írását.

Jurij Kazakov - Északi ​napló
„Most ​már tudom, hogy kudarccal végződő vadászatról csak jó író mer írni. Mert számára az elbeszélésben nem a zsákmány a fontos, hanem a felhők, az emberek, a füst illata, a sár, a pihenők, az útközben folytatott beszélgetések, meg sok efféle... Azok az írók, akik nem forgatják elég magabiztosan a tollat, úgy vélik, mi az ördögnek írjanak, ha az elbeszélés végén nem dörren el a nagyszerű lövés, és nem bukfencezik fel a mezei nyúl, vagy nem válik ki a sorból a vadruca..." Kazakov Északi naplójában nem dörren el a lövés és nincs vadászzsákmány. Finom költői ceruzarajzok ezek az írások, s ha mégis van hősük, az mindig az ember. Vagy maga a szerző — az ő érzelmei, rokonszenvei és ellenszenvei, hangulatai és gondolatai. Vagy a komor északi táj egyszerű embere — hajósok, halászok, magányos tanyák vendéglátó gazdái, útitársak és barátok. Tizenkét év számos északi utazásának élményeit rögzíti ez a napló. Pátosztalan, hiteles beszámoló a tengert és a folyók torkolatát felkavaró viharokról, a halászatról, a munka szépségéről és nehézségérői, az északi emberek kemény, szigorú jelleméről, a halászhajók hétköznapjairól, az utazás öröméről, a nyenyec őslakosság szokásairól, a Kalevala utolsó énekeseiről, az erdőről, a kövekről, a fákról... Kazakov nagyszerűen érti a természetet, észak rideg szépségét, könyve mégis elsősorban az emberek életéről való elmélkedés, a hétköznapok igazságának keresése.

Miloslav Stingl - Keresztül-kasul ​Mikronézián
Miloslav ​Stingl cseh néprajzkutató írásait ismeri már a magyar olvasóközönség, de "Világjárók" sorozatunkban ez az első kötete. Könyvében a Csendes-óceáni Szigetek Gyámsági Terület alá tartozó ismeretlen mikronéziai szigetvilágot mutatja be, a Csendes-óceánban elszórt 2141 szigetet Új-Guinea fölött, Melanézia és Polinézia között. Szigeteket, melyek "úgy lebegnek földünk legnagyobb óceánjának habjaiban, mint a vízbe vetett koszorúk." Stingl szigetről szigetre utazik ebben a különös világban, és mesél rejtélyekről, melyeket még nem fejtett meg a tudomány (Nan Madol, a palaui üvegpénz), különös szertartásokról (a netti varázslónők), legendákról (a kígyó, amely elhozta a bölcsesség korát), a társadalmi hierarchiáról (a fésű nélküli emberek)... Bikini és Eniwetok - az amerikai atomkísérletek színtere - lakosainak sorsáról és a hidrogénbomba hamujába "belekóstolt" japán halászok kálváriájáról. A szerző nemcsak a múltat és a jelent, hanem a jelenben kirajzolódó jövőt is bemutatja olvasóinak. "Az emberiség egyszer igénybe veszi a tengerek roppant kincseit, és a kis Mikronézia, amelyhez az óceánnak oly roppant nagy területe tartozik, hasznát veszi majd ennek a gazdagságnak. Szerencsés utat, Mikronézia!"

Jens Bjerre - Az ​utolsó kannibálok
Bjerre ​útja Ausztrália homokos síkságán a Central Desertben élő bennszülöttekhez vezet el először. Közöttük él, a törzs tagja lesz. Közvetlen megfigyelései tudósítanak erről az egzotikus világról, ír a bennszülöttek házassági rendszeréről, néhány hétig tartó avatási szertartásaikról, szerelmi életükről stb. Az író felkeresi a lenyűgöző szépségű Ayers Rockot, a természet építette katedrálist, amely az itt élők szent helye és évezredes sziklarajzainak gyűjtője. Bjerre további útja során megjárja Uj-Guinea zord hegyeit és nyirkos mocsárvidékét. Ellátogat az egyedül kannibáloknak nevezhető kelet-új-guineai törzsekhez, akiknek életét a dzsungel törvényei uralják. Az író egyaránt megeleveníti a valóságuk veszélyes világát, melyben keményen küzdenek a létért, s a láthatatlant, melyet benépesítenek "szellemeik" és misztériumaik. A klíma, a hegyek és a vérszomjas törzsek ellenállását leküzdve, a kiváló tudós a belső-új-guineai csoportokhoz is eljut, s elénk varázsolja könyvében az emberlakta világ e legkevésbé felderített táját. Az élvezetes, izgalmas olvasmányt számos szép illusztráció gazdagítja.

Guy Piazzini - Akik ​túlélték a vízözönt
Mesebeli ​sárkányokra emlékeztető óriásgyíkok, nomád fejvadászok ... ezek a lengedás lények nem holmi álmodozók képzeletében születtek, és nem tűntek el örökre az őskor homályában. Még ma is léteznek! Egy fiatal francia kutató, Guy Piazzini három bajtársával rájuk talált, és meg akarta ismerni életüket. Indonézia embernemjárta szigetein, Bornezó áthatolhatatlan dzsungelében élnek ezek az őskori lények, amelyek lassan, de visszavonulhatatlanul kipusztulnak egy olyan világban, amelyben már rég eltűntek létfeltételeik. A négy fiatal tudós hónapokig tanulmányozta az állatok viselkedését, hosszú ideig együtt éltek a punan törzzsel, akinek tagjai nemrégiben még a fejvadászat szokásainak is hódoltak. A négy francia fiatalember kivívta a primitív emberek bizalmát, részt vettek vadászataikon, kultikus szertartásaikon, megfigyelhették családi életüket, megismerték örömeiket, bánataikat. Piazzini mély emberséggel, szeretettel ír ezekről az egyszerű, jóindulatú emberekről. Könyve nemcsak izgalmas kalandokban bővelkedő útleírás és néprajzi tanulmány, hanem egyben meleg emberi dokumentum.

Bernard Gorsky - Az ​utolsó sziget
Dél-tengeri ​szigetvilág. Mouli – a térképen nem látható, apró korallzátony Új-Kaledónia és az Új-Hebridák között. Vihar a nyílt tengeren. A korallszigetek közt kis hajó keres menedéket. Hatalmas hullámok lepik el a partot. Ide-oda himbálják a lehorgonyzott hajót. A legénység várakozik. Ötven óra telik el. A vihar elül. A napfény és a nyugalom visszatér. Egy férfi csónakba ül és partra száll – egyedül. Hamarosan visszatér a hajóra. A kapitányhoz fordul, akitől a hajót bérelte: – Itt maradok. – Itt? Megőrült? Itt nincs semmi. – Nekem épp elég! – Csak nem gondolja komolyan? Hisz’ egyetlen fehér ember sincs itt. – Hát aztán! Itt leszek én! A férfi író. A nyugalmat és derűt, amit hiába keresett Polinéziában és Új-Kaledóniában, megtalálta itt. Így fedezte fel Bernard Gorsky Mouli szigetét. Az Utolsó Sziget kétszáz lakója egytől egyig jóindulatú, nyíltszívű. Szokásaik, életmódjuk csodálatos, társadalmi rendjük emberséges. Az író megtalálta a forrást. Az ember a paradicsomot. Minek írni? Nem elég, ha az ember egyszerűen él – itt? Gorsky sokáig meditál ezen. Azután visszatér benzingőzös hazájába, és megírja Az Utolsó Szigetet.

