Ajax-loader

Párizs ​nem ereszt el című előző emlékiratkötetében hosszú párizsi tartózkodásának első öt évét írta meg a szerző, 1934-től 1939-ig, vagyis a háború kitöréséig. Jelen munkája ennek a folytatása, s öt részben eleveníti fel az 1939/40-es, úgynevezett “furcsa háború” különös korszakát, majd részletesen leírja, hogyan élt és remélt a négyesztendős náci megszállás idején a francia szabadságért rajongó ifjú.
Bajomi személyes élményei során színesen, érzékletesen ecseteli “csatározásait a bolhafronton”, vagyis botcsinálta katonáskodását az idegen önkéntesek dél-francia táborában, majd kalandos menekülését 1940 nyarán a fenyegetett fővárosból, továbbá a német megszállás kisebb-nagyobb epizódjait, egészen az 1944-es augusztusi felkelésig.
Az okmányokra és tanúvallomásokra támaszkodó korkép egyszersmind felidézi a francia főváros ellenmondásos arculatát, megpróbáltatások között is vigadni akaró kedvét. A történelmi krónika egyúttal gazdag művelődési és szellemi beszámoló, a szerző a túszkivégzések, a megtorlás és a razziák kegyetlen jelenetei mellett felvillantja a derűsebb pillanatokat is. Munkájából nemcsak azt tudhatja meg az olvasó, hogy mit ettek (ha ettek…) a párizsiak, hanem azt is, hogy milyen volt a divat, mit játszottak a színházak és mozik, s főleg, hogy milyen következményekkel járt az irodalomban a vereség keserűsége és a győzelem lassan kikristályosodó reménye.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók