Egy ​test, két lélek

Jonathan Safran Foer - Rém ​hangosan és irtó közel
Mit ​tegyen az ember, ha Manhattanben él, kilencéves, és feltaláló, ékszertervező, ékszerkészítő, amatőr entomológus, frankomán, vega, origamista, pacifista, dobos, amatőr csillagász, számítógép-tanácsadó, amatőr régész, továbbá ritka pénzérmék, természetes halált halt pillangók, miniatűr kaktuszok, Beatles-kegytárgyak, féldrágakövek és egyebek gyűjtője? Mit tegyen az ember, ha kilencéves, és 2001. szeptember 11-e óta nem látta az apját? Ha nincs más fogódzója, csak a régi holmik, és az üzenetrögzítő magnószalagja apja utolsó telefonhívásaival, amit el kell rejtenie az anyja elől? Mit tegyen, ha talál egy titokzatos borítékot az apja szekrényében, amelyben csak egy kulcs lapul, és a papíron egyetlen szó: Black? Viszonylag egyszerű: fel kell keresni az összes Black nevű embert New Yorkban, és megtudakolni, hogy milyen zárat nyit a kulcs. Ami 216 lakáscím. Vagy megkeresni a zárat, bár minden 2777-ik másodpercben egy újabb zár születik New Yorkban. Kissé bonyolítja a dolgot, hogy hősünk betegesen retteg a tömegközlekedéstől, ezért mindenhova gyalog megy. És persze számos más megválaszolandó kérdés akad. Vajon szerelmes lesz-e még egyszer a mama? Ki a titokzatos bérlő, aki beköltözött a nagyihoz? Mit rejt a magnószalag, amin a papa utolsó üzenetei vannak? Erre ad választ Jonathan Safran Foer, a világsikert aratott Minden vilángol írójának új, több nemzedéken átívelő családtörténete, amelyből megtudhatjuk, hogy néha még az se segít, ha az ember feltalál "egy spéci vízelvezetőt, amelyik végigmegy minden New York-i párna alatt, és a víztározóba vezet. Amikor az emberek álomba sírják magukat, a sok könny mind ugyanoda folyik, és reggel az időjárás-jelentésben bemondhatják, hogy a Könnyek Vízgyűjtőjében csökkent vagy nőtt a vízszint, és akkor mindenki tudná, hogy New Yorkban az emberek milyen szomorúak." Megrendítő történet, egy elképesztő intelligenciájú és képzelőerejű kisfiú odisszeiája, aki a World Trade Center összeomlásakor eltűnt papáját keresi.

Jonathan Safran Foer - Minden ​vilángol
Jonathan ​Safran Foer művét méltatói a huszonegyedik század első nagy amerikai regényeként tartják számon. A mindössze 26 esztendős, első könyves szerző máris olyan díjak birtokosa, mint a Guardian Book-Award és a National Jewish Book Award. A mű fő hőse, aki ugyanazt a nevet viseli, mint a szerző, elindul Amerikából Ukrajnába, hogy megkeresse azt az asszonyt, aki a háború alatt vagy megmentette általa soha nem látott nagyapja életét, vagy nem. Kalandos útján Aleksz, az amerikai életformát imádó, ám az angol nyelvet kíméletlenül kerékbetörő, ifjú tolmács vezeti, akihez tartozik egy nagyapa mint sofőr, és egy sammy Davis, Junior, Junior nevű kutya is, mint...kutya. A Don Quijote-i kutatás nem sok kézzelfogható eredménnyel jár, viszont a szerző fantáziáját szabadon engedve megírja belőle e művet, amelyben az olvasó bepillanthat egy tizennyolcadik századi zsidó közösség, egy stetl egykor varázslatos és "vilángoló", utóbb pedig könyörtelenül elpusztított életébe, s amelynek olvastán - írja egy kritika - Isaac Bashevis Singer, a nagy jiddis mesemondó sírjából mintha csuklást, majd elégedett sóhajt hallanánk.

Michael Cunningham - Otthon ​a világ végén
Az ​órák Pulitzer- és Faulkner-díjas írójának regénye történelmi távlatokat átívelő, botrányos és sokkoló remekmű szerelemről és barátságról, homoszexualitásról és családról, értékeinkről és érzékeinkről. Attól a naptól fogva, hogy kamaszként találkoznak, Jonathan és Bobby elválaszthatatlanok. Amikor Jonathant New Yorkba szólítja az egyetem és a karrier, Bobby az ő szüleivel marad Clevelandban. Amikor pedig útjára eresztik a "fészekből", Jonathanhoz költözik, aki minden-csak-nem-házasság kapcsolatban él az extravagáns Clare-rel, s kezdetét veszi hármójuk közös "családi" élete...

Alessandro Baricco - Selyem
Minden ​történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika. Sok hozzáfűznivalóm nincs. Talán jobb, ha tisztázom még, hogy tizenkilencedik századi történetről van szó: fontos, hogy senki se várjon repülőgépeket, mosóautómatákat és pszichiátereket. Nincsenek. Bár ma se volnának. Alessandro Baricco 1958-ban született Torinóban. Harmincegy évesen, első regényével kezdte gyűjteni a díjakat. Három regénye után van egy francia és egy olasz díja, köztük a legrangosabb, a Viareggio-díj. Jelen regényét valamennyi világ- és sok kis nyelvre lefordították. Most magyarra.

Arundhati Roy - Az ​Apró Dolgok Istene
Arundhati ​Roy harminchat évesen maradandó regényt alkotott. A siker titka valószínűleg az az egyszerű tény, hogy a könyv remekmű; fülledt érzékiséggel telített, letehetetlen krimi, mely kíméletlen pontosságú képet fest India titokzatos világáról - a kasztrendszerről, az asszonyi sorsról, a kommunizmusról, a brit uralom örökségéről. A regény egy viszonylag előkelő, kéralai szír keresztény család összeomlását írja le - egy reménytelen szerelem történetét, amely elkerülhetetlen tragédiába torkollik, s mindent és mindenkit magával sodor a pusztulásba. A hősnő, a szépséges Ammu elhagyja részeges férjét, s hazaköltözik családjához, hogy otthon nevelje két gyermekét, a hétéves ikerpárt. Ammu csodálatos anya, akiért rajonganak a gyermekei. Ám vannak olyan pillanatok, amikor titkon fellázad sorsa, a magányra ítélt, önfeláldozó anyuka sorsa ellen, és megszegi a törvényeket, amelyek előírják, hogy kit kell szeretni. És hogyan. És mennyire. A cselekmény körbe-körbe forog a tragédia, a szerelem beteljesülése és az azt követő katasztrófa éjszakája körül: Ráhel és Eszta hol huszonöt év távlatából néznek vissza az eseményekre, hol tehetetlenül sodródnak velük az ismeretlen felé. A megrázó két hét története lassan, csapongva bontakozik ki és éri el a feszültség csúcspontját: a legfontosabb eseményeket az író a könyv utolsó oldalaira sűríti, s addig hagyja, hogy az olvasó izgatottan keringjen a különböző idő- és érzelmi síkok labirintusában.

Jeffrey Eugenides - Öngyilkos ​szüzek
Öt ​lánytestvér, öt rejtélyes, megmagyarázhatatlan öngyilkosság. Pedig a lányok szépek voltak, és még annyi minden állt előttük. Miért pazarolták el feleslegesen az életüket? Miért választották az élet helyett a halált? Mi volt az igazi ok? Korszellem? Predesztináció? A szigorú szülők, akik mindenben a fertőzést látva az egészségeset is elpusztították? A szerző feszült légkörű regényében a lélek sötét zugai tárulnak az olvasó elé, elfojtott vágyak, eltorzult emberi viszonyok, melyek tragédiát szülnek. A 70-es évek amerikai kisvárosában játszódó történet egyszerre hátborzongató, kísérteties, humoros, lebilincselő és összességében mélyen emberi.

Muriel Barbery - A ​sündisznó eleganciája
Az ​ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét. A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének. Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket...