Lucjan Wolanowski - Posta ​Soha-soha földre
A ​hazánkban is ismert L. Wolanowski útibeszámolója sok nyelven, számos kiadásban jelent meg. A világjáró író műveltségének, gazdag élményanyagának, riporteri kíváncsiságának, valamint kitűnő humorának tudható be, hogy könyve rendkívül szórakoztató. A szerző keresztül-kasul bejárta a világrész nagyságú ausztrál földet; nemcsak maga a természeti táj jelenik meg művében, sehol másutt nem található különösségeivel, hanem a sokféle elemből összetett társadalom is. E tarka matériát a szerző lebilincselő formában adagolja: rövid, frappáns, kerek részekből állnak össze az egyes fejezetek. Együtt éljük át a szerzővel a Nagy Kalandot a földgolyó túlfelén. Ott vándorlunk mi is Kimberley úttalan útjain és a milliós metropolisok aszfaltdzsungelében. Részt veszünk bálnavadászaton és utazunk a Korall-tenger apró szigetein szétszórt világítótornyokat ellátó hajón. Tanúi vagyunk a Repülő-doktor szolgálat drámai mentőakciójának, és szállítjuk a postát ama irdatlan térségekbe, melynek neve: Soha-soha föld. A vállalkozó kedvű utazó autóbusszal, terepjáróval, lökhajtásos óriásgéppel és kisrepülővel vág neki a messzeségnek. Könyvében a természeti csapások (vízhiány, ciklonok) bemutatása csakúgy helyt kap, mint az ausztrál nép nemzetté formálódása, az oktatásügy, a hétköznapi élet, az ünnepek, a szórakozások, a szokások ismertetése. Wolanowskinak mindenről van érdekes közölnivalója. Olvashatunk postarablásokról és szélhámosokról, óriáslepkékről és kengurukról, apró pingvinekről és a nyulak "hét csapás"-áról, gyöngyhalászatról, a himnusz történetéről, a nemzeti sportszámba menő lóversenyekről, a fekete bőrű "nyomkövetők" bámulatos tevékenységéről, vagy a sivatagi homokvakságról. E könyv lapjain éles és érdekes kép bontakozik ki előttünk: a távoli és tágas, mai Ausztrália.

Leonard Clark - A ​folyók keletnek tartanak
Leonard ​Clark, aki 1957-ben, második Amazonas vidéki felfedező útja során halt meg, régi úttörő típusú felfedező. Húsz éven át járta három földrész pusztaságait, miután végzett a Kaliforniai Egyetemen, és két évig bankhivatalnokoskodott. Három hónapot töltött Borneón, járt Celebesen, a Fülöp-szigeteken, Szumatrán, Kínában, Ceylonban, Indiában; Mexikóban hegyet mászott; kutatott Észak-Afrikában, Közép-Amerikában, Mongóliában és másutt. _A folyók keletnek tartanak_ c. immár klasszikus útleírásnak tekinthető könyvében - amely Amerikában tucatnyi kiadást ért meg és számos nyelven is megjelent - Clark az Amazonas felső medencéjében tett útjáról számol be; azokról az élményekről, amelyeket 1946-ban gyűjtött Földünk e leghatalmasabb felderítetlen területén. A perui Andoktól keletre fekszik a civilizálatlan indián törzsek lakta Grand Pajonal, a hatalmas dzsungel. Clark meggyőződése szerint itt van valahol El Dorado, Cibola hét aranyvárosa, amit a 16. század óta keresnek kalandorok és felfedezők. A szerző felszerelés nélkül, egyetlen női útitárssal vág neki az úttalan őserdőnek, és megtalálja az elveszett városok nyomait, amelyért annyian áldozták hiábavalóan életüket. Olyan területeket jár be, amelyeket még a perui őserdei katonai alakulatok számára is hozzáférhetetlenek. Minthogy útravalót nem vitt magával, abból él, amit a dzsungel ad. Megismeri az őserdei indián törzsek életét, szokásait, hiedelmeiket. beszámol az ültetvényesek és missziók által űzött szégyenletes rabszolgakereskedelemről, amelyet a perui hatóságok hivatalosan tiltanak ugyan, de felszámolni nem tudják - vagy tán nem is akarják...

