Kutatóárok

Colette Rossant - Sárgabarackok ​a Níluson
Kairó, ​1937. A Franciaországban született, ötéves Colette Rossant megérkezik apja egyiptomi-zsidó családjához, s aztán élete és a történelem úgy alakul, hogy ott is marad, egészen a II. világháború végéig. Nagyszülei házában vidám, pezsgő az élet, a kislány minden tekintetben otthonra lel. Különösen a konyha varázslatos világa vonzza, Ahmed, a szakács bizalmába és szeretetébe fogadja, de Abdullah, Ahmed fia, és Ajsa, a kis szolgálólány is jó barátja lesz. Finomabbnál finomabb egyiptomi étkek egész sorával köt ismeretséget, s most, visszaemlékezéseinek megírása során, eredeti receptek tucatjaival ajándékozza meg az olvasót. Nem mellékesen a régi, azóta teljesen eltűnt Kairóba is meginvitál minket, emberekkel, sorsokkal ismerkedhetünk, azt kívánjuk, hogy még sokáig olvashassunk róluk, miközben alig várjuk, hogy rohanhassunk a konyhába, sült halat kuszbarija mártással, grillezett csirkét sült banánnal vagy angyalhajat dióval és mazsolával készíteni.

Agatha Christie - Életem
Agatha ​Christie-t (1890-1976) az egész világ ismeri. Több mint száz regényt, elbeszélést, színdarabot és rádiójátékot írt. Könyveit milliárdos példányszámban olvassák a világ összes nyelvén - ő a világirodalom legolvasottabb szerzője. Az Életem (An Autobiography) 1977-ben, az írónő halála után egy évvel jelent meg, s bepillantást nyújt elképesztően színes és fordulatokban gazdag magánéletébe a kisgyermekkortól a házasságokon és a háborúkon keresztül az alkotói mindennapokig, valamint a második férjjel, Max Mallowannel közösen folytatott extrém kalandtúrákig, azaz a régészeti expedíciókig. Szinte személyes ismeretségbe kerülhetünk e zsenivel - egy olyan mű révén, amely játszódjék akár az "unalmas" viktoriánus Angliában vagy a titokzatos, ismeretlen Keleten, legalább annyira lebilincselő, mint a szerző legizgalmasabb regényei.

Faludy György - Pokolbeli ​víg napjaim
Faludy ​György a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának megdöbbentő történetét írta meg Szolzsenyicin Gulágjához is hasonlított életrajzi regényében. A Pokolbeli víg napjaimban az Andrássy út 60. és Recsk poklát megjárt költő sorsát 1953-ig, a táborból való szabadulásáig kísérhetjük figyelemmel. Mindaz, ami kapaszkodót nyújtott számára a hányattatás éveiben - ösztönös életigenlése, a testi szépség és a szellemi nagyság iránti feltétlen tisztelete - mélyen áthatja anekdotáit. Kortörténeti jelentősége mellett a Faludyra oly jellemző irónia és elemi őszinteség teszi a könyvet lebilincselő olvasmánnyá.

Passuth László - Tíz ​esztendő, tető alatt
_Az ​író vallomása:_ "Próbálom végigszámolni: csaknem tizenötezer napot töltöttem hivatali munkarendben - az órák összeadására nem is vállalkoznék. A negyvenegy évet 1919 nyarán városomban, Kolozsvárott kezdtem, s 1960 júniusának utolsó napján mondtam búcsút annak az életformának, mely a maga hagyományos ritmusával szabályozta mindennapjaimat. Ha mindent summázok, azt mondhatom, hogy legutolsó munkahelyem - az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda - volt számomra a legemberibb, olyanféle diszciplína, amely megközelítette a szellemi elfoglaltság perifériáit. Amikor elbúcsúztam az OFFI-tól, magánstatisztikát készítettem, mennyit fordítottam százhuszonöt hónap alatt. Iratáradat kígyózott ki belőle. _Ötvenezer_ oldalnál megálltam. Még valamennyi lehetett hátra. Úgy gondolom, az élet nagyjából belefért ebbe a félszázezernyi lapba, halotti bizonyítványoktól kezdve életviszonylatok jogi együtthatói, a világ kereskedelmének folyondárai, a festészet nagy, modern mestereinek megnyilatkozásai, sűrített közgazdaság, sportkalendáriumok, a szentatya karácsonyi üzenetével együtt... Mily súlyos lehetne megemelni ötvenezer oldalt, egy másolattal?! Színes volt, szokatlan, nyugtalan, mégis alkalmas arra, hogy valami képet vázoljak erről az azóta is egyre lombosodó intézményről s az ott eltöltött négyezer munkanapomról."

Karen Blixen - Volt ​egy farmom Afrikában
1912 ​telén egy huszonhét éves dán úrilány eljegyezte magát svéd unokatestvérével, Bror Blixen báróval. A házasságkötésre 1914 januárjában már a kelet-afrikai brit protektorátus kikötővárosában, Mombaszában került sor. Az egyik tanú Vilmos svéd királyi herceg volt, aki memoárjában így emlékezik a menyasszonyra: "Karcsú, jó alakú, okos szemű, dús gesztenyebarna hajú, bájos és elegáns fiatal nő..." Ezt a vonzó ifjú hölgyet Karen Dinesennek hívták. Apai ágon ősnemes, anyai ágon gazdag nagypolgári famíliából származott; festőnek készült, s jobbára sikertelen írói próbálkozásokat is tudhatott maga mögött, amikor leendő férjével úgy döntött, hogy a későbbi Kenya gyarmaton kezdenek új életet. Édesanyja rokonsága, a vagyonos Westenholz család segítségével hatalmas birtokot vásároltak Nairobi közelében, "a Ngong-hegyek alatt", ahol kávétermesztéssel akartak foglalkozni. Rossz helyet választottak, a farm túlságosan magasan feküdt ehhez, ráadásul Blixen báró semmi hajlandóságot sem mutatott a gazdálkodásra: szívesebben futott a gyarmat szépasszonyai után, és tehetséges white hunternek, vagyis szafarivezetőnek bizonyult így ismerkedett meg a mi nagyszerű vadászírónkkal, Széchenyi Zsigmond gróffal és Hemingwayjel is. Karen Dinesen, illetve most már Karen Blixen viszont élete nagy és örök szerelmével ismerkedett eközben: Afrikával - az afrikai tájjal, az afrikai "bennszülöttekkel", a kelet-afrikai kikuju, szomáli, maszáj emberekkel és kultúrákkal. Afrikában, Afrika hatására lett belőle igazi és lenyűgözően egyedi karakterű író, a huszadik századi dán irodalom "nagyasszonya". Tizenhét évig élt a fekete kontinensen, nagyobbrészt férjétől külön-, majd elváltan, s meglehetősen viharos szerelmi viszonyban egy másik "természeti emberrel", a tragikus véget ért Denys Finch-Hattonnal. Örökölt dán birtokára, Rungstedlundbe visszatérve, 1937-ben előbb angolul, majd dánul megírta lírai memoárját-életrajzát, amelyet később romantikus- pszichológiai elbeszéléskötetek, regények követtek. Hosszú és súlyos betegségekkel terhes életének (1962-ben halt meg) főműve azonban kétségtelenül a Volt egy farmom Afrikában. Karen Dinesen, illetve Karen Blixen, leggyakoribb írói álnevén Isak Dinesen, olyan hódolattal és alázattal fordult Fekete-Afrika felé, olyan kivételes érzékenységgel figyelte és festette le tájait, lakóit, amilyenről azóta is alig tett tanúságot európai művész. S ami életrajzából és levelezéséből tudható: szenvedélyesen gyűlölte és megvetette a brit gyarmati közigazgatás korlátolt "felsőbbrendűségét" - Farah Adent, Kinan-dzsuit és a többieket tartva erkölcsileg előbbre valónak. Részint ennek az egyedülálló könyvnek az alapján készült Sydney Pollack hét Oscar-díjjal kitüntetett filmje, a főszerepekben a páratlan tehetségű Meryl Streeppel, valamint Robert Redforddal.

Jared Cade - Agatha ​Christie és a hiányzó tizenegy nap
1926. ​december 3-án eltűnt otthonából egy közepesen ismert angol krimiszerző. 1926. december 14-én este, mikor férje azonosította egy harrogate-i szállodában, már a világ egyik leghíresebb asszonya volt Agatha Christie. A közbeeső tizenegy napban egész Anglia őt kereste, megtalálójának magas összegű jutalmat ígért egy napilap, médiumok kinyilatkoztatásait olvashatták az érdeklődők, az Amerikai Egyesült Államokban is újsághír lett belőle. Amikor végre megkerült, mindenki azt várta, interjúkat ad és elmagyarázza, mi történt az alatt a tizenegy nap alatt. De Agatha Christie egy nyilatkozatot kivéve soha nem volt hajlandó beszélni róla. Jared Cade angol újságíró elhatározta, hogy utánajár a titoknak. Először is elolvasott mindent, amit valaha összeírtak a világ legismertebb eltűnéséről, aztán elkezdte felkutatni a még élő szemtanúkat, illetve a hajdani szemtanúk családtagjait. És eközben bukkant a kincsesbányára: Agatha Christie gyerekkori barátnőjének, sógornőjének lányára, aki mindent elmesélt, amit anyjától csak hallott, ráadásul olyan fényképekkel is megajándékozta, amelyeket még soha nem publikáltak. Ezt a könyvet Agatha Christie nem hivatalos életrajzának is nevezhetjük, hiszen az eltűnés előtti és utáni éveiről is beszámol. Izgalmas, új nézőpontú mű egy tehetséges és bölcs asszonyról.

Maxie Wander - Tekints ​vissza - harag nélkül
Maxie ​Wandert, Fred Wandernek, a Hotelszoba Párizsban és A hetedik kútfő nálunk is jól ismert írójának osztrák származású feleségét nagy sikerű könyvek szerzőjeként tartják számon az egész német nyelvterületen. Hozzánk elsőként önéletrajzi írásokat tartalmazó kötete jutott el, melyet férje rendezett sajtó alá az írónő korai halála után. A levelek és naplórészletek nagy része épp e halál s okozója: a rákbetegség árnyékában íródott, s ez a tény már önmagában is megrázó olvasmánnyá avatja őket. Maxie Wander feljegyzései és barátaihoz - p. Chirsta Wolfhoz - írt levelei mégsem csupán egy beteg asszony szorongásait és rettegéseit rögzítik az első tünetek észlelésétől az utolsó szakasz szenvedéséig, hanem egy rokonszenves, életvidám, vonzó egyéniség harcát önmaga megismeréséért, a szeretetért, magáért az életért.

Márai Sándor - Egy ​polgár vallomásai
Az ​író legjelentősebb alkotásában - a két világháború közötti magyar irodalom egyik remekművében - egy városhoz: Kassához, egy osztályhoz: a polgársághoz, s egy életformához: az európai kultúrához való elkötelezettségéről vall, gyermekévei tájaira, a Felvidékre, ifjúkori élményeinek színhelyeire: Berlinbe, Párizsba, Velencébe kalauzolja el olvasóit. "S utolsó pillanatig, amíg a betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, mely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében... láttam és hallottam Európát, megéltem egy kultúrát... kaphattam-e sokkal többet az élettől?"

Stephen King - Lisey ​története
Lisey ​Debusher Landon huszonöt év házasság után vesztette el férjét, Scottot, aki több díjjal kitüntetett, népszerű író volt. Két év telt el azóta, s most végre elég erőt érez magában, hogy rendezze az irodalmi hagyatékot. Ráadásul kutatók és egyetemi könyvtárak is sürgetik, szeretnének hozzájutni a kiadatlan kéziratokhoz. Lisey munkához lát. Egyre több minden kerül elő, nemcsak befejezetlen vagy épphogy elkezdett művek, hanem recenziók, újságcikkek, interjúk, fényképek is. Liseyben megelevenedik a múlt. Mély és nagyon bensőséges kapcsolatukat néha rémisztő elemek árnyékolták. Scott roppant bonyolult személyiség volt, s gyermekkorában rettenetes traumák érték. Ez tükröződött a műveiben is. Lisey, aki rengeteget tanult tőle a könyvekről és az olvasásról általában, megismerhette a lélek mélységeit is. Később megértette, hogy létezett egy hely, ahová Scott visszavonult, egy hely, amely férjét megbetegítette, de ugyanakkor meg is gyógyította, amely elevenen felfalhatta, ám vezérelveket is adott életéhez. Most, Scott halála után Liseynek kell szembenéznie férje démonaival, s miközben átfésüli a papírhalmot, kezdetét veszi egy majdhogynem végzetes utazás a Scott-féle sötétség birodalmába. Kingnek talán ez a legszemélyesebb és legerőteljesebb műve az alkotás gyötrelmeiről, az őrület kísértéséről és a szerelem titokzatos nyelvéről. És mint megszokhattuk, borzongató, feszült, izgalmas olvasmány a kiapadhatatlan fantáziájú író tollából. A _Lisey története_ megjelenése után elnyerte a rangos Bram Stoker-díjat, és jelölték a World Fantasy-díjra is. A könyv alapján készült film 2021 nyarán került képernyőre Julian Moore és Clive Owen főszereplésével.

Ámosz Oz - Szeretetről, ​sötétségről
Ámosz ​Oz, a legismertebb izraeli író Szeretetről, sötétségről című önéletrajzi munkája, amelyet számos nyelvre lefordítottak, minden idők legnagyobb izraeli könyvsikere. Lebilincselő családtörténet, amely egy dickensi figurákban bővelkedő, nagyívű elbeszélés keretében mesterien ötvözi a személyes és a történelmi eseményeket. Oz családja archetipikus bevándorló család: Mussmanék Ukrajnából menekülnek az antiszemitizmus miatt előbb Lengyelországba, majd Prágába, végül Jeruzsálembe, ahol az érzékeny, intelligens, négy-öt nyelven beszélő Fanja férjhez megy Klausnerhez, egy költői vénával megáldott, tizenhat-tizenhét nyelven olvasó, kétbalkezes szobatudóshoz. Fiuk, Ámosz a negyvenes-ötvenes évek Jeruzsálemében nő fel. 1952 januárjában Fanja Mussman, az író depressziós édesanyja öngyilkos lesz. Oz ezután szakít jobboldali apjával, tizenöt évesen egy kibucba megy traktorosnak (ott veszi fel az Oz nevet, amelynek jelentése: bátorság), és harminc évig kibuclakóként próbálja megtalálni, kikovácsolni saját identitását. A könyv ugyanakkor Izrael Állam története is, az egész korszak története, az Ozzal együtt felnőtt zsidóké, akik túlélőkként egy "lakatlan szigeten" kötöttek ki, és otthont építettek maguknak.

Virginia Woolf - Egy ​jó házból való angol úrilány
Az ​Artemisz Könyvek sorozat célja, hogy a magyar közgondolkodásban is elterjedjen a társadalmi nemi szerepek kritikai vizsgálata. A sorozat meg kívánja őrizni a megközelítések elméleti és módszertani sokszínűségét, olyan könyveknek ad helyet - legyenek bár tudományos vagy szépirodalmi művek, magyar nyelven írott könyvek vagy "klasszikusok" fordításai -, amelyek vizsgálják kulturális beidegződéseinket és alternatívát is kínálnak velük szemben. "Az élet keskeny járdacsík a szakadék felett," - írja naplójában Virginia Woolf (1882-1941), a legismertebb angol modernista írónő 1920 októberében. Vajon miért érzi Woolf ilyen ingatagnak az életet? Van-e valami, ami megmentheti a szakadéktól? Ha ilyen az élet, akkor vajon mit jelent számára az írás? És milyen viszonyban áll egymással a kettő: élet és írás? S mit árulhat el minderről: az életről, szakadékokról és írásról az életírás? Virginia Woolf négy, eddig magyarra nem fordított önéletrajzi szövegét veheti kezébe az olvasó ebben a kötetben Séllei Nóra fordításában és bevezető tanulmányával.

Brunella Gasperini - Ő ​és mi
".. ​a hétvége mindazon dolgok felhánytorgatásával telik el, amiket nem csináltam meg, a szemrehányással, hogy mi ez a rendetlenség, mért olyan ütődöttek a gyerekek, kótyagosak a barátaink, utálatosak az állataink, és így tovább és így tovább, aztán mire elmúlik a mérge, addigra én gurulok dühbe, és közlöm vele, hogy elegem van, hogy önző, hálátlan, felelőtlen és csak azért jön fel, hogy tönkretegye a vasárnapomat, és jobb, ha a városban marad, és így tovább, és így tovább, aztán az én dühöm is elmúlik, de addigra már a vasárnapnak is vége, indulnia kell; a kapunál búcsúzkodunk, s az utolsó pillanatokat már igyekszünk élvezni, és közben azon tűnődünk, mi az ördögért fecséreltük az időt veszekedésre, s kölcsönösen megfogadjuk, hogy soha többé. És a következő héten menetrendszerűen kezdjük előröl." Ha valaki úgy érzi, ismerős a fenti idézet - ez nem a véletlen műve. Brumella Gaperini írónő és családanya, vidám trilógiába foglalta imádott környezetének hányatott életét: az első kötet - Én és ők - "egy férj feljegyzései"-nek formájában számolt be a kelekótya család viszontagságos mindennapjairól - az önmagában is érthető és élvezhető folytatásban - Ő és mi - a feleség adja vissza a kölcsönt és tudósít az Ő (avagy "férjuram") és a többiek (=feleség, avagy Csupacsont, három gyerek, a jó öreg házibútor, Rosa; az immáron hatfőnyire gyarapodott állatsereglet, és az Öreg nyomába lépő, illetve guruló új kocsi: a Bestia) mulatságos kalandjairól.

Axel Munthe - San ​Michele regénye
Axel ​Munthe önéletrajzi ihletésű műve, a San Michele regénye sokak emlékezetében fényesen ott ragyog még. A világhírt e könyvével elérő szerző Párizsban, Rómában előkelő körök idegorvosaként működött. Részt vett a nápolyi kolerajárvány leküzdésében, gyógyította és ápolta a messinai földrengés sebesültjeit, Capri szigetén pedig saját tervezésű házat épített. Ezen események és emlékek köré szövi könyvének megkapó meséjét, melyen átizzik a halállal viaskodó ember természetszeretete és mindaz a gazdag emberismeret, amelynek hivatása révén birtokába jutott. Nagyszerű könyv ez: a helytállni akaró, esendő, a halállal szemben alulmaradó, de mégis időt, tehát életet nyerő emberről.

Brunella Gasperini - Mi ​és ők
"...Ma ​van az utolsó este. Szeptember, minden gyerek elutazott már, a levegőben olajcserje illata. Holnap visszamegyünk Milánóba. Képzelem, micsoda utazás lesz, öt macskakölyökkel, nyolc kutyakölyökkel - a szüleiket és a gazdikat nem is számítva -, a szent és sérthetetlen mancsokkal és farkakkal, valamint nyavalyás és mindent elárasztó tengeribetegségükkel egyetemben. Anyám a rémes utazási migrénjével, apám a rémes utazási neurózisával. Már áll a bál a csomagok miatt, a szokásos dolgokon folyik a vérre menő vita... ...A dolgok, ahogy jönnek, el is múlnak, menthetetlenül... Bruna menyasszony, Maurizio egyetemista (még nem tudja, anatómus, fizikus avagy matematikus lesz-e, persze azon kívül, hogy jazz-zenész, bodhisattva és tűzisten), megint vége egy nyárnak. És én? Se kicsi, se nagy, félig szerelmes, félig nem, és még mindig a csillagokat kérdezgetem, de nem tudnak mit mondani..." Bizony, felnőnek a gyerekek: a bohém család Nicolettája, a "Kicsi" sem selypít már, és kevesebbet verselget. Csak a tóparti nyarak varázsa örök - és változatlanul mulatságosak és meghatóak a bohém Gamberini család aprajának-nagyjának viszontagságos mindennapjai; annak az olvasónak is, aki már ismeri Csupacsont mamát és háza népét, annak is, aki most ismerkedik velük.

Fekete István - Ballagó ​idő
"Közel ​jött hozzám a város, szinte rám telepedett erőszakos nagyságával, színével, szagával, kissé idegenes nyelvével is, de a szülőfalumat el nem nyomhatta, meg nem sérthette, még csak nem is homályosíthatta el sem akkor, sem később, és azóta sem soha. Tudom, hogy Gölle azóta megváltozott formájában, szokásaiban és bizonyára nyelvében is, de az a falum, amelyben én születtem, a nagy béke zsúpos házainak sora, az emberek szíve, a Kácsalja és a Cönde, a templom és a temető meg nem változhattak soha, mert emlékeim lelkében őrzöm őket, s ez a lélek örökkévaló." Fekete István önéletrajzi regényében gyermek- és ifjúkorát eleveníti fel láttató erővel, az egymásra toluló emlékek látszólag szeszélyes, de mindig a cél irányába igazodó rendjét követve. A Ballagó idő messze túlmutat a megélt eseményeken: bevezet az író különös hangulatokkal teli világába, beavat megérzéseibe, legbensőbb titkaiba – fénykép is a kötet mindazokról, akik emberségét formálták.

Jan Kerouac - Gázos ​bébi
Az ​apa, Jack Kerouac hívó szavára fiatalok egész nemzedéke kelt útra, elhagyták a sűrűn lakott városok biztonságát - az országutak keményebb igazságáért. Ezrek indultak el: az ötvenes évek dzsesszrajongó beatnikjei, akik helyet adtak a hatvanas évek kábítószeres hippigyerekeinek - aztán egész nemzedék veszett el az amerikai országutakon. De csak egyetlen igazi örököse volt Jacknek, aki addig kergette az álmokat, míg végképp romba dőltek. A saját lánya: Jan Kerouac. Ebben az önéletrajzi regényben elegáns, olykor meghökkentő tárgyilagossággal és lebilincselő képzelőerővel, sokszor önkínzó őszinteséggel tárja fel országutakat járó, kalandot kereső, elkínzott és mégis szabad énjét s megpróbáltatásait: a manhattani nyomortanyát, az LSD-vel súlyosbított viharos kamaszkort, a mexikói trópusokat, a békét Haight-Ashburyben, a lovaglást az új-mexikói sivatagban, és végül az utat vissza, a menedék, az otthon felé.

Tereza Bouckova - Ha ​szeretsz egy férfit
"... ​Érkezésem nem váltott ki örömmámort. Ismerik a viccet? Három gyereke van az indiánnak. Elsőszülött fiát Fénysugárnak hívják, második gyerekét, a lányt Fehér Holdnak. És hogy hívják a harmadikat? Szakadt Guminak..." Így kezdődik a fiatal s hazájában máris rendkívül népszerű Tereza Bouckovának, az ismert cseh író és volt ellenzéki, Pavel Kohout lányának önéletrajzi ihletésű kisregénye, az Indiánfutás. Igen, Tereza - akárcsak többi írásának hősnője - ilyen nem akart, nem várt gyerek volt az életében és a társadalomban, a hetvenes-nyolcvanas évek közép-európai valóságában. Mindannyiunkon ott volt a stigma, hogy rossz családban, rossz helyre, rossz korban született, rosszul választottak társat. Egész életükben küszködve keresték - és nem mindig találták meg - helyüket a világban, a megalázottak és megszomorítottak sorsára ítéltettek - önhibájukon kívül, a Történelem durva tévedése vagy kaján szeszélye folytán. Boucková szikrázóan őszinte és szemérmesen kitárulkozó, a hétköznapok tragikumát, abszurditását sok-sok öniróniával és humorral oldó, a gondolatok-érzelmek maximumát a forma minimumába belesűrítő, majdhogynem tőmondatokban írt művei - kisregényei, novellái, modern balladái vagy egyszerűen csak szövegei? - horizontálisan egy-egy teljes élettörténetet ívelnek át, vertikálisan pedig a lélek - a női lélek - legmélyebb zugaiba, legrejtettebb bugyraiba szállnak alá. Írásai olyanok, mint megannyi miniatűr, művészien megmunkált, áttetsző kristálydarab, amelyek parányi voltuk ellenére mindent elmondanak a kristálygömb milyenségéről, szerkezetéről - közép-európai közelmúltunk és jelenünk, emberi sorsunk nyomorúságáról és nagyszerűségéről.

Frank McCourt - Angyal ​a lépcsőn
"Amikor ​visszapillantok a gyerekkoromra, nem is értem, hogyan éltem túl. Természetesen nyomorúságos gyerekkorom volt - a boldog gyerekkor egy hajítófát sem ér. A szokványos nyomorúságnál persze rosszabb a nyomorúságos ír gyerekkor, de még ennél is sokkal rosszabb a nyomorúságos ír katolikus gyerekkor" Így kezdődik Frank McCourt regényes memoárja, melyről amerikai méltatója a következőket írta: "McCourt sajátosan lírai és sajátosan ír hangja többek között James Joyce-ot idézi. Ugyanolyan elragadó és ugyanolyan jókedélyű. De ahogy McCourt és társai a nyomorral küzdenek, abban van valami bátor drámaiság, ami közelebb áll a mi korunkhoz. Ezek az emberek soha nem merülnek el az önsajnálatba (nem engedhetik meg maguknak), soha nem vész ki belőlük a tűz. McCourt nevét csupa nagybetűvel fogják beírni az emlékiratok nagy könyveibe." Frank McCourt a világválság sújtotta Brooklynban látja meg a napvilágot, frissen Amerikába emigrált, ír szülők gyermekeként, majd az írországi Limercik nyomornegyedeiben nevelkedik. Édesanyjának, Angelának nincs miből ennivalót vennie a gyerekeinek, mivel az apa, Malachy csak nagyritkán dolgozik, s ha igen, akkor is elissza amit keres. A léha, felelőtlen és megbízhatatlan apa csupán egyvalamit tud nyújtani gyermekének: a történetet, a mesét. Franknek az életet jelentik apja meséi Írország megmentőjéről, Cuchulainről, és az Angyalról, aki a kisbabákat hozza az édesanyjának. Talán a történeteknek, a meséknek köszönhető, hogy Frank túléli a viszontagságokat. Pelenka helyett rongyokba bugyolálva, egy disznófejnek könyörögve a karácsonyi vacsoráért, az út szélén lehullott széndarabok után kutatva tűrni a nyomort, az éhezést, a rokonok és a szomszédok közömbös kegyetlenségét - azért él, hogy elmondhassa a saját meséjét, ékesszólóan és megbocsátón.

Frank McCourt - De!
Regényem ​családi történet - leginkább a New York-i éveké -, elmesélem, mi is történt apámmal és anyámmal. És bevándorlási történet is: Mit kezd az ember egy másik kultúrával? Leszáll a hajóról New Yorkban, és meg kell küzdenie New Yorkkal. És meg kell küzdenie Amerikával. És ha az ember olyan készületlen, mint amilyen én voltam, ez nem könnyű feladat. Ráadásul nem voltam középosztálybeli, és nem voltak iskoláim. Sokféle akadályt kellett leküzdenem, de nagy kaland volt.

Agatha Christie Mallowan - Így ​éltünk Mezopotámiában
1930-ban ​történt, hogy a jó szerencse összehozta Max Mallowant, a fiatal régészt az akkor már igen ismert írónővel, Agatha Christie-vel. A fiatalok nem sokat teketóriáztak, még véget sem ért az esztendő, összeházasodtak, és ezzel elkezdődtek közös életük boldog, kreatív évei. Agatha Christie kezdettől fogva tevékenyen részt vett férje munkájában, egy pillanatig sem érezte úgy, hogy hírneve ellenére távol kellene maradnia a Szíriában és Irakban végzett ásatásoktól. Hősiesen tűrt minden kényelmetlenséget, és meglátta a régészélet hányattatásainak humoros oldalát is. Régi ismerősei, akiknek fogalmuk sem volt róla, milyen az élet ilyen messze földön, kérdezgették: „Hát hogyan is éltetek Mezopotámiában?” - Agatha Christie pedig elhatározta, hogy kérdéseikre egy egész könyvben felel meg.