Catherine Millet - Catherine ​M. szexuális élete
Az ​ismert francia művészettörténész, Catherine Millet arra vállalkozott, hogy elbeszéli saját szexuális életét. Méghozzá zavarba ejtő nyíltsággal és egyértelműséggel. A Catherine M . szexuális élete minden idők egyik legmerészebb és legmegdöbbentőbb könyve, az erotikus irodalom unikális darabja. Ha Freud olvasta volna C. M. könyvét, egész koncepcióját sutba dobta volna a női szexualitásról. Catherine M.-nek számtalan alkalmi partnere mellett vannak állandó társai (akikkel csoportos szexet és mindenféle egyebet is űz), azonban a nagybetűs Szerelem mint olyan soha fel sem merül lehetőségként kapcsolataiban. Szeret a férfiaknak örömet szerezni és szeret maga is örömet kapni tőlük. Ennek különféle módjait számtalan történetben örökíti meg, miközban mindent a nevén nevez. Szexuális fantáziálásairól, maszturbációi során szerzett részletes és alapos megfigyeléseiről is beszámol. És ezenközben nem közönséges, sokkal inkább tárgyilagos. Catherine M. szexuális életéből tanulni is lehet. Nem szexuális fogásokat, hanem a partnerhez, a másik emberhez való elfogulatlan és - bármily szokatlan is egy erotikus munkával kapcsolatban ezt kiemelni, de - tiszteletteljes viszonyulást. Akiben a gyöpös előítéleteknél és fülledt tabuknál nagyobb a kíváncsiság a lehető és létező emberi dolgok iránt, az nagy élvezettel fogja olvasni ezt a könyvet.

Brunella Gasperini - Ő ​és mi
".. ​a hétvége mindazon dolgok felhánytorgatásával telik el, amiket nem csináltam meg, a szemrehányással, hogy mi ez a rendetlenség, mért olyan ütődöttek a gyerekek, kótyagosak a barátaink, utálatosak az állataink, és így tovább és így tovább, aztán mire elmúlik a mérge, addigra én gurulok dühbe, és közlöm vele, hogy elegem van, hogy önző, hálátlan, felelőtlen és csak azért jön fel, hogy tönkretegye a vasárnapomat, és jobb, ha a városban marad, és így tovább, és így tovább, aztán az én dühöm is elmúlik, de addigra már a vasárnapnak is vége, indulnia kell; a kapunál búcsúzkodunk, s az utolsó pillanatokat már igyekszünk élvezni, és közben azon tűnődünk, mi az ördögért fecséreltük az időt veszekedésre, s kölcsönösen megfogadjuk, hogy soha többé. És a következő héten menetrendszerűen kezdjük előröl." Ha valaki úgy érzi, ismerős a fenti idézet - ez nem a véletlen műve. Brumella Gaperini írónő és családanya, vidám trilógiába foglalta imádott környezetének hányatott életét: az első kötet - Én és ők - "egy férj feljegyzései"-nek formájában számolt be a kelekótya család viszontagságos mindennapjairól - az önmagában is érthető és élvezhető folytatásban - Ő és mi - a feleség adja vissza a kölcsönt és tudósít az Ő (avagy "férjuram") és a többiek (=feleség, avagy Csupacsont, három gyerek, a jó öreg házibútor, Rosa; az immáron hatfőnyire gyarapodott állatsereglet, és az Öreg nyomába lépő, illetve guruló új kocsi: a Bestia) mulatságos kalandjairól.

Paulo Coelho - Veronika ​meg akar halni
A ​huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan, mégis úgy dönt egy reggel, megöli magát. Egy szanatóriumban tér magához a sikertelen kísérlet után, ahol barátokra talál, és egy skizofrén fiúban igazi társra lel. A Veronika meg akar halni a világ egyik legnépszerűbb brazil szerzője által írt trilógia második része: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam, valamint Az ördög és Prym kisasszony című regényekkel alkot kerek egészet.

Alessandro D'Avenia - Fehér, ​mint a tej, piros, mint a vér
A ​tizenhat éves Leo átlagos kamasz: jól elvan a haverokkal, szeret focizni, motorozni és iPod-ozni. Iskolába csak muszájból jár, a tanárokat afféle kihalásra ítélt furcsa fajnak tekinti, és alig várja, hogy ezt az új történelemtanárnak is a tudomására hozza. Az új tanár azonban más, mint pedagóguskollégái. Szemében különös fény gyúl, amikor magyaráz, és különös, lelkiismeretébresztő hatással van diákjaira. Leóban hatalmas erők feszülnek, csak a fehérség fog ki rajta. A fehérséggel, a hiány, a veszteség színével Leo a szerelem, a szenvedély és a vér színét, álmainak szerelme, Beatrice haja vörösét fordítja szembe. Amikor azonban megtudja, hogy Beatrice beteg, s hogy betegségének valamiképpen a gyűlöletes fehérséghez is köze van, Leo önvizsgálatra kényszerül. Hogyan tovább? Mihez kezd eztán az álmaival, és mihez az erejével? A Fehér, mint a tej, piros, mint a vér – a harmincas éveinek elején járó középiskolai tanár, Alessandro D’Avenia első regénye – az elmúlt év talán legnagyobb könyvsikere volt Olaszországban, és tucatnyi nyelvre lefordították már. Megható, de egy cseppet sem érzelgős, könnyű, de egy cseppet sem súlytalan mű – nagyszerű olvasmány.

Jodi Picoult - A ​nővérem húga
Amerika ​keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér, Jesse már a "sötét oldalon" jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig - a tudomány jóvoltából - eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul. A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is. A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne. A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.

Sarah Waters - Suhog ​a selyem, libben a bársony
Sarah ​Waters bombasikerű első regénye, amelyből Angliában nagy nézettségű televíziós sorozat is készült, egy különös sorsú fiatal nő, Nan Astley hányatott életét mutatja be. A derék vendéglős családból való Nan először a színpadok világába ruccan ki: öltöztetőnőnek szegődik el egy bájos ifjú színésznőhöz, Kittyhez, akinek hamarosan partnere is lesz – mind a színpadon, mind az ágyban. Nan a maga veleszületett hajlamára ismer ebben a szenvedélyes szerelemben, Kitty azonban egy férfi kedvéért végül elhagyja. Nan kis híján belepusztul a csalódásba, de aztán életösztöne felülkerekedik, és nem mindenapi kalandokat él meg a londoni homoszexuálisok és leszbikusok furcsa, zárt, saját törvényeinek engedelmeskedő világában, amelyet a szerző a XIX. század végi, Viktória-korabeli Anglia prűd, puritán légkörével állít szembe. A történet végén a legegzotikusabb fényűzést és a legsötétebb nyomort egyaránt megtapasztaló, a mennyet és a poklot is megjárt Nan egy megint csak újszerű környezetben: a bimbózó szakszervezeti mozgalom izgatott kavargása közepette találja meg az igazi, kölcsönös vonzalmon alapuló kapcsolatot, amely végre értelmet ad sodródó életének.

E. Annie Proulx - Kikötői ​hírek
Egy ​csomó különc alak él egy lehetetlen helyen, mind úgy tesznek, mintha ők volnának a világ közepe, s mire az olvasó befejezi a könyvet, rájön, hogy tényleg ők a világ közepe. A helyszín Új-Fundland, ez az eső, hó, jég, vihar és ár verte sziget, melynek partjainál hajdan még a Titanic is elsüllyedt. Ez a sziget olyan terméketlen, hogy mindent, még az alapvető élelmiszereket is importálnia kell. Annyira az isten háta mögött van, hogy lakóinak napi szórakozása a vérfertőzés, a családtaggyilkolás és az öngyilkosság. A világ híreiből csak arra kíváncsiak, amit a helyi lap riportere recsegő rádióján befog és zanzásítva közöl. Igazából a Kikötői hírek rovatra sincs szükség, mégis ezt bízzák a kétbalkezes Quoyle-ra, a mű antihősére, aki nagynénje rábeszélésére hagyja ott New Yorkot és települ vissza ősei szülőföldjére. Maga a szerencsétlen, zűrös hétköznapi élet nyüzsög, fortyog ebben a páratlanul eredeti regényben, az élet komédiája zajlik harsány színfalak előtt - s az élet szépsége, lényege, maga a hétköznapiság magasztosul fel megrendítően a szemünk láttára.

Bret Easton Ellis - Amerikai ​psycho
Irodalmi ​alkotás nagyon ritkán képes olyan világraszóló botrányt kelteni, amilyen az Amerikai Psychót övezte. Kiadók, amelyek már szerződést kötöttek a mű megjelentetésére, és előlegképpen súlyos összegeket fizettek a ki Ellisnek, sorra visszakoztak, és elálltak a publikálástól. Ez a könyv nemegyszer átlépi az elviselhetőség küszöbét. Amit írója a perverzió és az erőszak tombolásáról elgondol és leír, az kívül esik a normális ember felfogóképességének és erkölcsi érzékének határain. Amit azonban ezzel közöl, az értelmezhető és megítélhető: megrendít, felkavar, s könyörtelenül szembesít egy olyan világgal, amelyre - ha mégoly kelletlenül is - ráismerünk. A regény főalakja Pat Bateman, huszonhat éves yuppie a Wall Streetről; intelligens, jóképű, elegáns és gazdag fiatalember. Lételeme a csillogó felszín: a legdivatosabb és legdrágább holmikban jár, a legfelkapottabb éttermekben vacsorázik barátaival és soros barátnőivel, ízlése ételben-italban főúri, fényűző lakása tömve a csúcstechnológiát képviselő szórakoztató-elektronikai szerkentyűkkel, véleménye a zenétől a politikáig mindenről naprakész. De Bateman valójában értéket, mértéket nem ismerő pszichopata szörnyeteg, aki a belsejében tátongó űrtől szexorgiákkal, egyre rafináltabb kéjgyilkosságokkal, sőt kannibalizmussal igyekszik menekülni - mindhiába. A nyolcvanas évek második fele óta nemzedékének legjelentősebb írójaként számon tartott Bret Easton Ellis könyvének lapjain az amerikai álom helyébe lidérces rémálom lép: az Amerikai Psycho egy irányt vesztett, erőszakban tobzódó, anyagiasságba fulladó kultúra egyöntetűen sötét, kiutat nem mutató, döbbenetes erejű látomása.

Brunella Gasperini - Mi ​és ők
"...Ma ​van az utolsó este. Szeptember, minden gyerek elutazott már, a levegőben olajcserje illata. Holnap visszamegyünk Milánóba. Képzelem, micsoda utazás lesz, öt macskakölyökkel, nyolc kutyakölyökkel - a szüleiket és a gazdikat nem is számítva -, a szent és sérthetetlen mancsokkal és farkakkal, valamint nyavalyás és mindent elárasztó tengeribetegségükkel egyetemben. Anyám a rémes utazási migrénjével, apám a rémes utazási neurózisával. Már áll a bál a csomagok miatt, a szokásos dolgokon folyik a vérre menő vita... ...A dolgok, ahogy jönnek, el is múlnak, menthetetlenül... Bruna menyasszony, Maurizio egyetemista (még nem tudja, anatómus, fizikus avagy matematikus lesz-e, persze azon kívül, hogy jazz-zenész, bodhisattva és tűzisten), megint vége egy nyárnak. És én? Se kicsi, se nagy, félig szerelmes, félig nem, és még mindig a csillagokat kérdezgetem, de nem tudnak mit mondani..." Bizony, felnőnek a gyerekek: a bohém család Nicolettája, a "Kicsi" sem selypít már, és kevesebbet verselget. Csak a tóparti nyarak varázsa örök - és változatlanul mulatságosak és meghatóak a bohém Gamberini család aprajának-nagyjának viszontagságos mindennapjai; annak az olvasónak is, aki már ismeri Csupacsont mamát és háza népét, annak is, aki most ismerkedik velük.

Jonathan Safran Foer - Extremely ​Loud and Incredibly Close
In ​Extremely Loud and Incredibly Close, Jonathan Safran Foer tells the story of a precocious 9-year old boy, Oskar Schell. Oskar is very intelligent and independent, writes letters to Stephen Hawking, designs jewelry, and wanders about New York City wearing only white while playing the tambourine. On 9/11, he discovers the family's answering machine contains 5 messages from his father trapped in the north tower before he dies, and he hides the messages from his mother. Oskar struggles to deal with this inconsolable loss, distancing himself from his mom who eventually finds another man, and dreaming of fanciful inventions that can protect people from harm. When he finds a key in his father's closet with the word "Black" on the envelope holding it. Oskar seaches the city for every family named Black in hopes they can tell him the secret of the key, in hopes of understanding his father better. Oskar's grandmother lives across the street from him, and she struggles with the loss of her son while remembering her own survival during the bombing of Dresden and the damage it did to her family. Jonathan Safran Foer explores the psychological fallout from 9/11 through an unlikely boy whose pain and ideas ring all too true. Extremely Loud and Incredibly Close has received high praise with the Rocky Mountain News saying, "Extremely Loud and Incredibly Close is a complex, hilarious, tear-jerking and terribly intimate story."

Anne Rice - Interjú ​a vámpírral
Mindenkit ​érdekelnek a vámpírok. Évszázadok óta foglalkoztatják a képzeletet, hátborzongató történetek hősei, elkárhozott, démoni teremtmények, az éjszaka gyönyörű vadászai, akik embervérre éhezve lesnek gyanútlan áldozataikra. Ezek a mesék olyannyira lenyűgözőek, hogy egyesek szinte már megszállottan rajonganak értük. Talán éppen ezek a gondolatok jutnak eszébe annak az ifjú újságírónak, aki egy nap különös felkérést kap: valaki, aki azt állítja magáról, hogy vámpír, szeretne interjút adni neki. Ám bármire is számít, egy különc pozőr helyett valódi démont talál. A döbbent riporter szeme előtt megelevenednek a mesék, életre kelnek a legendák, s míg a különös, korszakokon átívelő történet kibontakozik, megismerhetjük egy szörnyeteg emberi lelkét, vágyait, ösztöneit, évszázados kutatását igazságok és válaszok után, s megtudhatjuk, hogy az egyetlen dolog, ami enyhítheti az örök élet kínját, a szerelem. _Anne Rice regényéből Tom Cruise, Brad Pitt és Antonio Banderas főszereplésével készült film, mely a vetítését követően szinte azonnal kultikussá vált a vámpírfilmek között._

Aimee Bender - A ​citromtorta különös szomorúsága
Kilencedik ​születésnapjának előestéjén a mit sem sejtő Rose Edelstein, az iskolaudvari játékok és a zaklatott szülői figyelem perifériáján létező kislány beleharap édesanyja házi sütésű csokoládés citromtortájába, és rájön, hogy varázslatos képességgel rendelkezik: a süteményben képes megízlelni az anyja érzéseit. Legnagyobb döbbenetére fedezi fel magában ezt az adottságot, az anyjából ugyanis – az ő életvidám, ügyes kezű, tevékeny édesanyjából – a lemondás és a kétségbeesés íze árad. Az ételek egyszeriben – és életre szólóan – veszedelemmé, fenyegetéssé válnak Rose számára. Bármelyik étkezésnél bármi kiderülhet. A bátyja, Joseph pirítósát képtelen megenni; a sarki pék sütijét harag ízesíti; a szőlődzsem savanyú nehezteléssel teli. Átokkal is felérő adottsága révén a kislány olyan titkos tudás birtokába jut, amit minden család elrejt a világ szeme elől – az édesanyja családon kívüli életét, az édesapja elhidegülését, Joseph hadban állását az egész világgal. Ám Rose felcseperedvén mégis megtanulja hasznosítani ezt az adottságát, és rájön, hogy vannak olyan titkok, melyeket még az ő ízlelőbimbói sem képesek érzékelni. A citromtorta különös szomorúsága sziporkázó mese arról, hogy milyen mérhetetlenül nehéz tiszta szívből szeretni valakit, akiről túlságosan sokat tudunk. A szívszorítóan mulatságos, bölcs és szomorú történet azt bizonyítja, hogy Aimee Bender olyan író, akinek káprázatos prózája a mindennapi élet furcsaságait veszi górcső alá. Aimee Bender két ízben kapott Pushcart-díjat, 2005-ben Tiptreedíjra jelölték. Számtalan antológiában jelentek meg írásai, műveit eddig tíz nyelvre fordították le. Los Angelesben él.

Harper Lee - Ne ​bántsátok a feketerigót!
A ​Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.