Gombár Endre - Az ​éjféli nap birodalmában
Ha ​egy óvodás gyereket megkérdeznénk, mit tud a lappokról, bizonyára elcsodálkoznék. Azt hinné, a könyv lapjára gondolunk, csak hibásan vagy mulatságosan ejtjük ki. Pedig a lappok, északi rokonaink, igencsak megérdemlik, hogy megismerjük és számon tartsuk őket. Gombár Endre könyve hozzájuk vezet el bennünket, a sarkvidékre, erre a távoli és számunkra mégis közeli tájra. Bemutatja nekünk a lapp emberek, gyerekek életét, szokásait. Mindezt olyan kedvesen, derűsen és közvetlenül, hogy úgy érezzük, mintha vele együtt utaznánk a rénszarvasfogaton. A tanulságos és szép könyvet Fillenz István művészi ihletésű rajzai illusztrálják.

Ata Kandó - A ​Hold véréből
A ​szerző írja: "... mióta nagyobb utazásokra, egyebek közt dzsungeli kirándulásokra is vállalkozom, és utána hazakerülök, sokszor kérdezik tőlem: - De hát miért csinálod ezt? Hogy mersz ilyesmire vállalkozni? És gyakran megesett, hogy valamelyikük elibémvágott a felelettel, még mielőtt szóhoz juthattam: - Mert önfejű vagy, makacskodó!... Budapesten születtem. Hogy pontosan mikor? Engedelmükkel az évszámot talán mellőzöm, mert ha makacskodó vagyok is, azért mégiscsak nő. És nagyjából úgyis kitalálhatják. Szóval már jóval húszéves korom előtt hajtott valami - talán a cigányvér, ahogy mondani szokták. De akkor még csak Párizsig, a "Fény Városáig". Egy évvel később már messzebbre, délebbre, a Földközi-tenger felé, Barcelonába. Tovább akkor sem jutottam. Közben férjhez is mentem, majd az évek során hol a pénzhiány, hol a honvágy, hol a háború vissza-visszahozott Magyarországra. De a megszakításokat leszámítva tizenöt évig éltem Párizsban, és csak azután költöztem mostani lakóhelyemre, Amsterdamba. Könnyen elképzelhetem, kedves olvasóim, hogy e rövid beszámoló után is lesznek még, akik az kérdezik: jó, de mégis miért? Nagyon természetes. De volna egy kis kérésem: olvassák előbb el ezt a könyvet. Makacskodó optimizmussal hiszem, hogy ha igazán keresik, megtalálják benne a választ. Az igazit. Az én válaszomat.

Gyárfás Endre - Görög ​tüzek
Gyárfás ​Endre, több sikeres útikönyv (Pazarló skótok, Spanyolföldön húsvétkor, Tengertánc és tulipán) szerzője, több ízben járt turistaként Görögországban. Saját maga és családja (felesége, kisfia) élményeit és tapasztalásait e könyvében adja közre. Könyvében a szerző bemutatja - a mitológiai emlékhelyekhez fűződő történelmi, mitológiai, művészettörténeti és gazdaságtörténeti ismertetésen túl - a mai Görögország is. A szerző nagy szuggesztivitással, költői erővel tud tájat ábrázolni, s leírásaiból kibontakozik a táj és az épületegyüttesek minden Görögországba látogató turistára lenyűgözően ható harmóniája, amellyel visszaidézi a régi korok levegőjét, s mintegy személyes belépést tesz lehetővé az elmúlt időkbe. Gyárfás Endre érdekesen ír a XIX. századi görög szabadságmozgalmakról, a partizánok II. világháborús hősiességéről és az ezt követő polgárháborúról, emigrációról is. A közelmúltra, a mai politikai, gazdasági, kulturális életre, szokások bemutatására is sort kerít. A szerző különböző érdekes emberekkel beszélget, felkeres egy nyomdát és egy hajóépítő műhelyt, részt vesz egy hajnali halászaton és egy borfesztiválon, szenvedő alanya egy vasúti sztrájknak, végignéz egy fény-árny játékot stb. A szerző utazásai során a következő helyeken fordult meg: Athénban, az égei-tengeri szigeteken, Eleusziszban, Korinthoszban, Mükénében, Epidauroszban, Arkadiában, Olümpiában, Delphoiban, a Parnasszoszon, Levadiában, a Helikón-hegységben, Thébaiban és Marathónban.