Ajax-loader

Az ​Isten velem rendhagyó történész rendhagyó önéletrajzának – pontosabban öntörténetének, szellemrajzának -, az Egy eredendő bűnös vallomásainak második, befejező kötete. Fő témája, hogy milyen gondolatok élnek abban az emberben, aki tudja, hogy egy nagy korszaknak, a nyugati civilizáció polgári korszakának a végén, sőt már azon túl él. Aki látja fogadott hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban a “fejlődésbe” és “haladásba” vetett hit következményeit, melyek közvetlen környezetét is veszélyeztetik, s akit szülőhazájához már nem fűznek rokoni, régi baráti szálak, és hosszú élete során már két feleségét vesztette el… De: “lehetne rosszabb is”, mondja megannyi veszteségét, fájdalmát, aggodalmát számbavéve. Mert otthon, a maga megteremtett Árkádiájában, saját kis paradicsomában, polgári miliőjében még most is boldog tud lenni. Mert Magyarországon még édes-bús emlékeket ébreszt benne a múlt megannyi maradványa; vannak új, fiatal barátai; és könyvei révén nagy megbecsülésnek örvend. Rendhagyó John Lukacs önéletrajza, mert nemcsak életének eseményeire emlékezik, hanem összefoglalja személyes filozófiáját is: egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy végső, kikristályosodott formába öntse az emberi, történelmi és fizikai tudásra vonatkozó radikális felismeréseit. A könyv így különlegesen széles szellemi ívet jár be: az ember világegyetemben elfoglalt helyétől jut el a szerző életének legszemélyesebb mozzanatáig, házasságai, szerelmei történetéig, s a hit nyújtotta vigaszig.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

10.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók