Ajax-loader

Kézfogás ​4.
Az irgalmas szamaritánus
Egy autósztráda “véres kanyar”-nak nevezett pontján, az út mellett valaki hatalmas Krisztuskeresztet emeltetett, mert súlyos karambolozása után ott mentette meg egy éppen arra haladó orvos az elvérzéstől, s vitte kórházba.
Egy fiatal újságíró, erről értesülvén, vett egy ócska autót, kihajtott a helyszínre, megcélozta a keresztet, és miután kiszállt, elindította a kocsit. A kereszt ugyan nem dőlt ki, de az autó összeroncsolódott. Ekkor az újságíró – aki előzőleg már összetépte ruháit, bemocskolta magát sárral, csirkevérrel -, valahogy bemászott a roncs közé és várt.
14 autó suhant el mellette, öten kissé lelassítottak, de csak a tizenötödik állt meg: egy roncsgyűjtő autó, aki üzletet szimatolt.
Másnap egy napilapban nagy cikk jelent meg az esetről a riporter tollából, ilyen címen: Melyik az igaz?
Ebben a könyvecskében arról írok, hogy mindkettő igaz, mert a véres utak – mindig válaszutak is, akkor és ott dől el, hogy irgalmas szamaritánus tudok-e lenni, vagy továbboldalgok, lelkiismeretemet nyugtatgatva, mint két másik ember Jézus tündöklő példázatában. Talán egy kicsit lelkiismeretvizsgáló-tesztnek is szántam ezt az írást. Mi – Ki – lakik bennem?

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók